Trienti Káté/HARMADIK RÉSZ. X. FEJEZET.

← HARMADIK RÉSZ. IX. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
HARMADIK RÉSZ. X. FEJEZET.

NEGYEDIK RÉSZ. I. FEJEZET. →

X. FEJEZET.

A kilenczedik és tizedik parancsról.

Felebarátod^[1] házát ne kívánjad, se feleségét ne kívánjad, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, se semmit, a mi az övé.

I. Miképpen tudjuk meg, hogy a kilenczedik és tizedik parancs a többi nyolcat magában foglalja?

A mi e két utolsó parancsot illeti, mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy ezek úgyszólván a módot szabják elénk, a mely szerint a többi parancsot meg kell tartanunk. Mert a mit e szavak parancsolnak, oda czéloz, hogy, ha valaki a törvény fönebbi parancsait megtartani törekszik, legfőképp azon legyen, hogy „ne kívánjon”; mivel, a ki nem kíván, az megelégszik a sajátjával, másé után nem sóvárog, mások szerencséjén örvend, a hallhatatlan Istent dicsőíti, neki benső hálát ad, a szombatot megtartja, azaz: állandó nyugalmat élvez és az elöljárókat tiszteli, végre sem tettel, sem szóval, sem semmi egyéb módon meg nem sért senkit sem. Mert minden rossznak gyökere és magva a rossz kívánság; a kiket ez tüzel, azok hanyatt-homlok rohannak a gaztettek és a bűnök minden nemébe. Ezeket szem előtt tartván, mind a plébános szorgalmasabban fogja előadni azokat, a melyek következnek, mind pedig a hívek figyelmesebben fogják őt meghallgatni.

II. Hogyan különbözik egymástól e két parancs?

Jóllehet, e két parancsot egybekapcsoltok, azért, mivel tárgyuk nem elütő és egyképpen is elő lehet adni: mindazáltal a plébános majd ösztönözve, majd intve úgy tárgyalhatja azokat együttesen, mint külön, a mint neki alkalmasabbnak látszik. Ha pedig a tíz parancs fejtegetéséhez fog, mutassa ki, miben áll a különbség e két parancs között és miben különbözik egyik kívánság a másiktól; a mely különbséget sz. Ágoston^[2] Mózes II. könyvéről való kérdések czímű könyvében kifejti. Mert ezek egyike csak azt tekinti, a mi hasznos, a mi előnyös; a másika testi kéjre és gyönyörökre törekszik. Ha tehát valaki birtokot vagy házat kíván meg, az inkább nyereséget és hasznot, mint gyönyört hajhász; ha pedig másnak feleségét kívánja meg, akkor nem a haszon, hanem a kéjvágy tüzeli.

III. Valljon a hatodik és hetedik parancs kifejezte-e eléggé azt, a mi e két utolsóban foglaltatik?

E parancsok azonban kétféleképpen voltak szükségesek; először, hogy a hatodik és hetedik parancs értelmét kifejtsék. Mert, noha a természetes ész is belátja, hogy a házasságtörés tilalma egyúttal a más felesége bírásának kívánságát is tiltja, (mert, ha szabad volna megkívánni, bírni is szabad volna) mindazáltal a zsidók közül igen sokan, a bűntől elvakíttatva, nem juthattak azon meggyőződésre, hogy higyjék, miszerint az Isten megtiltotta; sőt még Isten eme törvényének hozása és kihirdetése után is sokan, – a kik a törvény magyarázóinak tartották magokat, – ezen hibában szenvedtek. A mit világosan kifejeznek az Úr ama szavai sz. Máténál:^[3] „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: ne paráználkodjál; én pedig mondom nektek,” stb. Másodszor szükséges e két parancs, mivel némelyek megkülönböztetve és nyíltan tiltatnak, a miket a hatodik és hetedik parancs kifejtve nem tilt. Így például: a hetedik parancs megtiltotta, hogy valaki a másét igazságtalanul megkívánja, vagy elragadni törekedjék; ez pedig tiltja, hogy semmikép se kívánja, habár jogosan és törvényesen hozzá juthatna ahhoz, a minek elnyeréséből felebarátjának kára következhetik.

