Rövid leírás az osztják népről
A megjelenés helye
[szerkesztés]III.
GRIGORIJ NOVICKIJ
KRATKOE OPISANIE..............О NARODE OSTJACKOM
1715Szerkesztők
[szerkesztés]III.
Redigunt
P. HAJDÚ et A. RÓNA-TASCímoldal
[szerkesztés]KRATKOE OPISANIE О NARODE OSTJACKOM
Rövid leírás az osztják népről (1715)
Fordította FERINCZ ISTVÁN
Bevezette
HAJDÚ PÉTER
SZEGED
1973Ajánlás
[szerkesztés]/1923-1972/
EMLÉKÉNEK
Hajdú Péter: Bevezetés
[szerkesztés]
Néhány évvel ezelőtt hosszasan beszélgettünk Diószegi
Vilmos barátommal arról, hogy ki kellene adni magyarul
Novickij 1715-ből származó leírását az osztjákokról. Közös
tervünk megvalósítására akkor nem volt mód. Most pedig, hogy
a kiadási lehetőséget megteremtettük, az ő részvétele nélkül
kellett cselekednünk. A sajtó alá rendezés során sokszor lett
volna szükségünk kiváló sámán-kutatónk szakértelmére, ám úgy
hisszük, hogy kiadványunk e kevésbé tökéletes
formában is
szolgálni fogja az uráli stúdiumok ügyét és kifejezi
egyben a
Diószegi Vilmos emlékéhez való ragaszkodásunkat is.
Novickij az egyik legfontosabb forrás az obi-ugorok sámá-
nizmusának a tanulmányozásához. De nem az első forrás.
Mathias de Miechow, a lengyel király orvosa 1517-ben adja
ki Tractatus de duabus Sarmatiis: Asiana et Europiana et de
contentis in eis című munkáját, s ebben említést tesz a
Vjatka vidékén túli „Zlota baba” /= Zlotaja baba/
nevű idol-
ról, amely a jugriai föld nevezetes bálványaként korabeli
térképeken is gyakran meg van ábrázolva. A XIV. századi kró-
nikában is említett bálványról itt valamelyest bővebb leí-
rás olvasható. Az „Arany asszony” bálvány földrajzi koordi-
nátáit némileg pontosabban adja meg azután Sigismundus Her-
berstein Rerum Moscoviticarum Commentarii című könyvében
/1549/. Leírása szerint ez a bálvány Obdora provinciában az
Ob torkolatvidékén, a folyó partján helyezkedik el. Her-
berstein térképén az Ob alsó folyásának bal partja, a Szosz-
va, Szigva és az Urál hegység által határolt területen meg
is találjuk az „Arany asszony” képmását: földig érő hosszú
ruhában, méltóságteljes tartással áll, a fején fejék /vagy ko-
rona?/, bal kezében hosszú, földnek támasztott lándzsát fog
/Munkácsi VNGY 1:062 szerint a bálvány jobb kezében van a
bot; Herberstein művének birtokomban lévő 1567. évi bázeli
kiadásában azonban a jobb kéz szabad: a női alak mesterkél-
ten kecses mozdulattal nyújtja ki jobb karját oldalsó irány-
ban, nyitott tenyerét lefelé tartva/. Más térképek rajzain
viszont nem lándzsát /vagy botot/ látunk baljában, hanem egy
gyermeket az ölében, vagy egyet az ölében s egy másikat bal
lába mellett. A kommentárok szerint ez az „istennő” fia ill.
unokája lenne /1. Krohn A finnugor népek pogány istentiszte-
lete 110.lap/.
Mindezek az adatok az északi Urál-vidék lakóinak „bálvány-
imádó pogányságáról” tanúskodnak. Még nagyobb információ ér-
téke van számunkra az olasz Alessandro Guagnino Sarmatiae
Europeae descriptio könyvének /1578/, amely Herbersteinnél
is részletesebben tárgyalja az „Arany asszonyt.” Jugriai és
kimondottan is vogul bálványnak említi, sőt le is rajzolja:
bontott hajú ruhátlan asszony ül egy trónszéken, ölében mezte-
len kisgyermek, körülötte állatáldozatot bemutató bennszülöt-
tek hódolnak.
Herberstein osztrák báró a német-római császár diplomáciai
küldetésében járt Oroszországban, méghozzá kétszer is /1515-
1516 és 1526-1527/, Guagnino pedig III. Zsigmond lengyel ki-
rály orosz hadjárataiban vett részt, értesüléseiket tehát
- akárcsak Miechow -másod- és harmadkézből kapták s ezért
is aránylag szűkszavúak.
