Trienti Káté/HARMADIK RÉSZ. IV. FEJEZET.

← HARMADIK RÉSZ. III. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
HARMADIK RÉSZ. IV. FEJEZET.

HARMADIK RÉSZ. V. FEJEZET. →

IV. FEJEZET.

A harmadik parancsról.

„Megemlékezzél, hogy a szombatnapot megszenteljed. Hat nap munkálkodjál és tedd meg minden dolgaidat. A hetedik napon pedig a te Urad Istened szombatja vagyon; ne tégy akkor semmi dolgot, se te, se fiad és leányod, se szolgád és szolgálód, se marhád, se a jövevény, ki kapudon belül vagyon. Mert hat nap alkotta az Ur az eget és földet, a tengert és mindazt, a mi azokban vagyon; de a hetedik napon megnyugodott; azért áldotta meg az Ur a szombat napot és megszentelte azt.”^[1]

I. Mit parancsol Isten a híveknek e harmadik parancsban?

A törvénynek e parancsa ama külső tiszteletet, amellyel Istennek tartozunk, gondosan és rendszeresen meghatározá; mert ez az előbbi parancsnak mintegy gyümölcse, mivel a kit benső érzelmekkel ájtatosan tisztelünk, a hit és reménytől, — melyet benne helyezünk, — indíttatva, lehetlen külső tisztelettel nem tisztelnünk s neki hálát nem adnunk. S minthogy ezeket azok, kik a világi dolgokkal vannak elfoglalva, nem könnyen teljesíthetik, bizonyos idő határoztatok meg, mikor azokat kényelmesen lehet teljesíteni.

II. Miért kell a plébánosnak különösen törekednie, hogy a hívek azt, a mi itt parancsoltatik, folytonosan emlékezetükben tartsák?

Minthogy tehát e parancs olyan, mely csodálandó gyümölcsöt és hasznot hoz: azért nagyon szükséges, hogy a plébános annak magyarázására a legnagyobb szorgalmat fordítsa. Buzgalmának felgyulasztására pedig nagy erővel bir a parancsnak első szava: „Megemlékezzél”. Mert valamint a hívek e parancsról megemlékezni tartoznak, úgy a lelkipásztornak kötelessége azt majd intve, majd oktatva gyakran emlékezetükbe hozni. Hogy pedig mennyire hasznos a hívekre nézve e parancs betöltése, kitetszik abból, hogy ha azt pontosan teljesítik, a törvény többi parancsainak megtartására könnyebben vezettetnek. Mert midőn a többi között, miket ünnepeken tenni tartoznak, az Isten igéjének hallgatására a templomban összesereglenek, az isteni törvényekre megtanítva. egyszersmind az Úrtörvényének teljes szívükből való megőrzésére is indíttatnak. Azért gyakran parancsoltatik a szentírásban „a szombatnak megünneplése és tisztelete”, mint Mózes II. III. és V. könyvében; valamint Izaiás, Jeremiás és Ezekiel prófétáknál látható: mely helyeken mindenütt szó van a szombat tiszteletéről szóló ezen parancsról.

III. Miként kell a fejedelmeket az egyház elöljáróinak gyámolitására inteni?

A fejedelmeket és felsőbbségeket pedig inteni és buzdítani kell, hogy főleg azokban, a mik Isten ezen tiszteletének megtartására és regbítésére szolgálnak, az egyház elöljáróit tekintélyükkel segéljék és parancsolják meg, hogy a nép az egyházi férfiak rendeletéinek engedelmeskedjék. A mi pedig e parancs magyarázatát illeti, szorgalmasan tanítani kell a híveket, miben egyez meg e parancs a többivel s miben különbözik azoktól. Mert ilyképen megismerik az okát, miért nem a szombatot, hanem a vasárnapot ünnepeljük és szenteljük meg.

