Trienti Káté/ELSŐ RÉSZ. X. FEJEZET.

← ELSŐ RÉSZ. IX. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai ELSŐ RÉSZ. X. FEJEZET.

ELSŐ RÉSZ. XI. FEJEZET. →

X. FEJEZET.

A kilenczedik ágazatról.

Hiszek egy közönséges keresztény anyaszentegyházat.

I. Miért kell a kilenczedik ágazatot valamennyi közül leggyakrabban fejtegetni a népnek?

Mily nagy szorgalommal kell a lelkipásztoroknak gondoskodniok, hogy e kilenczedik ágazat igazságát a hívek előtt kifejtsék, könnyen beláthatjuk, ha főleg két dolgot figyelembe veszünk. Először ugyanis mint sz. Ágoston tanúskodik,^[1] a próféták világosabban és nyíltabban szóltak az egyházról, mint Krisztusról, mivel előre látták, hogy arra nézve sokkal többen tévedhetnek és csalatkozhatnak, mint a megtestesülés titkára nézve. Mert előre látták, hogy nem fognak hiányozni istentelenek, a kik, utánozva a majmot, a mely magát embernek képzeli, azt vallják, hogy egyedül ők katholikusok, és ép oly gonoszul mint kevélyen erősitik, hogy a katholikus anyaszentegyház egyedül nálok van. Azután, ha valaki ezen igazságról lelkében erősen meggyőződött, az eretnekség félelmes veszélyét könnyen ki fogja kerülni. Mert nem kell mindjárt, mihelyt valaki a hit ellen vét, eretneknek mondani, hanem azt, ki, megvetvén az egyház tekintélyét, makacsul véd gonosz véleményeket. Mivel tehát lehetetlen, hogy valaki eretnekség ragályával szennyezze be magát, ha azokat hiszi, mik ez ágazatban, hogy higyük, előadatnak: teljes buzgalommal arra törekedjenek a lelkipásztorok, hogy a hívek megismervén ezen titkot, az ellenség cselfogásai ellen biztosítva, az igaz hitben szilárdul megmaradjanak. Összefügg pedig ezen ágazat az előbbivel, mert miután abban kimutattuk, hogy a Szentlélek minden szentség forrása és osztogatója, ebben valljuk, hogy ő ajándékozta meg az egyházat szentséggel.

II. Mit jelent az „egyház” neve különösen, és mit általában?

Mivel az „egyház” (ecclesia) szót a latinok a görögöktől vevén át az evangelium kihirdetése után a szent tárgyakra vitték át: ki kell fejteni mi a jelentése e szónak. Jelent pedig e szó összehívást; de az írók később gyülekezet jelölésére használták. Nem is tesz különbséget, valljon az a nép az igaz Istennek vagy hamis hitnek volt-e követője; mert az Apostolok Cselekedeteiben az efezusi népről van Írva, hogy, a tisztviselő a tömegeket lecsillapítván, így szólt:^[2] „Ha pedig egyéb keresetetek vagyon, a törvényes gyülekezetben (ecclesia) elvégezhetitek”. Ecclesiának mondja az efezusi népet, Diana tisztelőjét. De nemcsak a pogányokat, kik az Istent nem ismerték, hanem a roszak és istentelenek gyülekezeteit is nevezték néha ecclesianak. „Gyűlöltem”, ugymond a látnok próféta,^[3] „a gonosztevők gyülekezetét (ecelesia), és az Istentelenekkel nem ülök”. Azután pedig a sz. iratok közönséges szokása szerint e szó csak a keresztény társadalom, és a hívek gyülekezeteinek jelentésére használtatott, a kik t. i. az igazság világosságára és az Isten ismeretére a hit által hivattak, hogy elhagyván a tudatlanság és tévelyek homályát, az igaz és élő Istent jámborul és szentül tiszteljék, és neki teljes szivükből hódoljanak; hogy az egész tárgyat egy szóval fejezzük ki: „Az egyház”, mint sz. Ágoston mondja, „az egész világon szétszórt hivő nép”.^[4]

III. Minő titkokat kell főkép az egyház (ecelesia) szóban megfontolnunk?

Épen nem csekély titkot foglal magában e szó. Ugyanis mindjárt a meghívásból, mit az „ecelesia” szó jelent, az isteni kegyelem jósága és lénye világlik ki, és ebből megértjük, hogy az. egyház más köztársaságoktól nagyon különbözik. Mert azok az emberi észen és okosságon alapulnak, ezt pedig az Isten bölcsesége és akarata alapította. Mert ő hivott meg minket bensőleg a Szentlélek ihletése által, a ki az emberek sziveit megnyitja, külsőleg pedig a lelkipásztorok és tanítók fáradozása és munkássága által. Továbbá hogy ezen meghívásból micsoda czélt kell magunk elé tűznünk, t. i. az örökkévalók ismeretét és bírását, legjobban belátjuk, ha meggondoljuk, miért neveztetett hajdan a; törvény alá vetett hivő nép „synagogának”. Mert, mint sz. Ágoston tanítja,^[5] azért adatott neki e név, mivel oktalan lények módjára, a melyekre inkább illik az összegyülekezés, csak a földiekre és mulandókra tekintett. Azért méltán nevezhető a keresztény nép, nem gyülekezetnek (synagoga), hanem egyháznak (ecelesia); mert megvetvén a földi és múlandó dolgokat, csak az égieket és az örökkévalókat keresi.

