Ugrás a tartalomhoz

Wikiforrás:Kocsmafal/Archív 3

A Wikiforrásból
Legutóbb hozzászólt Samat 14 évvel ezelőtt a(z) Kották témában

Bloghír

Áthozva a User vita:FBöbe lapról. FBöbe 2008. január 8., 18:34 (CET)

Szia! Nem lévén se Kocsmafal, se semmi ilyesmi, ideidézem, néked, innen:

Egyetlen nap késedelem nélkül elérhetővé tette a Magyar Elektronikus Könyvtár József Attila összes költeményét – két különböző összeállításban is. Mint ismeretes, 2005-ben jogviták miatt a legnagyobb magyar digitális gyűjteményből el kellett távolítani JA műveit. Az ervényes szerzői jog, amelyet a jogörökös érvényesíthet, a szerző halála után 70 esztendőn át védi műveit, közlését engedélyhez köti. Múlt év december 3-án lejárt a 70 év, de a törvény úgy rendelkezik, hogy a védett mű csak a következő év január 1-jétől válik közkinccsé – azaz mától. A MEK honlapján azonnal meg is jelentek a korábban eltávolított állományok. – Balla D. Károly

OsvátA © Palackposta 2008. január 8., 15:49 (CET)

Wikiforrás:Szövegminőség módosítása

Van egy útmutatónk a szövegek pontosságának ellenőrzésére és ennek jelölésére, de nem nagyon használjuk. Az ellenőrzöttségi és pontossági szintek most a következők: hiányos szöveg, teljes szöveg, egyvalaki által ellenőrzött szöveg, többek által ellenőrzött szöveg. Szerintem ezt úgy kéne módosítani, hogy a többször ellenőrzött szövegnél legalább két szerkesztőnek kell összesen legalább két papíralapú vagy egy papíralapú és két (vagy három) internetes forrás alapján ellenőriznie a szöveg pontosságát. A tetejére tehetnénk egy ötödik szintet, ha az ellenőrzők közül valaki szövegkritikai kiadást használt. Szerintetek jó lenne az így? FBöbe 2008. július 22., 15:07 (CEST)

Első és második világháború

Bejelentkeztem Komjatyan Maria néven a Wikipédiába, de amikor hozzá akartam szólni a trianoni béketárgyalás témájához, azt a választ kaptam, hogy nem szerepelek a szerkesztők között, pedig egy elég hosszú bemutatkozót írtam. Ezután regisztráltam magam a saját nevemen: Boer Maria, de félek, hogy ez is el fog tűnni. A Yahoo 360 fok Beta-n van egy weboldalam, ahol júliusban, a trianoni békeszerződés aláírásának 88-ik évfordulója alkalmából egy cikket írtam, melyben több idézetet is felhasználtam H.G. Wells: "A világtörténet alapjai" című művének "Wilson elnök Versaillesben" című alfejezetéből. Egy New-Yorkban élő, magyar származású barátnőm lefordította a tanulmány elejét és a H.G. Wells idézeteket kikereste az eredeti angol változatból. Ezt a tanulmány-részletet elküldtem a következő címekre: cantact@clintonfoundation.org fellowschips@wilsoncenter.org. A tanulmányomban felhasználtam egypár idézetet Apponyi Albertnek a Magyar Kultúra 1914. április 5. és 20-án megjelent,"Az interparlamentáris unióról és a békemozgalomról egyáltalában" című tanulmányából, amelyből az derül ki, hogy az első világháború kitörése előtt pár hónappal a nemzetközi jog - Apponyi kifejezését idézve - "kőkorszakbeli" állapotban volt, de azért már léteztek nemzetközi jogi szervezetek és szakemberek, (nemzetközi jogászok), akik a béke elrendezésének ügyét szakszerűbben tudták volna megoldani, mint a Versaillesban jelen lévő politikusok, államfők. Mivel a Wikipédiában, a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban nem találtam hivatkozást Apponyinak erre a tanulmányára, ezért arra gondoltam, hogy talán nem ártana erről is írni. (Zárójelben jegyzem meg, hogy nem vagyok történész,de történelmi regényt szándékszom írni és ennek érdekében nagyon sok dokumentumot gyűjtöttem össze a két világháborúról.) Boer Maria

Válaszoltam neki a vitalapján, FBöbe 2008. augusztus 17., 13:17 (CEST)

Jelölt lapváltozatok bevezetése

Kedves Kollégák!

A Wikipédiában várhatóan hamarosan szavazást tartunk arról, hogy szeretnénk-e bevezetni a MediaWiki jelölt lapváltozatok nevű kiterjesztését. A társprojektekben sokkal kisebb a szerkesztői létszám, de a napi szerkesztések száma is. Itt, pont a kevés szerkesztő és a folyamatos járőrözés hiánya miatt talán még fontosabb lehet a kiterjesztés bevezetése. Fontoljátok meg a dolgot!

A rendszerről bővebben olvashattok magyarul a jelölt lapváltozatok, angolul a flaggedRevs lapon.

A rendszer működése kipróbálható.

A szavazási javaslat szövege itt olvasható: jelölt lapváltozatok bevezetése.

Samat 2008. augusztus 15., 12:30 (CEST)

Felújított {{fej}}(?) sablon

Sziasztok!

Átírtam a {{fej}}(?) sablon kódját okosabbra. Ezek az újítások:

  • Okosabb lett a kategorizálás:
    • Kategorizál fordító szerint
    • Nem kategorizál szerző és fodító szerint, ha Szerkesztő: névtérben van a lap vagy ha allap (van perjel a címben)
    • Az allapokat, ha létezik a főlap, kategorizálja a főlap címe szerint (pl. a Hamlet/Első felvonás, 1. szín lapot beteszi a Kategória:Hamlet kategóriába).
  • az előző lap/következő lap nyilacskáit automatikusan kiteszi, nem kell beleírni az előző = és a következő = paraméterekbe
  • felismeri a szerző és a fordító paraméterben linkeket és okosan kezeli őket (de ilyenkor nem kategorizál). Ez akkor hasznos, ha több szerző van. Például ha a két szerző Jancsi és Juliska, akkor be lehet őket írni így, hogy: szerző = [[Szerző:Jancsi|]] és [[Szerző:Juliska|]].

Ha valamilyen furcsaságot, hibát láttok a sablonnal kapcsolatban, akkor szóljatok, igyekszem kijavítani.

Üdv: FBöbe 2008. augusztus 24., 20:57 (CEST)

Még valami: Létrejövv egy csomó XY fordításai piros kategórialink a lapok alján. Ezeket el lehet kezdeni létrehozni kézzel, de előbb-utóbb vévig fog menni FBobeBot és megcsinálja. FBöbe 2008. augusztus 24., 20:59 (CEST)

Egy apró hiba a fejsablonban, lásd: Gyí, paci, paripa..., feleslegesen beszúrja a kategóriát felülre. --Burumbátor privátügyek adminügyek 2008. augusztus 29., 11:10 (CEST)

Javítva, köszi. FBöbe 2008. augusztus 30., 10:47 (CEST)

Sajnos

a [1] ,tehát az Országos Széchényi Könyvtár címe alatt sorozatosan vannak ilyen hibák, hol én, hol Te, hol Ő dől be, pedig ott is olyan silány munkát végeznek, és ellenőrizetlenül hagyják, mint sok más helyen. Sajnos megbízható szöveg nincs.

Itt az a jó, hogy egymást és saját magunkat is ellenőrizzük, és majd egy jó szöveg kialakul.

Az ősz szerelmeit például én tévesztettem el, de a Nyugat számai is megbízhatatlanok itt a neten. Sajnos kevesen dolgozunk itt, Csega végez nagyon megbízhatónak és alaposnak tűnő munkát, viszont profi pédiások is feltettek védett szövegeket, amit viszont én vettem észre.

Sajnos nyomtatott forrásaink szerkesztői minden további nélkül a szerkesztéskor érvényes helyesírás szerint szeretnek megváltoztatni mindent.

Kezemben van [2]

A könyv címe: Csokonai válogatott költeményei

A könyvhöz kapcsolódó név/nevek: Csokonai Vitéz Mihály (Szerző)

Juhász Géza (Szerkesztő)

Kiadó: Magyar Népművelők Társasága

A kiadás helye: Budapest

A kiadás éve:

Sorozatcím: Magyar Klasszikusok

Kötéstípus: Tűzött kötés

Oldalszám: 95

Nyelv: Magyar

Tartalom: Olvasható

  • Sajnos miden cím NAGYBETŰS.

A szerkesztők szeretik ezt a változatot használni, így nem tévedhetnek!!

A tihanyi Ekhóhoz írjuk be a gugliba!

Tényleges találat:

A tihanyi ekhóhoz kifejezés 201-206. találata az összes, 206 magyar nyelvű találatból.

És abban a szöveggyűjteményben (dr Mohácsy Károly műve) A tihanyi Ekhóhoz szerepel!! még a jelmagyarázatban is Ekhó: visszhag...

A fenti Csokonai könyv viszont:A TIHANYI ECHOHOZ.

Lássuk mit találunk:

A(z) "A TIHANYI ECHOHOZ" kifejezés 61-73. találata az összes, 85 találatból.

Most durva leszek: és van pofája a középiskolás szöveggyüjteményt így is meghamisítani:

Mint egy Russzó Ermenonvillében

a jelzett könyvben:

Mint egy Rousseau Ermenonvillében

Botrány! Hazug! Hamis!

Böbe, Te vigyázz legjobban, mert Te most még tanulsz.

De azt nem tudom megmondani, hogy jót teszel-e, ha tankönyveid hazugságait elutasítod?

Ez a mohácsi, kisbetűvel mint a vész képes mint személyt a 9. oldalon:Jean-Jacques Rousseau nak nevezni, Csokonait pedig meghamisítja!!!

Ezt az oldalt még két helyre bemásolom!

második másolat.

Zlajos 2008. augusztus 29., 11:06 (CEST)

Mi való a Wikiforrásba?

