Isten adományait becsesebbnek tartjuk; mert minél hevesebben kívánunk valamit, annál kedvesebb és kellemesebb az nekünk, midőn megnyerjük. Azután maga a gyönyör, melyet az óhajtott tárgy bírása nekünk okoz, Isten iránt buzgóbb hálára indít bennünket. Ha tehát szabad valamikor kívánni, meg kell vallanunk, hogy nem minden kívánság tilos.
VIII. Hogyan nevezi az apostol a kívánságot bűnnek?
És jóllehet, sz. Pál[1] a kívánságot bűnnek nevezte, mindazáltal azon értelemben kell venni, a melyben Mózes[2] szólott, kinek bizonyítékára hivatkozik; mint magának az apostolnak szavaiból látjuk. Mert azt a Galatákhoz írt levelében a test kívánságának nevezi:[3] „Lélek szerint járjatok, – úgymond, – úgy a test kívánságát véghez nem viszitek.”
IX. Melyik kívánság az, a mely itt éppen nem tiltatik és nem bűn?
Tehát ama természetes és mérsékelt kívánság, mely határain túl nem csap, nem tiltatik s annál kevésbé a jámbor lélek ama szellemi vágya, a melynél fogva azok kívánására indíttatunk, a mik a testtel ellenkeznek. Sőt erre buzdít bennünk a szentírás:[4] „Kívánjátok az én beszédeimet;” és: „Jöjjetek át mindnyájan hozzám, kik engem kívántok.”[5]
X. Melyik kívánság van itt megtiltva?
E tilalom tehát nem magát a kívánás tehetségét, melyet mind jóra, mind rosszra lehet használni, hanem a gonosz kívánság használatát tiltja teljességgel, hanem azt, a mely a test kívánságának és a bűn gyújtószerének neveztetik s ha a lélek beleegyezését bírja, mindig a bűnök közé kell számítani. Tehát csak azon rossz kívánság tiltatik, melyet az apostol[6] a test kívánságának nevez, t. i. a kívánság ama gerjedelmei, amelyeket az ész nem korlátol és amelyek az Istentől kijelölt határokat túllépik.