IV. Mely nevekkel jeleltetik a keresztények összesége a sz. Írásban?

Azonkívül sok, titokteljes név használtatott a keresztényköztársaság kifejezésére; mert Isten házának is, épületnek is nevezi az apostol. „Ha késném”, mondja Timoteushoz,^[6] „hogy tudjad, mint kelljen foglalkoznod az Isten házában, mely az élő Isten anyaszentegyháza, az igazság oszlopa és erőssége”, „Háznak” pedig azért mondatik, mert, úgy szólván, egy családot tesz, melyet egy családapa igazgat, s melyben minden lelki jó közös. Mondatik Krisztus juhai nyájának^[7] is, a melyeknek Ő az ajtajok és pásztoruk. Mondatik Krisztus jegyesének is; „Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, mint tiszta szüzet adni Krisztusnak”, mondja az apostol a Korintusiakhoz.^[8] Ugyanő az Efezusiakhoz:^[9] „Férfiak, szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az anyaszentegyházat”. És a házasságról^[10] „Nagy titok ez”, úgymond „én pedig Krisztusra és az anyaszentegyházra nézve mondom”. Mondatik végre az egyház „Krisztus testének”, mint az Efezusiak^[11] és Kolosszaiakhoz^[12] irt levelekben található. Es ezek mind nagy befolyást gyakorolnak a hívek felserkentésére, hogy az Istennek, a ki őket kiválasztotta, mérhetlen kegyességére és jóságára méltókká és az Isten népe legyenek.

V. Az egyháznak kiválókig két része emlittetik, egyik a diadalmaskodó, másik a küzdő.

Ezek kifejtése után szükséges lesz az egyháznak egyes részeit elszámlálni és az azok között való különbséget előadni, hogy a nép annál jobban felfogja az Isten előtt kedves egyház mivoltát, tulajdonságait, ajándékait és kegyelmeit, s épen ezért soha meg ne szűnjék Isten legszentebb fölségét magasztalni. Az egyháznak pedig két fő része van, a melyek egyike diadalmaskodónak, másika küzdőnek neveztetik. A diadalmaskodó dicső és áldott serege a boldog lelkeknek és azoknak, a kik a világ, a test és az ördög felett diadalmaskodva, ezen élet bajaitól menten, az örök boldogságot élvezik. A küzdő egyház pedig az összes hivő nép gyülekezete, a kik még e földön élnek; a mely küzdőnek azért neveztetik, mivel a legrettenetesebb ellenségekkel, a világgal, testtel, sátánnal kell folyton küzdenie. De azért mégsem kell azt gondolni, hogy két egyház van; hanem ugyanazon egyháznak, mint előbb mondottuk, két része vagyon, a melyek egyike előre haladt és a mennyei hazát már elnyerte, másika pedig naponkint követi, mig nem valaha Üdvözítőnkkel egyesülve az örök boldogságban felleli nyugalmát.

VI. A küzdő egyházban kétféle emberek vannak, t. i. jók és rosszak.

Továbbá a küzdő egyházban kétféle emberek vannak, jók és gonoszok: és pedig a gonoszok azok, akik ugyanazon szentségekben részesülnek, ugyanazon hitet is vallják, mint a jók, de életük és erkölcsükre különböznek; jóknak pedig az egyházban azokat mondjuk, akiket nemcsak a Ilit megvallása és a szentségek közössége, hanem egyszersmind a kegyelem lelke és a szeretet kapcsa fűz és köt egymással össze, a kikről mondatik:^[13] „Ismeri az Ur övéit”. Sejthetik ugyan az emberek is bizonyos hozzávetésekből, kik azok, a kik a jámbor emberek ezen számához tartoznak; de biztosan legkevésbé sem tudhatják. Azért nem kell azt gondolnunk, hogy Krisztus, a mi Üdvözítőnk az egyház ezen részéről szólott, midőn minket az egyházhoz utasított^[14] és megparancsolta, hogy engedelmeskedjünk neki. Mert, miután ez ismeretlen, ki tudhatja bizonyosan, hogy kinek ítéletéhez kell folyamodnunk és kinek tekintélye előtt meghajolnunk? Jókból és gonoszokból áll tehát az egyház, miként ezt mind a sz. Könyvek, mind a sz. férfiak iratai bizonyítják. Ezen értelemben hangzanak az apostol ama szavai:^[15] „Egy test és egy lélek”.

