boldogságban mit se nélkülözzön. Ezen és több efféle okokat hozhat föl a plébános a híveknek ezen ágazat magyarázatában.
VI. Senki sem lesz akkor, ki meg ne halna és föl ne támadna.
Azonkívül szükséges lesz az apostol tanítása szerint gondosan megmagyarázni, kik fognak az életre föltámadni. Mert a Korintusiakhoz igy ir:[1] „Amint Adámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan megelevenittetnek.” Tehát mindnyájan, gonoszok és jók minden különbség nélkül föltámadnak halottaiból, (noha nem lesz mindnyájok jövő állapota egyenlő)[2] „kik jót cselekedtek, az élet föltámadására, a kik pedig gonoszt cselekedtek, az Ítélet föltámadására.” Midőn pedig mondjuk: „mindnyájan,” értjük mind azokat, kik az ítéletkor már halva lesznek, mind pedig azokat, kik akkor fognak meghalni. Hogy pedig ezen állítást, mely erősíti, hogy kivétel nélkül mindenki meghal, az egyház is helyesli és hogy ez az igazsággal megegyez, bizonyítja szent Jeromos;[3] igy érez szent Ágoston is.[4] Nem is ellenkeznek ezen állítással továbbá az apostolnak a Tesszalonikaiakhoz irt szavai sem:[5] „A halottak, kik a Krisztusban vannak, először támadnak föl, azután mi, a kik élünk, kik meghagyatunk együtt ragadtatunk el azokkal a felhőkbe Krisztus elé a levegő égbe.” Mert szent Ámbrus, azokat magyarázván igy szól: „Hirtelen ér utól a halál és mintegy mély álom által, hogy a kiköltözött lélek egy pillanat alatt visszaadassék; mert ez elvetetvén, meg fognak halni, hogy az Úrhoz jutván, annak jelenléte által visszanyerjék a lelkeket, mivel az Úrral holtak nem lehetnek.” Ugyanezen állítást megerősíti szent Ágoston[6] tekintélye is az Isten városáról irt könyvében.
VII. Az utolsó Ítéletkor az ember lelke tökéletesen ugyanazon testet veszi föl.
Mivel pedig igen fontos, hogy erősen higyjük, miszerint testünk és épen az a test, mely mindegyikünknek tulajdona volt, habár elrothadt és porrá vált is, ugyanaz fog feltámadni:
