Trienti Káté/HARMADIK RÉSZ. VI. FEJEZET.

← HARMADIK RÉSZ. V. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai HARMADIK RÉSZ. VI. FEJEZET.

HARMADIK RÉSZ. VII. FEJEZET. →

VI. FEJEZET.

Az ötödik parancsról.

Ne ölj.

I. Mi a gyümölcse és haszna azon tannak, mely ezen parancsban foglaltatik?

Ama nagy boldogság, mely a békeszerető embereknek leend osztályrésze, „mert Isten fiainak hivattatnak,”^[1] kell, hogy a lelkipásztorokat hathatósan buzdítsa e parancs értelmének szorgalmas és tüzetes fejtegetésére a hívek előtt; mert az emberek akaratának összeegyeztetésére nincs hathatósb mód, mint ha ezen parancs törvénye kifejtetvén, mindenki úgy, a mint szükséges, szentül megtartja: mert akkor reményleni lehet, hogy a legnagyobb lelki összhangzás által összekapcsolt emberek az egyetértést és békességet gondosan megőrzik. De mennyire szükséges e parancsot megmagyarázni, abból tűnik ki, hogy a vízözön után főkép ez egyet tiltotta meg Isten az embereknek, mondván: „Lelketek vérét^[2] követelni fogom minden oktalan állat kezéből és az ember kezéből” Az evangéliumban is azon törvények közt, melyeket az Úr kifejtett, ez az első, melyről szt. Máténál ezt olvassuk:^[3] „Mondatott a régieknek: Ne ölj” és a többi, a mi e tárgyról ugyanazon helyen még megemlíttetik. Azonfelül e parancsot a híveknek figyelemmel s örömest kell hallaniok. Mert ha hatását tekintjük, mindenkinek élete oltalmára szolgál: minthogy ama szavakkal: „Ne ölj,” a gyilkosság teljességgel tiltatik. Azért mindenkinek oly lelki örömmel kell azt fogadnia, mint ha Isten haragjának fenyegetése és más büntetések terhe alatt különösen volna megtiltva az, hogy valaki közölök megsértessék. Azért valamint e parancs hallása mindenkire nézve kedves, úgy a parancs által tiltott bűn kerülésének szükségkép kellemesnek kell lenni.

II. Mit tilt és mit parancsol e parancs?

Midőn pedig az Úr e törvény jelentését megmagyarázó, megmutatta, hogy kettő foglaltatik benne: az egyik, a mi tiltatik, hogy ne öljünk: a másik a mi parancsoltatik, hogy békés barátsággal és szeretettel karoljuk át ellenségeinket, mindenkivel békében éljünk s végre minden kellemetlenséget béketüréssel viseljünk.

III. A vadak húsával élni s az állatokat megölni szabad.

A gyilkosság tilalmát illetőleg, mindenekelőtt szükséges megmagyarázni, melyek az ölés azon nemei, a melyeket e parancs nem tilt. Mert az állatok megölése nem tilos; mivel, ha Isten az állatok hasának élvezetét az embereknek megengedé, azokat megölni is szabad; a miről szent Ágoston^[4] így szól: „Midőn halljuk, ne ölj, azt sem a növényekről nem értjük, mivel semmi érzéssel nem bírnak, sem az oktalan állatokról. mivel velünk semmi kapcsolatban sincsenek.”

IV. Az ítélőszékeknek szabad az embereket halálra ítélni és elveszteni.

A gyilkolás más megengedett neme az, mely azon felsőséget illeti, kinek élet és halál fölött hatalom adatott, melylyel a törvények értelme s ítélete szerint a gonosztevőket megbünteti s az ártatlanokat védelmezi; mely tisztében, igazságos eljárás mellett, nemcsak gyilkosságot nem követ el. sőt inkább ezen isteni törvénynek, mely által a gyilkosság tiltatik, igenis engedelmeskedik. Mert e törvénynek kitűzött czélja levén az emberek élete és biztonságáról gondoskodni: a felsőbbségek által, mivel ők a gonosztettek törvényes megbosszulói, kiszabott büntetések arra czéloznak, hogy a vakmerőség és erőszak büntetések által megzaboláztatván, az emberek élete biztos legyen. Azért mondja Dávid:^[5] „Korán kiirtom a föld minden bűnösét s az Úr városából mind elvesztem a gonoszul cselekvőket.”

