Trienti Káté/MÁSODIK RÉSZ. I. FEJEZET.

← ELSŐ RÉSZ. XIII. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai MÁSODIK RÉSZ. I. FEJEZET.

MÁSODIK RÉSZ. II. FEJEZET. →

MÁSODIK RÉSZ.

I. FEJEZET.

A szentségekről általában.

I. A plébános fő gondot fordítson a szentségekről szóló tan előadására.

Noha a keresztény tanítás minden része tudományt és szorgalmat igényel: de a szentségekről szóló tan, mely mind Isten parancsából szükséges, mind pedig igen hasznos, a plébánosban különös tehetséget és gondosságot kíván, hogy annak alapos és gyakori előadása által a hívek képesittessenek a legkitűnőbb és legszentebb dolgok méltó és üdvös vételére és az áldozárok az isteni tilalom ama szabályától el ne térjenek:^[1] „Ne adjátok a szentet ebeknek és ne hányjátok gyöngyeiteket a sertések elé”.

II. Mit jelent e szó: „szentség”?

Mindenekelőtt tehát, mivel a szentségekről általában kell szólnunk, magának a szónak jelentésén és fogalmán szükséges kezdeni és különféle jelentését megmagyarázni, hogy könnyebben megértsük, melyik e helyen a szónak valódi értelme. Azért figyelmeztetni kell a híveket, hogy a szentség szót, melyet itt tárgyalunk, máskép használták a világi és máskép a szent írók. Mert amazok a szentség szó alatt ama kötelezettséget akarták jelezni, midőn eskü által bizonyos szolgálatra kötelezzük magunkat, honnan azon eskü, mely által a katonák az állam hű szolgálatára kötelezik magukat, katonai szentségnek neveztetett. És úgy látszik, hogy náluk e szónak ez volt leggyakoribb jelentése. Ellenben a latin atyáknál, kik az isteni dolgokról Írtak, a szentség szó bizonyos szent dolgot jelent, mely el van rejtve, amint a görögök is ugyanazon dolog jelelésére titok szóval éltek. Hogy a szentség szót ezen értelemben kell venni, kitetszik az Efezusiakhoz irt levélből:^[2] „Tudtunkra adá akaratának titkát”; azután Timoteushoz:^[3] „Nagy a kegyesség titka”; továbbá a Bölcseség könyvében olvassuk:^[4] „Nem tudják az Isten titkait”. Ezen és sok más helyből kiviláglik, hogy a szentség nem mást, mint szent, elrejtett és titkos dolgot jelent. Ezért a latin tudósok azt hitték, hogy bizonyos, érzékeink alá eső jeleket, melyek a kegyelmet, mit munkálnak, egyszersmind jelentik és mintegy szemeink elé állítják, alkalmasan lehet szentségnek nevezni; habár sz. Gergely nézete szerint^[5] azért is mondhatjuk szentségeknek, mivel az isteni erő anyagi tárgyak leple alatt titkosan munkálja az üdvösséget. Ne is gondolja senki, hogy e szót csak nem rég használják az egyházban; mert a ki szent Jeromost és Ágostont olvasta, könnyen be fogja látni, hogy régi egyházi íróink a szóban levő dolog jelentésére igen gyakran a szentség szóval, néha pedig jel, vagy titkos jel, vagy szent jel kifejezéssel is éltek. S ennyi elég a szentség szóról, mely ugyan az ó szövetségi szertartásokra is illik, melyekről azonban a lelkésznek nem szükséges rendszabályokat adni, minthogy azokat az evangéliumi törvény és kegyelem eltörölte.

III. Mit jelent tulajdonképen a katholikus íróknál a szentség szó?

A szónak eddig adott fogalmán kívül azonban figyelmesen ki kell kutatni a dolog lényegét és természetét is, és a híveknek megmagyarázni, mi a szentség. Mert senki sem kétkedhetik, hogy a szentségek ama dolgok neméhez tartoznak, melyek üdvösségünket és megigazulásunkat munkálják. Jóllehet pedig sok mód van, melyek e dolog kifejtésére alkalmasak és használhatók; azt azonban érthetőbben és világosabban semmi sem fejezi ki, mint a sz. Ágostontól származott értelmezés, melyet azután az összes skolasztikus tudósok követtek: „A szentség, úgymond,^[6] szent dolognak jele”, vagy mint más szavakkal, de ugyanazon értelemben kifejezik: „A szentség látható jele a mi megigazulásunkra rendelt láthatatlan kegyelemnek”.

IV. Az érzékeli alá eső dolgok felosztása, és mit kell a „jel” szó alatt érteni.

Hogy ezen értelmezés annál világosabb legyen, a lelkészek kötelessége annak egyes részeit megmagyarázni és különösen előadni, hogy az érzékeink alá eső összes dolgoknak két neme van. Némelyeket azért találták fel, hogy valamit jelentsenek velük; mások nem más dolog jelentése, hanem önmagok miatt használtattak s ezekhez számíthatunk majd minden dolgot, mely a természetben létezik. Az első nemhez a dolgok nevei, az írás, zászlók, képek, kürtök és sok más effélék tartoznak. Mert ha a szavaktól azok jelentését elveszed, megszűnt az ok, mely miatt a szavakat használtuk. Ezeket nevezzük tulajdonképeni értelemben jeleknek. Mert szent Ágoston^[7] azt mondja jelnek, mi a dolgon kívül, melyet érzékeink elé állít, azt is eszközli, hogy abból más dolog ismeretét nyerjük; mint a nyomból, melyet a földön látunk, könnyen következtetünk az átmenőre, kinek nyomai meglátszanak.

