szoktatnak, midőn arra kényszerülünk, hogy magunkat érzéki elemek alá vessük, hogy engedelmeskedjünk Istennek, kitől előbb hűtlenül elpártoltunk, az anyagi világnak szolgálván. Ezek azok, miket a szentség nevezete, természete és rendeléséről a hívek előtt leginkább meg kell magyarázni; minekutána ezeket tüzetesen kifejtette a lelkipásztor, azután elő kell adni, miből áll minden egyes szentség, melyek részeik és azonfelül mely szertartások és ünnepélyességekkel vannak összekötve.
X. Az egyes szentségek alkotó részei.
Először tehát meg kell magyarázni, hogy az érzéki tárgy, mely fönebb a szentség meghatározásában előfordult, nem csupán egy, habár hinnünk kell hogy egy jelet képez. Mert kettő az, a miből minden szentség áll; ezek egyike az anyag minőségével bir és elemnek neveztetik, másika az alak jelentésével és közönségesen igének mondatik. Mert igy tanultuk ezt az atyáktól. E tekintetben ismeretes és mindenki előtt tudva van sz. Ágoston ama bizonyságtétele:[1] „Az elemhez járul az ige és szentség lesz.” Tehát az érzéki dolog alatt mindig az anyagot vagy elemet, mint a keresztség szentségében a vizet, a bérmálásban a krizmát, az utolsó kenetnél az olajat értik, melyek mind a látás alá esnek; mind pedig a szavakat, melyek az alak minőségével bírnak és a halláshoz tartoznak. Az apostol mindkettőt világosan kifejezi, midőn mondja:[2] „Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta érette, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által.” Ezen helyen ki van fejezve a szentség anyaga és alakja.
XI. Miért adattak az anyaghoz igék?
Az anyaghoz azért kellett adni az igéket, hogy a véghezviendő dolog jelentése nyíltabb és világosabb legyen. Mert világos, hogy a szavaknak van minden jelek közt a legnagyobb erejük és, ha azok hiányzanak, egészen homályos lesz, mit jelent és mutat, a szentségek anyaga. Mert a mint a keresztségnél láthatni, hogy a viz úgy hűsítő mint tisztitó sajátsággal bir és mindkét dolognak lehet jelképe, hacsak szavak nem adatnak
