Trienti Káté/ELSŐ RÉSZ. XII. FEJEZET.

← ELSŐ RÉSZ. XI. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
ELSŐ RÉSZ. XII. FEJEZET.

ELSŐ RÉSZ. XIII. FEJEZET. →

XII. FEJEZET.

A tizenegyedik ágazatról.

A testnek föltámadását.

I. Mennyire fontos e hitágazatról alapos ismerettel birnunk?

Mily nagy ezen ágazat ereje hitünk igazságának megerősítésére, legfőképp az mutatja, hogy a szentirás a híveknek nemcsak eléjük adja, hogy higyjék, hanem még számos érvvel is erősiti. Mivel látható, hogy ez a hitvallás egyéb czikkeire nézve nem történik, ebből megérthetjük, hogy üdvünk reménye ezen mint legszilárdabb alapon nyugszik. Mert miként az apostol okoskodik:^[1] „Ha nincsen halottak föltámadása: úgy Krisztus sem támadott fel; ha pedig Krisztus fel nem támadott: akkor hiábavaló a mi predikálásnnk, hiábavaló a ti hitetek is.” A plébános tehát ennek megmagyarázásában annál nagyobb szorgalmat és buzgóságot fejtsen ki, minél inkább törekednek annak fölforgatásán az istentelenek. Mert hogy ez ismeretből nagy és fontos hasznok áradnak a hívekre, nem sokára ki fogjuk mutatni.

II. Miért nevezik itt az apostolok az emberek föltámadását a test föltámadásának?

Mindenekelőtt azonban szükséges arra figyelnünk, hogy az emberek föltámadása ez ágazatban test föltámadásának neveztetik. A mi ok nélkül nem történt. Mert az apostolok azt akartak tanítani, a mit szükségképen hinnünk kell, hogy a lélek halhatatlan. Miért is, nehogy tán valaki azt gondolja, hogy a lélek a testtel együtt meghal és mindkettő majdan az örök életre föltámad, holott a szentirás számos helyéből teljesen bizonyos, hogy a lélek halhatatlan: ez, okból csak a test feltámadásáról tétetett említés ez ágazatban. És habár a szentirásban is a test gyakran az egész embert jelenti, mint Izaiásnál:^[2] „Minden test széna,” és sz. Jánosnál:^[3] „És az Ige testté lett:” mégis e helyen e szó a testet jelenti, hogy megértsük, miszerint a két rész, a lélek és test közöl, melyekből az ember áll, csak az egyik, t. i. a test romlik meg és tér vissza a földbe, melyből alkottatott: a lélek pedig romlatlan marad. Mivel pedig senki az életre föl nem támad, hacsak meg nem halt: ennélfogva a lélekről valódi értelemben nem mondhatni, hogy föltámad. A test szó használtatott ama tévtan megczáfoltatására is, melyet az apostol életében^[4] Hymenaeus és Philetus tanítottak, kik azt állítják, hogy midőn a sz. Írásban föltámadasról van szó, ezt nem a testi, hanem a szellemi föltámadásról kell érteni, mely által a bűn halálából ártatlan életre kelünk föl. így tehát világos, hogy e szavakkal ama tévely megczáfoltatik és a test föltámadása állittatik.

III. Különösen mily érvek támogatják a testek valódi föltámadásáról szóló tant?

Azonban a plébánosnak kötelessége ezen igazságot az ó és uj szövetségből és az egyház-történelemből vett példákkal fölvilágosítani. Mert némelyeket az ó szövetségben Illés és Elizeus, másokat, — nem említve azokat, kiket Krisztus Urunk támasztott fél halottaiból, — az apostolok és sok mások támasztottak föl; ily soknak feltámadása pedig ez ágazat tanítását megerősíti. Mert amint hiszszük, hogy sokan föltámadtak: úgy hinnünk kell azt is, hogy mindnyájan fel fogunk támadni. Sőt a főhaszon, mit az efféle csodákból huznunk kell, az, hogy ezen ágazatot erős hittel higyük. Sok bizonyíték van, melyeket a plébános, ha a sz. írásban csak középszerűen jártas is, könnyen föltalálhat. Nevezetesebb helyek pedig, az ó szövetségben: Jóbnál, midőn mondja, hogy^[5] „az ő testében látja meg Istenét” s Dánielnél:^[6] „azok közöl, kik alusznak a föld porában, némelyek örök életre és némelyek örök gyalázatra ébrednek föl;” az uj szövetségben pedig azok, melyeket sz. Máté^[7] az Urnak a Szadduczeusokkal tartott vitatkozásáról ad elő; továbbá miket az evangélisták az utolsó ítéletről felsorolnak. Végre ide tartoznak azok is, miket az apostol a korintusiak^[8] és Tesszalonikaiakhoz^[9] irt rendszeres beszédében tárgyal.