V. Azok sem gyilkosok, a kik igazságos háborúban ölnek.

Azért azok sem vétkeznek, kik igazságos háborúban, nem öldöklési vágyból vagy kegyetlenségből, hanem egyedül a közjóért való buzgalomból az ellenség életét elveszik. Vannak továbbá olyan gyilkolások is, melyek egyenesen Isten parancsára történnek. Levi fiai, kik egy napon sok ezer embert megöltek, nem vétkeztek; e gyilkolás után így szólt hozzájok Mózes:^[6] „Ti ma kezeiteket az Urnák szenteltétek.”

VI. Ezen parancs ellen nem vétkezik, a ki valakit véletlenül öl meg.

E parancs ellen még az sem vétkezik, a ki nem akarva és nem szándékosan, hanem véletlenül embert öl; miről Mózes V. könyvében^[7] így ír: „A ki megöli felebarátját akaratlanul és bebizonyodik, hogy tegnap és tegnapelőtt semmi gyülölsége nem volt ellene, hanem elment vele egyenes szívvel az erdőre fát vágni és a favágásban a fejsze kiszaladt kezéből és a nyeléből kiesett vas barátját éri és megöli: az a három város egyikébe fusson és éljen.” Ezen ölések olyanok, melyek, minthogy sem akaratból, sem szántszándékból nem történnek, azért a bűnök közé egyáltalán nem számíttatnak. A mit megerősít sz. Ágoston mondata:^[8] „Mert távol legyen, úgymond, hogy a miket jó czélból, vagy mint megengedettet teszünk, ha belőlük akaratunkon kívül valami rossz következik, nekünk beszámíttassanak.”

VII. Mikor gyilkos az, a ki véletlenül ölt meg valakit?

E kérdést illetőleg kétféleképpen lehet vétkezni: az egyik az, ha valaki igazságtalan dologgal foglalkozva embert öl, például, ha valaki az áldott állapotban levő asszonyt megöklözné vagy megrugná, miből idétlen szülés következnék, az ugyan a megütőnek akaratán kívül történnék, de nem vétke nélkül, minthogy neki semmikép sem szabad az ily asszonyt megütni. A másik az, ha mindent szemügyre nem vévén, hanyagságból s óvatosság hiányából öl meg valakit.

VIII. Saját életünk védelmezése végett is szabad mást megölni?

Ez okból, ha valaki életének védelme végett minden óvatosság daczára embertársát megöli, világos, hogy ezen törvény ellen nem vét. S ezen most említett gyilkolások olyanok, melyek a törvény e parancsában nem foglaltatnak; ezek kivételével a többi mind tiltatik, akár a gyilkost, akár azt, ki meggyilkoltatik, vagy a meggyilkolás módját tekintjük is.

IX. Senkinek sem szabad magán tekintélyénél fogva ölni.

Mert a mi azokat illeti, kik gyilkosságot követnek el, egyáltalán senki sincs kivéve, sem a gazdagok, sem a hatalmas emberek, sem az urak, sem a szülők, hanem minden szemelyválogatás és különbség nélkül mindenkinek tiltatik az ölés.

X. Nincs senki, kire e törvény védelme ki ne terjedne.

Ha pedig azokat tekintjük, a kiket meggyilkolnák, e törvény mindenkire kiterjed: s nincs oly alacsony és megvetett sorsú ember, ki e törvény védelme alatt nem állana. De önmagát megölni sem szabad senkinek is, mivel élete fölött senki oly hatalommal nem bír, hogy magát önkénye szerint megölhesse; azért e törvény szavai nem azt tiltják: „Mást meg ne ölj,” hanem egyszerűen: „Ne ölj.”

