Trienti Káté/ELSŐ RÉSZ. XI. FEJEZET.

← ELSŐ RÉSZ. X. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai ELSŐ RÉSZ. XI. FEJEZET.

ELSŐ RÉSZ. XII. FEJEZET. →

XI. FEJEZET.

A tizedik ágazatról.

„A bűnöknek bocsánatát”.

I. Mily szükséges hinni, hogy az egyházban bűnbocsánat vagyon?

Senki sem kételkedhetik, ha azt látja, hogy ezen ágazat a bűnök megbocsátásáról a többi hitágazat közé van sorolva, hogy abban nemcsak isteni, hanem az üdvösség megszerzésére igen szükséges titok is foglaltatik: mert előbb mondottuk, hogy az azokban való szilárd hit nélkül, melyek a hitvallásban, hogy higyjük, elénk terjesztetnek, senki a keresztény jámborságra el nem juthat. De ha az, minek magában mindenki előtt világosnak kell lennie, némi bizonyítékkal is megerősítendőnek látszik, elég leend az, mit Üdvözítőnk kevéssel mennybemenetele előtt e tekintetben mondott, midőn tanitványinak megérthetés végett az irás értelmét fejtegette:^[1] „Kellett,” úgymond, „Krisztusnak szenvedni, és feltámadni halottaiból harmad napon, és hirdetni az ő nevében a megtérést és a bűnök bocsánatát minden nemzetek közt, elkezdvén Jeruzsálemtől.” Ha e szavakra a plébánosok figyelmeznek, könnyen meg fogják érteni, mind azt, hogy, mik a valláshoz tartoznak, a híveknek elé kell adniok, mind pedig azt. hogy urunk főkép ezen ágazatnak megmagyarázását fontos kötelességükké tette. Tehát e helyet illetőleg a plébános tiszte leend, tanítani, nemcsak, hogy a kath. egyházban bűnök bocsánata van; melyről Izaiás jövendölte:^[2] „A mely nép abban lakik, attól elvétetik a gonoszság”; hanem, hogy a bűnök megbocsátására hatalom is létezik abban, melylyel, ha annak rende és Krisztus urunktól megszabott törvények szerint élnek a papok, hinnünk kell, hogy a bűnök valóban megbocsáttatnak és elengedtetnek.

II. miként bocsáttatnak meg az egyházban a bűnök?

Ezen bünbocsánatban, mihelyt hitvallást tevén a szent keresztséget felveszszük, oly bőségesen részesülünk, hogy az által a bűn — legyen az akár eredendő bűn akár saját akarattal, mulasztás vagy áthágás által elkövetett bűn — s a bűn büntetése egészen elengedtetik. Mindazonáltal a keresztség kegyelme által mégsem szabadul meg senki a természet minden gyarlóságától; sőt inkább, minthogy mindenkinek küzdenie kell az érzékiség indulatai ellen, mely minket bűnökre ingerelni meg nem szűnik: alig találkozik valaki, a ki oly szilárdul ellenálljon, vagy oly éberen őrködjék üdve fölött, hogy minden bajt kikerülhessen. Minthogy tehát szükséges volt, hogy az egyházban legyen hatalom a bűnöket máskép is megbocsátani, nemcsak a keresztség szentségében: tehát reá bízattak a mennyország kulcsai, hogy ezek erejével minden bűnösnek bűneit megbocsáthassa, ha élte végső napjáig vétkezett volna is. A sz. írásban ennek nagyon világos bizonyítékai vannak; sz. Máténál ugyanis igy szól az Ur Péterhez:^[3] „Neked adom a mennyország kulcsait, és a mit megkötendesz a földön, meg leszen kötve mennyekben: és a mit föloldandasz a földön, föl leszen oldozva mennyekben is”. Ismét:^[4] „A miket megkötöztök a földön, meg lesznek kötve mennyekben is, és a miket feloldoztok a földön, fel lesznek oldozva mennyekben is”. Sz. János szintén bizonyítja, hogy az Ur, miután az apostolokra lehelt, mondotta:^[5] „Vegyétek a Szentlelket, a kiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik, és a kiknek megtartjátok, meg vannak tartva”.

III. A bűnbocsátási hatalom nincs bizonyos bűnökhöz és időhöz kötve.

Nem kell azt gondolni, hogy ezen hatalom csak a bűnök bizonyos nemeire van szorítva; mert sem elkövetni, sem gondolni nem lehet oly istentelen gonoszságot, melynek megbocsátására az anyaszentegyháznak hatalma nem volna; valamint senki oly istentelen és gonosz nem lehet, hogy, ha vétkeit igazán megbánja, a bocsánat biztos reményével ne bírhatna. De ugyanezen hatalom nincs is úgy korlátozva, hogy csak valamely kiszabott időben volna szabad azzal élni; mert bármely órában akar is a bűnös magába térni, nem szabad őt elutasítani; mint Üdvözítőnk tanította, ki az apostolok fejedelmének, midőn ez őt kérdezte, hányszor kell a bűnösnek megbocsátani, valljon hétszer-e? azt felelte:^[6] „Nem hétszer, hanem hetvhétszer”.