IV. Mikép különbözik e parancs a tízparancsolat többi törvényeitől?

Bizonyosnak látszik tehát ama különbség, hogy a tizparancs többi parancsai természetiek és állandók és semmikép sem változtathatók; innét van, hogy jóllehet Mózes törvénye eltöröltetett, mégis mindazon parancsokat, melyek a két táblán foglaltatnak, megtartja a keresztény nép; a mi nem azért történik, mivel Mózes úgy parancsolta, hanem azért, mivel a természettel, mely az embereket azok megtartására ösztönzi, megegyeznek. Ezen, a szombat megszenteléséről szóló parancs pedig, ha a meghatározott időt tekintjük, nem változhatlan és állandó, hanem változó; nem is az erkölcsökre, hanem a szertartásokra vonatkozik: nem természeti, mert nem a természet tanított vagy vezetett bennünket arra, hogy ép azon és nem más napon adjuk meg Istennek a külső tiszteletet, hanem azon időtől, mikor Izrael népe Fáraó szolgaságából kiszabadittatott, ünnepelte a szombat napot.

V. A szertartási törvények Krisztus halálakor eltöröltetvén, a szombat is, a mennyiben szertartási volt, eltöröltetett.

Az idő pedig, melyben a szombat ünneplésének meg kellett szűnnie, ugyanaz azon idővel, mikor a többi zsidó isteni tiszteletnek és szertartásoknak meg kellett szűnniük, t. i. Krisztus halálakor. Mert azon szertartások mintegy árnyképei leven a világosság és igazságnak, szükséges volt, hogy a világosságnak és. igazságnak. Jézus Krisztusnak eljövetelével eltávolíttassanak; a miről szent Pál a (Galatákhoz ^[2]) — midőn a mózesi szertartás követőit korholja, — így ír: „A napokat megtartjátok és hónapokat, az időket és esztendőket: féltelek titeket, ne talán hiába munkálkodtam legyen köztetek“. Ez érlelőmben irt a Kolosszaiakhoz is.^[3] Ennyit a különbségről.

VI. Hogyan egyez meg a harmadik parancs a többi kilenczczel?

Megegyez pedig e parancs a többivel nem a mód és szertartásokra nézve, hanem mivel valamit tartalmaz, a mi az erkölcsökre s a természeti törvényre vonatkozik. Mert Isten tisztelete és imádása, melyet e törvény parancsol, a természeti törvényből származik, mivel a természettől van. hogy néhány órát azokra is szenteljünk, a mik Isten tiszteletéhez tartoznak. A mi kitetszik abból, hogy minden nemzetnél bizonyos meghatározott és pedig közös szünnapokat találunk, melyek a szent és isteni dolgok végzésére voltak szentelve. Mert az embernek természeti sajátsága, hogy szükséges dolgainak végzésére bizonyos időt fordít, mint a testi nyugalomra, alvásra s egyéb ilyesfélékre: s valamint a testnek, úgy a természet ugyanazon törvényénél fogva történt, hogy a léleknek is engedjen némi időt, mikor az Istenről való elmélkedés, által fölüdüljön; s így, minthogy szükséges valamely időrész, melyben az isteni dolgokat végezzük és Istennek a köteles tiszteletet megadjuk, ez bizonyára az erkölcsi parancsokhoz tartozik.

VII. A szombat helyett a vasárnapnak megszentelését rendelték az apostolok.

Azért azt rendelték az apostolok, hogy a hét nap közöl az első szenteltessék az isteni tiszteletre, melyet az Ur napjának neveztek. Mert sz. János^[4] is az „Ur napját” említi a Titkos Jelenések könyvében; az apostol^[5] is „a hét első napjára”, mely, mint aranyszájú szent János értelmezi^[6] a vasárnap, rendelte az alamizsnaszedést, hogy megértsük, mikép a vasárnap már akkor megünnepeltetett az egyházban. Hogy pedig a hívek tudják, mit kelljen az nap tenniük s mely cselekedetektől tartózkodniok, szükséges, hogy a plebános az egész parancsot, mely helyesen négy részre osztható, szorgalmasan szóról-szóra magyarázza meg.