VII. Az egyház látható, és mind jókat, mind roszakat foglal magában.

Az egyház pedig ismeretes és a hegyre épitett városhoz hasonlít, a mely minden oldalról elénk tűnik: mert, miután neki mindenki engedelmeskedni tartozik, kell, hogy azt mindenki megismerje. Nem is egyedül jókat, hanem roszakat is foglal magában, miként sok hasonlatban tanítja az evangélium: úgymint: midőn a mennyek országát, vagyis a küzdő egyházat, hasonlónak^[16] mondja a tengerbe eresztett hálóhoz; vagy „a földhöz,^[17] a melybe konkoly vettetett”; vagy a szérűhöz,^[18] a melyben a gabona a pelyvával együtt van; vagy „a tíz részint okos,^[19] részint oktalan szüzekhez”. De már sokkal előbb is „Noé bárkájában”,^[20] a melyben nemcsak tiszta, hanem tisztátalan állatok is voltak, feltaláljuk ezen egyháznak ábrázolását és előképét. Ámbár pedig a katholikus hit igazán és állhatatosan erősiti, hogy az egyházhoz jók és roszak tartoznak; a hitnek ugyanazon szabályaiból mégis ki kell a hívek előtt fejteni, hogy egészen különböző a két résznek viszonya. Mert miként a szérűn a gabonával vegyest van a polyva, vagy néha különfélekép elhalt tagok kapcsolatban vannak a testtel: úgy roszak is találhatók az egyházban.

VIII. Kik nem tartoznak a küzdő egyházhoz?

Innen van, hogy csak háromféle emberek vannak kizárva belőle: először a hitetlenek, azután az eretnekek és szakadárok, végre a kiközösítettek. A pogányok ugyanis azért, minthogy az egyházban soha sem voltak, azt soha meg nem ismerték, sem a keresztény nép társaságában a szentségekben nem részesültek. Az eretnekek pedig és szakadárok, mivel az egyháztól elszakadtak. Ezek úgy nem tartoznak az egyházhoz, mint a szökevények a hadsereghez, a melytől elpártoltak. Nem kell azonban tagadni, hogy az egyház hatalma alatt vannak, mint a mely őket itélőszéke elé idézi, bünteti és átokkal sújtja. Végre a kiközösítettek, a kik, minthogy az egyház Ítélete által kebeléből kizárattak, annak közösségéhez nem tartoznak, mig meg nem térnek. A többiek azonban, legyenek bár gonosz és bűnös emberek, kétségtelenül még az egyházban vannak; és szorgosan kell figyelmeztetni a híveket, hogy meg ne tántorodjanak ama meggyőződésükben, hogy ha talán az egyház főpapjai bűnös életet élnek is, legyen erős a meggyőződésük, azok mégis az egyházban vannak s hatalmok azért semmivel sem kisebbedik.

IX. Az egyház nevének különféle jelentése.

De a közönséges egyháznak részeit is szokás az egyház nevével kifejezni; úgymint: midőn az apostol „az egyházat említi, mely Korintusban, Galatiaban, Laodiceaban, Tesszalonikában van”; a hívek egyes családjait is nevezi egyházaknak; mert „Prisca^[21] és Aquilának családi egyházát üdvözöltetni rendeli”; hasonlókép más helyen;^[22] „Igen köszöntének titeket,” igy szól, „az Urban Aqnila és Priscilla az ő házokbeli gyülekezettel” (ecclesia). Filemonhoz^[23] irt levelében is ugyanazt a szót használta. Néha az egyház neve alatt annak elöljáróit és pásztorait is értjük. „Hanem hallgat rád,” mondja Krisztus^[24] „mondd meg az anyaszentegyháznak,” a mely helyim az egyház elöljáróit kell érteni. Sőt a hely is, hol a nép akár oktatás, akár valamely szent dolog végett összejön, egyháznak neveztetik. Ezen ágazatban pedig az egyház kiválólag a jók és roszaknak társaságát és nem is egyedül az elöljárókat, hanem azokat is jelenti, a kik engedelmeskedni tartoznak.

X. Az igaz egyház ismertető jeleiről és először miért mondatik egynek.

Továbbá a hívek elé kell adni ezen egyház azon tulajdonságait, melyekből megismerhetni, Istennek mily nagy jótéteményeiben részesülhetnek azok, kik ezen egyházban születnek és neveltetnek. Tehát első tulajdonságát az atyák hitvallása adja elő, hogy egy. Mert, úgymond:^[25] „Egy az én galambom, egy az én szépem.” Az emberek oly nagy sokaságát, a mely jóllehet mindenfelé el van terjedve, mégis egynek nevezzük azon okoknál fogva, a melyeket az apostol az Efezusiakhoz intézett levelében irt meg:^[26] tanítván, hogy csak „egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség.” Egy annak igazgatója és kormányzója is, a láthatatlan Krisztus, a kit az örök Atya tett „az egész egyház fejévé, mely az ő teste.” ^[27] A látható pedig az, a ki mint Péternek, az apostolok fejének törvényes utódja, a római széken ül.