IV. Nem minden kereszténynek adatott hatalom a bűnöket megbocsátani.

De ha ezen isteni hatalomnak kiosztóit tekintjük, akkor látni fogjuk, hogy kisebb kiterjedésű. Mert Urunk ezen szent hivatal hatalmát nem mindenkinek, hanem csak a püspöpöknek és papoknak adta. Ugyanazt kell tartani e hatalom gyakorlásának módjára nézve is; mert csak a szentségek által és ha azok alakja megtartatik, bocsáthatók meg a bűnök; másként pedig semmi joga sincs az anyaszentegyháznak arra, hogy a bűnöktől föloldozzon. Miből következik, hogy mind a papok, mind a szentségek a bűnök megbocsátására mintegy eszközöl szolgálnak, melyekkel maga Krisztus Urunk, az üdv szerzője és osztogatója a bűnök megbocsátását és a megigazulást bennünk eszközli.

V. Mily fönséges az anyaszentegyháznak adott bünbocsátási hatalom.

Hogy pedig a hívek ezen mennyei kegyelmet, mely Istennek irántunk való különös könyörületességéből az egyházra bízatott, jobban tiszteljék, használatához és kiosztásához annál buzgóbb jámborsággal járuljanak, iparkodjék a plébános a kegyelem méltóságát és nagyságát kimutatni. Ezt pedig leginkább abból értik meg, ha szorgalmasan kifejti, kinek szabad a bűnöket megbocsátani és a bűnösöket igazakká tenni. Mert tudva van, hogy ezt Istennek ugyanazon végtelen és mérhetlen hatalma eszközli, mely hitünk szerint a holtak föltámasztásához és a világ teremtéséhez szükséges. Ha pedig, mint sz. Ágoston^[7] erősiti, nehezebb dolog a gonoszt jámborrá tenni, mint az eget és földet semmiből teremteni; mivel maga a teremtés csak végtelen hatalom által létesülhet: következik, hogy sokkal inkább a végtelen hatalomnak kell a bűnök megbocsátását tulajdonítani.

VI. Istenen kívül saját hatalmából senki sem bocsátja meg a bűnöket.

Azért elismerjük, hogy teljesen igazak az ős atyák szavai, melyekkel vallják, hogy egyedül Isten bocsátja meg az emberek bűneit és hogy ezen csodálandó, tény forrása nem más, mint az ő legfőbb jósága és hatalma. „Én vagyok”, igy szól maga az Ur^[8] a látnok által, „én magam vagyok ki eltörlöm gonoszságaidat”. Mert úgy látszik, hogy a bűnök megbocsátásánál ugyanazon viszony létezik, melyet a kölcsön vett pénz körül szükséges szem előtt tartani. Valamint t. i. a kölcsönvett pénzt a hitelezőn kívül senki más el nem engedheti: úgy, — mivel bűneink által egyedül Istennek vagyunk adósai, amint naponkint igy imádkozunk:^[9] „Bocsásd meg a mi vétkeinket”, — világos, hogy kívüle bűneinket senki más meg nem bocsáthatja.

VII. Krisztus születése előtt egy halandónak sem adatott bünbocsátási hatalom.

Ezen csodálandó és isteni hatalom pedig, mielőtt Isten emberré lett, semmi teremtménynek sem adatott. Mindenek közt legelőször Krisztus a mi Üdvözítőnk, mint ember, ki egyszersmind igaz Isten is, kapta e hatalmat mennyei Atyjától. „Hogy tudjátok, úgymond,^[10] miszerint az ember fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani”, — igy szól az inaszakadtnak: „Kelj föl, vedd ágyadat és menj”. Minthogy tehát emberré lett, hogy az embereknek bűneik bocsánatját megszerezze, mielőtt mennyekbe ment volna, hogy ott az Isten jobbján örökké üljön, azon hatalmat az egyházban a püspököknek és áldozároknak adta; ámbár, — mint előbb mondottuk, — Krisztus saját hatalmából a többiek mint az ő szolgái bocsátják meg a bűnöket. Azért, ha legfőképen csodálnunk és tisztelnünk kell is, a mik isteni erővel vitettek végbe, eléggé értjük, hogy ezen hatalom a legbecsesebb, melyet Krisztus Urunk kegyessége által adott az egyháznak.