Felmerült, mint kérdés, hogy feltétlenül a Wikiforrásba való-e bárkinek bármilyen verse vagy fordítása. Erről van két irányelvünk, amiket persze meg lehet változtatni: Wikiforrás:Mi való a Wikiforrásba? és Wikiforrás:Fordítások. Mindkettő az angol projektből lett lefordítva.

Az irányelvekben röviden az van, hogy csak olyan műveket tartunk meg, amiket korábban már más, jelentős helyen is publikáltak. Fordításokra alapvetően ugyanez vonatkozik, de ha nincs megfelelő, akkor lehet készíteni fordítást a projekt keretein belül. Az ilyen fordítások ugyanúgy szabadon szerkeszthetők, mint a Wikipédia szócikkei, és főleg ismeretterjesztő vagy tudományos szövegek esetén javasolják, versek esetén nem.

Itt két dolog a kérdés: mit nevezünk jelentős helynek és mit nem, továbbá hogy megtartsuk/töröljük/szerkesztői névtérbe mozgassuk-e a szerkesztők által készített, más, jelentős helyen még egyértelműen nem publikált fordításokat.

Szerintem az olyan szerzők művei, akikről van szócikk a Wikipédián mint írókról vagy költőkről, általában feltölthetők ide. Ez lefedi Rapai Ágnest és Szerző:Károly Györgyöt. Sütő Tamás saját verseit a szerkesztői lapjára mozgattuk már régebben, csak a fordításai maradtak (arról a következő pont szól).

A fordításokkal mi legyen? Megpróbálom a különböző opciók előnyeit és hátrányait összeszedni.

  • tartsuk meg:
    • mellette:
      • ha jó a fordítás, akkor hasznos megtartani
    • ellene:
      • kevés az energiánk és a hozzáértésünk, hogy válogassunk a fordítások között
      • ha nem válogatunk, sok gyenge fordítás is lesz
      • foglalja a helyet (ez nem tudom, mennyire jelentős)
      • nem vagyunk elsőközlés-rovat
  • mozgassuk a szerkesztői névtérbe:
    • mellette:
      • nem törlés, sokkal enyhébb dolog, nem fog tőle "lelki válságba" kerülni a szerző
      • külső keresővel keresve megtalálható
    • ellene:
      • nem vagyunk elsőközlés-rovat
      • foglalja a helyet (ez nem tudom, mennyire jelentős)
  • töröljük:
    • mellette:
      • egyszerű elv, ha elfogadjuk, nincs belőle vita
      • nem vagyunk elsőközlés-rovat
      • nem foglal helyet (ez nem tudom, mennyire jelentős)
    • ellene:
      • nem fog jól esni a szerzőnek, úgy fogja érezni, azért töröltük, mert rossz a műve

(ha valakinek más érve is van, nyugodtan írja be a listába)

Szerintem egyelőre ez nem súlyos probléma, ha kezdenek majd az ilyen lapok nagyon elszaporodni, akkor lépünk valamit. Lehet azt is, hogy ha a szerző/fordító szerkeszt a saját művei feltöltésén kívül is és nem töltött fel nagyon sokat (nagyon sok > 40 lap, persz hossztól is függ), akkor mozgassuk a saját lapja alá. Ha nagyon sok, akkor (esetleg egy részét mozgassuk a lapja alá és) kérjük meg, hogy máshol publikáljon (és töröljük, amit feltöltött). Egyszerűsítheti a helyzetet, ha tudunk neki konkrét javaslatot tenni, hogy hol kezdjen blogot vagy hol talál olvasóközönséget, mert egy konkrét link alapján könnyebben elindul.

Ti mit gondoltok? Üdv: FBöbe 2008. augusztus 30., 15:10 (CEST)

A felvetett kérdés nagyon fontos és tisztázandó (a választ hirtelen nem is tudom eldönteni magamban). Egy megjegyzés: a törölt tartalmak ugyanúgy foglalják a helyet, mint a nem töröltek, hiszen valójában a törlés csak a láthatóság korlátozása, de az adatbázisnak továbbra is része marad (adminok később is megnézhetik). A „foglalja a helyet” érv egyébként nem jelentős. Samat 2008. november 6., 10:33 (CET)

A fordításokkal mi legyen?

  • Sütő Tamás: fordításait mozgassuk a szerkesztői névtérbe.

És itt vezessük be a precedens-t. Tehát bárki fordít ide, vele is ez történjen, hogy helyesírás, nyelvhelyesség, a fordítás szakmai ellenőrzése, stb. ne terhelje az itt dolgozókat, (beírótól, bemásolótól, szerkesztőtől a maximális jogú adminisztrációig). Wolf-díjas matematikus gyenge versfordításait közölje az amatőr költők között, vagy saját blogjában, adja ki számozott kötetekben a saját pénzén, (a díjából), de ne itt. Ha viszont matematikai tárgyú cikket fordít a 19.sz-ból, annak itt (is) a helye, ha összevethetjük "hivatalosan" leközölt fordításával.

Zlajos 2008. augusztus 30., 18:10 (CEST)

Én, közismert nyerseségemet figyelmezve, nevezett fordítópalántát eltanácsolnám attól, hogy ebből a tevékenységből próbáljon megélni. Magyarul sem képes egyetlen mondatot sem hibátlanul leírni, erősen felvetődik akkor a kérdés, vajon hogyan boldogul az idegen nyelvvel. Tehát az által (ST) fordítóként jegyzett fordításokat tegyük át szerkesztővitalapjára, azzal, hogy ez nem piszkozatok tárháza, hanem Wikiforrás.
Azokban az esetekben, amikor egy szöveg fordítása létezik "hivatalos" módon, tehát elismert költők, írók, műfordítók, a magyar nyelv egyéb virtuóz művelői által elkészített változatban, akkor a félhivatalos műfordítók, kezdők műveit eleve figyelembe se vegyük. Etalon legyen az, akinek már jelent meg nyomtatásban fordítása, de itt is forráskritikára van szükség: az XY szakközépiskola újságja nem forrás, de a Vigilia már igen. Az ilyen versújrafordítási kezdemények jussanak el vagy egy külön kategóriába, vagy a szerkesztő vitalapjára.
És miért látszik ez annyira radikálisnak? Azért mert komolyan veszem a Wikiforrás "forrás" jellegét. Ha megengedjük, hogy bátortalan és műveletlen kísérletek lepjék el a Wikiforrást, holnap ránksütik, hogy "ez nem is forrás, hanem egy rakás..." Tehát, nyomtatásban (könyvben, folyóiratban, országos vagy kiemelt jelentőségű regionális sajtótermékben) megjelent műveket fordításokat közöljünk, mást vagy eleve dobjunk ki, vagy a szerző, fordító vitalapján helyezzük el, amíg be nem bizonyítja, hogy nem akarja a Wikiforrást az első közlés helyévé változtatni.
FBöbe, a nem fogja a helyet nem érv, hiszen a Wikimédia töbezer terabájtos kapacitásában egy 10 kilobájtos bejegyzés kevesebb, mint csikóhalpisi az óceánban. :) De a projektet "szennyezi", lomol, helyet foglal a kategóriában. --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. augusztus 31., 08:13 (CEST)

Rendben, akkor mozgassuk. Írok neki egy üzenetet, hogy mi az ábra. FBöbe 2008. szeptember 1., 19:52 (CEST) Kiegészítés: akkor azt a nem tudom milyen virágot is (nem jut eszembe a címe), amit Gubb fordított (nyilván azt őhozzá). Neki is szólok. Tud még valaki másikról? FBöbe 2008. szeptember 1., 19:56 (CEST)

Szólva, átmozgatva, fölösleges átirányítások törölve. A linkek nagy része is, amit véletlenül meghagytam, azért bocs. FBöbe 2008. szeptember 1., 20:59 (CEST)

Nem bánom, hogy átmozgattátok (illetve bánom, szerintem az egyetlen jó, nagy értelmi torzítások nélküli magyar fordítása ennek a versnek - de ha nem tetszik, akkor nem teszem a szócikk névtérbe), de tudtommal a fordításokra a publikációs kényszer nem vonatkozik. "Translations which are the work of Wikisource contributers must be noted as such, and clearly distinguished from previously published translations.", ld. [3]. Ily módon, az intézkedésben (különösen, hogy az én beleegyezésem nélkül történt) látok bizonyos önkényességet. Ezt a dolgot mindenképp tisztázni kellene, mert matematika, ill. filozófiai tárgyú szövegeket is terveztem lefordítani, de ha nem kell a projektnek, akkor bele sem kezdek itt. Én kitartanék amellett, hogy tartsuk be az eredeti irányelveket, az önálló fordítások kitiltása a projektből nemcsak használhat, javítva a minőséget, de komolyan árthat is, rengeteg értékes szövegtől foszthatja meg a magyar webet. És az sem szerencsés, ha tényleg jó versfordítások bizonyos korábbi viták miatt sértett egójú szerkesztők személyes bosszújának áldozataivá válnak. Gubb 2008. szeptember 5., 08:11 (CEST)

Kedves Gubb! Amit írsz azzal én a legmesszebbmenőkig egyetértek, a Te fordításod valóban művészi színvonalú volt, már amennyire ezt én meg tudom ítélni. Amit én fent írtam, az Sütő Tamás szerkesztőtársunk műveinek elolvasása után, mondjam úgy, hogy hirtelen felindulásomban írtam. Ellenőrizheted: azok a "fordítások" nem ütik meg még azt a szintet sem, hogy jobb híján benne lehessenek egy magára adó projektben. Én sajnálom a legjobban, hogy a Te fordításod is belesett a szórásba, sajnos az időeltolódás és az itt egyre gyakoribbá váló áramszünetek miatt nem mindig én határozom meg, hogy mikor tudok wikizni. A rózsa fordítását pl. tipikusan olyannak tartottam, amely megmaradhatna a szócikk névtérben. És azt is messze támogatom, hogy olyan szövegek, amelyek elkészültek, szépek, helyesek, gazdagítsák a projektet van erre másik példa is. Tehát summázva: a használhatatlan szövegeket tegyük ki a névtérből allapra, de a komoly munkákat haggyjuk bent. A visszaváltoztatásokat, amire szükség van, megcsináljuk. Üdvözlettel, --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. szeptember 6., 06:52 (CEST)

(Biztos, ami biztos: aki nem ismeri, ismerje meg a Három visszaállítás szabályát. Röviden: nem szabad csiki-csukizni a lapokkal, konkrétan nem szabad 24 órán belül 3-nál többször visszaállítani egy lapot.)

