híveket, mivel a felebaráti szeretet erénye ebből tűnik ki leginkább. Mert, midőn e parancs által a gyülölség nyíltan tiltatik, mivel, „ki atyjafiait gyűlöli, embergyilkos az,”[1] bizonyára következik, hogy a szeretet parancsoltatik.
XVII. Melyek a szeretetnek azon kötelességei, melyek e parancsolatban foglaltatnak?
S midőn e törvény a kegyeletet és szeretetet parancsolja, parancsolja egyszersmind mindazon kötelmeket és cselekedeteket, melyek a szeretet következményei. „A szeretet tűrő,” úgymond sz. Pál[2] apostol. Megparancsoltatik tehát nekünk a béketűrés, melyben lelkeinket bírni fogjuk, amint az Üdvözítő[3] tanítja. Továbbá a szeretetnek kísérője és társa a jótékonyság; mert a szeretet „kegyes.”[4] A kegyességnek és jótékonyságnak erénye pedig messze kiterjed, s feladata leginkább a körül forog, hogy a szegényeknek a szükségeseket megszerezzük, az éhezőknek ételt, a szomjuhozóknak italt adjunk, a mezíteleneket ruházzuk, s minél inkább segedelmünkre szorul valaki, annál nagyobb bőkezűséggel legyünk iránta.
XVIII. A szeretet minden kötelmei között legtökéletesebb az ellenség szeretete.
A jótékonyság és jóság e kötelességei, melyek már magokban dicsők, még dicsőbbekké lesznek, ha az ellenség iránt gyakoroltatnak; mert azt mondja az Üdvözítő:[5] „Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, kik gyűlölnek titeket;” erre int az apostol is e szavakkal:[6] „Ha éhezik ellenséged, tápláljad őt: ha szomjuhozik, adj italt neki; mert ezt cselekedvén, tüzes szenet raksz fejére. Ne hagyd magadat meggyőzetni a gonosztól, hanem jóval győzd meg a gonoszt.” Végre ha a szeretetnek, – mely kegyes, – törvényét tekintjük, megértjük, hogy azon törvény által mindazon kötelességek gyakorlását meghagyja, melyek a szelídség, gyöngédség s egyéb ilyféle erényekhez tartoznak.