XI. Mit kell a római pápáról, Krisztus egyházának látható fejéről tartani?

Minden sz. atyának megegyező nézete és véleménye, hogy ezen látható fő az egyház egységének megalapítására és fentartására szükséges volt. Mit igen világosan belátott és megirt sz. Jeromos Jovinián ellen^[28] ezen szavakkal: „Egy kiválasztatik, hogy tej rendeltetvén, a szakadás alkalma elhárittassék”; és Damazushoz:^[29] „Szűnjek az irigység, hátráljon a római főhatalom után való törekvés; a halász utódjával, a kereszt tanítványával beszélek. En elsőül egyedül Krisztust követvén, Szentségeddel, azaz Péter székével vagyok közösségben; tudom, hogy azon sziklára épült az egyház. Mindaz, ki e házon kívül eszi a bárányt, nincs megszentelve. Ha valaki nincs Noé bárkájában, el fog veszni az özön idején.” A mit sokkal előbb Iren,^[30] és Cyprián is helyben hagyott,^[31] a ki az egyház egységéről szólván, ezeket mondja: „Szól az Ur Péterhez:^[32] „Én, Péter, mondom neked, hogy te Péter vagy s e kőszálon fogom építeni az én anyaszentegyházamat.” Egyre építi az egyházat és jóllehet föltámadása után minden apostolnak egyenlő hatalmat ad és mondja:^[33] „Amint engem küldött az Atya, ón is küldelek titeket; vegyétek a Szentlelket”: mégis, hogy az egységre rámutasson, ugyanazon egységnek kezdetét, a mely egytől ered, saját tekintélyevei rendelte el sat.” Azután milevitai Optatus mondja:^[34] „Tudatlanság neked nem tulajdonítható, ki tudod, hogy Róma városában először Péternek adatott a püspöki szék, a melyben ült az apostolok fejedelme, Péter, hogy azon egyben a szók egysége mindenkitől megismertessék, nehogy a többi apostolok mind külön székeket követeljenek magoknak; és igy szakadár és lázadó lenne már az, ki a kiváló szék ellenében másikat állitna fel.” Utána pedig sz. Vazul igy irt:^[35] „Péter helyeztetett alapul, mert mondotta:^[36] „Te vagy Krisztus, az élő Istennek fia” és viszont hallotta, hogy ő kőszál; de jóllehet kőszál volt, mégsem volt kőszál oly értelemben, mint Krisztus. Mert Krisztus valóban mozdíthatatlan kőszál, Péter pedig a kószál által az. Mert Isten az ő méltóságait mások közt osztja szét: pap és papokat tesz; kőszál és kőszálat alkot; és a mik az övéi, szolgáinak ajándékozza.” Végre pedig sz. Ambrus mondja: „Mivel ő vallja meg valamennyi közöl, valamennyi fölé helyeztetik.” Ha valaki azt veti ellen, hogy az egyház egy fővel és jegyessel Jézus Krisztussal megelégszik és őkivüle másra nincs szüksége; kész a felelet. Mert miként Krisztus Urunk az egyes szentségeknek nemcsak szerzője, hanem belső osztogatója is: (mert ő maga az, a ki keresztel és feloldoz és mégis ő embereket tett a szentségek külső kiszolgáltatóivá), igy az egyház élére, a melyet belső lélek által ő kormányoz, embert állított hatalma helyetteséül és viselőjéül. Mert, miután a látható egyháznak látható fejre van szüksége, Üdvözitőnk Pétert az egész hivő nép fejéve és pásztorává rendelte, midőn neki az ő juhainak legeltetését a legnyomatekosabb szavakkal ajánlotta, úgy, hogy azt akarta, hogy az, ki utána következett, ugyanazt a hatalmat gyakorolja az egész egyház igazgatásában és kormányzásában.

XII. Vannak más okok is, miért mondatik az egyház egynek.

Ezenkívül „Egy és ugyanaz a Lélek, mondja az apostol a Korintusiakhoz,^[37] a ki kegyelmet ad a híveknek ép úgy, mint a lélek a testi tagoknak életet”. Midőn ezen egységnek megtartására inti az Efezusiakat, igy szól:^[38] „Igyekezvén föntartani a lélek egységét a béke kötelékével, egy test és egy lélek”. Mert valamint az emberi test sok tagból áll, a melyeket egy lélek éltet, a mely a szemeknek látást, a füleknek hallást és más érzékeknek más-más erőket ad: úgy Krisztus titokteljes testét is. az egyházat, sok hivő alkotja. „Ugyanaz a remény^[39] is”, mint ugyanazon apostol ama helyen bizonyítja, „a melyre hivattunk”; miután mindnyájan ugyanazt, t. i. az örök és boldog életet reméljük. Végre egy a hit, melyet mindenkinek hinni és követni kell. „Ne legyenek köztetek szakadások”, mond az apostol,^[40] És egy a keresztség, mely a keresztény hitnek szentsége.