VIII. Mi hagyatik meg itt általában e szóval: „Megemlékezzél”?

Először tehát általában adja elő, minő parancsot fejeznek ki e szavak: „Megemlékezzél, hogy a szombat napot megszenteljed”. A parancs elejére a „Megemlékezzél” szó helyesen tétetett, azért, mivel e nap megszentelése a szertartásokhoz tartozik: mire a népet figyelmeztetni kellett, mivel a természet törvénye habár tanítja, hogy istent bizonyos időben vallási szertartással kell tisztelni, mindazáltal nem határozta meg, mely napon kelljen ennek különösen történnie. Azonkívül tanítani kell a híveket, hogy azon szavakból megérthetjük, hogyan kell egész héten át dolgainkat végeznünk; úgy t. i., hogy az ünnepet mindenkor szemünk előtt tartsuk, mely napon, mivel tetteinkről és cselekedeteinkről Istennek mintegy számot kell adnunk, oly dolgokat kell végeznünk, melyeket sem Isten Ítélete nem helytelenít, sem nekünk, mint írva van,^[7] „szivünk fohászkodására és furdalására” nem szolgálnak. Végre azt tanuljuk, a mit bizonyára meg kell jegyeznünk, hogy t. i. nem fognak hiányozni az alkalmak, midőn e parancsról megfeledkezünk, vagy másoknak példájától, kik azt elhanyagolják, vagy a látványosságok és mulatságok szeretetétől elcsábíttatva, mik e nap szent és vallásos megölésétől igen gyakran elvonnak bennünket. De már térjünk át arra, mi a szombat jelentése.

IX. Mit jelent a szentirásban a szombat és szombatozás?

Ha a héber szót „szombat” magyarul értelmezzük, szünetet jelent. Azért szombatozni magyarul annyit tesz, mint megszűnni s megnyugodni, mely értelemben a szombat névvel a „hetedik nap” jelöltetett; mivel „Isten” elvégezvén s befejezvén a világegyetemet. minden művétől, melyet tett, „megnyugodott;” igy nevezi e napot az Ur Mózes II. könyvében.^[8] Utóbb pedig nemcsak a hetedik nap, hanem annak méltósága miatt maga a hét is e néven neveztetett: ez értelemben monda a farizeus szent Lukácsnál:^[9] „kétszer böjtölök hetenkint.” Ennyit a szombat jelentéséről.

X. Mily értelemben mondjuk, hogy a hívek a szombatot megszentelik?

A szombat megszentelése, a szentirásban a testi munkáktól és foglalkozásoktól váló szünetet jelent, miként világosan kiderül a parancs következő szavaiból: „Ne tégy semmi dolgot.” De nem egyedül ezt jelenti; mert különben elég lett volna Mózes V. könyvében^[10] azt mondani: „Tartsd meg a szombat napot;” hanem, mivel ugyanott hozzá adatik: „hogy azt megszenteljed,” e szó mutatja, hogy a szombat vallási és istenes cselekedetekre és szent foglalkozásokra szentelt nap. Azért a szombat napot teljesen és tökéletesen úgy üljük meg, ha ájtatossági és vallási tartozásainkat Isten iránt lerójjuk: ez az igazi „szombat,” melyet Izaiás^[11] „gyönyörűségnek nevez, minthogy az ünnepek az Urnak s a jámbor embereknek mintegy gyönyörűségeik. Azért, ha a szombatnak vallásos és szent tiszteletéhez az irgalmasság cselekedetei járulnak, bizonyára sok és nagy lesz a jutalom, melyben ezért részesülnek.

XI. Mi a fönnebbi szavak igazi értelme?

Tehát e parancs valódi és tulajdon értelme arra czéloz, hogy az ember mind testileg, mind lelkileg elkészülve legyen, hogy bizonyos meghatározott időben a testi foglalkozás és munkával felhagyva, Istent ájtatosan tisztelje és imádja.