V. Hogyan kell a szentségeket a jelek közé számítani?

Az előadottakból világos, hogy a szentség a dolgok azon neméhez tartozik, melyek azért vannak rendelve, hogy valamit jelentsenek; mivel jelképben és hasonlatban azt jelenti nekünk, a mit Isten lelkeinkben érzékeink által meg nem fogható erejével munkál. A keresztség ugyanis, hogy a mondottakat példában tegyük szemlélhetőkké, jelenti, hogy midőn meghatározott és ünnepélyes szavak kimondása mellett külsőleg vízzel leöntetünk, bensőleg a Szentlélek ereje a vétek minden szennyét és undokságát eltörli és lelkünket a mennyei megigazulás felséges ajándékával gazdagítja és ékesíti; a testnek ama leöntése, mint alább annak helyén megmagyarázzuk, egyszersmind eszközli is azt a lélekben, a mit jelent. De a szentirásból is világosan kitetszik, hogy a szentséget a jelek közé kell számítani. Mert az apostol a körülmetélésről, az ó szövetség szertartásáról (szentségéről), mely Ábrahámnak, a minden hívők atyjának meghagyatott, így ir a Rómaiakhoz^[8] „És a körülmetélés jelét vette, mint pecsétjét a hit igazságának.” Es egy más helyből, midőn állítja,^[9] hogy mi mindnyájan, „kik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg,” láthatni, hogy a keresztség ezt jelenti t. i. hogy, mint ugyanazon apostol mondja:^[10] „Eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba.” Nem is csekély baszna lesz annak, ha a hivő nép megérti, hogy a szentségek a jelekhez tartoznak; mert igy könnyebben meggyőződik, hogy az, a mit jelentenek, magokban foglalnak és munkálnak, szent és fenséges és megismervén azok szent voltát, annál inkább fog az Isten hozzánk való jóságának tiszteletére és imádására buzdulni.

Hányfélék a jelek?

Ezután meg kell magyarázni e szavakat „szent dolognak,” melyek az értelmezésnek második részét teszik. Hogy ez jól sikerüljön, kissé részletesebben kell előadnunk azokat, miket sz. Ágoston a jelek különféleségéről elmésen és tüzetesen tárgyalt. Némely jelek ugyanis természetieknek mondatnak, melyek önmagokon kívül más dolognak ismeretét (mi, mint fennebb bizonyítottuk, minden jellel közös) keltik föl bennünk, például a füst, melyből azonnal tűzre következtetünk. És e jelet azért kell természetinek neveznünk, mivel a füst nem akaratunk szerint jelenti a tüzet, hanem a dolog természetéből következik, hogy ha valaki csak füstöt lát, egyszersmind a lappangó tűznek természete és ereje is eszébe jut és reá gondol. Más jelek pedig nem természetiek, hanem olyanok, melyeket az emberek határoztak meg és találtak ki, hogy egymás közt beszélhessenek és érzelmeiket másoknak kifejezhessék és viszont mások nézetét és szándékait megérthessék. Hogy mily különbözők és sokfélék ezek, az onnan tűnik ki, mivel némelyek a szemek, igen sok a fülek és mások egyéb érzékek körébe tartoznak. Mert midőn valakinek intünk és például zászló-fölemeléssel valamit tudtul adunk: eléggé bizonyos, hogy ama jeladás csak a szemekre hat, valamint a kürtök, sípok és hárfák zengése, melyeket nemcsak gyönyörködtetésre, hanem többnyire jeladásra használunk, a fülek ítélete alá esik; kiváltképen ezen érzékkel fogjuk fel a szavakat is, melyek a lélek legbensőbb gondolatainak kifejezésére legnagyobb erővel bírnak. Azonban az eddig felsorolt jeleken kívül, melyeket a mondottak szerint az emberek közmegegyezésből és közakaratból állapítottak meg, vannak olyanok is, melyeket Isten rendelt, melyek azonban, hogy nem egyfélék, mindenki elismeri. Mert némely jeleket Isten csak azért ajánlott az embereknek, hogy valamit jelentsenek vagy valamire emlékeztessenek; milyenek voltak a tisztulási törvények, a kovásztalan kenyér és sok más, melyek a mózesi isteni tisztelet szertartásaihoz tartoztak. Másokat pedig azért rendelt Isten, hogy nemcsak jelentő, hanem eszközlő erővel is bírjanak; és eléggé világos, hogy a jelek ez utóbbi neméhez kell az uj szövetség szentségeit számítani. Mert ezek Istentől rendelt s nem az emberektől feltalált jelek, melyekről kétségtelenül hiszszük, hogy a szent dolgot, melyet jelentenek, eszközük is.

VII. Mit kell érteni a szentség értelmezésében a „szent dolgok” alatt?

Azonban, valamint a jelek sokfélék, úgy a „szent dolgot” sem kell egyfélének tartani. A mi már a szentség adott értelmezését illeti, az egyházi írók a „szent dolog” szó alatt Isten kegyelmét értik, mely minket megszentel és minden isteni erények képességével földiszit. Mert méltán hitték, hogy a szent dolog elnevezése a kegyelemnek felel meg tulajdonképen, minthogy annak üdvös hatása által a mi lelkünk Istennek szenteltetik és vele egybeköttetik.