XI. Hányfélekép történik e parancs megszegése?

Ha pedig a gyilkosság elkövetésének sokféle módját tekintjük, egy sincs kivéve. Mert nem egyedül sajátkezüleg, késsel, kővel, bottal vagy kötéllel és méreggel nem szabad senkinek valakit életétől megfosztani, hanem tanácsosai, közbenjárással, segítséggel vagy bármily más módon is általában tiltatik azt tennie. E tekintetben szerfölött nagy volt a zsidóknak keményfejűsége és oktalansága, kik azt hívók, hogy e parancsot megtartják, csak kezeiket tartsák vissza a gyilkolástól. De a keresztény embernek, ki Krisztus magyarázatából tudja, hogy e törvény szellemi, mely t. i. parancsolja, hogy ne csak kezeink legyenek tiszták, hanem lelkünk is szeplőtlen és feddhetlen legyen, éppen nem elégséges az, a mivel azok bőven eleget tenni véltek; mert az evangéliumból tudjuk, hogy még haragudni sem szabad senkire, mert így szól az Ur^[9] „Én pedig mondom nektek, hogy minden, a ki atyjafiára haragszik, méltó az ítéletre: a ki pedig mondja atyjafiának: rákká, méltó a főtörvényszékre; a ki pedig mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére.”

XII. Hogyan vétkezik, vagy nem vétkezik valaki a harag által?

Mely szavakból világos, hogy, a ki felebarátjára neheztel, habár a haragot szívébe zárva tartja is, nem ment a vétektől: a ki pedig haragjának valamely jelét adja, az súlyosan vétkezik: de sokkal inkább vétkezik az, a ki felebarátjával keményen bánni, sőt azt szidalmazni nem átalja. Ez pedig akkor áll, midőn neki a haragra semmi oka sincs. Mert az Isten és törvények által megengedett ok a haragra az, ha azokat, kik uralmunk és hatalmunk alatt vannak, büntetjük, midőn okot adnak rá. Mert a keresztény ember haragjának nem a testi érzékekből, hanem a Szentlélektől kell erednie, mert illő, hogy „a Szentlélek templomai^[10]” legyünk, kikben Jézus Krisztus lakik.

XIII. Hogyan tartják meg az emberek e törvényt tökéletesen, s mily sokan vétkeznek ellene?

Ezenkívül még sokat tanított az Ur, a mi e törvény tökéletes megtartásához tartozik: milyenek:^[11] „Ne álljatok ellene a gonosznak; hanem a ki megüti jobb arczodat, fordítsd neki a másikat is, és annak, ki veled pörbe akar szállani és köntösödet elvenni, engedd neki a palástot is, és ha valaki téged kényszerít ezer lépésnyire, menj el vele még kétannyira.” A már felsoroltakból észre lehet venni, mily hajlandók az emberek azon vétkekre, melyeket e parancs tilt, s mily sokan találtatnak, kik, ha kézzel nem is, de szivökben gyilkosságot követnek el.

XIV. Mennyire kárhoztatja Isten a szentirásban a gyilkosságot.

S minthogy ezen veszélyes betegség ellen a szentírásban gyógyszerek rendeltettek, a plébános kötelessége azokra a híveket szorgalmasan megtanítani; melyek közt leghathatósabb az, hogy megértsék, mily iszonyú bűn a gyilkosság. A mi kitűnik a szentírásnak igen sok és nyomós bizonyítékából. Mert a szentírásban^[12] Isten a gyilkosságot annyira utálja, hogy kimondja, miként még az állatokon is megbosszulandja az ember megölését, s az oktalan állatot, mely embert sért meg, megöletni parancsolja: nem is más okból akarta, hogy az emberek a vértől irtózzanak, mint, hogy az iszonyú embergyilkolástól mind szívüket mind kezüket mindenképp megtartóztassák.

XV. Hogy mily nagy gonoszság a gyilkosság, a józan ész is elénk adja?

Mert az embergyilkosok az emberi nemnek, sőt magának a természetnek is legelkeseredettebb ellenei, kik a mennyiben rajtok áll. Istennek összes művét felforgatják, midőn megölik az embert, a kiért teremtett Ő mindent, a mi csak létezik: sőt midőn Mózes 1. könyvében^[13] tiltja az emberölést, mivel Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette azt: Isten ellen szörnyű méltatlanságot követ el az, s mintegy erőszakos kézzel őt látszik megtámadni, ki az ő képét megsemmisíti. Ezt lelkének isteni ihletében megfontolván Dávid, a legkeserűbb panaszra fakadt a vérontó emberek ellen ily szavakkal:^[14] „Lábaik gyorsak a vérontásra.” S nem is monda egyszerűen: „ölnek,” hanem vért „ontanak,” mely szavakat amaz iszonyú gonoszság nagyságának, s az ő szörnyű kegyetlenségüknek kimutatására használta. S hogy különösen kijelentse, mily rohanva ragadtatnak némi ördögi ösztöntől e gonoszságra, azért mondó: „Gyorsak lábaik.”

