olyan gyilkolások is, melyek egyenesen Isten parancsára történnek. Levi fiai, kik egy napon sok ezer embert megöltek, nem vétkeztek; e gyilkolás után így szólt hozzájok Mózes:[1] „Ti ma kezeiteket az Urnák szenteltétek.”
VI. Ezen parancs ellen nem vétkezik, a ki valakit véletlenül öl meg.
E parancs ellen még az sem vétkezik, a ki nem akarva és nem szándékosan, hanem véletlenül embert öl; miről Mózes V. könyvében[2] így ír: „A ki megöli felebarátját akaratlanul és bebizonyodik, hogy tegnap és tegnapelőtt semmi gyülölsége nem volt ellene, hanem elment vele egyenes szívvel az erdőre fát vágni és a favágásban a fejsze kiszaladt kezéből és a nyeléből kiesett vas barátját éri és megöli: az a három város egyikébe fusson és éljen.” Ezen ölések olyanok, melyek, minthogy sem akaratból, sem szántszándékból nem történnek, azért a bűnök közé egyáltalán nem számíttatnak. A mit megerősít sz. Ágoston mondata:[3] „Mert távol legyen, úgymond, hogy a miket jó czélból, vagy mint megengedettet teszünk, ha belőlük akaratunkon kívül valami rossz következik, nekünk beszámíttassanak.”
VII. Mikor gyilkos az, a ki véletlenül ölt meg valakit?
E kérdést illetőleg kétféleképpen lehet vétkezni: az egyik az, ha valaki igazságtalan dologgal foglalkozva embert öl, például, ha valaki az áldott állapotban levő asszonyt megöklözné vagy megrugná, miből idétlen szülés következnék, az ugyan a megütőnek akaratán kívül történnék, de nem vétke nélkül, minthogy neki semmikép sem szabad az ily asszonyt megütni. A másik az, ha mindent szemügyre nem vévén, hanyagságból s óvatosság hiányából öl meg valakit.
VIII. Saját életünk védelmezése végett is szabad mást megölni?
Ez okból, ha valaki életének védelme végett minden óvatosság daczára embertársát megöli, világos, hogy ezen törvény ellen nem vét. S ezen most említett gyilkolások olyanok, melyek