IV. Mily hasonlatokkal lehet ezen igazságot megerősíteni?

Azonban, habár mindez a hit által bizonyos, mégis fölötte hasznos vagy példákkal vagy okokkal megmutatni, hogy az, mit a hit élőnkbe ád, nem ellenkezik a természettel vagy az emberi ész felfogásával. Ugyanis az apostol az őt kérdezőnek, hogyan támadnak föl a halottak, így felel:^[10] „Balgatag! a mit elvetsz, nem éled fel, hacsak előbb meg nem hal; és a mit elvetsz, nem a leendő testét veted el, hanem pusztán a magot, t. i. a búzát vagy egyéb magot: az Isten pedig annak testet ad, amint akarja;” és alább mondja: „Nemtelenségben vettetik el, dicsőségben támad föl.” Hogy ugyanazon hasonlathoz még sokat lehet, kapcsolni, bizonyítja szent Gergely:^[11] „Mert a világosság, úgymond, naponkint mintegy meghalván, eltűnik szemeink elől és ismét mintegy föltámadván visszatér; a fák elvesztik lombjaikat és ismét mintegy föléledvén kizöldülnek és a mag megrothadván elhal és kicsirázván ismét életre kél”.

V. Ez igazságot megerősítő érvek.

Ezenkívül az egyházi Íróktól felhozott okokat elég alkalmasaknak találhatjuk ugyanazon tárgy bizonyítására. És pedig először, mivel a lelkek halhatatlanok és mint az embernek része természetes vonzódással bírnak az emberi testhez: természetellenesnek kell tartanunk, hogy azok a testektől örökre elválasztva maradjanak. Minthogy pedig a mi a természettel ellenkező és erőszakolt, tartós nem lehet: következik, hogy azoknak a testekkel ismét egyesülniük kell; miből egyszersmind a testek leendő föltámadása is következik. Ugyanilyen érveléssel élt Üdvözítőnk,^[12] midőn a Szadduczeusok ellenében a lelkek hallhatatlanságából a testnek föltámadására vont következtetést. Mivel továbbá a legigazságosabb Isten a gonoszokat büntetéssel fenyegeti s a jóknak jutalmat igér, s mivel azok közöl igen sokan, mielőtt kiszabott büntetéseiket elvették volna, ezek közöl pedig a legnagyobb rész az erény jutalmazása előtt hal meg: azért szükséges, hogy a lelkek a testekkel ismét egyesüljenek, hogy a testek, melyek az embernek a vétkezésben társai voltak, a lélekkel együtt részesüljenek a jutalomban vagy büntetésben a szerint, amint jót vagy rosszat cselekedtek. E helyet kiváló gonddal tárgyalta aranyszáju szent János^[13] az Antiokiakhoz mondott beszédében. Ezért mondja szent Pál apostol, midőn a feltámadásról szól:^[14] „Ha csak ez életben van reménységünk Krisztusban, minden embereknél nyomorultabbak vagyunk.” E szavakat azonban senki se értse a lélek nyomoráról, mely, minthogy halhatatlan, ha a testek föl nem támadnának is, a jövő életben mégis élvezhet boldogságot: hanem az egész emberről értendők. Mert ha a test fáradalmaiért illő jutalmakban nem részesülne, úgy azok, kik, miként az apostolok, annyi nyomort és Ínséget szenvedtek ez életben, mindenek közt szükségképen a legnyomorultabbak volnának. Ugyanezt sokkal világosabban tanítja a Tesszalonikaiakhoz irt levelében e szavakkal:^[15] „Dicsekszünk az Isten egyházaiban a ti béketüréstekért és hitetekért, melylyel minden üldözést és viszontagságot szenvedtek. Isten igaz ítéletének jeléül, hogy méltóknak fogtok találtatni az Isten országára, melyért szenvedtek is; mivel Istentől igazságos az, hogy szorongatással űzessen azoknak, kik titeket szorongatnak, nektek pedig, kiket szorongatnak, nyugodalommal velünk együtt, midőn az Ur Jézus meg fog jelenni az égből az ő hatalmasságának angyalaival, a tűz lángjában, boszut állván azokon, kik nem ismerik az Istent és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangeliomának.” Ide járul még az is, hogy az emberek, mig a lélek a testtől el van választva, nem nyerhetik el a teljes és minden jóban bővelkedő boldogságot. Mert valamint minden az egésztől elválasztott rész tökéletlen: úgy a lélek is, mely a testtel nincs egyesítve. Miből következik, hogy a testnek föltámadása szükséges azért, hogy az a legfőbb boldogságban mit se nélkülözzön. Ezen és több efféle okokat hozhat föl a plébános a híveknek ezen ágazat magyarázatában.

