pedig egyedül Istennek áll hatalmában az emberek szive es elméjébe hatni, ebből egyszersmind világos, hogy a szentségeket maga az Isten Jézus Krisztus által rendelte; valamint biztosan és állhatatosan hinnünk kell, hogy azokat bensőleg ő szolgáltatja is ki. Mert szent János állítja, hogy felőle nyerte ezen bizonyítékot, midőn így szól:[1] „A ki engem küldött vízzel keresztelni, az mondotta nekem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta maradni, az az, ki Szentlélekben keresztel”.
XVIII. Kiknek szolgálatával él Isten a szentségek kiszolgáltatásánál?
Jóllehet pedig Isten a szentségek szerzője és kiszolgáltatója, mindazonáltal azokat nem angyalok, hanem emberek által akarta az egyházban kiszolgáltatni: mert a sz. atyák szakadatlan hagyománya bizonyítja, hogy a szentségekhez ép úgy szükséges a kiszolgáltatok tiszte, mint az anyag és alak.
XIX. A kiszolgáló az ő gonoszsága által a szentségi kegyelem hatását nem akadályozhatja.
S ezen kiszolgálók, minthogy ama szent ténykedésnél nem a magok, hanem Krisztus személyét viselik, akár jók, akár gonoszok legyenek, csak azon alakot és anyagot használják, melyet Krisztus rendeléséből a katholikus egyház azok kiszolgáltatásánál mindenkor alkalmazott, a szentségeket igazán foganatosítják és kiszolgáltatják, úgy, hogy a kegyelem hatását semmi sem akadályozhatja, hacsak azok fölvevői önmagukat nem fosztják meg oly nagy jótól és ellene nem állanak a Szentléleknek. Hogy pedig ez mindig bizonyosnak és kétségtelennek tartatott az egyházban, sz. Ágoston a Donatisták[2] ellen irt vitatkozásaiban a legvilágosabban bebizonyította. Ha a szentirásban is keresünk bizonyítékokat, halljuk magának az apostolnak szavait: „Én, úgymond,[3] ültettem, Apollo öntözte, de Isten adta a növekedést. Azért sem a ki ültet, valami, sem a ki öntöz, hanem a ki növekedést ad, az Isten”. Mely helyből eléggé megérthető, hogy valamint a fáknak nem árt az ültetők gonoszsága: úgy mások