Szerintem arra, hogy versek fordításairól megállapítsuk, hogy elég jó színvonalúak-e, hogy a cikk névtérben maradjanak, nincs kapacitásunk. Nem-szépirodalmi szövegeknél viszont szerintem van, az jóval kevesebb vitát generál. A versekkel az a baj, hogy nem célszerű őket wikiwiki rendszerben szerkeszteni, mert nem minden "hibáról" lehet megállapítani, hogy szándékos, vagy javítandó. Nem-szépirodalmi szövegeknél ilyen probléma nincs, tehát matematikai és filozófiai szövegeket bátran lehet fordítani.

Ezért szerintem csak a nem-szépirodalmi szövegek fordításait tartsuk a cikk névtérben, a verseket mozgassuk a szerkesztő névtérbe. (Arra nem hivatkozom, hogy ez van az útmutatóban is, mert azt én fordítottam, ezért az én véleményemet tükrözi.)

Szerintem is jó Gubb fordítása, és maradhatna a cikk névtérben, de akkor mi legyen a választóvonal?

Üdv: FBöbe 2008. szeptember 7., 08:32 (CEST)

Ötlet: Mi lenne, ha az ilyen jellegű fordításokat megszavaztatnánk? Akit megszavazunk, maradhat, akit nem, megy a szerkesztő névtérbe. (Szerintem vagyunk annyian annyiféle ízléssel, hogy ha valamit megszavazunk, akkor az a mű tényleg a projekthez méltó minőségű.) És ahogy fentebb írtad, ez lehet, hogy lassan menne, de a módszer biztos. Esetleg néhány önként jelentkező (legalább tíz ember, ha van annyi :)) vizsgálhatná a külön erre a célra létrehozott kategóriát. Például ezeknek a fordításoknak adhatnánk külön kategóriát is. :) Csega 2008. szeptember 7., 08:47 (CEST)

De azért nem kéne minden egyes szerző műveit megszavaztatni. Lehetne általában belátás szerint, és ha vita van és nem alakul ki konszenzus, akkor szavazzunk csak. Ez talán nem növeli fölöslegesen a bürokráciát. Üdv: FBöbe 2008. szeptember 10., 19:48 (CEST)

Azért valamennyire meg tudjuk állapítani, hogy egy fordítás jó-e fordításnak valamint, hogy megállja-e helyét önálló műként is. Nem vagyunk esztéták, meg irodalomtörténészek, de az átlagos újságolvasónál – úgy érzem – magasabb szinten vagyunk képesek viszonyulni az ilyen irodalmi kérdésekhez. Én úgy gondolom, hogy azoknál a verseknél, ahol sok "hivatalos" fordítás létezik, tehát elismert, nagynevű, állandóan publikált írók, költők, műfordítók készítették, ott legyen kritérium a publikáció a fordítópalánta előtt. Tehát "A holló" című verset Balogh Réka hetedik osztályos tanulótól ne fogadjuk el első közlésre, de ha az már megjelent 4 irodalmi folyóiratban, sőt kritikát is kapott, nos, akkor eljött az ideje közlésének.
Amennyiben viszont a szóban forgó versről nem elérhető "hivatalos" fordítás, úgy a forrásmű minél szélesebb körű megértését elősegítendő, fogadjunk el magunk által "művészi"nek értékelt versfordításokat, akár nem publikáltakat is. Ebben az esetben látnám értelmét szavazásnak is, ha nem egyezünk meg a kritériumokban. A helyesírási hibás, központozásilag gyalulatlan, mondatszerkezetileg fals, értelmileg zavaró költemények essenek ki a rostán.
Az egész kérdés baromi szubjektív, de talán ezzel egyszerűsíthetnénk egy lépést a feladat megoldásán. Később, talán, kikristályosodna, hogyha nem jól döntöttünk, akkor tovább mehetnénk...
Vélemény? --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. szeptember 14., 14:41 (CEST)

Nos, nem nagyon akarok sok szépirodalmi művet fordítani, de ezt tényleg tisztázni kellene, hogy megkíméljük a szerzőket a fölösleges munkától, a projektet meg a rossz fordítóktól. Akkor most hogy legyen? Úgy nézem, filozófiai szövegeket fordíthatok (valójában a filozófiai szövegek fordítása épp oly gondokat tud felvetni, mint a szépirodalmiaké)? Részemről a szavaztatásos rendszer rendben van (ha valakinek gondja van egy fordítás színvonalával, akkor bocsássa aszavazásra a dolgot). G.

Szerintem a Burum által leírt elvek kiindulásnak jók lesznek, később lehet még finomítani rajtuk, ha szükséges. Az ilyen szavazások pedig simán mehetnek a törlési szavazásokhoz, vagy tegyük őket valami kevésbé ijesztő nevű helyre (különben sem törlésről, hanem átmozgatásról szavazunk)?

Gubb, a filozófiai szövegeket lehet wikiwiki rendszerben szerkeszteni (Aladár elkezdi, Betti folytatja, Cecil befejezi, Dávid kijavít benne néhány hibát, Endre átfogalmaz néhány résztFeren összevandálkodja, Hedvig visszaállítja :) stb.)? Ha lehet, az jó. Ha nem, akkor tényleg hasonló a nehézség vele, mint a versekkel. Szerintem egyelőre lehessen, aztán meglátjuk. A munkád elveszni (szerintem) nem fog, mert azon (szerintem) nem változtatunk, a jó fordítások szavazással megtarthatóak lesznek. Üdv: FBöbe 2008. szeptember 29., 22:59 (CEST) FBöbe 2008. szeptember 29., 22:59 (CEST)

Szerzők

Aktivitásom megnövekedvén, egyre több irányba nézelődök és segítséget kérek! Kedves Kollégák! Miért van az, hogy nagyon sok szerző egyszerre található meg a "Szerzők" gyűjtőkategóriában és a megfelelő nemzeti kategóriában IS? Van erre valami közösségi döntés? Vagy más oka van talán? Azért érdeklődöm, nehogy valakinek a lábujjára lépjek azzal, hogy elkezdem ennek a helyzetnek a megszüntetését. :))) Előre is köszönöm, --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. augusztus 31., 05:24 (CEST)

Igen, ha akarom akkor van, én döntöttem így mikor még gyakorlatilag egyedül voltam :). Eredetileg az volt az elvem, hogy minden szerző legyen benne a nagy-nagy Szerzők gyűjtőkategóriában, és ebben a kategóriában legyenek a különböző kategorizálási szempontokat gyűjtő kategóriák is (Szerzők nemzetek szerint, Kategória:Szerzők szakma szerint meg ilyenek). Hasonlóképp a Kategória:Szövegek és alkategóriái. Szerintem ne emeljük ki pont a nemzetiséget, ugyanígy lehetne a foglalkozást vagy akármit is. Az szerintem nem hátrány, hogy van egy teljes névsorunk az összes szerzőről, amit részben helyettesít és kiegészít a Special:Allpages szerző névttérre állítva. Ha nagyon kövérre duzzad, akkor szét lehet bontani betűnként (A-betűs szerzők, B-betűs szerzők stb., angoléknál talán így van). Lehet Nemzetiség szerint be nem sorolt szerzők meg Foglalkozás szerint be nem sorolt szerzők stb. kategória is, hogy könnyebb legyen őket megtalálni.

Üdv: FBöbe 2008. szeptember 1., 19:34 (CEST)

Javaslat "Versek" kategória továbbbontására

Nem akarok semmiféle tulbuzgósági látszatot kelteni, de javasolom a minden határon túlnőtt "Versek" kategória tovább bontását, akár Versek szerzők szerint, akár Versek nemzetek szerint, ezen belül Versek szerzők szerint. Lehet más elv alapján is, de szinte már most kezelhetetlen a kategória, nem nyújt navigációs segítséget a felhasználónak. A későbbiekben persze a "Balladák", "Eposzok", "Kisregények" stb. kategóriák is kinőhetnek Isten markából, így most lenne érdemes elgondolkodnunk egy ésszerű, felhasználást megkönnyítő bontási rendszeren, amit azután következetesen alkalmazhatnánk minden hasonló esetre. Vélemények? --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. augusztus 31., 06:54 (CEST)

Bontsd tovább, ha jónak látod. Ha komolyan nekiállsz, akkor a Kategória:Szövegek típus szerint és Kategória:Szövegek műfaj szerint tisztázhatnád a határvonalat (esetleg ezt a típus szerintit be lehet dolgozni a műfajosba, ha nem csak én nem értem a különbséget). FBöbe 2008. szeptember 4., 20:16 (CEST)

Én is benne vagyok. Tényleg kicsit nagy lett a kategória. Nem tudom, hogy jó-e, ha a versek nemzetek szerint és azon belül a szerzők szerint van csoportosítva, mert mi van, ha valaki a szerző nevét tudja, de a nemzetiségét esetleg nem? Vagy akkor egyszerűen rákeres? Végül is... :)

(U.i: biztos nekem rossz a humorérzékem, de ugye direkt, poénból írtad három b-vel a továbbontását Burumbátor?) Csega 2008. szeptember 5., 07:13 (CEST)
Hát,.... igazából direkt is és poénból is, nem vagyok biztos ilyen esetben a mássalhangzórövidülésben... :))
Én is azt a felosztást néztem ki, de még gondolkodnunk kellene. Csega, amit írsz arra az a megoldás, hogy az ilyen versek az eggyel magasabb kategória "kategorizálatlan" cikkei között kapnak helyet. --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. szeptember 6., 06:56 (CEST)
Tehát ha jól értelek, Burumbátor, akkor benne lenne az adott vers a kategóriájában, meg kategorizálatlanul is néhány szinttel feljebb? Csega 2008. szeptember 6., 17:04 (CEST)

Nem. Ha egy verset be lehet kategorizálni egy szűkebb kategóriába, akkor abban lenne, ha nem tudjuk azokat az információkat, amitől a mélyebb kat-ba be tudnánk tenni, akkor maradna a magasabban (magasabbban? :) ). De tényleg nem tudom, hogy merre mehetne... Importáljuk a "Szerzők" kategória felosztását? "Versek nemzetiség szerint" majd pl. "Osztrák szerzők versei"? Vagy időrendben bontsuk? "Középkori versek", meg "Római klasszikusok versei" meg ilyesmi? Tanácstalan vagyok... Lehet, hogy hülyeség az egész ötlet? Bár a 3000+ tagú kategória tényleg kezelhetetlen. --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. szeptember 6., 17:15 (CEST)

Szerzők és a projekt

  • Fordulj Böbéhez,, Ő az aki a projektért a legtöbbet tette. Mikor idejöttem, még fordítás sem volt, és kategória is kevés. Viszont a kategóriákkal egyetértve azt javaslom, hogy egy szerző korlátolt számban szerepeljen a kategóriák között.