XII. Mit jelent a parancs második része?

A parancs második része pedig azt jelenti, hogy a hetedik nap istenileg rendeltetett az Isten tiszteletére; mert így van megírva: „Hat nap munkálkodjál és tedd meg minden dolgaidat; a hetedik napon pedig a te Urad Istened szombatja vagyon.” E szavak értelme az, hogy a szombatot, mint az Urnak szentelt napot tekintsük s neki e napon vallási kötelességeinket lerójuk és a hetedik napot az Ur megnyugvása jelének ismerjük.

XIII. Miért volt hasznos a zsidóknak bizonyos napot és éppen a hetediket vallási kötelességeik teljesítésére meghatározni?

E nap pedig azért rendeltetett az isteni tiszteletre, mivel nem volt volna megfelelő, hogy a tudatlan nép saját tetszése szerint választhassa meg az időt, nehogy talán az egyiptomiak isteni tiszteletét utánozza. Azért a hét nap közöl az utolsó választatott az Isten tiszteletére; ez pedig titokteljes dolog. Azért az Ur azt Mózes II. könyvében^[12] és Ezekielnél^[13] jelnek mondja: „Azon legyetek tehát” úgymond, „hogy szombatomat megtartsátok: mert ez jel közöttem és közöttetek a ti nemzedékeitekben, hogy tudjátok, mikép én vagyok az Ur, a ki titeket megszentellek”.

XIV. Minek volt jele a szombat ünneplésé?

Jel volt tehát, mely azt jelentette, hogy az embereknek magokat Istennek kell szentelniük, s iránta szentül viseltetniük, minthogy nap is szenteltetett neki; mert e nap azért szent, mivel az embereknek akkor főkép szent és vallásos dolgokkal kell foglalkozniuk. Jele továbbá s mintegy emléke e csodálandó teremtett mindenségnek. Azonkívül Israel fiait emlékeztető jel volt, mely által intetve megemlékezzenek, hogy Isten segítsége oldotta fel és szabadította ki őket az egyiptomi szolgaság terhes igája alól, mit az Ur ezen szavakkal jelentett ki: „Emlékezzél meg, hogy te is szolgáltál Egyiptomban és kihozott onnan téged a te Urad Istened erős kézzel és kinyújtott karral: annakokáért parancsolta neked, hogy megtartsd a szombat napot.”^[14] Végre jele mind a lelki, mind a mennyei szombatnak.

XV. Melyik a keresztény nép lelki szombatja?

A lelki szombat pedig némi szent és titokszerű nyugalomban áll: midőn t. i. az ó ember Krisztussal eltemetve, mintegy az életre kel s magát a keresztény jámborság cselekedeteiben buzgón gyakorolja. Mert azoknak, kik „egykor sötétség” valónak, „most pedig világosságok az Urban, úgy kell járniok, mint világosság fiainak”, minden jóságban, szentségben és igazságban, s nem részt venniük a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben.”^[15]

XVI. A boldogoknak is van szombatjok.

A mennyei szombat pedig, mint szent Cyrill^[16] az apostoloknak ama helyét:^[17] „Hátra van tehát még a nyugodalom az Isten népének”, magyarázván mondja: azon élet, a melyben Krisztussal élvén, minden jót fogunk élvezni, miután a bűn gyökerestől kiirtatott, a szerint:^[18] „Nem lesz ott oroszlán, sem gonosz vad nem jár azon,” hanem leszen ott tiszta ut, „és szent útnak hivatik.” Mert a szentek lelke Isten látásában minden jót megnyer. Azért inteni és buzdítani kell a híveket e szavakkal: siessünk bejutni ama nyugodalomba.”^[19]

XVII. A zsidóknak a hetedik napon kívül más ünnepeik is voltak.

A hetedik napon kívül a zsidó népnek még más, az isteni törvény által rendelt ünnepei és szent napjai is voltak, hogy azokon a legnagyobb jótétemények emlékezete megújuljon.

