azt, a mi a megdicsőült testnek sajátja.” Mert a szenvedhetlenség nem közös tulajdonuk a kárhozottakkal, kiknek testei, habár romolhatlanok, mégis éghetnek és fázhatnak és különféle kínokat szenvedhetnek. Ez után következik a fényesség, melynél fogva a szenteknek testei fényleni fognak mint a nap; ugyanis Üdvözítőnk sz. Máténál bizonyítja:[1] „Az igazak fényleni fognak mint a nap, az ő Atyjok országában.” S hogy erről senki se kételkedjék, a maga színváltozásának példájával bizonyította.[2] Ezt az apostol dicsőségnek, majd fényességnek nevezi mondván:[3] „Megújítja a mi alázatos testünket, hasonlóvá tévén az ő dicsőséges testéhezés ismét: „Nemtelenségben vettetik el, dicsőségben támad fel.”[4] E dicsőségnek némi képét Israel népe is látta a pusztában, midőn „Mózes arcza”[5] Istennel való beszélgetés és jelenléte miatt annyira fénylett, hogy Israel fiai rá sem tekinthetőnek.” E fénylés pedig bizonyos fényözön, mely a lélek legnagyobb boldogságából árad a testre úgy, hogy ez mintegy közlése ama boldogságnak, melyet a lélek élvez, valamint maga a lélek is azért boldog, mivel az isteni boldogságnak egy része reá árad. De ezen tulajdonsággal nem mindenki egyenlően ékesittetik föl, mint az elsővel; a szentek testei mind egyenlőkép szenvedhetlenek lesznek, de nem fognak ugyanazon fénynyel bírni; mivel mint az apostol bizonyítja:[6] „Más a nap fényessége, más a hold fényessége s más a csillagok fényessége; még a csillag is különböző a csillagtól fényességre: igy a halottak föltámadása is.” Ez adománynyal egybe van kötve a könnyűség, melynél fogva a test a most rá súlyosodó tehertől meg fog szabadulni és a legkönnyebben, merre csak a lélek akarja, akkép mozoghat, hogy ama mozgásnál gyorsabb semmi sem lehet; mikép ezt szent Ágoston[7] az Isten városa czimü könyvében és szent Jeromos[8] Izaiást magyarázva világosan tanították. Ezért mondta az apostol:[9] „Erőtlenségben vettetik el, erőben támad fel.” Ezekhez járul még a finomság, melynek erejével a test egészen a lélek uralma alatt lesz, neki szolgál és akaratát teljesíti; ami az apostolnak ama szavaiból világlik ki: „Állati test[10] vettetik el, lelki test támad fel.” Ezek körülbelül a főbb pontok, melyek ez ágazat magyarázásakor előadandók.