IV. Mily nagy jótéteménye Istennek az, a miben e törvény parancsa által részesülünk?

De mielőtt a parancs megmagyarázásához fognánk, mindenek­ előtt arra kell figyelmeztetni a híveket: hogy e parancs nemcsak arra tanít, hogy vágyainkat fékezzük, hanem hogy Istennek hozzánk való végtelen kegyességét is ismerjük meg. Mert midőn a törvény fönebbi parancsaival mintegy némi védő eszközökkel ruházott fel bennünket, nehogy valaki magunkat vagy a mienket megsértse: e. parancs hozzáadásával főkép arról akart gondoskodni, nehogy kívánságainkkal mi magunk sértsük meg magunkat; a mi könnyen megtörténhetik, ha mindent megkívánhatnánk és óhajthatnánk. Tehát ezen, a megkívánást tiltó törvénynyel Isten arról gondoskodott, hogy a kívánságok ingerei, a melyek bennünket minden ártalmasra szoktak izgatni, e törvény ereje által némiképpen elfojtatván, kevésbé zaklassanak bennünket és így a kívánságok azon alkalmatlan ösztönzésétől menten több időnk legyen az áhítat és vallás ama sok és nagy kötelmeinek teljesítésére, a melyekkel magának Istennek tartozunk.

V. Az isteni és emberi törvényeknek mily különbsége tűnik ki e két parancsból?

De nemcsak arra tanít bennünket e törvény, hanem azt is kimutatja, hogy Isten törvénye olyan, a melyet nemcsak a kötelességek külső teljesítése által, hanem a szív benső érzelmével is meg kell tartanunk. Az isteni s emberi törvények között levő különbség abban áll, hogy ezek megelégesznek a külső dolgokkal, azok pedig, mivel Isten a szívet vizsgálja, magának a szívnek szeplőtlen és őszinte tisztaságát és romlatlanságát is kívánják. Tehát az isteni törvény olyan, mint a tükör, a melyben természetünk fogyatkozásait szemléljük. Azért mondotta az apostol:^[4] „A kívánságról nem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: ne kívánjad”. Minthogy t. i. a kívánság, vagyis a bűnnek gyújtó szere, a mely a bűntől vette eredetét, folytonosan bennünk lappang, ebből ismerjük meg, hogy bűnben születtünk; azért esdve folyamodunk ahhoz, a ki egyedül törölheti el a bűn szennyét.

VI. Miféle kívánság nem tiltatik itt és mi a kívánság?

E parancsok mindegyike pedig a többivel abban megegyezik, hogy részint tilt, részint parancsol valamit. A mi a tilalmat illeti, nehogy valaki a vétek nélkül való kívánságot némileg bűnnek gondolja, mint midőn a lélek a test ellen kíván^[5] vagy az Isten igazságait minden időben óhajtja, mint Dávid^[6] epedve óhajtotta: magyarázza meg a plébános, milyen kívánság az, a melyet e törvény parancsa szerint kerülnünk kell. Azért tudnunk kell, hogy a kívánság nem egyéb, mint némi fölgerjedése és ereje a léleknek, a melytől ösztönöztetve az emberek azon kedves dolgok után sóvárognak, a melyeket nem bírnak. És valamint szívünk egyéb gerjedelmei nem mindig rosszak: úgy a kívánságot sem kell mindenkor bűnnek tartani. Azért magában véve nem rossz, ha ételt vagy italt kívánunk vagy midőn fázunk, melegedni, vagy ellenkezőleg, midőn melegünk van, hűtőzni kívánunk. És bár a kívánság ezen tehetségét a természet útján Isten oltotta belénk; de első szüleink vétke okozta, hogy az a természet határain felcsapván annyira megromlott, hogy gyakran azok megkívánására izgattatik, a melyek a lélekkel és észszel ellenkeznek.