VIII. A szentségnek bővebb értelmezése és hogyan különbözik az egyéb szent jelektől.

Azért, hogy kimerítőbben megmagyarázzuk, mi a szentség, tanítanunk kell, hogy az érzékek alá eső dolog, mely Isten rendeléséből a megszentelést és megigazulást nemcsak jelenti, hanem munkálja is; miből, a mint kiki könnyen beláthatja, következik, hogy a szentek képei, keresztek és más effélék, jóllehet szent dolgok jelei, azért szentségnek még sem mondhatók. Ezen tan igazságát pedig könnyű minden szentség példájával igazolni, ha valaki azt, mit föntebb a keresztségről említettünk, midőn azt mondtuk, hogy a testnek amaz ünnepélyes leöntése jelenti s eszközli is a szent dolgot, mely bensőleg a Szentlélek ereje által történik, más szentségre is alkalmazi akarná. Sőt e titkos jeleknek, melyeket Isten rendelt, az a kiváló sajátsága is megvan, hogy az Urnak rendeléséből nem csak egy bizonyos dolgot, hanem többet is jelentenek. Ez minden egyes szentségben felismerhető, melyek nemcsak megszentelésünket és megigazulásunkat, hanem azonkívül két más, magával a megszenteléssel összefüggő dolgot jelentenek; tudniillik Krisztusnak a Megváltónak szenvedését, mely a megszentelés oka és az örök életet s mennyei boldogságot, mely megszentelésünknek czélja. Minthogy ez minden szentségnél látható, méltán tulajdonítottak a szent tudósok minden egyes szentségnek hármas jelentést, részint, mivel valamely múlt dologra emlékeztet, részint mivel valamely jelenlevőt jelent és mutat, részint mivel valamely jövőt előre hirdet. Nem kell azonban azt gondolni, mintha ezt csak ők tanítanák s egyszersmind a szentirás bizonyítékai is meg nem erősítenék; mert, midőn az apostol mondja:^[11] „Mind, a kik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg,” világosan bizonyítja, hogy a keresztséget azért kell jelnek nevezni, mivel az Ur szenvedése és halálára emlékeztet bennünket. Azután, midőn mondja:^[12] „Mert eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba, hogy valamint Krisztus feltámadott halottaiból az Atya dicsősége által, úgy mi is az élet újságában járunk,” ezen szavakból kiviláglik, hogy a keresztség jel, mely a belénk öntött mennyei kegyelmet jelenti, mely adomány által arra képesittetünk, hogy uj életet kezdvén az igaz jámborságnak minden kötelmeit könnyen és örömmel teljesítsük. Végül, midőn hozzá adja:^[13] „Mert ha együvé oltattunk az ő halálának hasonlatossága szerint, föltámadásával is úgy leszünk,” nyilvánvaló, hogy a keresztség az örök életet is világosan jelenti, melyet az által el fogunk nyerni. De a jelentések ezen fölhozott különféle nemein és módjain kívül gyakran megtörténik, hogy a szentség nem csak egy jelenlevő dolgot, hanem többet is mutat és jelent. Ezt pedig könnyen megértik azok, kik a legszentebb oltáriszentségről elmélkednek, mely az Ur valóságos testének és vérének jelenlétét, nemkülönben azon kegyelmet jelenti, melyet azok nyernek, kik a szent titkokban tisztán részesülnek. A mondottakból tehát érveket meríthetnek a lelkipásztorok, hogy bebizonyítsák, mily nagy az istenség hatalma s hány titokteljes csoda rejlik az uj szövetség szentségeiben, hogy mindenkit meggyőzzenek, hogy azokat a legnagyobb áhítattal kell tisztelni és felvenni.