Szerintem öt kategória legyen.

  • A wikipédiában tapasztaltam, hogy megnyesegetik az ember munkáját, viszont sok szemetet, silány teljesítményt megtűrnek.

Tehát mi a projekt szerkezetét most ne bátsuk, ha túlzások lesznek, jelezzük neki.

  • Itt a wikiforrásban OsvátA álláspontja az, hogy minek ide átmásolni a MEK, stb. anyagait.

Ha így lenne, akkor egy filmből egy kópia készüljön, Petőfit 160 éves kötetekből olvassunk, Adytól nem kell sem új kötet, sem reprint, sem válogatás.A folyókat egy mederbe vezessük...

  • Szerintem a szövegek fennmaradásának biztosítéka a redundancia, valamint az újra és újra gondozása a szövegnek, és
  • ebbe a kategóriák használatát is beleértem, aminek didaktikai szerepe mellett a több kategória az idelátogató kíváncsi olvasónak nyújtott mézesmadzag, ha már öt verszakot nem olvas el egyszerre, legalább a projekten belül is kószáljon...
  • Böbe munkáját és gondolatait már csak azért sem akarom hogy bárki megnyesse, mert én 40 évvel idősebb fejjel csak bölcsebb lehetek, de okosabb nem, így a Mészáros fordításra visszatérve, angolul sem tudok.
  • A Wikipédián a koromat emleítve már megkaptam, hogy az nem számít, így abbahagytam például a magát büszkén diszlexiásnak tituláló fiatalember szövegének javítgatását, meg azt is, hogy az én munkámba gátlástalanul beleturkált eltűrtem, és meghagytam neki...
  • Egyszóval a projekthez főleg csak tegyünk hozzá, igazítgassuk, de mint az egyéves suhángnál, még ne akarjunk koronaalakító metszést, termésritkítást.
  • Hadd növekedjen, hiszen mint Böbe, aki robottal feltette január elején József Attila összes versét, úgy készülhetünk, hogy Karinthy, stb. 1938-ban elhunyt írók és költők munkáit magunknak olvasva v. újraolvasva a projektbe feltegyük. (És mennyi megkezdett munka van!)
  • A másik fő feladat lehet, hogy egy-egy művet összeolvassunk hitelesnek tűnő nyomtatott szöveggel, és tegyük ki a szövegminőséget jelző szimbólumot.

Ez persze strapás munka, de megéri.

  • És OsvátA-val vitatkozva, aki azt mondja, hogy a projektbe minden bekerülhet, nem a mi dolgunk, hogy eldöntsük, mi a silány-
  • igenis, a 19-20-21 sz.irodalmi közfelfogásába beleillőnek vélt legszebb és legfontosabb szövegek legalább két ember általi "hitelesítését" én fontosnak tartom.

Aztán majd jöhet az ellenpont, Szabolcska Mihály, stb...

Ennyit a kategóriákról és a Wikiforrásról.

  • ...és most megyek Mikeshez...

Zlajos 2008. augusztus 31., 07:30 (CEST)

Kedves Lajos! Megértem én, hogy újonnan jöttként kicsit betolakodóként tekintesz rám, és ez jól is van így. Nagyon örülök, hogy ilyen módon érzed magadénak a projektet, amely szerint minden ötletedet a vezető admin, FBöbe tudomására hozva, fontolva és vigyázva kívánsz előrehaladni a projekt szervezése irányában.
Ha már a Wikipédiát hozod fel, nos, ott is admin vagyok, immár másodszor, először másfél évig bírtam. Valóban idegtépő néha a dolog, és ott is azon fáradozom, hogy ne az "üres hordófej kongjon ukázt". Több radikális szankciót bevezettem már, és még mindig van a tarsolyomban, amik azt célozzák, hogy ne az lehessen a viták megnyerésének fortélya, hogy ki mennyi idő óta van hol, hanem valóban az érvek csatázzanak és döntsön a józan ész, a közösség bölcsessége, de kizárólag az érvek alapján.
Kérlek, vigyázó szemedet vesd erre a kategóriára: Versek. Ugye, azt látod, amit én leírtam: a kategória nem segíti a tájékozódást, a keresést, mert a versek egyszerűen ömlesztve vannak benne, számuk (nem számoltam) több ezerre rúghat. így mi értelme van? Megmondom: semmi. Alkategóriákra van szükség, ami segíti a tájékozódást. Lásd a szerzők kategóriát, amit már felbontottatok, és már én is járultam hozzá az osztrák, a cseh és a skót (köszönöm!) szerzők kategóriájának létrehozásával. Szerintem az nagyon világos, áttekinthető, és segíti a keresést, sőt, a kutatást is segíti, mert a kíváncsi átkalandozhat máshová is és olyat láthat, amire nem is gondolt.
Még rendbe kell majd tenni a Szövegek téma szerint és a többi kategóriát is... De ez még a jövő zenéje.
Végül: természetes, hogy mindent meg kell futtatni FBöbe kisasszonnyal, de azt azért nem szabad elvárni, hogy mindent ő csináljon. Ha mondjuk úgy döntünk, hogy a Verseket racionalizáljuk, akkor többezer cikkben kell rendezni a kategóriákat. És a kategóriafa kitalálása, felépítése se legyen már egyedül az ő dolga, hiszen ahogy írod, neki még tanulnia kell :)) Javasoljunk, konkrétumokat, de javaslatink ne arra irányuljanak, hogy Böbének feladatot adjunk, hanem arra, hogy közösen határozzuk meg a fejlesztés útját, azután hajrá! a kategóriák javítása pl. abszolút nem adminkiváltság, bárki tudja csinálni.
kedves Lajos, bízom abban, hogy ezeket a dolgokat nagyjából egyformán látjuk. Üdvözlettel, --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. augusztus 31., 08:26 (CEST)

Kedves Burumbátor!

Én valójában nagyon örülök, hogy megjelentél itt.

Nem befagyasztani akarom az "egyéves suhángot", hanem az általad jelzett megfontolt módon kialakítani a kategóriákat is, stb.

Beszélgetésünk előtt vezettem be a Parafrázisok kategóriát, (még nem él) pl:Ady Endre: Héjja-nász az avaron szerző: Juhász Gyula. Aranynál kezdtem: Hasadnak rendületlenűl szerző: Arany János (Karinthynál lesz rá leginkább szükség, de az is látszik, hogy Arany J. megelőzte az Így irtok... műveket.) Magához a Parafrázis szóhoz sem ragaszkodom, de ki akartam emelni ezeket az írásokat.

A Balladákat is én kezdeményeztem. Ezekkel, és még náhány kategóriával, Jegyzetek, stb. bővült így az ami legelső látogatásomnál megvolt.

A Nyugat, stb. cikkek besorolásában sem vagyok biztos, de már van rájuk többféle kategória, legelőször csak azt írtam oda, hogy Kategória:Próza. Mert ha se nem dráma se nem vers, ....

A vers kategória az indulásnál elég volt, ma már leheséges, hogy felesleges.

Te új vagy, jobban átlátod, lehet, hogy egy fát kellene először csinálni, de lehet, hogy a hierarchikus kategória-beosztás alkalmatlan. Nézd meg amit régebben másoltam be ide: A tudomány térképe a 20. sz. közepén Magyarországon [4]

Most látom, hogy mennyire piros még...

Szóval minden előrevivő dologban együttműködöm!