XVI. Mit parancsol Isten e parancsban?

Azok pedig, a miket Krisztus Urunk e parancsban megtartatni parancsol, oda irányulnak, hogy mindenkivel békében legyünk: mert, e helyet magyarázván így szóla:^[15] „Ha ajándékodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának van ellened valamije: hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, és menj előbb megbékülni atyádfiával, és, akkor eljövén, ajánld fel ajándékodat,” s a többi. Ezek megmagyarázásában fejtse ki a lelkipásztor, hogy kivétel nélkül mindenkit szeretni kell: amire e parancs magyarázatában, mennyire csak lehet, buzdítsa a híveket, mivel a felebaráti szeretet erénye ebből tűnik ki leginkább. Mert, midőn e parancs által a gyülölség nyíltan tiltatik, mivel, „ki atyjafiait gyűlöli, embergyilkos az,”^[16] bizonyára következik, hogy a szeretet parancsoltatik.

XVII. Melyek a szeretetnek azon kötelességei, melyek e parancsolatban foglaltatnak?

S midőn e törvény a kegyeletet és szeretetet parancsolja, parancsolja egyszersmind mindazon kötelmeket és cselekedeteket, melyek a szeretet következményei. „A szeretet tűrő,” úgymond sz. Pál^[17] apostol. Megparancsoltatik tehát nekünk a béketűrés, melyben lelkeinket bírni fogjuk, amint az Üdvözítő^[18] tanítja. Továbbá a szeretetnek kísérője és társa a jótékonyság; mert a szeretet „kegyes.”^[19] A kegyességnek és jótékonyságnak erénye pedig messze kiterjed, s feladata leginkább a körül forog, hogy a szegényeknek a szükségeseket megszerezzük, az éhezőknek ételt, a szomjuhozóknak italt adjunk, a mezíteleneket ruházzuk, s minél inkább segedelmünkre szorul valaki, annál nagyobb bőkezűséggel legyünk iránta.

XVIII. A szeretet minden kötelmei között legtökéletesebb az ellenség szeretete.

A jótékonyság és jóság e kötelességei, melyek már magokban dicsők, még dicsőbbekké lesznek, ha az ellenség iránt gyakoroltatnak; mert azt mondja az Üdvözítő:^[20] „Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, kik gyűlölnek titeket;” erre int az apostol is e szavakkal:^[21] „Ha éhezik ellenséged, tápláljad őt: ha szomjuhozik, adj italt neki; mert ezt cselekedvén, tüzes szenet raksz fejére. Ne hagyd magadat meggyőzetni a gonosztól, hanem jóval győzd meg a gonoszt.” Végre ha a szeretetnek, – mely kegyes, – törvényét tekintjük, megértjük, hogy azon törvény által mindazon kötelességek gyakorlását meghagyja, melyek a szelídség, gyöngédség s egyéb ilyféle erényekhez tartoznak.

XIX. Miből tűnik ki leginkább a felebaráti szeretet, mely itt megparancsoltatik?

Ámde mindezen kötelességek között legjelesebb, szeretettel legteljesebb, – a melyben illő magunkat leginkább gyakorolnunk, – az, hogy a szenvedett méltatlanságokat csendes lélekkel megbocsássuk és elengedjük: a mire, mint előbb mondottuk, gyakran int és buzdít a szentírás, midőn nemcsak boldogoknak mondja azokat, kik így cselekszenek, hanem erősíti, hogy bűneiknek bocsánatát is megnyerik Istentől: a kik pedig ezt tenni elmulasztják, vagy éppenséggel vonakodnak, azt meg nem nyerik. De minthogy a bosszúvágy az emberi szívbe mintegy bele van oltva, azért szükséges, hogy a lelkipásztor ne csak tanítsa, hanem teljesen meggyőzze a híveket, hogy a keresztény ember a méltatlanságokat elfeledni s megbocsátani tartozik. S minthogy ép erről a dologról gyakran tesznek említést a szent írók, azoktól kérjen tanácsot azok keményszívűségének megczáfolására, kik makacs és megátalkodott szívvel bosszút szomjaznak. Ismerje azon igen fontos és a tárgyhoz legalkalmasabb érveket, melyeket azon atyák szentül használtak.