IX. Miért volt szükséges a keresztényeknél szentségeket rendelni?

Azonban a szentségek kellő használatának tanítására mi sem lehet alkalmasabb, mint gondosan előadni az okokat, melyek miatt szükséges volt szentségeket rendelni. Több okot szoktak felhozni, melyek közöl első az emberi elme gyengesége; mert természetünk hozza magával, hogy az észszel és értelemmel felfogható dolgok ismeretére senki sem juthat el máskép, mint azok által, melyek valamely érzék alá esnek. Hogy tehát azokat, miket Isten titkos ereje által munkál, könnyebben felfoghassuk, a mindenségnek ugyanazon alkotója a legbölcsebben rendelte, hogy hozzánk való jóságából magát az erőt bizonyos, érzékek alá eső jelekkel ismertesse meg. Mert mint aranyszáju sz. János^[14] igen jól mondá, ha az ember anyagi testtel nem bírna, akkor maguk a javak is pusztán és minden lepel nélkül adattak volna; minthogy pedig a lélek a testtel össze van kapcsolva, igen is szükséges volt, hogy érzékek alá eső dolgok segélyével jusson el azok megértésére. A második ok pedig az, hogy lelkünk nem könnyen hajlandó elhinni az ígéreteket. Ezért Isten a világ kezdetétől fogva, a miket művelni elhatározott, leggyakrabban ugyan szavakkal szokta kijelenteni; néha azonban, midőn valamit határozott, a minek nagysága az ígéret hitelét csökkenthétté volna, a szavakhoz más jeleket is kapcsolt, melyek néha mintegy csodásnak tűntek fel. így midőn Isten^[15] Mózest Izrael népe megszabadítására küldte s ez még a parancsadó Isten segélyében sem bízván félt, „nehogy nagyobb teher tétessék reá, mint elviselhetné, vagy nehogy a nép az isteni jövendöléseknek és szavaknak hitelt ne adjon: az Ur az ő Ígéretét különféle jelekkel erősítette meg. Amint tehát cselekedett Isten az ó szövetségben, hogy valamely nagy ígéretnek hitelét jelekkel bizonyítsa, úgy az uj szövetségben is Krisztus a mi Üdvözítőnk, midőn nekünk bűneink bocsánatát, mennyei kegyelmet, a Szentlélek közlését ígérte, a szemek és érzékek alá eső némely jeleket rendelt, hogy azokkal mintegy záloggal lekötve bírjuk őt és így Ígéreteiben való hűségéről soha se kételkedjünk. A harmadik ok az volt, hogy azok sz. Ambrus^[16] szerint, mint segéd eszközök és az evangéliumi Szamaritánus gyógyszerei szolgáljanak a lelkek egészségének vagy visszaszerzésére vagy megvédésére. Mert a Krisztus szenvedéséből származó erőt, vagyis a kegyelmet, melyet a kereszt oltárán számunkra kiérdemelt, a szentségek által mintegy csatornán át kell ránk árasztani, különben senki sem remélheti az üdvösséget. Azért a legkegyesebb Ur, szava és ígérete által biztosított szentségeket akart az egyházban hagyni, melyek által kételkedés nélkül higyjük, hogy szenvedésének gyümölcsét velünk valóban közük, ha közölünk ama gyógymódot mindenki ájtatosan és szentül használja. Ehhez járul még a negyedik ok is, mely miatt a szentségek rendelése szükségesnek látszik, hogy t. i, némi jegyül és jelül szolgáljanak, melyekből a híveket meg lehessen ismerni, főkép miután, mint szent Ágoston is írja,^[17] semmi emberi társaságnak, akár az igaz, akár tévhit nevezete alatt mintegy egy testbe összeolvadni nem lehet, hacsak valamely látható jelek köteléke nem fűzi őket össze. Mindkettőt eszközük tehát az uj szövetség szentségei, melyek egyrészt a keresztényeket a hitetlenektől megkülönböztetik, másrészt magokat a híveket némi szent kötelékkel egymás közt összefűzik. Azonkívül a szentségek rendelésének más, igen alapos okát is ki lehet mutatni az apostol e szavaiból:^[18] „Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal pedig vallást teszünk az üdvösségre.” Mert a szentségek által az emberek előtt hitünk megváltjuk és nyilvánítjuk. Azért, midőn a keresztséget felveszszük, nyilvánosan bizonyítjuk azon hitünket, hogy ama víznek ereje, melylyel a szentségben leöntetünk, a lélek szellemi megtisztulását eszközli. Ezenkívül nagy erővel bírnak a szentségek nemcsak a hitnek szivünkben való felkeltésére és megerősítésére, hanem a szeretet gyulasztására is, melylyel egymást szeretni tartozunk, minthogy a szent titkok közössége eszünkbe juttatja, hogy a legszorosabb kötelékkel egybekapcsolva és egy test tagjai vagyunk. A mit végre a keresztény jámborság gyakorlatában legtöbbre kell becsülni, szelídítik és fékezik az emberi ész kevélységét és minket alázatosságra szoktatnak, midőn arra kényszerülünk, hogy magunkat érzéki elemek alá vessük, hogy engedelmeskedjünk Istennek, kitől előbb hűtlenül elpártoltunk, az anyagi világnak szolgálván. Ezek azok, miket a szentség nevezete, természete és rendeléséről a hívek előtt leginkább meg kell magyarázni; minekutána ezeket tüzetesen kifejtette a lelkipásztor, azután elő kell adni, miből áll minden egyes szentség, melyek részeik és azonfelül mely szertartások és ünnepélyességekkel vannak összekötve.

X. Az egyes szentségek alkotó részei.

Először tehát meg kell magyarázni, hogy az érzéki tárgy, mely fönebb a szentség meghatározásában előfordult, nem csupán egy, habár hinnünk kell hogy egy jelet képez. Mert kettő az, a miből minden szentség áll; ezek egyike az anyag minőségével bir és elemnek neveztetik, másika az alak jelentésével és közönségesen igének mondatik. Mert igy tanultuk ezt az atyáktól. E tekintetben ismeretes és mindenki előtt tudva van sz. Ágoston ama bizonyságtétele:^[19] „Az elemhez járul az ige és szentség lesz.” Tehát az érzéki dolog alatt mindig az anyagot vagy elemet, mint a keresztség szentségében a vizet, a bérmálásban a krizmát, az utolsó kenetnél az olajat értik, melyek mind a látás alá esnek; mind pedig a szavakat, melyek az alak minőségével bírnak és a halláshoz tartoznak. Az apostol mindkettőt világosan kifejezi, midőn mondja:^[20] „Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta érette, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által.” Ezen helyen ki van fejezve a szentség anyaga és alakja.

XI. Miért adattak az anyaghoz igék?

Az anyaghoz azért kellett adni az igéket, hogy a véghezviendő dolog jelentése nyíltabb és világosabb legyen. Mert világos, hogy a szavaknak van minden jelek közt a legnagyobb erejük és, ha azok hiányzanak, egészen homályos lesz, mit jelent és mutat, a szentségek anyaga. Mert a mint a keresztségnél láthatni, hogy a viz úgy hűsítő mint tisztitó sajátsággal bir és mindkét dolognak lehet jelképe, hacsak szavak nem adatnak hozzá, valaki fán vélekedés utján eldönti, hogy a keresztségben melyiket jelentjük a kettő közöl, de róla semmi bizonyosat nem állíthat: ha pedig szavak alkalmaztatnak, azonnal értjük, hogy tisztító erővel és jelentéssel bir.