VII. Különösen minő hasznokat szerez az embernek a józan észszel megegyező kívánság?

Sőt e tehetség, ha mérsékelt és határai közt marad, gyakran nem csekély hasznot is hajt; mert először azt eszközli, hogy folytonos imával Istenhez forduljunk és esedezve kérjük tőle, a mit leginkább óhajtunk; mert az imádság óhajtásunk tolmácsa. Hogyha a kívánásnak ezen nem rossz tehetsége nélkül volnánk, Isten egyházában gyérebb volna az ima. Továbbá eszközli, hogy Isten adományait becsesebbnek tartjuk; mert minél hevesebben kívánunk valamit, annál kedvesebb és kellemesebb az nekünk, midőn megnyerjük. Azután maga a gyönyör, melyet az óhajtott tárgy bírása nekünk okoz, Isten iránt buzgóbb hálára indít bennünket. Ha tehát szabad valamikor kívánni, meg kell vallanunk, hogy nem minden kívánság tilos.

VIII. Hogyan nevezi az apostol a kívánságot bűnnek?

És jóllehet, sz. Pál^[7] a kívánságot bűnnek nevezte, mindazáltal azon értelemben kell venni, a melyben Mózes^[8] szólott, kinek bizonyítékára hivatkozik; mint magának az apostolnak szavaiból látjuk. Mert azt a Galatákhoz írt levelében a test kívánságának nevezi:^[9] „Lélek szerint járjatok, – úgymond, – úgy a test kívánságát véghez nem viszitek.”

IX. Melyik kívánság az, a mely itt éppen nem tiltatik és nem bűn?

Tehát ama természetes és mérsékelt kívánság, mely határain túl nem csap, nem tiltatik s annál kevésbé a jámbor lélek ama szellemi vágya, a melynél fogva azok kívánására indíttatunk, a mik a testtel ellenkeznek. Sőt erre buzdít bennünk a szentírás:^[10] „Kívánjátok az én beszédeimet;” és: „Jöjjetek át mindnyájan hozzám, kik engem kívántok.”^[11]

X. Melyik kívánság van itt megtiltva?

E tilalom tehát nem magát a kívánás tehetségét, melyet mind jóra, mind rosszra lehet használni, hanem a gonosz kívánság használatát tiltja teljességgel, hanem azt, a mely a test kívánságának és a bűn gyújtószerének neveztetik s ha a lélek beleegyezését bírja, mindig a bűnök közé kell számítani. Tehát csak azon rossz kívánság tiltatik, melyet az apostol^[12] a test kívánságának nevez, t. i. a kívánság ama gerjedelmei, amelyeket az ész nem korlátol és amelyek az Istentől kijelölt határokat túllépik.

XI. Miből lehet megismerni, hogy a kívánság bűn?

E kívánság kárhoztatva van, részint mivel rosszat kíván, mint a házasságtörést, részegséget, gyilkosságot és más efféle gonosz tetteket, melyekről így szól az apostol:^[13] „Ezek pedig reánk nézve jelképül történtek, hogy ne kívánjunk, mint azok kívántak részint, mivel, jóllehet a dolgok természetileg nem rosszak, de másrészről van ok, a mely miatt azokat kívánni nem szabad; ilyenek azok, a melyeknek bírását Isten vagy az egyház tiltja. Mert nem szabad azokat megkívánnunk, a miket bírnunk éppen nem szabad; milyenek voltak hajdan az ó törvényben az arany és ezüst, a melyekből a bálványokat önteni szokták, a miknek megkívánását megtiltja az Úr^[14] Mózes V. könyvében. Továbbá ezen vétkes kívánság azért tiltatik, mivel máséi azok, a miket megkívántunk, mint a ház, szolga, szolgáló, mező, feleség, ökör, szamár és sok egyéb; a melyek, minthogy máséi, azért az isteni törvény megkívánásukat tiltja; és az ily dolgok kívánása rossz és a legnagyobb bűnök közé számíttatik, midőn megkívánásukhoz a lélek beleegyezése hozzá járul.