XVIII. Miért szentelték az apostolok az isteni tiszteletre a hétnek első napját és nem a hetediket?

Az Isten egyházának úgy tetszett, hogy a szombat nap tiszteletét és ünneplését áttegye vasárnapra. Mert valamint azon napon tűnt fel először a világosság a föld kerekségén, úgy Megváltónknak, — ki az örök életre nekünk utat nyitott, — föltámadása, mely azon napon történt, életünket a sötétségből a világosságra visszahozta; azért az apostolok az Ur napjának akarták neveztetni. Megértjük továbbá a szentirásból, miért szent e nap, mivel e napon vette kezdetét a világ teremtése, e napon adatott az apostoloknak a Szentlélek.

XIX. Miért járultak a keresztényeknél a vasárnaphoz más ünnepek?

Azonban az egyház keletkezésétől s a következő időkben az apostolok és szent eleink más ünnepeket is rendeltek, hogy Isten jótéteményeinek emléke buzgó és szent tiszteletben tartassák. Azok között legnevezetesebbek azon napok, a melyek megváltásunk titkainak emlékére szenteltettek: továbbá, a melyek a boldogságos szűz anyának, az apostolok és vértanuknak s a Krisztussal uralkodó többi szenteknek vannak szentelve; kiknek győzelmében Isten jósága és hatalma dicsőittetik, neki köteles tisztelet adatik, s a hívő nép az ő követésökre buzdittatik.

XX. Hogyan ösztönöz e parancs a henyélés kerülésére?

S minthogy e parancs megtartására nagy hatással bír annak azon része, mely e szavakban van kifejezve: „Hat nap munkálkodjál, a hetedik nap pedig Isten szombatja:” a plébános ama részt szorgalmasan megmagyarázni tartozik. Mert e szavakból kivehető, hogy a híveket inteni kell, hogy élőtöket tétlenségben ás restségben ne töltsék, hanem inkább megemlékezvén az apostol szaváról^[20] igyekezzenek dolgaikban eljárni és kezeikkel munkálkodni, amint ő parancsolta. Ezenkívül a parancsban azt parancsolja az Ur, hogy hat nap alatt dolgainkat végezni iparkodjunk; nehogy azokból, miket a hétnek más napjain kellene megtennünk és elvégeznünk, valamit az ünnepre halaszszunk s így lelkünket az isteni dolgokra irányuló gondosságtól és buzgóságtól elvonjuk.

XXI. Mi van tiltva fökép az ünnepeken?

Azután a parancs harmadik részét kell kifejteni, mely némileg leírja, miként kell a szombatot megszentelnünk: főkép pedig kifejti, mily cselekedetek vannak e napon tiltva. Azért mondja az Ur: „Ne tégy akkor semmi dolgot, se te, se fiad és leányod, se szolgád és szolgálód, se marhád, se a jövevény, ki kapudon belül vagyon.” Mely szavak első sorban arra oktatnak bennünket, hogy mindazt, a mi az isteni tiszteletet gátolja, mindenesetre kerüljük. Mert könnyen belátható, hogy minden szolgai munka tiltatik, nem azért mintha természeténél fogva illetlen vagy rósz volna, hanem mivel elménket az isteni tisztelettől, mely a parancsnak czélja, elvonja: mennyivel inkább kell tehát a híveknek a bűnt kerülniük, mely nemcsak elvonja a lelket az isteni dolgok iránti buzgalomtól, hanem Isten szeretetétől is teljesen megfoszt bennünket.

XXII. Az Isten tiszteletéhez tartozó külső cselekedetek nem tiltatnak szombaton.

Azonban azon cselekedetek és munkák, melyek az isteni tisztelethez tartoznak, nem tiltatnak, habár szolgaiak is; mintáz oltárt rendezni, a templomokat valamely ünnep miatt földisziteni stb. Azért mondá az Ur:^[21] hogy a papok a templomban megszegik a szombatot és mégis vétek nélkül vannak.