XII. Az uj szövetségi szentségek fensége.

A mi szentségeink pedig az ó szövetségi szentségeket igen fölülmúlják abban, hogy ezek kiszolgáltatásánál, a mennyire tudjuk, semmi meghatározott alak nem használtatott; azért igen bizonytalanok és homályosak is voltak; a mieink pedig meghatározott igékből álló alakkal bírnak, úgy, hogy ha attól eltérés történik, a szentség nem érvényes; és azért igen világosak és semmi kétséget sem tűrnek. Ezek tehát a részek, melyek a szentségek természetéhez és lényegéhez tartoznak és a melyekből szükségképen áll minden egyes szentség.

XIII. Minő a szentségek szertartásainak ereje és természete?

Ezekhez járulnak a szertartások, melyeket hinnünk kell, hogy vétek nélkül elhagyni ugyan nem lehet, hacsak a szükség mást nem parancsol: mégis ha azokat valamikor elhagyjuk, mivel a dolog természetéhez nem tartoznak, a szentség valódi lényegéből mit sem veszít. És méltán folytonos szokás volt az egyházban kezdettől fogva, hogy a szentségek némely ünnepélyes szertartásokkal szolgáltattak ki. Mert mindenekelőtt illő volt a szent titkok iránt oly vallási tiszteletet tanúsítani, hogy a szentet szentül használjuk. Azonfölül a szertartások azokat, miket a szentség munkál, még inkább föltüntetik és mintegy szemeink elé állítják és ezen dolgok szentségét mélyebben nyomják a hívek lelkébe. Továbbá azok elméjét, kik látják és szorgalmasan megfigyelik azokat, a fensőbb dolgokról való elmélkedésre emelik és bennük a hitet és szeretetet fölkeltik; azért minél nagyobb gondot és szorgalmat kell fordítanunk arra, hogy a hívek a szertartások jelentését, melyekkel az egyes szentségeket kiszolgáltatjuk, megismerjék és megértsék.

XIV. Hány szentség van a katholikus egyházban?

Ezután a szentségek számát kell kifejteni, mely ismeretnek bizonyára meg lesz az a haszna, hogy a nép annál nagyobb áhítattal fordítja összes lelki erőit Isten különös jóságának dicséretére és magasztalására, minél több, Istentől adott segítő eszközét látja az üdvösség és boldog élet elnyerésének. Tehát a katholikus egyház szentségeinek száma hét, mint azt a szt. írás az atyáknak reánk átszállóit hagyománya és a zsinatok tekintélye bizonyítják.

XV. Miért nincs sem több, sem kevesebb szentség?

Miért nincs pedig sem több, sem kevesebb szentség, azon dolgokból is, melyek hasonlatképen az anyagi életből a szellemire vitetnek át, némi valószínűséggel bebizonyítható. Mert az embernek az életre, az élet fenntartására s annak a maga és az állam haszna szerint intézésére e hét látszik szükségesnek, hogy t. i. szülessék, növekedjék és táplálkozzék; ha megbetegült, meggyógyuljon; az erők gyengesége felüdittessék; azután, a mi az államot illeti, hogy legyenek folyton elöljárók, kiknek tekintélye és parancsa szerint igazgattassék; és végre magzatok törvényes nemzése által önmagát és az emberi nemet föntartsa. Minthogy ezek, miként eléggé kitűnik, azon életnek, melynél fogva a lélek Istenben él, megfelelnek, azokból a szentségek száma könnyen érthető. Az első ugyanis a keresztség, mintegy a többiek ajtaja, mely által Krisztusban újra születünk. Azután a bérmálás, mely azt munkálja, hogy az isteni kegyelemben növekedjünk és, erősödjünk; mert a már megkeresztelt apostoloknak, mint sz. Ágoston^[21] bizonyítja, mondá az Ur:^[22] „Maradjatok a városban, míg nem felruháztattok erővel a magasságból”. Továbbá az oltáriszentség, melylyel mint valóban mennyei eledellel lelkünket tápláljuk és fentartjuk. Erről mondta ugyanis Üdvözítőnk:^[23] „Az én testem bizonynyal étel és az én vérem bizonynyal ital”. Negyedik helyen következik a töredelem szentsége, melynek segélyével az elvesztett egészséget helyre állíthatjuk, miután a bűn által megsebesittettünk. Azután pedig az utolsó kenet, mely által a bűnök maradványai eltöröltetnek és a lelki erők felujulnak; mert sz. Jakab e szentségről szólván, azt mondja:^[24] „És ha még bűnökben volna, megbocsáttatnak neki”. Következik az egyházirend, mely hatalmat ad a szentségek kiszolgáltatására és minden szent foglalkozás teljesítésére. Végül ide tartozik a házasság, hogy a férfi és nő törvényes és szent szövetségük által Isten imádására és az emberi nem fentartására gyermekeket nemzzenek és azokat istenesen neveljék.

XVI. Nem egyenlő minden szentségnek szükségessége és méltósága.

Legfőképp pedig meg kell jegyeznünk, hogy habár mindegyik isteni és csodálatos erővel bír, mégsem bírnak mind hasonló és egyenlő szükségességgel vagy méltósággal, sem egy és ugyanazon jelentőséggel. Van köztük három, melyek, habár nem egyenlőképen, mégis a többieknél szükségesebbek. Mert hogy a keresztség mindenkinek feltétlenül szükséges, Üdvözítőnk e szavakkal jelentette ki:^[25] „Ha ki újonnan nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába”. A töredelem szentsége pedig csupán azoknak szükséges, kik a keresztség után valami halálos bűnt követtek el; mert az örök kárhozatot el nem kerülhetik, hacsak az elkövetett bűnt igazán meg nem bánják. Azonkívül az egyházirend, jóllehet nem minden egyes hívőnek, de az egész egyháznak mindenesetre szükséges. Ha pedig a méltóságot tekintjük a szentségeknél, az oltáriszentség a többieket szentségben, a titkok száma és nagyságában jóval fölülmúlja. Mindezeket könnyebben meg fogjuk érteni, midőn azokat, a mik az egyes szentségekhez tartoznak, annak helyén meg fogjuk magyarázni.