XIII. Az egyház második ismertető jeléről, mely szerint szentnek mondatik.

Az egyház második tulajdonsága, hogy szent; mit az apostolok fejedelmétől tanulunk e helyen:^[41] „Ti pedig választott nemzetség, szent nemzet”. Szentnek mondatik. mivel Istennek van szentelve és felajánlva; mert igy szoktunk más egyebeket is. legyenek bár anyagiak, szentnek mondani, ha isteni tiszteletre vannak szentelve és felajánlva. Ilyenek az ó törvényben az edények, ruhák, oltárok; ugyanott az elsőszülöttek is, a kiket a legfönségesebb Istennek ajánlottak fel, szenteknek neveztettek. Ne is csodálkozzék azon senki, hogy az egyházat szentnek mondjuk, jóllehet sok bűnöst foglal magában. Mert szenteknek neveztetnek a hívek, a kik az Isten népévé lettek és a kik a hit és a keresztség fölvétele által Krisztusnak szentelték magokat, habár sokban hibáznak, vagy nem teljesitik azokat, a miket ígértek; valamint azok is, a kik valamely művészetet űznek, ha a művészet szabályait meg nem tartják is, mégis művészeknek neveztetnek. Azért szent Pál^[42] „megszentelteknek és szenteknek" nevezi a Korintusiakat, kik közt bizonyosan voltak némelyek, kiket mint testieket és pedig erősebb kifejezésekkel is, élesen megró. Szentnek kell mondani azért is, mert mint test szent fejével, Krisztus Urunkkal, minden szentség forrásával van összekötve, a kitől a Szentlélek kegyelmei és az isteni jóság kincsei szétáradnak. Sz. Ágoston,^[43] a látnok ama szavait értelmezvén: „Őrizd az én lelkemet, mert szent vagyok", igen jól mondja: „Bátran merje Krisztus teste is, merje azon egy ember is, aki a föld határaitól kiált, az ő fejével és az ő feje alatt mondani: szent vagyok; mert a szentségnek kegyelmét nyerte, a keresztségnek és a bűnök megbocsátásának kegyelmét". És kevéssel utóbb : „Ha minden keresztény és a Krisztusban megkeresztelt hívek őt felöltötték, mint az apostol mondja:^[44] „A kik Krisztusban vagytok megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztetek"; ha tagjaivá lettek az ő testének és mondják, hogy ők nem szentek: igazságtalanságot követnek el maga a fő ellen, kinek tagjai szentek". Ide járul még, hogy egyedül az egyház bírja a törvényes isteni tiszteletet az áldozatban és a szentségek üdvös használatát, melyek, mint az isteni kegyelem hathatós eszközei által Isten az igazi szentséget eszközli, úgy, hogy a ki igazán szent, ezen egyházon kívül nem lehet. Ebből világos tehát, hogy az egyház szent és pedig szent, mert teste Krisztusnak, ki azt megszenteli s vérével megmossa.

XIV. Miként közönséges Krisztus egyháza?

Az egyház harmadik tulajdonsága az, hogy katholikus, azaz közönségesnek neveztetik: mely elnevezés helyesen adatott neki, mert mint sz. Ágoston bizonyítja:^[45] „Napkelettől elterjed napnyugatig az egy hit fényében". Mert az egyház nem úgy, – mint az emberi társaságok, vagy az eretnekek gyülekezetei, – csak egy ország határaira vagy az emberek egy nemére van szorítva; hanem minden embert, legyen az barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, férfi vagy nő, szeretettel ölel keblére. Azért irva van:^[46] „Megváltottál minket Istennek a te véreddel minden nemzetség, nyelv, nép és nemzet közöl és Istenünknek királysággá tettél minket”. Az egyházról mondja Dávid:^[47] „Kérjed tőlem és neked adom a pogányokat örökségül és birtokul a föld határait”; ismét:^[48] „Megemlékezem Ráhábról és Babylonról, hogy megismerjenek engem”; és: „ember született benne,”. Ezenkívül mindazok az igaz hitet valló hívek, kik Adámtól e napig voltak és a kik lesznek, míg a világ állani fog, ugyanazon egyházhoz tartoznak, mely az apostolok és a próféták alapjára^[49] alapittatott; kik mind azon szegletkőre Krisztusra helyeztettek és alapittattak, ki mindkettőt egygyé tette és békét hirdetett^[50] azoknak, kik közel és azoknak, kik távol vannak. Közönségesnek mondatik azért is, mert mindenkinek, ki az örök üdvösséget el akarja nyerni, abban kell megmaradnia, ahhoz ragaszkodnia, épen úgy, mint azoknak, kik a bárkába léptek, hogy az özönben el ne veszszenek. Ezt kell tehát mint legbiztosabb szabályt felállítani. az igaz és hamis egyház megkülönböztetésére.