XII. Miben áll főképen a kívánság vétkessége?

A bűn természetét ugyanis akkor ölti magára, midőn a lélek a rossz kívánságoktól ösztönöztetve, a gonosz dolgokban gyönyörködik és ezekbe vagy beleegyezik, vagy ellenük nem áll. Ezt sz. Jakab,^[15] midőn a bűn kezdetét és előhaladását kimutatta, e szavakkal tanítja: „Kiki saját kívánságától vonzatva és kecsegtetve kísértetik; azután a kívánság, ha egyszer fogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha véghezvitetik, halált okoz”.

XIII. Mi a két utolsó parancs értelme?

Midőn tehát e törvény így óv bennünket: „ne kívánjad”, e szavaknak az az értelme, hogy az idegen javak megkívánásától őrizkedjünk; mert az idegen javak megkívánásának szomja mérhetlen és végtelen és soha ki nem elégíttetik, mint írva van:^[16] „A fösvény nem telik be pénzzel”: amelyről Izaiás így ír:^[17] „Jaj nektek, kik házhoz házat ragasztotok és mezőhöz mezőt foglaltok”. De az egyes szavak magyarázatából e hűn undokságát és nagyságát könnyebben megismerhetjük.

XIV. Mit kell ezen parancs szövegében a ház szó alatt érteni?

Azért fejtse ki a plébános, hogy a „ház” szó nemcsak a helyet, a melyben lakunk, hanem az egész örökséget jelenti, mint a sz. írók beszédmódjából és szokásából kitűnik. Mózes II. könyvében^[18] írva van, hogy a bábáknak Isten házat építe. E mondás azt jelenti, hogy vagyonukat növelte és szaporította. E magyarázatból tehát világos, hogy ezen parancs tiltja, hogy a kincsek után kapzsian ne sóvárogjunk és mások birtokát, hatalmát, becsületét irigyeljük, hanem állapotunkkal, akármilyen legyen az, akár alacsony, akár kitűnő, megelégedjünk. Végre tudnunk kell, hogy más dicsőségét sem szabad megkívánnunk, mert ez is a „házhoz” tartozik.

XV. Mit jelentenek az ökör és szamár szavak?

A mi pedig következik: „se ökrét, se szamarát”, azt jelenti, hogy nemcsak azokat, a mik jelentékenyek, mint a ház, fényes származás és hírnév, ha ezek máséi, megkívánnunk nem szabad: hanem a csekélyeket sem, akár lelkes, akár lelketlen dolgok.

XVI. Mily szolgákról szól ezen parancs?

Azután következik: „se szolgáját,” a mit úgy a rabszolgákról, mint egyéb szolgákról kell érteni, a kiket épen úgy, mint másnak egyéb jószágát, megkívánnunk nem szabad. A szabad embereket pedig, a kik saját akaratukból szolgálnak, akár bérért, akár szeretet és hódolattól indíttatva, egyáltalában nem szabad, sem szavakkal, sem kecsegtetéssel, sem ígéretekkel, sem jutalmakkal megvesztegetni és hajtogatni, hogy elhagyják azokat, a kikhez önként szegődtek: sőt még, ha azon idő előtt, a meddig megígérték, hogy azok szolgálatában fognak maradni, tőlük eltávoznak, e parancs szerint inteni kell őket, hogy hozzájuk mindenesetre visszatérjenek.

XVII. Miért tesz e parancs is említést a felebarátról?

Hogy pedig e parancsban szó van a felebarátról, az arra czéloz, hogy lássuk azon emberek bűnét, a kik a határos szántóföldeket vagy a szomszéd házakat vagy más effélét, a mi az övékkel határos, megkívánni szokták. Mert a szomszédságot, a mely a barátsághoz tartozik, a kívánság bűne a szeretetből gyűlölségre változtatja.

XVIII. Nem sértik meg e törvényt, a kik felebarátjuk eladó javait igazságos áron megvenni kívánják.

E parancsot legkevésbé nem sértik meg azok, kik felebarátjuk eladó javait megvenni kívánják vagy igazságos áron megveszik; mert azok nemcsak meg nem sértik felebarátjukat, hanem inkább nagy segítségére vannak, mivel neki a pénz nagyobb előnyére és hasznára szolgál, mint azon javak, a melyeket áruba bocsát.