üdv.:

Zlajos 2008. augusztus 31., 17:04 (CEST)

Kedves Zlajos! Köszönöm megértésed, ezek szerint tényleg egyfelé gondolkodunk. A "Versek" kategóriát dehogy érzem feleslegesnek, éppen ellenkezőleg, azt érzem, hogy 3806 szócikkel benne már nem ad elég fogódzót, ideje kisebb alkategóriákat létrehozni benne, de szigorúan BENNE, nem HELYETTE. A fa kialakítása most olyan helyzetbe ért, amikor a törzsön túl sok a levél, ágakra van szükség... Gondolkozzunk együtt, mi a legjobb irány.
Hogy mennyire vagyok új? Nos, a link szerint éppen egy év és másfél hónapja választott meg a közösség adminisztrátornak. Az más kérdés, hogy több ok miatt szándékaimmal ellentétben túl kevés időt töltöttem itt. Üdvözlettel, --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. augusztus 31., 17:49 (CEST)

Én vagyok új,

megválasztásod után látogathattam ide először, de sajnos a sok "hivatásos" wikis közül itt dolgozni azóta nem láttam, csak azokat, akiknek nevét az elmúlt időszakban itt megemlítettem. Még első szövegfelküldésemkor volt egy másik hölgy is, de később Ő sem jelentkezett, Böbével, OsvátA - val, konzultáltam azóta, és ma megszólítottam Csegát, aki rengeteget dolozott Ady Endre művein. Én is inkább dolgozgatok, most megnéztem a statisztikám, elégedett vagyok vele, beírom az oldalamra. üdv. Zlajos 2008. augusztus 31., 19:08 (CEST)

Current

Kedves Kollégák, ismét segítség! Current events című szócikkünkre semmi nem hivatkozik, sehova nincs belinkelve, vajon kell ez nekünk? Használjuk valamire? Gondolom, hogy a logó megfelelő helyen mentve van, amiből a fejlesztők megcsinálták a balfelső sarkot... --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. szeptember 6., 07:05 (CEST)

Átmozgattam a Wikiforrás:Friss események címre, lehetne oda gyűjteni a cikkek számának mérföldköveit, meg a hasonlókat. A Wikipédián is van ilyen lap, ha jól emlékszem, a w:Wikipédia:Mérföldkövek lapon kívül is. FBöbe 2008. szeptember 7., 08:17 (CEST)

Sajnálom,

hogy beleírtam egy karaktert egy hozzászólásba, amikor egy saját magam által rosszul írt szót kijavítottam. Nem gondoltam, hogy ezért meg leszek feddve. Máskor nem fogok ilyet csinálni. Radnóti Miklós versét pedig legközelebb nem kéne formázásra kijelölni, mert ez 2015 előtt félreértésre ad alkalmat. Itt nem akartam szóvá tenni, de a Társalgó erre is való. Mert bárki hibázhat...

Zlajos 2008. szeptember 11., 21:27 (CEST)

Egyáltalán nem megfeddni akartalak, csak szólni, hogy ez a szokás, mielőtt egy erre érzékeny szerkesztő kevésbé barátságos stílusban közli veled. Nem várható el senkitől, hogy magától kitalálja a Wikiforrás szokásait. (A legtöbben így tanulnak a szerkeszteni a wikiwiki projektekben, hogy megpróbálják valahogy, és ha valamit nem találnak el, akkor a többiek elmagyarázzák, hogy hogyan kéne.)

Üdv: FBöbe 2008. szeptember 11., 22:01 (CEST)

Archiválás

Nagyon hosszúra nyúlt ez a lap, elarchiváltam az elejét. Ez azt jelenti, hogy az legrégebbi hozzászólások átkerülnek a /Archív 2 lapra. Senki ne ijedjen meg, hogy hova tűntek, én voltam :). FBöbe 2008. szeptember 11., 22:11 (CEST)

Wikimédia Magyarország

Végre eljutottunk ide is: egyesületet hozunk létre a Wikimédia-projektek támogatására. További információ és jelentkezés a Wikimédia Magyarország lapon, kérdéseidet, észrevételeidet a vitalapján várjuk. Továbbá WP:TALI. Samat 2008. szeptember 13., 11:22 (CEST)

Ünnep

Bejelentettem! --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. szeptember 15., 15:02 (CEST)

Cikkek betűrendjének kijavítása a kategóriákban

Sziasztok!

Megszületett a nagy mű, most már csak futtatnom kell FBobeBotot, és lényegében meg fog javulni a betűrend. Egyelőre csak a szövegeken fog dolgozni, a szerzőkön nem, és nem fog a számokkal kezdődő címekkel foglalkozni.

Példaként nézzétek meg ezt a lapot: Álomban enyém vagy. A {{fej}}(?) kiegészült egy új paraméterrel, melyet a bot tölt ki, ha szükséges, általában felesleges létrehozáskor beleírni. A lap pedig a helyére került a kategóriában: az Alkohol és az Altató közé.

Kezdetben lassan fog csak dolgozni a bot, mert minden változtatást kézzel hagyok jóvá. Később automatikusan fog futni, befejezi a maradékot, és figyelni fogja az új lapokat. Ha bármilyen hibát, furcsaságot észleltek, szóljatok, lehetnek meglepő cikkcímek.

(Dicsérni most még ne dicsérjetek, majd akkor, ha már automatikus módban fut a bot, azaz percenként 5-6 lapot ment. Biztatni azért szabad.)

Üdv FBöbe 2008. október 6., 22:05 (CEST)

Kérdés

A névelővel kezdődő lapok (pl. A fekete zongora) névelővel vagy anélkül legyenek besorolva? Úgy tudtam, hogy névelő nélkül szokás, de megnézetem egy verseskötetben, ott névelővel együtt van. FBobeBot le tudja szedni a névelőket is rendezőkulcsgyártáskor. FBöbe 2008. október 8., 18:31 (CEST)

Szerintem legyen névelővel, mert általában úgy szokott lenni a verseskötetekben (legalábbis én javarészt ilyenekkel találkozom). Viszont örülök, hogy ez szóba került, mert akkor már meg tudnád írni úgy az FBobeBot-ot, hogy a "("-lel kezdődő címeket úgy rendezze, mintha nem lenne előttük a zárójel? Tehát pl. Vörösmartynál:

  1. A bujdosó gyilkos
  2. (A butaság neked...)
  3. A buvár Kund

sorrendbe? Csega 2008. október 11., 10:43 (CEST)

A zárójel leszedése már meg van írva, csak még nem futott a bot azokon a cikkeken. A névelőt csak a versekről ne szedjem le, vagy semelyik cikkről se? Utóbbira egy példát találtam csak: A Kommunista Párt kiáltványa. Hogy lehet ezeket kiszűrni? FBöbe 2008. október 11., 13:54 (CEST)

Még egy példa: A magyar helyesírás szabályai. FBöbe 2008. október 11., 13:56 (CEST)


Szerintem maradjon a névelő az abc -be soroláskor minden címnél. Zlajos 2008. október 11., 14:58 (CEST)

Egyetértek Zlajossal. Maradjon mindenhol a névelő. A keresésnél ez úgysem probléma, nem? (Mármint itt a bal oldali keresődoboznál.) Csega 2008. október 11., 16:25 (CEST)

A keresésen (a bal oldali keresődoboz működésén) ez semmit nem változtat. Akkor kiveszem a névelőirtó programrészt és visszaírom a névelőt oda, ahonnét nem kellett volna kivenni. FBöbe 2008. október 15., 20:09 (CEST)

FBobeBot most csinálja, kb. egy óra alatt fogja befejezni. FBöbe 2008. október 23., 17:56 (CEST)

Most megy FBobeBot végig az összes lapon, állítólag negyed kettő körül fog végezni. Most már nem felügyelem, szóljatok, ha elszúr valamit (véletlenszerűen ezért ellenőrzöm néhány szerkesztését, de mind a háromezret nem fogom.) Később az ilyen karbantartós dolgokat automatikusan kéne futtatni éjjel kettő körül, ehhez még programozni meg szervezni kell. Üdv: FBöbe 2008. október 24., 18:31 (CEST)

Vörösmartynál nézegettem meg, egyelőre jónak tűnik minden. :) Csega 2008. október 26., 12:04 (CET)

GFDL 1.3

November 3-án az FSF (Free Software Foundation, Inc.) közzétette a GFDL újabb verzióját [5]. Ezt a verziót közel egy éve erőlteti a Wikimédia Alapítvány annak érdekében, hogy a jelenleg GFDL alatti projektjei (köztük a Wikiforrás) átválthassanak CC-BY-SA licencre. A két licenc között lényegét tekintve nincs különbség, mindkét licenc biztosítja az ilyen tartalmak szabad felhasználását azzal a korlátozással, hogy a szerzőjét (és forrását) meg kell jelölni, és a továbbiakban is (beleértve a származékos műveket is) ugyanilyen licenc alapján kell közzétenni. A különbség elsősorban a felhasználás formai és technikai részleteiben van, ebben a tekintetben a Creative Commons licencek sokkal kevesebb kötöttséget írnak elő, használatuk egyszerűbb. A GFDL 1.3 szerint a döntően közösségi együttműködéssel létrehozott GFDL alatt közzétett tartalmakat (ez a wikik leírása) 2009. augusztus 1-ig át lehet vinni CC-BY-SA alá. Ez csak azokra a tartalmakra vonatkozik, amiket ezek a wikik 2008. november 1. előtt vettek át wikin kívülről. Emiatt a licencváltás eldöntéséig nem vehetünk át külső forrásból semmilyen GFDL alatti szöveges tartalmat! Az eredeti tervek szerint az FSF egy olyan licencet adott volna ki, mely biztosítja a GFDL és a CC-BY-SA licencek közötti szabad átjárást, azonban ezt végül nem sikerült elérni. A licencváltás eldöntéséről az Alapítvány (megfelelő előkészítés után) hamarosan egy szavazást indít [6]. Samat 2008. november 6., 11:31 (CET)

Jó, akkor erre figyeljünk (hogy ne vegyünk át külső GFDL cuccokat). Nagy nehézség elvileg nem lesz belőle, mert itt a legtöbb szöveg eleve közkincs, amik nem, azoknak meg lényegében fejből tudom a listáját. Amit a Wikipédiából veszünk át, azzal mi van? Üdv: FBöbe 2009. január 2., 17:02 (CET)

Alapesetben minden Wikipédia-tartalom cc-by-sa 3.0 alatt van, a régebbiek pedig GFDL 1.3 alatt is. A Wikiforrás aktuális licence ezzel éppen megegyező, így az átvételnek nincs akadálya a forrásul szolgáló lapváltozatra linkelésen kívül. Erre talán van is sablon, ha nincs, lehet csinálni pl. a fordítás sablon mintájára. Samat 2010. január 18., 20:00 (CET)

Egységesítési javaslat

Sziasztok! Kérlek, nézzétek meg ezt! A 25 mű 18-féleképpen van megnevezve. Javaslom tehát, hogy a jövőben egységesen nevezzünk el minden fordítási szócikket, mégpedig A holló (Kántás Balázs fordítása) formában. Ezzel nagyot lendítenénk előre a megjelenés egységességén.
Egyben szeretném javasolni, hogy a [[:Kategória:Fordítók kategóriái]] kategória helyett hozzuk létre a Kategória:Szövegek fordítók szerint valamint a Kategória:Fordítások kategóriákat. Javaslatokat - mint mindig - a Biskek 225-ös postafiókba várok :)) --Burumbátor privátvita adminügyek 2008. november 27., 12:51 (CET)

Az első rendben van, elvileg ez van az Elnevezési szokások lapon is.