XV. Miért mondatik Krisztus egyháza apostolinak is?

De az igaz egyházat megismerjük eredetéről is, melyet a kinyilatkoztatás szerint az apostoloktól vesz; minthogy tanítása az igazság, mely sem nem uj, sem nem most keletkezett, hanem azt az apostolok már régen tanították és az egész föld kerekségén elterjesztették. Miből következik, hogy senki sem kételkedhetik a felől, hogy az eretnekek gonosz tanai messze eltérnek az igaz egyház hitétől, minthogy az egyház tanításival, melyet az apostolok hirdettek, ellenkeznek. Azért, hogy mindenki megértse, melyik a közönséges anyaszentegyház, az atyák isteni sugallatból a hitvallásban hozzáadták: „apostoli”, Mert a Szentlélek, ki az egyház fölött őrködik, azt nem más, mint az apostoli hatalom által kormányozza, melyet először az apostolok nyertek meg, azután pedig Isten legfőbb jóságából mindig megmaradt az egyházban.

XVI. Az egyház a hit és erkölcstanban nem tévedhet.

De valamint ezen egy anyaszentegyház, minthogy a Szentlélek kormányozza: a hit- és erkölcstan előadásában nem tévedhet, úgy a többieknek mindnyájoknak, melyek az egyház nevet bitorolják és melyeket az ördög lelke vezérel, a tanítás- és az erkölcsökre nézve a legveszélyesebb tévedésekben kell lenniük.

XVII. Mely képek által volt ábrázolva kiválólag Krisztus egyháza az ó szövetségben?

Mivel az ó szövetség képei nagy erővel bírnak a hívek felébresztésére és a legszebb dolgok emlékének visszaidézésére, a miért főkép az apostolok is használták őket; ne mellőzzék a plébánosok az oktatásnak ezen részét se, mely szintén nagyon hasznos. Ezek között pedig nagy jelentősége van Noé bárkájának, mely egyedül azért építtetett isteni parancsolatra, hogy senki se kételkedhessék az iránt, hogy magát az egyházat jelenti, melyet Isten úgy alkotott, hogy mindaz, ki abba a keresztség által belép, az örök halálnak minden veszélye ellen biztos lehessen; ki pedig azon kívül van, saját vétkei által veszszen el, mint történt azokkal, kik a bárkába be nem fogadtattak. Más jelkép azon nagy város Jeruzsálem, mely a sz. iratok szerint gyakran jelenti az anyaszentegyházat. Ugyanis valamint csak abban volt szabad Istennek áldozatokat bemutatni, épen úgy csakis az Isten egyházában és sehol máshol nincsen igaz isteni tisztelet és igaz áldozat, mely Istennek tetszhetnék.

XVIII. Miként tartozik a hitágazatokhoz a Krisztus egyházába való hit?

Végre még azt is elő kell adni az egyházról, miként tartozik a hitágazatokhoz az, hogy hiszünk az egyházban. Mert jóllehet ki-ki eszével és érzékeivel felfogja, hogy létezik e földön egyház, vagyis emberek gyülekezete, kik Krisztus Urunknak adták és szentelték magokat s ennek felfogására hit nem is látszik szükségesnek, mivel sem a zsidók, sem a törökök nem kételkednek róla: mégis azon titkokat, melyeket, hogy az Isten szent egyházában léteznek, részint már előadtunk, részint az egyházi rend szentségében fogunk kifejteni, csak a hit által megvilágositott, nem pedig az okokkal meggyőzött ész értheti meg. Mivel tehát ezen ágazat, épen úgy, mint a többi, a mi értelmünk tehetségét és erőit felülhaladja: azért a legjogosabban valljuk, hogy mi az egyház eredetét, tulajdonságait és méltóságát nem emberi észszel fogjuk fel, hanem a hit szemeivel tekintjük.

XIX. Mik azok, mily számosak és nagyszerűek, miket hinnünk kell, hogy az egyházban léteznek?

Nem is emberek voltak ezen egyház alapitói, hanem maga a halhatatlan Isten, ki azt a legerősebb kószáira épitette es a próféta tanúsága szerint:^[51] „Maga alapította azt a Fölséges”; azért Isten örökségének és népének neveztetik. A hatalom is, melyet nyert, nem emberi, hanem Isten kegyelméből adatott. Azért, mivel természeti erővel meg nem szerezhető, csak hit által fogjuk fel, hogy az egyházban vannak a mennyország kulcsai és hogy neki adatott át a hatalom a bűnöket megbocsátani, kiközösíteni és Krisztus valóságos testét megszentelni: azután, hogy a híveknek, kik benne élnek, nincs^[52] itt maradandó városuk, hanem a jövendőt keresik. Tehát szükségkép hinnünk kell, hogy van egy szent és közönséges anyaszentegyház.