XVII. Kitől vannak ezen szent és isteni titkok és tulajdonképen ki szolgáltatja ki azokat?

Ezek után lássuk, kitől vettük ezen szent és isteni titkokat; mert kétségkivüli, hogy valamely kitűnő ajándék méltósága annak méltósága és jelessége által fölötte növekszik, kitől maga az ajándék jött. E kérdés magyarázata semmi nehézséggel sem jár. Mert miután Isten az, ki az embereket megigazulttá teszi; a szentségek pedig a megigazulás elnyerésének csodálandó eszközei: világos, hogy az egy és ugyanazon Istent kell Krisztusban a megigazulás és szentségek szerzőjéül ismernünk. Azonfelül a szentségek a lélek bensejéig ható erővel és hatással bírnak. Mivel pedig egyedül Istennek áll hatalmában az emberek szive es elméjébe hatni, ebből egyszersmind világos, hogy a szentségeket maga az Isten Jézus Krisztus által rendelte; valamint biztosan és állhatatosan hinnünk kell, hogy azokat bensőleg ő szolgáltatja is ki. Mert szent János állítja, hogy felőle nyerte ezen bizonyítékot, midőn így szól:^[26] „A ki engem küldött vízzel keresztelni, az mondotta nekem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta maradni, az az, ki Szentlélekben keresztel”.

XVIII. Kiknek szolgálatával él Isten a szentségek kiszolgáltatásánál?

Jóllehet pedig Isten a szentségek szerzője és kiszolgáltatója, mindazonáltal azokat nem angyalok, hanem emberek által akarta az egyházban kiszolgáltatni: mert a sz. atyák szakadatlan hagyománya bizonyítja, hogy a szentségekhez ép úgy szükséges a kiszolgáltatok tiszte, mint az anyag és alak.

XIX. A kiszolgáló az ő gonoszsága által a szentségi kegyelem hatását nem akadályozhatja.

S ezen kiszolgálók, minthogy ama szent ténykedésnél nem a magok, hanem Krisztus személyét viselik, akár jók, akár gonoszok legyenek, csak azon alakot és anyagot használják, melyet Krisztus rendeléséből a katholikus egyház azok kiszolgáltatásánál mindenkor alkalmazott, a szentségeket igazán foganatosítják és kiszolgáltatják, úgy, hogy a kegyelem hatását semmi sem akadályozhatja, hacsak azok fölvevői önmagukat nem fosztják meg oly nagy jótól és ellene nem állanak a Szentléleknek. Hogy pedig ez mindig bizonyosnak és kétségtelennek tartatott az egyházban, sz. Ágoston a Donatisták^[27] ellen irt vitatkozásaiban a legvilágosabban bebizonyította. Ha a szentirásban is keresünk bizonyítékokat, halljuk magának az apostolnak szavait: „Én, úgymond,^[28] ültettem, Apollo öntözte, de Isten adta a növekedést. Azért sem a ki ültet, valami, sem a ki öntöz, hanem a ki növekedést ad, az Isten”. Mely helyből eléggé megérthető, hogy valamint a fáknak nem árt az ültetők gonoszsága: úgy mások bűne miatt nem lehet semmi fogyatkozásuk azoknak, kik rossz emberek hivataloskodása által lettek Krisztusba oltva. Azért, mint sz. János evangéliuma nyomán a sz. atyák tanították, Judás Iskariotes is többeket keresztelt, mégsem olvassuk azok egyikéről sem, hogy ismét megkereszteltetett volna; azért helyesen írja sz. Ágoston^[29] „Judás keresztelt és Judás után nem történt uj keresztség ; János keresztelt és János után feladatott a keresztség; mert a Judás által feladott „Krisztus keresztsége” volt; a János által feladott pedig „Jánosé”. Nem Judást Jánosnak, hanem Krisztus keresztségét, habár Judás adta fel, teszszük elébe igen helyesen János keresztségének, habár János adta is fel”.

XX. Mit kell azokról tartanunk, kik tisztátalan lelkiismerettel szolgáltatják ki a szentségeket?

A lelkipásztorok és a szentségek egyéb kiszolgáltatói, midőn ezeket hallják, ne gondolják, hogy elégséges, ha az erkölcsök feddhetlenségére és az öntudat tisztaságára nem gondolván, csak arra ügyelnek, mikép kell a szentségeket illően kiszolgáltatni; mert jóllehet erre nagy gondot kell fordítani, mindazonáltal ebben még nem foglaltatik minden, a mi azok kiszolgáltatásához tartozik. Arra kell tehát folyton gondolniok, hogy a szentségek az isteni erőt, mely bennök van, soha sem vesztik el, de a tisztátlanul kiszolgáltatokra örök veszélyt és halált hoznak. Mert a szentet, mire sokszor és igen sokszor kell figyelmeztetnünk, szentül és istenesen kell kezelni. Mint Írva van a látnoknál:^[30] „A bűnösnek mondja az Isten: Miért hirdeted te igazságaimat és veszed szádba szövetségemet? holott te gyűlölted a fegyelmet”. Ha bűntől fertőzött embernek illetlen s nem szabad az isteni dolgokról beszélni, mennyivel nagyobb annak gonoszsága, ki számos vétkeinek tudatában nem irtózik a szent titkokat mocskos szájjal foganatositni, vagy undok kezeibe venni, illetni, másoknak nyújtani és kiszolgáltatni? Főkép miután szent Dénesnél^[31] Írva van, hogy a gonoszoknak a jeleket, (mert így nevezi a szentségeket) megilletniük sem volt szabad. A szt. dolgok kiszolgáltatói tehát mindenekelőtt szentségre törekedjenek, tisztán járuljanak a szentségek kiszolgáltatásához és úgy gyakorolják magukat jámborságban, hogy azok gyakori kiszolgáltatása és használata által Isten segítségével napról-napra több kegyelmet nyerjenek.