VI. Senki sem lesz akkor, ki meg ne halna és föl ne támadna.

Azonkívül szükséges lesz az apostol tanítása szerint gondosan megmagyarázni, kik fognak az életre föltámadni. Mert a Korintusiakhoz igy ir:^[16] „Amint Adámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan megelevenittetnek.” Tehát mindnyájan, gonoszok és jók minden különbség nélkül föltámadnak halottaiból, (noha nem lesz mindnyájok jövő állapota egyenlő)^[17] „kik jót cselekedtek, az élet föltámadására, a kik pedig gonoszt cselekedtek, az Ítélet föltámadására.” Midőn pedig mondjuk: „mindnyájan,” értjük mind azokat, kik az ítéletkor már halva lesznek, mind pedig azokat, kik akkor fognak meghalni. Hogy pedig ezen állítást, mely erősíti, hogy kivétel nélkül mindenki meghal, az egyház is helyesli és hogy ez az igazsággal megegyez, bizonyítja szent Jeromos;^[18] igy érez szent Ágoston is.^[19] Nem is ellenkeznek ezen állítással továbbá az apostolnak a Tesszalonikaiakhoz irt szavai sem:^[20] „A halottak, kik a Krisztusban vannak, először támadnak föl, azután mi, a kik élünk, kik meghagyatunk együtt ragadtatunk el azokkal a felhőkbe Krisztus elé a levegő égbe.” Mert szent Ámbrus, azokat magyarázván igy szól: „Hirtelen ér utól a halál és mintegy mély álom által, hogy a kiköltözött lélek egy pillanat alatt visszaadassék; mert ez elvetetvén, meg fognak halni, hogy az Úrhoz jutván, annak jelenléte által visszanyerjék a lelkeket, mivel az Úrral holtak nem lehetnek.” Ugyanezen állítást megerősíti szent Ágoston^[21] tekintélye is az Isten városáról irt könyvében.

VII. Az utolsó Ítéletkor az ember lelke tökéletesen ugyanazon testet veszi föl.

Mivel pedig igen fontos, hogy erősen higyjük, miszerint testünk és épen az a test, mely mindegyikünknek tulajdona volt, habár elrothadt és porrá vált is, ugyanaz fog feltámadni: a plébános ezt is tüzetesen magyarázza meg. Ez az apostol tanítása, midőn mondja: <refI. Kor. 15, 53.></ref> „E rothatag testnek rothatatlanságba kell öltözni,” mely szóval nyilván saját testét jelenti. Jób is igen világosan jövendölt erről:^[22] „Én az én testemben látom meg Istenemet, kit én magam látok meg és az én szemeim nézik őt és nem más.” Ugyanez következik magának a feltámadásnak fogalmából: mert a föltámadás damaskusi János szerint^[23] visszahívás azon állapotra, melyből kiestél. Végre, ha megfontoljuk, mi okból fog bekövetkezni a föltámadás, amint ezt kevéssel előbb bizonyítottuk: akkor ezen igazságra nézve senki többé kétségben nem lehet.

VIII. Mi okból rendelte Isten a test föltámadását?

A testek föltámadását pedig szükségesnek mondottuk azért:^[24] „Hogy kiki elvegye diját a testben, a mint jót vagy gonoszát cselekedett.” Az embernek tehát a testtel együtt fel kell támadnia, melylyel Istennek vagy az ördögnek szolgált, hogy ugyanazon testtel együtt nyerje el a győzelem koronáját és jutalmát vagy szenvedje a büntetéseket és leggyötrőbb kínokat.