A másik meg jogos, a rendszert én hoztam létre, de tényleg logikus úgy. Ugyanez áll a Kategória:Szerzők kategóriái kategóriára is. Megnézem, mivel kell átnevezni, mert átírom a kategorizáló robotot is. Üdv: FBöbe 2009. január 3., 10:17 (CET)

Az első kész. Lehetnek még más fordítók is, akiknek összevissza vannak elnevezve a munkáik, őket is javítani kéne. FBöbe 2009. január 3., 10:58 (CET)

A másodiknak a nagyja át fog menni a másik kategóriába, mert átírtam a sablonokban. Biztos lesz néhány, amiket nem sablonnal kategorizáltunk, ezeket kézzel kell átjavítani (vagy az új kategóriára, vagy (ami jobb) a {{szerzőkat}}(?) vagy {{fordítókat}}(?) sablont kell használni). A régi kategóriákba meg olyan átirányítós sablont kéne rakni, mint amit a Wikipédián használnak. Üdv: FBöbe 2009. január 3., 11:31 (CET)

Két kérdés

Sziasztok! Először járok ezen a tájon. Átolvastam néhány tájékoztató szöveget, két kérdésem lenne.

Azt értem, hogy pl. Arany János valamely műve forrásszöveg, így feltehető a Wikiforrásba. Kérdéseim:

  • Feltehetők-e levelei, útijegyzetei is (persze nem mind, csak néhány)?
  • Feltehető-e pl. Arany valamely művéről, tevékenységéről mások által írt és publikált tanulmány - esetleg irodalomtörténeti munka róla szóló részlete - vagy ilyesmi már nem ide való (persze a szerzői jogi feltételeknek megfelelve)? Előre is köszönöm a választ. Vadaro 2008. december 22., 21:52 (CET)

Válasz

Mivel egy idő óta csak én vagyok itt, én válaszolok:

mindkét kérdésre igen a válasz! A formátumot az én vitalapomról is bemásolhatod.
lehetőleg ne részlet legyen, az inkább a wikidézetbe való, kb 80 kB elfér egy oldalon, ha hosszabb, akkor lehet lapozós, találsz példát rá.
Ady, Kosztolányi stb., szerzői lapján alul vannak az egyéb műveik, levél még kevés lehet, alulra be kell írni, hogy a kategória levél.

üdv. körünkben,

Zlajos 2008. december 23., 07:19 (CET)

Köszönöm a választ. Be fogok dolgozni néha, akkor majd biztos újra segítséged fogom kérni. Addig is: kellemes karácsonyt, boldog újévet kívánok!

- Vadaro 2008. december 23., 17:08 (CET)

Részletek, hiányos művek - mi legyen velük?

Sziasztok!

Néhány lapunk jogvédett művek részleteit tartalmazzák. Zlajos ezeket időnként felteszi törlésre, de ott nem lehet törölni őket, mert nem jogsértőek - mivel csak részletek. (Nem tudom, hogy az előző állítás mennyire pontos, nekem az az érzésem, hogy ezek a lapok újra és újra feltűnnek a törlésen, de törölni nem lehet őket.)

Azt szeretném, hogy ha megvitatnánk, mi legyen ezekkel a lapokkal. Ha arra jutunk, akkor töröljük őket, ha pedig arra, hogy maradjanak, akkor többet nem rakosgatná őket fel senki törlésre.

Az én véleményem a témában a következő: alapbeállításként, úgy általában frusztrálnak kicsit ezek az idézetes lapok. Ehhez a frusztrációhoz nem rendelek semmilyen racionális indokot, frusztrál a dolog és kész. Konkrét problémám velük az, hogy nem tudom, hol van a határ - mennyit fair idézni és honnét vesszük észre, ha ezt átléptük. Mi a teendő akkor, ha néhányan egymás után kiegészítgetik, és a végén már a mű jelentős részét tartalmazza a lap?

Jó lenne, ha mindenki leírná az álláspontját, aztán a végén eldöntenénk, hogy mi legyen, és mindenki tartaná magát a döntéshez. Üdv: FBöbe 2009. január 21., 19:47 (CET)

A szerzői jogról szóló többször módosított 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) a szabad felhasználás esetei között említi az idézés fogalmát. A 34. § (1) bekezdése: „A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.” Ezt a kérdést sokkal részletesebben tudtommal más jogszabály sem határozza meg. Általában azt szoktam válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre, hogy míg egy több száz oldalas műből még több oldal is „belefér” az idézés fogalmába, addig egy néhány oldalas novellából valószínűleg csak egy-két bekezdés. Én a kérdést máshonnan közelíteném meg: miért akar a Wikiforrás nem szabad művekből rövid részleteket tárolni? Bár ebben a projektben elég kezdőként nézelődöm (már elég régóta be-benézek időnként), de szerintem ez a szabad forrásműveket szeretné gyűjteni, lehetőleg teljes egészében. Ezek alapján rövid idézeteket nem tartanék meg itt. Samat 2009. január 30., 00:23 (CET)

Ide is beírom, amit a jogsértős lapra írtam: A szerzői jogi törvény, ahogy Samat is írja, és itt a projekten belül is olvasható, engedélyezi jogvédett művekből idézetek közlését. Erre azonban ott van a Wikidézetek, itt ennek helye nincsen. Oda fel lehet tenni a legütősebb idézeteket, és ugyanúgy linkelni akár a WP-be, ahogy innen. Ide elsősorban a forrásszövegek valók. Eddig az idézet, amit kiegészítenék azzal, hogy másként gondolom a helyzetet a töredékként fennmaradt művekkel kapcsolatban, azokat természetesen ide kell elhelyezni. --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. január 30., 11:45 (CET)
Burum: ugye nem szerkesztünk bele más hozzászólásába… De ha már belinkelted a törvény szövegét: az Szjt-t a parlament december 15-i döntésével ismét módosította. Ezek a módosítások február 1-jén lépnek hatályba. Az itteni törvényszöveg valószínűleg frissítésre szorul (bár nem néztem meg).
A konkrét kérdéssel kapcsolatban meg úgy látom, hogy az eddigi hozzászólók (beleértve Zlajost is) azonos véleményen vannak. Samat 2009. január 30., 13:08 (CET)
Igazad van, bocs. De annyira kínálta magát, hogy ne én, a magam hozzászólásába tegyem bele. --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. január 30., 15:36 (CET)

10 000

Bejelentettem amott is. --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. február 1., 16:56 (CET)

Éljen! Meg hurrá is :) Samat 2009. február 1., 17:43 (CET)

Átkerültünk!! --212.42.126.165 2009. február 2., 14:52 (CET)--Burumbátor privátvita adminügyek 2009. február 2., 14:53 (CET)

Szeretném megjegyezni, hogy csak 2500 cikk hiányzik ahhoz, hogy a magyar Wikiforrás a magyar Wikikönyvekhez hasonlóan bekerüljön a bűvös 10-es körbe. Samat 2009. február 2., 17:02 (CET)

  • Magyar: 12 898 szócikk - kandidátus (+262) messze megelőztük a Thaikat...
  • Thai: 12 636 szócikk - benne a körben
  • Lengyel: 12 552 szócikk - kandidátus (-84)
Ezt naprakészen akarom tartani, a miheztartás elősegítése végett... --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. február 6., 16:17 (CET)

Polski-Wengri dva bratanki, de azért... :)) --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. február 3., 17:32 (CET)

Szócikkszám:21 751 --
Zlajos december 21, 15:02<<>>(UTC)

Én is figyelem a bámulatos fejlődést, csak gratulálni tudok hozzá! Samat 2009. március 6., 10:43 (CET)

ÉS BENNVAGYUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! [7] lAJOS, cSEGA! bASSZUS!!!!! Bocs, beragadt... Hurrá!!! A ti érdemetek!! --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. március 10., 16:32 (CET)

Őszintén és szívből: minden elismerésem a tiétek, igazán jók vagytok. - Vadaro 2009. március 10., 19:45 (CET)
Én is szeretnék gratulálni a hatalmas munkához, valamint a szép eredményéhez. Samat 2009. március 11., 03:00 (CET)

13 000

Ha igyekszünk, a gyomlálgatásom mellett ennél a szerencsés számnál már nem csak kandidálunk, hanem körön belül leszünk!

Zlajos 2009. február 6., 07:31 (CET)

Halihó! Látom, nem tétlenkedtél, amíg én betegesked(t)em. :D Én is pont így számoltam. Ráadásul utánanéztem, ilyen tempóban egyik wikiforrás sem fejlődik, aki 20000 alatt van, és a körön belül. :) Na most akkor én is dobok rá egy lapáttal! ;) Csega 2009. február 6., 14:11 (CET)

13 000 felett kiütöttek!

E gye dül nem megy, e gye dül nem megy...

Zlajos 2009. március 23., 17:11 (CET)

Kár, de akkor is nagyon ügyesek vagytok. Nem gondoltam az elején, hogy itt egyszer ilyen lelkes emberek fognak szerkeszteni. Elképesztően kitartó vagy. FBöbe 2009. március 28., 14:26 (CET)

Bocsi emberek, nekem az utóbbi hetekben rengeteg dolgom van, nem tudok szerkeszteni, de igyekszem visszatérni, "amint fordul a szerencse". ;) Csega 2009. március 30., 06:47 (CEST)

A Wikimédia Magyarország Egyesület új pályázatai

A Wikimédia Magyarország Egyesület szeretné segíteni a magyar nyelvű Wikimédia-projektek szerkesztői közösségeit abban, hogy a Wikipédiát és társprojektjeit minél jobbá és szebbé varázsolják. Ennek érdekében több programot indít, amiből az első három már meg is tekinthető:

  • szócikkíró verseny: március hónap legjobban sikerült szócikkét választjuk ki, a szerzőjét/szerzőit jutalmazzuk;
  • költségtérítési pályázat: amennyiben egy cikk fejlődését csak az akadályozza, hogy nincs pénzed, megpróbálunk segíteni;
  • Képek versenye: a március 15-ét követő 3 hónapban feltöltött legjobb minőségű magyar vonatkozású képeket díjazzuk.