XX. Főkép hogyan kell a gyülölséget elnyomni, s a híveket a bántalmak elfeledésére bírni?

Főleg pedig e hármat kell megmagyarázni; először: hogy azt, a ki magát megbántottunk véli, leginkább arról kell meggyőzni még, hogy az, a kin bosszút kíván állani, nem volt fő oka a kárnak vagy bántalomnak. Így cselekedett ama csodálatra méltó Jób, ki a szabaei emberektől, a kaldeusoktól és a sátántól nagyon megkárosíttatván, mindezt nem tekintve, mint igaz és istenfélő férfiú helyesen és szentül e szavakkal élt:^[22] „Az Úr adta, az Úr elvette.” Azért ama béketűrő férfiú szavaiból és példájából győződjenek meg a keresztények arról, a mi kétséget nem szenved, hogy mindaz, a mit ez életben szenvedünk, az Úrtól származik, a ki minden igazságnak és irgalmasságnak atyja és szerzője.

XXI. A kik bennünket üldöznek, Istennek szolgái és segédei, habár azt rossz akaratból teszik is.

Nem is büntet bennünket, mint elleneit, hanem, a mi az ő végtelen jóságára mutat, mint gyermekeit javít és fenyít. S valóban, ha jól szemügyre vesszük, az emberek ily dolgokban nem egyebek, mint Istennek szolgái, s mintegy segédei, s noha az ember gyűlölhet valakit gonoszul, s annak rosszat kívánhat, de Isten megengedése nélkül semmikép sem árthat neki. Ez okból József^[23] fivéreinek gonosz tanácsait, és Dávid^[24] Szemei bántalmait békével tűrte. E dologhoz igen alkalmas azon érvelés is, melyet aranyszájú szent János^[25] nyomósan és tudományosan kifejtett: hogy t. i. kiki önmagát sérti meg: mert, a kik azt vélik, hogy méltatlansággal illettettek, ha a dolgot minden oldalról jól megfontolják, bizonyára belátják, hogy másoktól semmi méltatlanságot vagy kárt nem szenvedtek: mert habár az, a mivel megsértetnek, külsőleg megtörténik, mindazáltal leginkább magok sértik meg magokat, midőn lelküket gyülölséggel, bosszúvágygyal és irigységgel rútul beszennyezik.

XXII. Minő jóban részesülnek azok, kik a bántalmakat örömest megbocsátják?

A második pont két fő hasznot foglal magában, melyek azokat illetik, kik Isten kedvéért a bántalmakat örömest megbocsátják: az első az, hogy Isten az idegen vétkek megbocsátóinak megigéré, hogy ők is bűneik bocsánatát fogják megnyerni: mely ígéretből világosan kitűnik, mily kedves előtte a jámborságnak ezen cselekedete. A másik haszon az, hogy némi fönségre és tökéletességre jutunk: mivel a bántalmak elengedése által némileg hasonlók leszünk Istenhez, „ki^[26] napját fölkelti a jókra és rosszakra; és esőt ád az igazaknak és gonoszaknak.”

XXIII. Minő és mennyi kár származik ellenségeink gyűlöletéből?

Végre azon károkat kell kifejteni, melyek akkor érnek bennünket, ha a rajtunk elkövetett bántalmakat meg nem bocsátjuk. Azért azoknak, kik ellenségeiknek megbocsátani nem akarnak, állítsa szemeik elé a lelkipásztor, hogy a gyülölség nemcsak nagy vétek, hanem a vétkezés tartóssága által még inkább megrögzik; mert midőn az, kinek lelkébe ez indulat befészkeli magát, ellenségének vérét szomjazza, a bosszúállás reményével telve éjjel nappal folytonosan némi rossz lelki nyugtalanságban van, úgy, hogy a gyilkosság vagy más gonosz cselekedet gondolatával soha sem látszik felhagyni. Innét van, hogy az ilyent vagy épen nem, vagy csak legnagyobb fáradtsággal lehet rábírni arra, hogy a bántalmakat vagy teljesen megbocsássa, vagy legalább részben elengedje; azért méltán hasonlíttatik a sebhez, melybe a lándzsa beletörött.