IX. A testek e halandó életben bírt rútságukat nem fogják felvenni.

Azonban nemcsak feltámad a test, hanem mindaz, a mi természetének mivoltához és az ember dísze s ékességéhez tartozik, vissza fog állíttatni. Kitűnő tanúságot olvasunk erről szent Ágostonnál: „Akkor, úgymond,^[25] semmi hiba nem fog lenni a testekben: ha némelyek kövérek és erősek voltak, nem fogják a testnek egész tömegét felvenni, hanem a mi azon testalkatot felülmúlja, fölöslegesnek fog tekintetni; és viszont, a mit vagy betegség vagy az öregség a testben elrontott, Krisztus azt isteni erővel helyre fogja állíttatni, úgymint: ha némelyek elsoványodva szikárok voltak; mivel Krisztus nemcsak testünket állítja vissza, hanem mindazt, mit ez életnek nyomora tőlünk elvett.” És más helyen ugyanaz: „Az ember nem nyeri vissza azon haját, melylyel birt, hanem a mely díszéül fog szolgálni, ama mondás szerint:^[26] Fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva” „melyek az isteni bölcseség szerint visszaadandók.” Különösen pedig a tagok, mivel az emberi természet valójához tartoznak, együtt mind visszaadatnak. Mert kik vagy születésüktől fogva vakok, vagy valamely betegség által vesztették el szemük világát, a sánták, csonkák és akármely tagjaikban nyomorékok, ép és tökéletes testtel fognak feltámadni. Mert különben a lélek vágya, mely a testtel való egyesülést óhajtja, épen nem elégittetnék ki; pedig kétségkívül hiszszük, hogy az ő kívánsága a föltámadáskor teljesedni fog. Azonfelül tudjuk, hogy a föltámadás szintúgy, mint a teremtés, Isten kiváló művei közé tartozik. Valamint tehát a teremtéskor Isten mindent tökéletesnek alkotott: úgy állítanunk kell, hogy a feltámadáskor is így lesz. Ezt nem egyedül a vértanukról kell vallani, kikről sz. Ágoston ekkép tanúskodik:^[27] „Nem leendőnek ama tagok nélkül: mert azon csonkítás szükségkép a test hibája lenne és a lefejezettekeknek fej nélkül kellene feltámadniuk; mindazonáltal meglesznek tagjaikon a pallosnak nyomai is, melyek még az arany és drágakő fényességét is felülmúlják, miként Krisztus sebeinek helyei is; ugyanezt lehet a gonoszokról is legbizonyosabban mondani, habár azok tagjaikat vétkük által vesztették is el. Mert minél több taggal bírnak, a fájdalmak annál égetőbb kínjai fogják gyötörni őket. Azért tagjaik visszaállítása nem boldogságukra, hanem nyomorúságuk és szerencsétlenségükre fog szolgálni, mivel a jutalmak nem a tagoknak, hanem a személynek tulajdonittatnak, kinek testével kapcsolatban vannak. Mert azoknak, kik bünbánatot tartottak, jutalomra; azoknak ellenben, kik azt megvetették, bünhődésre adatnak vissza.” Ha a plébánosok ezeket figyelmesen megfontolják, nem fognak hiányt szenvedni sem tárgy, sem szavakban, melyekkel a hívek lelkeit áhítatra kelthetik és buzdíthatják, hogy ez élet terheit s nyomorait meggondolván, a föltámadásnak ama boldog dicsőségét, mely az igazak és jámboroknak készítve van, epedve várják.