XXI. A szentségek két fő hatásáról.

Már most ezek megmagyarázása után elő kell adni, melyek a szentségek hatásai; mert ez a szentség meghatározására, melyet fönebb adtunk, nem csekély világosságot fog árasztani. Ilyen pedig különösen kettő van. Ugyanis az első helyet méltán azon kegyelem foglalja el, melyet a szt. íróktól használt néven „megszentelőnek” nevezünk; mert igy tanított bennünket nyilván az apostol,^[32] midőn mondja, hogy Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta érte, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által. Mi módon munkálja pedig a szentség e nagy és csodálandó dolgot, hogy sz. Ágoston^[33] jeles mondása szerint, a viz lemossa a testet és a szívre hat, ezt ugyan emberi ész és értelemmel meg nem érthetjük. Mert kétséget nem szenved, hogy érzéki dolog saját természetéből oly erővel nem bir, hogy a lélekre hathasson. De a hit világánál megismerjük, hogy a mindenható Isten ereje van a szentségekben, mely által azt eszközük, a mit magok a természetes dolgok önerejükkel nem tehetnek.

XXII. Hogyan jelentettek ki az egyház kezdetén csodálatosan a szentség hatásai?

Azért, hogy a hívek lelkükben e hatásról soha se kételkedjenek, a szentségek kiszolgáltatása kezdetén csodajelekkel akarta a jóságos Isten nyilvánítani azt, a mit bensőleg munkálnak, hogy állhatatosan higyjük, a mit bensőleg mindig eszközölnek azok, habár érzéki felfogásunktól igen távol vannak. Hogy tehát ne említsük, hogy Üdvözítőnknek a Jordánban való megkereszteltetésekor az ég megnyílt és a Szentlélek galamb képében alászállt, figyelmeztetésünkre, hogy midőn az üdv forrásában megtisztulunk, az ő kegyelme lelkűnkbe öntetik; hogy ezt, mondom, ne említsük, (mert inkább a keresztség jelentésére, mint a szentség kiszolgáltatására vonatkozik) nem olvassuk-e, hogy midőn Pünkösd napján az apostolok a Szentlelket elnyerék, ki által azután a hit igazságának hirdetése és Krisztus dicsőségéért való veszélyek elviselésére serényebbek és bátrabbakká lettek, akkor^[34] „lön hirtelen az égből mintegy sebesen jövő szélnek zúgása és elosztott nyelvek jelenének meg nekik mint a tüzláng?” Ebből érthető volt, hogy a bérmálás szentsége nekünk ugyanazon lelket és ugyanazon erőket adja, melyekkel a test-, világ­ és ördögnek, tudniillik a mi örökös ellenségeinknek bátran ellen mondhatunk és ellen állhatunk. És ezen csodák, valahányszor az apostolok e szentségeket kiszolgáltatták, az egyház első korában egy ideig láthatók voltak, mig a hit erősbülése és megszilárdulása után megszűntek.

XXIII. Mennyivel nagyobb az uj szövetségi szentségek fensége, mint az ó szövetségieké?

Azokból tehát, miket a szentségeknek első hatásáról, tudniillik a megszentelő kegyelemről előadtunk, az is kitetszik, hogy az uj szövetségi szentségeknek hatása fenségesebb és jelesebb, mint hajdan az ó törvény szentségeié volt, melyek, mivel erőtlen^[35] és tehetetlen elemek voltak, a fertőzötteket^[36] a test s nem a lélek megtisztulására szentelték meg. Azért csak jelképeiül rendeltettek ama dolgoknak, melyeket a mi szentségeink munkálnak. Ellenben az uj törvény szentségei, melyek Krisztus oldalából áradnak, „ki^[37] a Szentlélek által önmagát szeplőtelenül Istennek feláldozta, megtisztítják lelkiismeretünket a holt cselekvényektől az élő Istennek szolgálatára” és igy Krisztus vérének ereje által megszerzik ama kegyelmet, melyet jelentenek. Azért ha ezeket az ó törvény szentségeivel összehasonlítjuk, nemcsak nagyobb hatásunknak, hanem bővebb hasznunknak és szentségre fenségesebbeknek is találjuk.

XXIV. Mely szentségek nyomnak lelkünkbe jelleget és mi a jelleg?

A szentségeknek másik, nem ugyan mindannyival közös, hanem csak hárommal, a keresztség, bérmálás s az egyházirendnek tulajdon hatása a jelleg, melyet lelkünkbe nyomnak. Mert midőn az apostol mondja:^[38] „Ki fölkent bennünket, Isten, az, ki meg is pecsételt minket és a lélek zálogát adta sziveinkbe”, e szóval: „megpecsételt”, világosan fejezte ki a jelleget, melynek tulajdona valamit megjelelni. A jelleg tehát mintegy a lélekre nyomott jel, mely soha le nem töröltethetik és örökké rajta marad, melyről szent Ágostonnál^[39] írva van: „Vagy talán a keresztények szentségei kevesbet tehetnek, mint azon testi jel, melylyel tudniillik a katona megjegyeztetik? mert az az elhagyott hadiszolgálathoz visszatérő katonára újólag nem nyomatik, hanem a régi ismertetik el és hagyatik helyben”.