XX. Nem úgy kell az anyaszentegyházban hinnünk, mint az Istenben.

A Sz. Háromság három személyét, az Atyát, Fiút és Szentlelket úgy hiszszük, hogy bennük helyezzük hitünket. Itt pedig megváltoztatván a kifejezés alakját, mondjuk, hogy szent egyházat és nem szent egyházban hiszünk, hogy ezen változtatott szólásmód által is megkülönböztessük Istent, a mindenek alkotóját, a teremtett dolgoktól és mindazon nagyszerű jótéteményeket, melyek az egyházra áradtak, egyedül az isteni jóságnak tulajdonítsuk.

Szenteknek egyességét.

XXI. Ezen ágazatnak végső záradékáról: Szenteknek egyességét.

Midőn sz. János evangélista a hívőkhöz az isteni titkokról irt, hogy miért oktatta őket azokban, ezen okát adta:^[53] „Hogy nektek is, úgymond, társaságtok legyen velünk és a mi társaságunk legyen az Atyával és az ő Fiával Jézus Krisztussal”. Ezen a társaság a szentek egyességében áll, a melyről ezen ágazatban szó van. Vajha az egyházak elöljárói annak fejtegetésében Pál és más apostolok buzgalmát utánoznák! Mert ez nemcsak némi értelmezése a fennebbi ágazatnak és a leggyümölcsözőbb tan, hanem kimondja azt is, mikép kell használni a titkokat, melyek a hitvallásban foglaltatnak. Mért mindent azért kell megvizsgálni és megtanulni, hogy a szentek ezen nagy és boldog társaságába felvétessünk és felvétetve a legállhatatosabban megmaradjunk,^[54] „örömmel hátát adván az Atya Istennek, ki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban”.

XXII. Ezen résznek és annak megmagyarázása, miben áll a szentek egyessége.

A híveket tehát mindenekelőtt arra kell oktatni, hogy ezen ágazat mintegy némi megmagyarázása annak, a mi az egy, szent, közönséges egyházról előre bocsáttatott. Mert a Léleknek, ki azt igazgatja, egysége eszközli, hogy mindaz, a mi arra ruháztatott, közös. Ugyanis minden szentség gyümölcse az összes híveket illeti; a mely szentségek, mint szent kötelékek által Krisztussal összeköttetnek és csatoltatnak és pedig kiváltképen a keresztség által, melyen mint ajtón át az egyházba lépünk. Hogy pedig a szentek ezen egyessége alatt a szentségek közösségét kell érteni, az Atyák ezen szavakkal fejezik ki a hitvallásban: „Vallok egy keresztségét”. A keresztséget aztán mindenekelőtt az oltáriszentség és azután a többi szentség követi; mert jóllehet ezen név mindenik szentségre illik, minthogy Istennel kapcsolnak bennünket össze és abban részesítenek, kinek kegyelmét veszszük: mégis leginkább az oltáriszentségnek sajátja, mely ezen közösséget létesíti.

XXIII. Az egyházban az érdemek közösek.

De más közösség is van az egyházban. Mert mindaz, a mit az egyes ember jámborul és szentül cselekszik, a többit is illeti és hogy hasznukra legyen, a szeretet eszközli, mely nem keresi a magáét.^[55] Ezt bizonyítja sz. Ambrus tanúsága, ki a zsoltár ama helyét értelmezvén:^[56] „Társa vagyok én minden téged lelőnek”, így szól: „Miként a tagot az egész test részesének mondjuk, úgy mondjuk azt is, hogy Isten folytonos egyesülésben van az őt félőkkel”. Azért Krisztus oly könyörgésmintát szabott elénk, mely szerint azt mondjuk: „kenyerünket”, nem pedig „kenyeremet” és más hasonlókat is, azért, hogy ne csak magunkról, hanem mindenkinek üdvéről és hasznáról gondoskodjunk. Már pedig a javak ezen közösségét a sz. irás^[57] az emberi test tagjainak találó hasonlata által gyakran bizonyítja. Mert a testben sok tag van; de noha sokan vannak, mégis egy testet alkotnak, melyben mindegyik különös, nem pedig mind ugyanazon szolgálatot végzi. Nem is bir mindegyik ugyanazon méltósággal, nem teljesít egyenlően hasznos és díszes szolgálatokat és egynek sínes saját, hanem az egész testnek kényelme és haszna van elébe tűzve. Azután mind úgy összeillők egymást közt és úgy vannak összekötve, hogy, ha egyik fájdalmat érez, a természeti rokonság és közérzésnél fogva mindnyájan szenvednek; ellenben ha egészséges, a jólét azon érzete mindannyival közös. Ugyanez szemlélhető az egyházban is, melyben jóllehet különféle tagok vannak, t. i. a zsidók és pogányok különféle nemzetei, szabadok és szolgák, gazdagok és szegények, mégis midőn megkereszteltetnek, Krisztussal egy testté lesznek, melynek ő a feje.- Azonfelül ezen egyházban mindenkinek ki van jelölve saját tiszte. Mert miként némelyek apostolokká, mások tanítókká, mindenki pedig a közjóért van benne rendelve: úgy némelyek kötelessége elöljárónak lenni és tanítani, másoké engedelmeskedni és alattvalónak lenni.