XIX. Hogyan értendő a tizedik parancs a felebarát feleségének meg nem kívánásáról?

Az idegen javak meg nem kívánásáról szóló parancs után egy másik következik, a mely tiltja, hogy más feleségét megkívánjuk; a mely törvény nem egyedül ama kéjvágyat tiltja meg, a melylyel a házasságtörő más feleségét megkívánja, hanem azt is, melytől indíttatva valaki más nejét feleségül kívánja; mert azon korban, midőn a váláslevél meg volt engedve, könnyen megtörténhetett, hogy a ki egyiktől elbocsáttatott, azt más feleségül vette. De ezt az Úr megtiltotta, hogy se a férjek feleségeik elhagyására ne ingereltessenek, se a feleségek férjeik iránt engedetlenek és daczosak ne lennének, úgy, hogy ez okból mintegy kénytelenek volnának a férjek őket elbocsátani. Most pedig súlyosabb e bűn, mivel az asszonyt, habár férjétől elbocsáttatott is, másnak nem szabad elvenni előbb, mint a férj halála után. Tehát a ki másnak feleségét megkívánja, egyik kívánságból könnyen a másikba esik; mert vagy a férj halála vagy házasság után sóvárog. És ez oly asszonyokról is áll, a kik mással eljegyezve vannak; mert ezeket sem szabad megkívánni, mivel azok, kik a szerződést felbontani törekszenek, megsértik az adott szó szentségét. És valamint azt, ki mással házasságra kelt, megkívánni éppen nem szabad: úgy azt, ki Isten tiszteletére és szolgálatára szentelte magát, feleségül kívánni semmikép sem szabad.

XX. Ezen törvény ellen nem vétkezik a ki oly asszonyt kér feleségül, kinek férjét holtnak gondolja.

Ha pedig valaki a nőt, kinek férje van, feleségül kívánja azért, mivel férjetlennek gondolja, de ha tudná, hogy férjnél van, házasságra nem óhajtaná, miként ez, mint olvassuk, Fáraóval^[19] és Abimelekkel megtörtént, a kik Sárát feleségül venni óhajtották, mert őt férjezettnek éppen nem, hanem Abrahám nővérének, nem pedig feleségének gondolák: az bizonyára, ki ily lelkülettel bír, e törvény ellen nem vétkezik.

XXI. Azokon kívül, a mik tiltatnak, mik parancsoltatnak ezen törvény által?

Hogy pedig a lelkipásztor kijelölhesse a gyógyszereket, melyek a kívánság vétkének elhárítására alkalmasak, fejtse ki a parancs második részét, a mely abban áll, hogy ha kincsekkel bővelkedünk, szívünkkel azokhoz ne ragaszkodjunk s a jámborság és az isteni dolgok iránt való szeretetből azokról lemondani készek legyünk s a pénzt örömest fordítsuk a szegények nyomorának enyhítésére; ha pedig szűkölködünk, a nyomort türelmes és vidám lélekkel viseljük. És ha javaink osztogatásában ugyan bőkezűek vagyunk, az idegen javak után való vágyakat elnyomjuk. A szegénység dicséretéről és a gazdagság megvetéséről pedig könnyen gyűjthet a lelkipásztor a szentírásból és a szent atyáktól adatokat és könnyen előadhatja azokat a hívő népnek. Továbbá ezen törvény parancsolja, hogy erős vágygyal és a legfőbb törekvéssel óhajtsuk, hogy ne a mit mi kívánunk, történjék, hanem a mit Isten akar, a mint az Úr imádságában kifejeztetik.^[20] Az Isten akarata pedig főkép az, hogy mi kiváltképpen megszenteltessünk és lelkünket szeplőtelenül s minden szennytől tisztán és épen megőrizzük és gyakoroljuk magunkat azon lelki és szellemi kötelességekben, melyek a testi érzékekkel ellenkeznek: s ezek kívánságait megfékezve, az ész és lélek vezetése alatt jámborul éljünk; és a mely érzékek még a kívánságokat és szenvedélyeket táplálják, leginkább azoknak erejét nyomjuk el.