XXIII. Szükség esetén némely szolgai munkák is megengedtetnek az ünnepeken.

E törvény még azon dolgok teljesítését sem tiltja, melyekből, ha az ünnep miatt elmulasztatnának, kár háramlanék reánk; miként ilyeneket az egyházi törvények is megengednek. Hogy sok mást is szabad tenni ünnepeken, kijelentette az Ur az evangéliumban, miket a lelkipásztor sz. Máté- és Jánosnál könnyen feltalálhat.

XXIV. Miért akarta az Ur, hogy a vonósmarhák nyugodjanak?

Hogy pedig semmi se mellőztessék, a minek végzése a szombatnak megszentelését gátolná, a vonósmarhákról is említés tétetett; mert az állatoknak e neme akadályozza az embereket a szombat megszentelésében. Mert ha szombat napon valamely munkának végzésére vonósmarha használata kívántatik, ahhoz az ember segítsége is szükséges, ki a vonósmarhát igazgassa; mert az maga nem végezheti a munkát, hanem az embernek, ki azt véghezviszi, segítségére szolgál. Ámde e napon senkinek sem szabad dolgoznia, tehát a barmoknak sem, melyeknek segítségével az emberek a munkát végzik. E parancs szelleme tehát arra is czéloz, hogy, mivel Isten akarja, hogy az emberek a marhákat a munkától megkíméljék, bizonyára annál inkább kell őrízködniök, nehogy embertelenül bánjanak azokkal, mint a melyeknek segítségével és munkásságával élnek.

XXV. Miféle cselekedetekben kell főkép gyakorolniok magokat a keresztényeknek ünnepnapokon?

Azt se mulaszsza el a lelkipásztor szorgalmasan kifejteni, mely dolgokkal és cselekedetekkel kell a keresztényeknek ünnepeken foglalkozniuk. Ilyenek: hogy Isten házába menjünk, s ott valódi s áhitatos lelki figyelemmel legyünk jelen a szent miseáldozaton, az egyház isteni szentségeit, melyek üdvösségünkre rendeltettek, lelki sebeink orvoslására gyakran használjuk. Mert a keresztény embernek semmi sem lehet hasznosabb és üdvösebb, mint ha bűneit a papnak gyakran meggyónja; a mire buzdíthatja a népet a lelkipásztor, azokból vevőn ennek megmutatására módot és okokat, a mik a peniteneziatartás szentségéről a maga helyén előadattak és meghagyattak. Ne is egyedül csak az ezen szentséghez való javulásra buzdítsa a népet, hanem szorgosan és gyakran intse arra is, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentséget gyakran magokhoz vegyék. Továbbá figyelmesen és szorgalmasan kell a híveknek szent beszédet hallgatniok: mert mi sem illetlenebb s valóban mi sem oly méltatlan, mint Krisztus igéjét megvetni, vagy hanyagul hallgatni. Nem különben ismételve és buzgón imádkozzanak, az Istent énekekkel dicsérjék a hívek, s tő gondjuk legyen, hogy mindazt, a mi a keresztény életre tartozik, szorgalmasan megtanulják, és serényen gyakorolják magokat azon kötelességekben, melyek a jámborsághoz tartoznak, a szegények és szükölködőknek alamizsnát osztogatva, a betegeket látogatva, a szomorúakat s fajdalomtól lesujtottakat jámborul vigasztalva. Mert miként szent Jakabnál^[22] Írva van: „A tiszta és szeplőtelen isteni tisztelet az Isten s Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat s özvegyeket az ő szorongatásaikban.“ A mondottakból könnyen kivehető, hogy miket lehet e parancs ellen elkövetni.