XXIV. A bűnösök az egyházban a szellemi javakban nem részesülnek.

De az Istentől vett ily sok és nagy kegyelemben és jóban csak azok részesülnek, kik a kegyelem állapotában keresztény életet élnek, igazak és Isten előtt kedvesek. A holt tagok ellenben, t. i. a bűnökkel terheltek és az Isten kegyelméből kiesettek azon jótól, hogy ezen testnek tagjai legyenek, ugyan meg nem fosztatnak, de, minthogy meg vannak halva, azon szellemi haszonban, mely az igaz és jámbor emberekre háramlik, nem részesülnek. Mindazonáltal, minthogy az egyházban vannak, az elvesztett kegyelem és élet visszaszerzésében a lelkileg élők által segittetnek és azon gyümölcsöket élvezik, melyekben kétségtelenül nem részesülnek azok, kik az egyháztól egészen el vannak szakasztva.

XXV. Az ingyen adott kegyelmek és Istennek egyéb ajándékai az egész egyházzal közösek?

És pedig nemcsak azon kegyelmek közösek, melyek az embereket Isten előtt kedvesekké és igazakká teszik; hanem az ingyen adott kegyelmek is, melyek közé számláltatnak a tudomány, a jóstehetség, a nyelvek és csodák ajándéka és több effélék; mely kegyelmek rossz embereknek is adatnak, nem a magán, hanem a közhaszon tekintetéből az egyház épülésére. Mert a gyógyítás kegyelme nem a miatt, ki avval felruháztatok, hanem a betegnek meggyógyitása végett adatott. És végre semmije sincs az igazán keresztény embernek, mit minden egyebekkel közösnek nem kellene tartania; minélfogva a szükölködők nyomorának enyhítésére mindig serénynek és késznek kell lennie. Mert ha az ily javakkal biró látja, hogy felebarátja szűkölködik és azon nem segít, világos, hogy Isten szeretete^[58] nincs meg benne. S mivel ez igy van, eléggé bizonyos, hogy azok, kik ezen szent egyességben vannak, bizonyos boldogságot élveznek és igazán elmondhatják:^[59] „Mily kellemesek a te hajlékaid, erők Ura. Kívánkozik és eped lelkem az Ur tornáczai után”; és: „Boldogok, kik a te házadban laknak, Uram”.

1. A 30. Zsoltár.
2. Ap. Cs. 19, 39.
3. Zsolt. 25, 5.
4. 149. Zsoltár.
5. 77. és 81. Zsoltár.
6. I. Tim. 3, 15.
7. Ján. 10, 1.
8. II. Kor. 11, 2.
9. Ef. 5, 25.
10. Ef. 1, 32.
11. Ef. 1, 23.
12. Kolossz. 1, 18. 24.
13. II. Tim. 2, 19.
14. Mát. 18, 17.
15. Ef. 4, 4.
16. Mát. 13, 47.
17. Ugy. 24.
18. Ugy. 3, 12.
19. Mát. 25, 1.
20. Moz. I. K. 7, 1.
21. Rom. 16, 3. 5.
22. I. Kor. 16, 19.
23. Filem. 1, 2.
24. Mát. 18, 17.
25. Ének. 6, 8. 2, 13.
26. Ef. 4, 5.
27. Ef. 1, 22.
28. 1, 26.
29. 15. lev.
30. az eretn. ell. 3, 3.
31. Ugy. 3, 2.
32. Mát. 16, 18.
33. Ján. 20, 21.
34. A Donatist. szak. 2, 2.
35. 29. Besz. a töred.
36. Mát. 16, 16.
37. I. Kor. 12, 11.
38. Ef. 4, 3.
39. Ef. 4, 4.
40. I. Kor. 1, 10.
41. I. Pét. 2, 9.
42. I. Kor. 1, 2,
43. 85. Zsoltár.
44. Gal 3, 27.
45. 242. Besz.
46. Titk. 5, 9. s. k.
47. Zsolt. 2, 8.
48. Zs. 86, 4. 5.
49. Ef. 2, 20.
50. Ugy. 17.
51. Zs. 86, 5.
52. Zsid. 13, 14.
53. I. Ján. 1. 3.
54. Kol. 1, 11. s. k.
55. I. Kor. 13, 5.
56. 8. Beszéd, a 118. Zsolt.
57. I. Kor. 12, 12. s. k.
58. Ján. 3, 17.
59. Zsolt. 83, 2. 3, 5.