VIII. Minő erő az, melyből az emberek bűneik bocsánatját nyerik?

Azonban maga a mód is, mely szerint Isten, a legkegyesb Atya, a világ bűneit eltörölni akarta, hatályosan fogja buzdítani a hívek lelkeit e jótétemény nagyságának szemlélésére; mert egyszülött fiának vérével akarta gonoszságainkat lemosni, úgy hogy a büntetést, a mit vétkeink miatt megérdemlettünk, ő önkényt^[11] fizesse le, és a gonoszokért az igaz Ítéltessék el, a bűnösök helyett az ártatlan szenvedje el a legkeserübb halált. Azért ha meggondoljuk, hogy^[12] „mi nem romlandó arany- s ezüstön váltattunk meg, hanem Krisztusnak, mint szeplőtlen és hibanélküli báránynak drága vérével”: könnyen be fogjuk látni, hogy ránk nézve misem lehet üdvösebb a bünbocsátási hatalomnál, mely Istennek kimagyarázhatlan gondviselését és hozzánk való végtelen szeretetét bizonyítja. Ezen elmélkedésből pedig szükségkép mindenkire a legnagyobb haszon háramlik.

IX. Miből ismerjük meg leginkább a jótéteménynek nagyságát, mely a kulcsok hatalmában adatik?

A ki Istent valamely halálos vétekkel megbántja, azonnal elveszti minden érdemét, mit Krisztus halála és keresztje által szerzett, és a paradicsomba való bemenettől, mely előbb zárva volt, de melyet Üdvözitőnk az ő szenvedésével mindenkinek megnyitott, teljesen eltiltatik. Mit ha meggondolunk, bizonyára lehetetlen, hogy az emberi nyomornak megfontolása bennünket felettébb nyugtalanokká ne tegyen. De ha e csodálatos hatalomra gondolunk, melyet az egyház Istentől kapott, és ezen ágazatban való hit által megerősítve hiszszük, hogy mindenkinek tehetségében áll, hogy az isteni segélytől gyámolittatva méltóságának előbbi állapotába visszahelyeztessék: akkor legnagyobb örömmel és vigsággal kell örvendenünk és Istennek szüntelen hálát adnunk. Es valóban, ha a gyógyszerek kedves és kellemeseknek szoktak látszani, melyeket nekünk az orvosi tudomány és gondosság készít, midőn valamely súlyos betegségben szenvedünk: mennyivel kellemesebbeknek kell lenniük ama gyógyszereknek, melyeket az isteni bölcseség a lelkek orvoslására, sőt az élet visszaszerzésére rendelt; főkép midőn az egészségnek bizonyára nem kétes reményét, mint ama gyógyszerek, melyeket a testre fordítunk, hanem a legbiztosabb egészséget szerzik meg azoknak, kik meggyógyulni kivának.

X. Miért és mi módon kell a keresztényeknek használniok a kulcsok hatalmában az egyháznak adott gyógyszereket?

Miután ezen nagy és jeles hivatal méltóságát a hívek megismerték, buzdítani kell őket, hogy azt saját hasznokra lelkiismeretesen fordítani is törekedjenek. Mert a ki a hasznos és szükséges dologgal nem él, lehetetlen azt nem gondolni róla, hogy azt megveti, főleg mivel az Ur a bünbocsátási hatalmat azért adta az egyháznak, hogy ez üdvös gyógyszerrel mindnyájan éljenek. Mert valamint keresztség nélkül senki sem engeszteledhetik ki: úgy mindenkinek, ki a keresztségnek halálos bűnök által elvesztett kegyelmét vissza akarja nyerni, szükségkép a kiengesztelődés másik neméhez, tudniillik a töredelem szentségéhez kell menekülnie. Azonban e helyen inteni kell a híveket, nehogy a bocsánatnak ily tágas lehetősége miatt, mely, mint előadtuk, semmi időhatárral sincs korlátozva, a vétkezésben könnyelmüebbek, vagy a megtérésben késlelkedőbbek legyenek. Mert az első esetben, mint ezen isteni hatalom becsmérlői és kisebbitői méltatlanok arra, hogy az Isten irántuk irgalmas legyen; a másikban pedig igen kell tartaniok attól, hogy a haláltól meglepettetvén hiába vallották a bűnök bocsánatát, melyet késlekedés és halogatás miatt méltán elvesztettek.

1. Luk. 24, 46. s. k.
2. Isai. 33, 2.
3. Mát. 16, 19.
4. Ugy. 18, 18.
5. Ján. 20, 22.
6. Mát. 18, 22.
7. 72. ért. Ján.
8. Iz. 43, 25.
9. Mát. 6. 12.
10. Mát. 9, 6. Márk. 2, 9.
11. I. Pét. 3, 18.
12. I. Pét. 1, 18. s. k.