X. Milyenek lesznek az emberek testei föltámadásuk után?

Következik már, hogy a hívek megértsék, hogy jóllehet a test lényegét tekintve egy és ugyanazon testnek kell halottaiból feltámadnia, mely azelőtt meghalt: mégis egészen más es különböző lesz ennek állapota. Mert, hogy egyebeket mellőzzünk, legfőkép abban fognak a föltámadók testei mind önmagoktól különbözni, hogy mig azelőtt a halálnak alá voltak vetve, föltámadásuk után a nélkül, hogy a jók és gonoszok között különbség lenne, halhatatlanságot nyernek. A természetnek eme csodalatos visszaállítása Krisztus dicső győzelmének érdeme, melyet a halál fölött kivívott, miként a szentirás is bizonyítja. Meg van írva:^[28] „Megrontja a halált mindörökre”; és máshol:^[29] „Halálod leszek, oh halál!” mit magyarázván az apostol igy szól:^[30] „Az utolsó ellenség pedig, ki megrontatik, a halál lesz”; és sz. Jánosnál olvassuk:^[31] „halál többé nem leszen.” Legkivált pedig illő volt az, hogy Krisztus Urunk érdeme, mely a halál uralmát megdöntötte, Ádám vétkét hasonlíthatatlanul felülmúlja. De megegyező volt az isteni igazsággal az is, hogy a jók a boldog életet örökké élvezzék, a gonoszok pedig örök kínokat szenvedvén „keressék^[32] a halált, de meg ne találják, kívánjanak meghalni, de fusson tőlök a halál”. És e halhatatlanság közös leend a jókkal és gonoszokkal.

XI. Mily adományokkal lesznek felékesítve a boldogok testei a föltámadás után?

Azonkívül a szenteknek feltámadt testei némely kitűnő és jeles ékességekkel fognak bírni, melyeknél fogva sokkal nemesebbek lesznek, mint azelőtt bármikor voltak. Ezek közt ama négy a legfőbb, melyeket az atyák az apostol tanításából jegyeztek fel és melyek tulajdonságnak neveztetnek. Első ezek közül a szenvedhetetlenség, azaz: azon ajándék és adomány, mely azt eszközli, hogy semmi bajt sem szenvedhetnek és semmi fájdalom és baj nem érheti őket. Mert sem a hidegség nagysága, sem a láng hősége, sem a vizek árja nem árthat nekik. „Rothadásra vettetik el, úgymond az apostol,^[33] rothadatlanságban támad fel.” Hogy pedig a skolasztikusok szenvedhetlenségnek, nem pedig romlatlanságnak nevezték, oka az volt, hogy kifejezzék azt, a mi a megdicsőült testnek sajátja.” Mert a szenvedhetlenség nem közös tulajdonuk a kárhozottakkal, kiknek testei, habár romolhatlanok, mégis éghetnek és fázhatnak és különféle kínokat szenvedhetnek. Ez után következik a fényesség, melynél fogva a szenteknek testei fényleni fognak mint a nap; ugyanis Üdvözítőnk sz. Máténál bizonyítja:^[34] „Az igazak fényleni fognak mint a nap, az ő Atyjok országában.” S hogy erről senki se kételkedjék, a maga színváltozásának példájával bizonyította.^[35] Ezt az apostol dicsőségnek, majd fényességnek nevezi mondván:^[36] „Megújítja a mi alázatos testünket, hasonlóvá tévén az ő dicsőséges testéhezés ismét: „Nemtelenségben vettetik el, dicsőségben támad fel.”^[37] E dicsőségnek némi képét Israel népe is látta a pusztában, midőn „Mózes arcza”^[38] Istennel való beszélgetés és jelenléte miatt annyira fénylett, hogy Israel fiai rá sem tekinthetőnek.” E fénylés pedig bizonyos fényözön, mely a lélek legnagyobb boldogságából árad a testre úgy, hogy ez mintegy közlése ama boldogságnak, melyet a lélek élvez, valamint maga a lélek is azért boldog, mivel az isteni boldogságnak egy része reá árad. De ezen tulajdonsággal nem mindenki egyenlően ékesittetik föl, mint az elsővel; a szentek testei mind egyenlőkép szenvedhetlenek lesznek, de nem fognak ugyanazon fénynyel bírni; mivel mint az apostol bizonyítja:^[39] „Más a nap fényessége, más a hold fényessége s más a csillagok fényessége; még a csillag is különböző a csillagtól fényességre: igy a halottak föltámadása is.” Ez adománynyal egybe van kötve a könnyűség, melynél fogva a test a most rá súlyosodó tehertől meg fog szabadulni és a legkönnyebben, merre csak a lélek akarja, akkép mozoghat, hogy ama mozgásnál gyorsabb semmi sem lehet; mikép ezt szent Ágoston^[40] az Isten városa czimü könyvében és szent Jeromos^[41] Izaiást magyarázva világosan tanították. Ezért mondta az apostol:^[42] „Erőtlenségben vettetik el, erőben támad fel.” Ezekhez járul még a finomság, melynek erejével a test egészen a lélek uralma alatt lesz, neki szolgál és akaratát teljesíti; ami az apostolnak ama szavaiból világlik ki: „Állati test^[43] vettetik el, lelki test támad fel.” Ezek körülbelül a főbb pontok, melyek ez ágazat magyarázásakor előadandók.