XXV. Mi a jelleg hatása és miért nem szabad azon szentségeket ismételni, a melyek jelleget nyomnak a lélekre?

E jelleg pedig eszközli, részint, hogy alkalmasakká leszünk valamely szent dolognak megkezdésére és véghezvitelére, részint, hogy bizonyos jel által egymástól megkülönböztettetünk. És a keresztség jellege által mindkettőt elnyerjük, t. i. hogy más szentségek felvételére alkalmasokká leszünk és azonfelül általa megkülönböztettetik a hivő nép a pogányoktól, kik nem hisznek. Ugyanez a bérmálás és az egyházirend jellegében is fölismerhető : ezek elseje által mint Krisztus harczosai az ó nevének nyilvános megvallására és védelmére és a bennünk rejlő ellenség s a gonosz lélek kisértései ellen felfegyverkezünk és felkészülünk és egyszersmind azoktól, kik imént kereszteltetvén meg, mintegy újszülött csecsemők, megkülönböztetünk; a másik pedig nemcsak a szentségek létesítésének és kiszolgáltatásának hatalmát foglalja magában, hanem azoknak, kik ily hatalommal föl vannak ruházva, a többi hívektől való különbözését is mutatja. Tartsuk meg tehát a katholikus egyház szabályát, mely arra tanit, hogy e három szentség jelleget nyom a lélekre és soha sem ismételhetek. Ezeket kell a szentségekről általában előadnunk.

XXVI. Mily módon érik el a lelkipásztorok, hogy a nép a szentségeket nagyra becsülje és áhítattal éljen velök?

E tárgy kifejtésében a lelkipásztorok egész erővel törekedjenek főkép kettőt elérni. Először, hogy a hívek értsék, mily tisztelet-, hódolat- és becsülésre méltók ezen isteni és mennyei adományok: a második pedig, hogy azokkal, minthogy a legkegyesebb istentől mindenek közös üdvére adattak, ájtatosan és buzgalommal éljenek és a keresztény tökéletesség után való vágytól úgy gyuladozzanak, hogy, főkép ha a töredelmesség és Oltáriszentség legüdvösebb használatát egy ideig nélkülözik, azt nagy káruknak tekintsék. Ezeket pedig könnyen elérhetik a lelki pásztorok, ha azokat, miket a szentségek isteni eredetéről és hatásáról fönnebb mondottunk, a híveknek gyakrabban előadják: először, hogy azokat a mi Urunk s Üdvözitőnk, kitől csupán csak legtökéletesebb származhatik, rendelte; továbbá, hogy midőn kiszolgáltatnak, a szivünk rejtekeit átható hatalmas Szentlélek Isten van jelen; azután csodálandó és biztos erővel bírnak a lelkek megorvoslására; s végre, hogy azok által az Ur kínszenvedésének mérhetlen kincsei árasztatnak reánk. Utoljára pedig mutassák meg, hogy az egész keresztény épület a szegletkő legszilárdabb alapján nyugszik ugyan, de, hacsak az Isten igéjének hirdetése és a szentségek használatával mindünnen nem támogatjuk, felette félni lehet, hogy nagy részben megingattatván, összeomlik; mert valamint a szentségek által vétetünk föl az életre, úgy azokkal, mint valamely étellel tápláltatunk, föntartatunk, növekedünk.

1. Mát. 7, 6.
2. Efez. 1, 9.
3. I. Tim. 3, 16.
4. Bölcs. 2, 22.
5. Szt. Gerg.
6. Isten város. 10, 5.
7. A ker. tan. 2, 1.
8. Rom. 4, 11.
9. Rom. 6, 2.
10. Rom, 6, 4.
11. Rom. 6, 3.
12. Rom. 6, 4.
13. Rom. 6, 5.
14. 82 Beszéd. Mát. f.
15. Móz. II. K. 3. s. k.
16. Sz. Amb. a szents. 1. 5. 4. f.
17. Sz. Ágost. Faust. ellen. 1. 19. 11. f.
18. Rom. 10, 10.
19. Sz. Ág. 80. Ért. Ján. ev.
20. Efez. 5, 25. s. k.
21. Sz. Ág. 265. L.
22. Luk. 24, 49.
23. Ján. 6, 56.
24. Jak. 5, 15.
25. Ján. 3, 5.
26. Ján. 1, 33.
27. Sz. Ágost. a Donalist. ell. vitatk. 3. k. 10. f. 4. k. 4. f. 5. k. 19. f.
28. I. Kor. 3, 6. s. k.
29. Sz. Ág. 5. Értek. Ján.
30. Zsolt. 49, 16.
31. Sz. Dén. a sz. korm. 1. f.
32. Efez. 5, 25. s. k.
33. Sz. Ág. 80. Értek. Ján.
34. Ap. Csel. 2, 2. s. k.
35. Gal. 4, 9.
36. Zsid. 9, 13.
37. Zsid. 9, 14.
38. II. Kor. 1, 21. s. k.
39. Sz. Ág. 6. Ért. Ján. és 1. k. Cresc. ell. 1. 30.