nap istenileg rendeltetett az Isten tiszteletére; mert így van megírva: „Hat nap munkálkodjál és tedd meg minden dolgaidat; a hetedik napon pedig a te Urad Istened szombatja vagyon.” E szavak értelme az, hogy a szombatot, mint az Urnak szentelt napot tekintsük s neki e napon vallási kötelességeinket lerójuk és a hetedik napot az Ur megnyugvása jelének ismerjük.
XIII. Miért volt hasznos a zsidóknak bizonyos napot és éppen a hetediket vallási kötelességeik teljesítésére meghatározni?
E nap pedig azért rendeltetett az isteni tiszteletre, mivel nem volt volna megfelelő, hogy a tudatlan nép saját tetszése szerint választhassa meg az időt, nehogy talán az egyiptomiak isteni tiszteletét utánozza. Azért a hét nap közöl az utolsó választatott az Isten tiszteletére; ez pedig titokteljes dolog. Azért az Ur azt Mózes II. könyvében[1] és Ezekielnél[2] jelnek mondja: „Azon legyetek tehát” úgymond, „hogy szombatomat megtartsátok: mert ez jel közöttem és közöttetek a ti nemzedékeitekben, hogy tudjátok, mikép én vagyok az Ur, a ki titeket megszentellek”.
XIV. Minek volt jele a szombat ünneplésé?
Jel volt tehát, mely azt jelentette, hogy az embereknek magokat Istennek kell szentelniük, s iránta szentül viseltetniük, minthogy nap is szenteltetett neki; mert e nap azért szent, mivel az embereknek akkor főkép szent és vallásos dolgokkal kell foglalkozniuk. Jele továbbá s mintegy emléke e csodálandó teremtett mindenségnek. Azonkívül Israel fiait emlékeztető jel volt, mely által intetve megemlékezzenek, hogy Isten segítsége oldotta fel és szabadította ki őket az egyiptomi szolgaság terhes igája alól, mit az Ur ezen szavakkal jelentett ki: „Emlékezzél meg, hogy te is szolgáltál Egyiptomban és kihozott onnan téged a te Urad Istened erős kézzel és kinyújtott karral: annakokáért parancsolta neked, hogy megtartsd a szombat napot.”[3] Végre jele mind a lelki, mind a mennyei szombatnak.
XV. Melyik a keresztény nép lelki szombatja?
A lelki szombat pedig némi szent és titokszerű nyugalomban