XXIV. Kimutatása annak, hogy a gyűlölségből sok vétek származik.

Továbbá sok rossz és vétek van. melyek a gyülölség bűnéhez, mintegy lánczhoz fűződnek. Azért e tekintetben így szól sz. János:^[27] „A ki gyűlöli atyjafiát, sötétségben vagyon és sötétségben jár és nem tudja, hová megyen; mert a sötétség megvakította szemeit.” Azért szükségkép gyakran elesik. Mert lehetetlen, hogy valaki annak szavait vagy tetteit helyeselje, a kit gyűlöl. Innét támadnak a vakmerő és gonosz ítéletek, harag, irigység, rágalom s több effélék, melyekbe azok is belevonatnak, kiket rokonság vagy barátság köt hozzájok. Azért gyakran megesik, hogy egy vétekből sok más származik s méltán mondatik az „ördög” vétkének, minthogy az „gyilkos” volt kezdet óta. Azért az Isten Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus, midőn a farizeusok életére törnének, azokat „az ördög atyától válóknak”^[28] nevezé.

XXV. A gyülölség vétke elleni gyógyszerek.

De a mondottakon kívül, melyek által e bűn megutálására juthatunk, más és pedig igen alkalmas gyógyszereket ajánl a szentírás. És pedig az első és leghathatósb gyógyszer Üdvözítőnk példája, melynek követését kell magunk elé kitűznünk. Mert ő, noha a bűnnek legkisebb gyanúja sem eshetett rá, mindazáltal megostoroztatván, tövissel megkoronáztatván s végre keresztre feszittetvén, ama szeretetteljes imára fakadt:^[29] „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” Kinek, mint az apostol bizonyítja,^[30] „ránk hintett vére jobban szól, mint Ábelé.” A másik gyógyszert pedig Jézus Sirák fia adta elé, hogy t. i. a halálra s az ítélet nagy napjára gondoljunk. „Emlékezzél meg,” úgymond,^[31] „utolsó dolgaidról s örökké nem vétkezel;” mely mondat azt jelenti, mintha mondaná: gondold meg gyakran és igen gyakran, hogy nem sokára meg fogsz halni: következőleg, mivel akkor kívánatos, sőt igen szükséges leend rád nézve Istennek végtelen irgalmát megnyerni, azért azt már most és szüntelen szemeid elé kell állítanod. Mert csak így lesz lehetséges, hogy szívedből ama rut bosszúvágy kioltassék, minthogy Isten irgalmának megnyerésére alkalmasabb és hathatósabb szert nem találsz, mint a bántalmak elfeledését és a szeretetet azok iránt, kik téged vagy a tieidet tettel vagy szóval megbántották.

1. Mát. 5, 9.
2. Móz. I. K. 9, 5.
3. Mát. 5, 21.
4. Sz. Ágost. az Ur város. 1, 20.
5. 190. zsolt. 8.
6. Móz. II. K. 32, 29.
7. Móz, V. K. 19, 4. 5.
8. Sz. Ágost. 47. lev.
9. Mát. 5, 22.
10. I. Kor. 6, 19.
11. Mát. 5, 39. s. k.
12. Móz. I. K. 9, 5.
13. Ugyanott 6. v.
14. 13. zsolt. 3.
15. Mát. 5, 23. 24.
16. I. Ján. 13, 15.
17. I. Kor. 13, 4.
18. Luk. 21, 19.
19. I. Kor. 13, 4.
20. Mát. 5, 44.
21. Róm. 12, 20. 21.
22. Jób. 1, 21.
23. Móz. I. K. 45, 4. és k.
24. Kir. II. K. 16, 10 és k.
25. Ar. sz. Ján. k. hogy mindenki önmag. sértetik meg.
26. Mát. 5, 45.
27. Ján. 2, 11.
28. I. Ján. 8, 44.
29. Luk. 28, 34.
30. Zsid. 12, 24.
31. Sirák fia K. 7, 40.