XII. Mily haszna van a hívekre a feltámadás ily nagy titkainak.

Hogy pedig a hívek tudják, mily hasznot húzhatunk ennyi és ily nagy titkok ismeretéből: először is ki kell jelentenünk, hogy istennek legnagyobb hálaadással tartoznak, ki elrejtette ezeket a bölcsek elől^[44] és kinyilatkoztatta a kisdedeknek. Mert hány jeles bölcseségü vagy kitűnő tudományit férfin volt egészen vak ezen oly annyira bizonyos igazságra nézve. Mivel tehát azokat nekünk, kik azok megértésére el nem juthatánk, kinyilatkoztatta, illő, hogy az ő legfőbb jóságát és kegyét örök dicsérettel magasztaljuk. Továbbá ez ágazat fölötti elmélkedés azon nagy haszonnal is jár, hogy tudniillik azoknak halálakor, kiket hozzánk rokonság vagy barátság fűz, mind másokat, mind minmagunkat könnyen vigasztalandjuk. Tudjuk, hogy az apostol is élt a vigasztalás e nemével, midőn a Tesszalonikaiakhoz^[45] az alvókról írt. Sőt minden egyéb nyomor és sanyaruságunkban is a leendő föltámadásnak meggondolása fájdalmunk legnagyobb enyhülését fogja szerezni, miként sz. Job^[46] példájából tanuljuk, ki szomorodott és busongó szivét egyedül azon reménynyel vigasztalta, hogy egykor a föltámadáskor meg fogja látni Urát Istenét. Azonkívül ez által lehet a híveket leghathatósabban buzdítani, hogy a legnagyobb buzgósággal törekedjenek jámbor, feddhetlen és minden bünmocsoktól teljesen tiszta életet élni. Mert ha meggondolják, hogy ama nagy gazdagság, mely a föltámadást követni fogja, nekik készíttetett: könnyen fognak az erény és jámborság gyakorlatára buzdulni. Viszont a szív gerjedelmeinek elfojtására és az embereknek a gonosztól elvonására mi sem bírhat nagyobb erővel, mint ha gyakrabban arra intjük őket, mily bajok s kínok várnak a gonoszokra, „kik amaz utolsó napon az ítélet föltámadására fognak eljönni”.^[47]

1. I. Kor. 15, 13. 14.
2. Iz. 40, 6.
3. Ján. 1, 14.
4. II. Tim. 2, 17. s. k.
5. Job. 19, 26.
6. Dán. 12, 2.
7. Mát. 22, 23.
8. I. Kor. 15, 12.
9. I. Tessz. 4, 13.
10. I. Kor. 15. 36. s. k.
11. Erk. 14. k. 55. fej.
12. Mát. 22, 31.
13. Rom. 1.
14. I. Kor. 15, 19.
15. II. Tesszal. 1, 4—8.
16. I. Kor. 15, 22.
17. Ján. 5, 29.
18. 119. L.
19. Isten város. 20, 20.
20. I. Tesszal. 4, 15. köv.
21. Isten város. 20, 20.
22. Job. 19, 26. s. k.
23. Az igaz hitr. 4, 27.
24. II. Kor. 5, 19.
25. Isten városáról 22. 19—21. Enchir. 89. és köv.
26. Mát. 10, 30.
27. 132. Besz. 20. fej.
28. Iz 25, 8.
29. Ozeás 13, 14.
30. I. Kor. 15, 26.
31. Titk. Jelen. 21, 4.
32. Til. Jel 9, 6.
33. I. Kor. 15, 42.
34. Mát. 13, 43.
35. Mát. 17, 2.
36. Fil. 3, 21.
37. I. Kor. 15, 43.
38. Mózes II. K. 34, 29. II. Kor. 3, 7.
39. I. Kor. 15, 41.
40. Isten vár. 13. 18. és 20 köv.
41. Jerom. 12. k. 40. fej.
42. I. Kor. 15, 43.
43. I. Kor. 15, 44.
44. Máté 11, 25.
45. Thesz. 4, 12. s. köv.
46. Jób 19. 26 s, k.
47. Ján. 5, 29.