ezek erejével minden bűnösnek bűneit megbocsáthassa, ha élte végső napjáig vétkezett volna is. A sz. írásban ennek nagyon világos bizonyítékai vannak; sz. Máténál ugyanis igy szól az Ur Péterhez:[1] „Neked adom a mennyország kulcsait, és a mit megkötendesz a földön, meg leszen kötve mennyekben: és a mit föloldandasz a földön, föl leszen oldozva mennyekben is”. Ismét:[2] „A miket megkötöztök a földön, meg lesznek kötve mennyekben is, és a miket feloldoztok a földön, fel lesznek oldozva mennyekben is”. Sz. János szintén bizonyítja, hogy az Ur, miután az apostolokra lehelt, mondotta:[3] „Vegyétek a Szentlelket, a kiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik, és a kiknek megtartjátok, meg vannak tartva”.
III. A bűnbocsátási hatalom nincs bizonyos bűnökhöz és időhöz kötve.
Nem kell azt gondolni, hogy ezen hatalom csak a bűnök bizonyos nemeire van szorítva; mert sem elkövetni, sem gondolni nem lehet oly istentelen gonoszságot, melynek megbocsátására az anyaszentegyháznak hatalma nem volna; valamint senki oly istentelen és gonosz nem lehet, hogy, ha vétkeit igazán megbánja, a bocsánat biztos reményével ne bírhatna. De ugyanezen hatalom nincs is úgy korlátozva, hogy csak valamely kiszabott időben volna szabad azzal élni; mert bármely órában akar is a bűnös magába térni, nem szabad őt elutasítani; mint Üdvözítőnk tanította, ki az apostolok fejedelmének, midőn ez őt kérdezte, hányszor kell a bűnösnek megbocsátani, valljon hétszer-e? azt felelte:[4] „Nem hétszer, hanem hetvhétszer”.
IV. Nem minden kereszténynek adatott hatalom a bűnöket megbocsátani.
De ha ezen isteni hatalomnak kiosztóit tekintjük, akkor látni fogjuk, hogy kisebb kiterjedésű. Mert Urunk ezen szent hivatal hatalmát nem mindenkinek, hanem csak a püspöpöknek és papoknak adta. Ugyanazt kell tartani e hatalom gyakorlásának módjára nézve is; mert csak a szentségek által és ha azok alakja megtartatik, bocsáthatók meg a bűnök; másként pedig