XXII. Mit kell a keresztényeknek főkép megfontolniok, hogy a rossz kívánság erejét megfékezzék?

De a kívánságok tüzének eloltását nagyban előmozdítja az is, ha azon rossz következményeket, a melyek azokból származnak, meggondoljuk. Az első rossz következmény pedig az, hogy ha a kívánságoknak engedünk, lelkünkön a bűn legnagyobb erővel és hatalommal uralkodik. Azért int az apostol:^[21] „Ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben, hogy kívánságainak engedelmeskedjetek.” Mert valamint, ha a kívánságoknak ellentállunk, a bűn ereje megtörik: úgy, ha azok legyőznek bennünket, az Urat birodalmából kiűzzük és helyébe a bűnt vezetjük be. A második rossz következmény továbbá az, hogy a kívánságból, mint forrásból ered minden bűn, mint sz. Jakab^[22] tanítja. Ugyanezt mondja sz. János^[23] is: „Mind, a mi e világon vagyon, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.” A harmadik rossz következmény abban áll, hogy ezen kívánságok a józan ész ítéletét elhomályosítják. Mert az emberek a kívánságok homályától elvakíttatva, mindent helyesnek és jónak tartanak, a mi után vágyódnak. Azonkívül a kívánság ereje elnyomja az Isten igéjét, a melyet ama nagy magvető, az Isten lelkeinkbe hintett. Írva van ugyanis szent Márknál:^[24] „Olyanok is vannak, melyek a tövisek közé vettetnek; ezek azok, kik az igét hallják, de a világi gondok, a gazdagság csalárdsága és egyebek megkívánása belopódzván, elfojtják az igét és gyümölcstelenné teszik.”

XXIII. Kik esnek leginkább a kívánságok tőrébe?

A kik a rossz kívánság ereje alatt leginkább szenvednek s a kiket azért a lelkipásztornak e törvény megtartására szorgosabban kell serkentenie, azok, a kik e becstelen játékokban gyönyörködnek vagy kik a játékkal mértékletlenül visszaélnek; továbbá a kereskedők, kik az ínséget és a gabona drágaságát óhajtják és rossz néven veszik, hogy kívülük mások is vannak, kik eladnak vagy vesznek, hogy ők minél drágábban adhassanak és olcsóbban vehessenek. E részben azok is vétkesek, a kik mások szűkölködését óhajtják, hogy így vagy eladás vagy vevés által nyerhessenek. Vétkeznek a katonák is, a kik háborút kívánnak, hogy rabolhassanak; hasonlóképen az orvosok, a kik betegségeket, a törvénytudók, a kik nagy és számos peres ügyet óhajtanak; azután a kézművesek, a kik nyereségvágyból mindenben, a mi az élelem- és az élet szükségeihez tartozik, drágaságot kívánnak, hogy ebből nagyobb hasznot meríthessenek. Ezenkívül súlyosan vétkeznek e részben azok, a kik mások dicséretét és dicsőségét szomjúhozzák és kívánják, mások hírnevének nem minden kisebbítése nélkül, főkép, ha rest és semmirevaló emberek; mert a jó hír és dicsőség az erénynek és szorgalomnak, nem pedig a renyheségnek vagy tudatlanságnak jutalma.

1. Móz. II. K. 20, 17.
2. Sz. Ágost. 71. kérd.
3. Mát. 5, 27. 28.
4. Rom. 7, 7.
5. Gal. 5, 17.
6. 118. zsolt. 20.
7. Rom. 7, 7.
8. Móz. II. K. 20, 17.
9. Gal. 5, 16.
10. Bölcs. K. 6, 12
11. Jézus Sirák fia K. 24, 26.
12. Gal. 5, 16.
13. I. Kor. 10, 6.
14. Móz. V. K. 7, 25.
15. Jak. 1, 14. 15.
16. Jézus Sirák fia K. 5, 9.
17. Iz. 5, 8.
18. Móz. II. K. 1, 21.
19. Móz. I. K. 12, és 20.
20. Mát. 6, 10.
21. Rom. 6, 12.
22. Jak. 1, 14.
23. I. Ján. 2, 16.
24. Márk. 4, 18. 19.