A pályázatok közül az első a Wikipédiára vonatkozik, a második és harmadik azonban projektfüggetlen. Szeretettel látjuk a pályázataitokat! Samat 2009. március 1., 01:34 (CET)


b:Szerző:Hajdu Sándor

Úgy gondolom, hogy át lehetne hozni ide a Wikikönyvekben megírt szerzői lapot és a verseket. Kérlek benneteket nézzétek meg és akár az itteni akár a Wikikönyvekbeli vitalapomon írjátok meg a véleményeteket. Köszönöm. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2009. május 4., 10:31 (CEST)

Van itt egyáltalán valaki, aki megnézi és válaszol is a feltett kérdésre? - Üdv. » KeFe « vitalapom 2009. május 11., 09:26 (CEST)

Csörföly láthatatlanná tett lapja az utolsó bejegyzésemmel

2007

szeptemberében még alkalmaztad az azóta is alkalmazott formátumot.

Szerencsés volna, ha a mostani munkáidat a meglévő kb. 13200 szócikk formátumában dolgoznád fel, mert nem lesz aki az ezután beszálló, a mintádat követő lelkes kezdőket a rossz példáról visszaszokassa.
Szerencsés lenne, ha mielőbb magad korrigálnád a feltett szócikkeket, mert bármelyikünk hibázhat, de szkennelt szöveget mégsem kéne ide behozni, *.doc formátumban megszerkesztve, már jó szöveget lehetne ide bemásolni.
Jó munkát!

Zlajos 2009. április 19., 10:13 (CEST)

re

kedves Zlajos! ha adminisztrator vagy, légy szíves hozz létre egy

MediaWiki:Proofreadpage index template

nevű lapot, az angol, német, francia, spanyol, lengyel stb. wikiforrás mintájára, hogy a lektorálandó könyvek/kiadványok index oldali jól működjenek



Hol, milyen címen

találhatók meg azok a többszáz nyomtatott oldalas munkáid, amelyeken láthatóan sokat dolgoztál, és egyre több új szerkeszéshez fogsz hozzá?

re: Kategória:Index

Jó lenne ha legalább a saját lapodon más szerkesztőkhöz hasonlóan csinálnál egy listát a kész munkáidról. Különben csak random módon lesz elérhető!

re: OK megvan
És ezalatt a szemfüles Jugurtha napról-napra növekedik isteni félelemben és az emberek szeretetében. Az arany
pedig .... az arany már is rakáson


A fenti két sor első karakterei olvashatatlanok. Kérem javítsd ki!

re: ezt hol találtad pontosan?

Most látom, hogy ha a Firefox kicsinyítő funkcióját használom, akkor előtűnik a sor elején két szám-index? Csak egy baj van, hogy annyira kicsire kell váltani, mintha napilapot olvasnék, a szokásos két arasz távolságból. Ezt viszont nem vagyok hajlandó a monitornál megtenni. Viszont segíthetsz!

A Wikisource beállításaiban mit kell tennem, hogy a Wikidézet, vagy a Wikipédia használatánál megszokott távolságról olvashassam, kényelmesen, a sor elejétől a sor végéig az oldalakat?

re: próbáld meg a WikEd szerkeszővel !

Köszönöm előre is!

Zlajos 2009. május 15., 06:22 (CEST)

Még valamit! szerzői lapot is kéne csinálnod, Tibád Antalnak és a többi szerzőnek, akiket feldolgozol, hogy további munkáikat oda összegyüjthessék a szerkesztők!
re: szerző:Tibád Antal megvan, a többit, majd ha elkészülnek a könyvek!

Köszönöm! Zlajos 2009. május 15., 06:28 (CEST)

re: szivesen

Csörföly D 2009. május 15., 15:50 (CEST)

Köszönöm

Viszont:

Mivel az én (stb.)gondolataimat tudtom nélkül törölted kérem, hogy állítsd vissza a lap tartalmát, mert ha soknak tartod a tartalmát, akkor archiválni szokták. Ha szégyelled, az meg olyan gyermeteg! Innen kezdem érteni, hogy miért a saját lapodon üzengetsz, hiszen a beírt és érkezett üzeneteket így a saját lapodon joggal???? gondolod kitörölni!

Ezért minden további itt lévő szöveegről másolatot készítek!

Nem hiszem, hogy véletlenül törli ki egy profi a vitalapját!

üdv.: 2009. május 17., 07:25 (CEST)

A másolat készült: 2009. május 17., 07:30 (CEST)

Kották

Sziasztok,

egy ismerősöm keres helyet, ahová a szabad licenc alá helyezett kottáit fel tudná tölteni. Ilyesmi művekről van szó, LilyPond formátumban, amit a megfelelő kiterjesztés telepítése után a wiki szoftver szépen meg tud jeleníteni (teszt - az egyes ábrákra kattintva le is játssza). Mik a Wikiforrás szabályai ilyen esetekre? --Tgr 2009. május 21., 00:54 (CEST)

Helló!
Részemről én semmi akadályát nem látom, egy szabad könyvtárban szerintem a szabad kottáknak legalább annyira helyük van, mint bármi egyéb forrásszövegnek. Sőt, ha van kedved, akár régebbi, már szabaddá vált kottákat is tehetnél fel. :) Szívesen segítek benne. A kiegészítő telepítését az adminokkal kéne megbeszélni, de mivel ők is olvassák a társalgót, biztos vagyok benne, hogy ezt a problémát is hamar megoldják. :) Az adminoknak ezúton is üzenem, hogy a LilyPond nevű programot is telepíteni kell hozzá, ami Ubuntu disztribúciókban a csomagkezelőből megoldható. Csega 2009. május 21., 10:04 (CEST)

Az adminok nagy hatalmúak, de sajnos nem eléggé :) A LilyPont kiterjesztés telepítését a BugZillán lehetne kérni, de nem tudom, hogy bekapcsolják-e a fejlesztők, mivel készül egy saját MediaWiki-formátumú konkurens. Ebben a kérdésben talán éppen Tgr vagy Dani tud többet. Vagy a WikiTech levelezőlistán kellene megkérdezni. Samat 2009. május 21., 15:49 (CEST)

Arra gondolsz, hogy lesz egy, a Wikiforráshoz hasonló kezdeményezés kotta-gyűjteménynek, vagy valami független dolog készülődik? Mert szerintem a Wikiforráson lenne a legjobb helye ezeknek. :) Én mindig úgy gondolok rá, mint egy nagy elektronikus könyvtár, illetve annál jóval több. :D (Amúgy biztos csak elírás, de LilyPond. ;)) Írtam Daninak ezügyben, remélem, tud segíteni. Csega 2009. május 22., 09:29 (CEST)
Egy kissé késve válaszolok, de törve nem :) Igen, elírás volt részemről a LilyPont, és nem, nem arról van szó, hogy egy párhuzamos projekt indulna kottáknak, hanem arról, hogy ahhoz, hogy a Wikiforrás támogasson egy alapból nem támogatott formátumot, kiterjesztést kell feltelepíteni az alap MediaWiki szoftverhez. Ezt pedig egyedül a fejlesztők tehetik meg (szerencsére). Samat 2010. január 18., 20:37 (CET)

Dani válaszolt, a LilyPondot már öt éve szeretnék felvenni hivatalos kiegészítőként, de nem megy néhány biztonsági probléma miatt: http://lists.gnu.org/archive/html/lilypond-devel/2009-02/msg00019.html. Az ABC rendszert szeretnék most felvenni, ami nem akkor gond, mert elvileg át lehet konvertálni egyikből a másikba (helyesebben lilypondból midibe, onnan ABC-be), meg az is szépen renderel, szóval nincs vele gond, csak nem akkora támogatottsága, mint a lilypondnak, viszont ha bevezetik a wikikben, lehet, hogy meg fog nőni. Mi a véleményed Tgr? Csega 2009. május 22., 19:14 (CEST)

Attila (a kották szerzője) szerint az ABC csak játékra jó, nem képes egy sor olyan jelölést megjelníteni, amit professzionális kottáknál használnak. B tervként lehetne kérni a LilyPond fájlok feltöltését, és egy bottal meg egy otthoni gépre telepített LilyPonddal generálni hozzájuk PNG fájlokat. --Tgr 2009. május 30., 09:34 (CEST)

Ezt néztétek már? http://www.mutopiaproject.org/ Nem ismerem a tartalmi irányelveiket, kórusműveket szoktam magamnak innét vadászni, emailbenküldözgetős a rendszer, nem wiki, de támogatott a LilyPond formátum. Továbbá emlékeim szerint itt engedélyezve van a LilyPond modul. (Mindemellett én sem bánnám, ha sikerülne gatyába rázni a LilyPondot itt (az ABC-t még nem ismerem.)) Üdv FBöbe 2009. június 26., 14:26 (CEST)

Találkozó

Egyébként pedig érezzétek szívélyesen meghívva magatokat a május 23-i találkozóra. A nevével ellentétben nem csak wikipédistákat várunk :) Samat 2009. május 21., 15:53 (CEST)

Köszi szépen a meghívást, én most épp szakdolgozatomat nyüstölöm, úgyhogy sajnos nem nagyon fér bele ilyesmi. :( De remélem, egyszer eljutok egy Wikitalira. :D Csega 2009. május 22., 09:31 (CEST)

A következő július 12-én (jövő vasárnap) lesz. --Tgr 2009. július 5., 21:41 (CEST)

14 000

  • Június 24.
  • Megszületett a magyar Wikiforrás 14 000-ik szócikke, mely a Három királyok napján című Ányos Pál vers.