XXVI. Miért volt szükséges bizonyos napokat az isteni tiszteletre rendelni?

Továbbá a plébánosnak legyen gondja arra is, hogy mintegy kéznél legyenek az okok és érvek, melyekkel főkép arra indítsa a népet, hogy a parancsot a legnagyobb buzgalommal és pontos szorgalommal megtartsa. Erre nézve legtöbbet ér az, ha a nép elismeri, sőt belátja, mily méltó és észszerű, hogy bizonyos meghatározott napjaink legyenek, melyeket egészen Isten tiszteletére fordítsunk, s Urunkat, a kitől végtelen és számtalan jótéteményeket vettünk, megismerjük, tiszteljük és magasztaljuk. Mert ha megparancsolta volna, hogy neki naponkint vallásos tiszteletet adjunk, nemde velünk közlött legnagyobb és számtalan jótéteményeihez képest mindenkép rajta kellene lennünk, hogy parancsának serény és készséges szívvel engedelmeskedjünk? Mivel pedig most az ő tiszteletére csak kevés nap van rendelve, nincs ok, miért lennénk e kötelesség teljesítésében, melyet a legsúlyosabb vétek nélkül elmulasztanunk nem lehet, hanyagok és tunyák.

XXVII. Mily haszon háramlik azokra, kik e parancsot serényen teljesítik?

Továbbá mutassa meg a plébános, mily nagy e parancs hatása, mivel azok, kik azt kellően megtartják, Isten színe előtt járni s vele társalogni látszanak. Mert valamint akkor, midőn imádkozunk. Isten felségét szemléljük és vele beszélünk: úgy a lelki tanításokat hallgatva Isten szavát halljuk, mely füleinkbe jut azok által, a kik az isteni dolgokról jámborul és szentül szónokolnak: s az oltár áldozatában jelenlevő Krisztus Urunkat imádjuk. E hasznokban pedig leginkább azok részesülnek, kik e parancsot szorgalmasan megtartják.

XXVIII. Mit kell ellenben azokról tartani, kik e törvényt egészen elhanyagolják?

A kik pedig e törvényt egészen elhanyagolják, azok, mivel Istennek és az anyaszentegyháznak nem engedelmeskednek, annak parancsára nem hallgatnak, mind Istennek, mind a szent törvényeknek ellenségei: a mi kitetszik abból, hogy e parancs olyan, hogy minden erőfeszítés nélkül meg lehet tartani. Minthogy Isten nem szab elénk terhes dolgokat, melyeket az ő kedvéért magunkra kellene vállalnunk: hanem azt parancsolja, hogy ünnepeken megnyugodjunk, és a földi gondoktól szabadok legyünk: nagy vakmerőségre mutat e parancs törvényét el nem fogadni. Például legyenek előttünk a büntetések, melyeket Isten azokra mért, kik azt megszegték, miként Mózes IV. könyvéből^[23] érthető. Hogy tehát Istennek ezen megbántásába ne essünk, hasznos leend gondolatban ismételni azon szót: „Megemlékezzél,” s azon nagy hasznokat és jókat megfontolni, melyeket, miként fönebb előadatott, az ünnepek megszenteléséből nyerünk; és sok más efféléket, mikről a jó és szorgalmas lelkipásztor, miként a körülmények kívánni fogják, bőven és terjedelmesen értekezhetik.

1. Móz. II. K. 20, 8-11.
2. Gal. 4, 10. 11.
3. Kolossz. 2, 16.
4. Sz. Ján. Titk. Jel. 1, 10.
5. I. Kor. 16, 2.
6. Ar. sz. Ján. 43. besz. a Kor. I. lev. f.
7. Kir. I. k. 25, 31.
8. Móz. II. K. 20, 10.
9. Luk. 18, 12.
10. Móz. V. K. 5, 12.
11. Izai. 58, 13.
12. Móz. II. K. 31, 13.
13. Ezek. 20, 12.
14. Móz. V. K. 5, 15.
15. Efez. 5, 8. és köv.
16. Sz. Cyrill. 1. k. Jánosr. 4. 6. f.
17. Zsid. 4, 9.
18. Iz. 35, 9.
19. Zsid. 4, 11.
20. I. Tessz. 4, 11.
21. Mát. 12, 5.
22. Sz. Jak. 1, 27.
23. Móz. IV. K. 15, 35.