Zlajos 2009. június 24., 10:17 (CEST)

Gratulálok! :) Kicsit késve, tudom, de az utóbbi hónapok zűrösek voltak... Remélem, most majd tudok én is megint egy kis időt szánni a Wikiforrásra. :) Még egyszer gratula! :D Csega 2009. július 19., 23:35 (CEST)

Szebb betűk a római számokhoz

A Wikipédián olvastam: „Az Unicode rendelkezik speciális karakterekkel a római számok írásához, ezek az U2160-U2183-as intervallumban helyezkednek el. Ez a sorozat lefedi mind a nagybetűs, mind a kisbetűs számokat, valamint 12-ig a számkombinációkat. Lehetőség szerint inkább ezeket használjuk a római számok írására. Így tehát a MCMLXXXVIII leírható ⅯⅭⅯⅬⅩⅩⅩⅧ-ként vagy ⅯⅭⅯⅬⅩⅩⅩⅤⅠⅠⅠ (ajánlott). Természetesen ezek megjelenítéséhez szükség van speciális fontra (például: Arial Unicode MS).” (w:római szám)

Tehát a római számokhoz külön betűk vannak, és ezekkel írva szebben néznek ki ezek a számok. Szerintem jó lenne inkább ezeket a betűket használni a római számok írásához. Legyen? Talán még robotot is tudok hozzá írni, ami szépen lecserélgeti a sima betűkkel írt számokat. FBöbe 2009. július 2., 21:36 (CEST)

Ööö, csak én nem látok különbséget a számok kétféleképpen írt alakja között? Bár a forráskódban is ugyanúgy van... Nem tudnánk valahol megnézni, hogy hogyan néz ki a másik? Mert Wikipédián is pontosan ugyanúgy néz ki a két változat. Szóljatok, ha csak én vagyok vak. :) Csega 2009. július 6., 08:36 (CEST)

Valószínűleg betűtípusfüggő. Nálam a speciálisan rómainak szánt betűk kevésbé folynak össze, egyenletesebb a hézag köztük és talán picit vékonyabb vonallal vannak rajzolva. Főleg a sokjegyű számoknál van jelentősége, a rómainak szánt betűkkel írva jobban átláthatóak. Az a kisebbik baj, hogy ha ezek a betűk valakinél nem különböznek a rendesektől, attól jobban tartok, hogy lesz, akinél egyáltalán meg se jelennek. Ezen kívül, ha úgy döntünk, hogy átnevezzük ilyenre a római számos lapokat, akkor mindenképp tartsuk meg az átirányításokat, hogy a keresés ne haljon meg. Üdv: FBöbe 2009. július 8., 15:48 (CEST)

Köszi a választ. :) Így jobban megnézve, talán mégis különbözik egy kicsit a három leírásból az első és a másik kettő. Szerintem is mindenképpen hagyjunk átirányításokat. 84.0.60.97 2009. július 19., 00:04 (CEST)

újonc vagyok :)

Üdv mindenkinek, gondoltam, beköszönök ide is :) Lenne rögtön pár kérdésem:

  1. Pár napja ideirányítottam valakit egy pápai enciklikával, amit a wikiből töröltünk, nem tudom, megérkezett-e, csak szólnék, hogy van rá engedélye az egyháztól, elküldte nekem mailben. (De jövő januárban úgyis lejár a szerzői joga, 70 éve halott az a pápa.)
  2. Ókori egyiptomi szövegeket felrakhatok ide úgy, hogy angolból fordítom és amennyire tudom, összevetem az eredetivel? És a hieroglif szöveget betehetem mellé, vagy itt csak magyarul lehet? (lennének olvasók, akik nagyon élveznék :)

Alensha 2009. szeptember 5., 21:55 (CEST)

Helló! :)

Én még nem találkoztam vele, de mostanság nem nagyon tudok itt tevékenykedni, úgyhogy attól még itt lehet. :) Az egyiptomi szövegeknél a fordítás milyensége fontos. Ha nem jogvédett, vagy a szerző hetven éve halott, akkor jöhet. Egyéb esetben ugyanúgy engedélyt kell rá szerezni. Sajna a fordításokkal is ez van. Ezért nagy bánatom, hogy kedvenc Jevgenyij Anyeginom nem köszönhet a böngészgető Wikiforrás-olvasókra, mert sajnos a hatvanas éveknél régebbi magyar fordítást még nem sikerült találni... Csega 2009. szeptember 8., 20:22 (CEST)

Kovacsóczy-családfa pontosítása

1618. A nemesi cím megszerzésének dátuma. Ez áll a nemesi levélen, ami NEM veszett el a csejthei tűzvészben. Ezen adatok pontosak, hisz egy ma is élő Kovacsóczy leszármazott birtokában megtalálhatóak. A nemesi levél, címer, pecsétgyűrű, pecsétnyomó...

nyelvtan

mi a csömör szó jelentése

image szépítés kezdete

Úgy döntöttem, hogy legalább a Wikipédia szintjére kellene emelnünk a Wikiforrás egységes image-ét, elsősorban a Wikiforrás oldalakat, lásd Kategória:Azonnali törlésre váró lapok. Minden szükséges sablont és dokumentációt áthoztam, tehát a dolog innentől kézimunka. Ezen oldalakat már fejrész allapon csinálnám meg.
Mindazonáltal, felvetődik a kérdés, hogy pont ezt a színt szeretnénk-e, vagy esetleg mást? hasonló szaturációs mélységű színösszetételekben gondolkodva, lehetnének ezek a sablonok Zöldek, sárgák, rózsaszínűek, barnák, lilák stb. Tehát várom véleményeteket. --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. december 6., 10:45 (CET)

Megnéztem,

a hideg kéken elgondolkoztam. A törlésre váró lapoknak tökéletes! Zlajos 2009. december 6., 12:37 (CET)

Ha változtatnánk a színen, akkor az MINDEN ilyen oldalra érvényes volna, lévén ezek sablonok. --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. december 6., 13:09 (CET)

Nekem a kék is tetszik, és (Ubuntu-felhasználóként) a barnát sem ellenzem. A sablonnal megvalósított, css-ben beállított színezés szerintem hasznos dolog, támogatom. Most pár napig rá is érek segíteni, meg remélhetőleg január 6-tól jan. végéig is. (Aztán ha olyan szín lesz, ami nekem nem tetszik, akkor majd átírom a saját css-emben.) --FBöbe 2009. december 22., 12:37 (CET)

Böbe, ne viccelj! :)) Olyan szín lesz, amilyen nekünk (max. 10-őnknek) tetszik. Te lány vagy, jobb érzéked van ezekhez, én szívesen venném ha eldöntenéd, ha barna, nekem az is tökéletesen megfelel. A sablonok színét kell majd javítani, én ennél bonyolultabb megoldásra nem is lennék képes. Szívesen nézem azokat a kereteket, amiket megcsinálsz. A kék a Wikipédiában használatos szín. Üdv, --Burumbátor privát admin 2009. december 22., 13:03 (CET)

Wikipédisták

Ennek a mintájára ki kellene találni egy szót, amely a wikiforrás-szerkesztők neve lehetne. Wikiforristák? Wikiforrás-szerkesztők? Vagy valami más? --Burumbátor privátvita adminügyek 2009. december 6., 12:53 (CET)

Nekem a wikista jutott még eszembe, mivel aki itt szerkeszt, az általában a többi projektben is szerkeszt. A wikikönyvtáros is felmerült bennem, mert mi is könyvtár vagyunk, mint a Wikikönyvek, csak másik részleg. Más ötletem most nincs. --FBöbe 2009. december 22., 12:29 (CET)

Mivel darabszámra a próza és dráma hátrébb van..., legyen w i k i l í r i s t á k
Zlajos 2009. december 22., 14:41 (CET)
Huhh, ez +1 nálam! Wikilíristák... A hosszú í az nem nagyon jó, de a szó maga nagyon találó. --Burumbátor privát admin 2009. december 22., 17:23 (CET)

Angolul a Wikiforrás közreműködőit wikilibrarians-nak, a Wikikönyvek közreműködőit pedig elég bénán wikibook authors-nak nevezik. Ennek megfelelően a wikikönyvtáros lehetne az egyik megfejtés. (A Wikiforrás szerkesztői állnak valóban legközelebb a hagyományos könyvtárosi munkához a wikisták közül.) Samat 2010. január 18., 19:37 (CET)

könyvfejezet tagolása

Sziasztok!

Elöljáróban jelzem, hogy új fiú vagyok a pályán, tehát nem biztos, hogy a megfelelő helyre írom a kérdést, ha így van, remélem nem kötél általi golyó lesz a büntetésem. Kérdésem a következő lenne: Feltettem Kuncz Aladár: A Fekete kolostor című regényének fejezetenkénti tagolását és az első fejezet teljes szövegét. Amikor az előnézetre kattintottam, akkor a rendszer figyelmeztetett, hogy talán jobb lenne, ha tovább tagolnám a fejezetet, mert 32 kb-nál nagyobb lett és ezt már nem minden böngésző tudja kezelni. Tehát mit ajánlotok, mi ilyenkor a teendő, megfelezzem-e a fejezetet, ha igen, akkor hogyan és hol, vagy maradjon így, van-e erre valami szabály, irányelv, ilyesmi...?

Köszönettel: Seimour Querry

Szia, welecome! Itt mi csak kiskanállal esszük a kezdőket :))) Komolyra: nem kell tovább tagolni, az a mondat épp most áll a Wikipédia adminjai között felülvizsgálat alatt, mert a "néhány böngésző" gyakorlatilag már senkinél nem létezik. A fejezeteket érdemes egyben tartani, és csak ha kb. 100-110 kB-t meghaladja, akkor morfondírozni el a daraboláson. Szóval: csak bátran! Üdv, --Burumbátor privát admin 2009. december 22., 12:12 (CET)