Már jóval részletesebb beszámolót olvashatunk a vogulokról
és osztjákokról a holland Nicolaes Witsen könyvében, az 1672-
ben, ill. átdolgozva és bővítve 1705-ben kiadott Noord- en
Oost-Tartarye-ben. Igaz, a holland tudós utazó /aki egy idő-
ben I. Péter cár nevelője is volt/ ugyancsak másodkézből szár-
mazó értesüléseket kénytelen használni, de ő ezeket az ada-
tokat igen hosszú időn át aprólékos gonddal gyűjtögette, el-
lenőrizte, az Orosz Birodalomban sokat utazott is, s noha
Szibériában nem járt, meglepően gazdag ismeretanyaga van a
szibériai népekről, így a vogulokról és osztjákokról is. Ír
bálványaikról - méghozzá elég részletesen -, sámánjaikról,
áldozataikról /pl. a lóáldozatról is/, a medvekultuszról és
egyéb szokásaikról /ezekről tájékoztat Munkácsi VNGy 1:065-077/.
Személyes helyszíni tapasztalatok alapján azonban először
két ugyancsak holland utazó tesz említést szibériai nyelv-
rokonainkról. Evert Yssbrant Ides 1692-1694 között egy Kíná-
ba tartó orosz küldöttség vezetőjeként utazott át Szibérián.
Útjáról ő is és Adam Brand nevű kísérője is beszámolt. Ides
Driejaarige Reize naar China /1704/, Brand pedig Beschreibung
seiner grossen chinesischen Reise /1697/ című könyvében.
Ezekben a szerzők többek között a vogulok és osztjákok élet-
módjáról is tesznek néhány közvetlen tapasztalaton alapuló
megjegyzést /kivonatolt ismertetését 1. Munkácsi VNGy 1:078-
084/.
Nem akarjuk ezen szórványos első híradások értékét csökkente-
ni, tény azonban hogy a XVIII. század eleji obi-ugorság élet-
módjáról a legrészletesebb ábrázolást Grigorij Novickij adta,
aki éveken keresztül figyelemmel tudta kísérni a vogul és
osztják nép sorsának alakulását.
Az 1712-1715 közötti hittérítő expedíciók részese és történet-
írója volt Novickij. A korábbi - általában sikertelen -
próbálkozások után ez volt az első nagyobb szabású hittérítési
kampány az Ob-vidék lakosai között. I. Péter cár már 1700-ban
szükségesnek tartotta az államépítés szempontjából, hogy a
keresztény hitet elterjesszék a „szibériai bálványimádók között”.
Kijelentését rendeletek, intézkedések követték, s ennek kö-
vetkezménye Filofej Lescsinszkij erélyes eszközökkel folyta-
tott térítő útja.
Novickij azonban nemcsak a hittérítők munkájáról és a térítő
munka eredményéről szól, hanem az obi-ugorok életéről is.
Munkájában kitér az osztjákok eredetére és általában a szibéri-
ai nyelvek származására, megmagyarázza az osztják népnevet.
Ezekkel kapcsolatos megállapításai ma már naivnak tűnnek, ám
mégsem érdektelenek. Igazán nagy jelentőségük van azután azok-
nak a szakaszoknak, amelyekben az itt lakó pogányok lakóhelye-
iről, táplálkozásáról, ruházatáról, életmódjukról /vadászat,
halászat, madárfogás/, házassági, szülési, névadási, temetke-
zési szokásaikról, nemzetségjeleikről, a tetoválás divatjáról
számol be. Tudósít továbbá isteneikről, a bálványok tisztele-
téről, a medvével kapcsolatos kultusz megnyilvánulásairól, va-
lamint az áldozatokról. E rendkívül becses korai adatok révén
Novickij könyve nélkülözhetetlen a néprajzkutató, a sámánizmus
és általában a vallásetnológia problémáival foglalkozó szak-
ember, de a történetíró számára is. Bár Novickij patrónusainak
magasztalásában túlbuzgó s bár a keresztény hit propagálásában
a pogánysággal szemben olykor a zavarosságig bőbeszédű, mégis
a vogulokról és osztjákokról adott információi általában meg-
bízhatóak. Ezek az erények teszik Novickij művét az obi-ugorokra
vonatkozó korai források közül kiemelkedővé.
Ennek, megfelelően az eddigi kutatás is szokott reá hivatkozni,
bár művének kiadásai nagyon nehezen hozzáférhetők. Híradásai
azonban különböző csatornákon mégis eljutottak a kutatókhoz.
Az első közvetítő Johann Bernhard Müller svéd dragonyos kapi-
tány volt. Müller kortársa volt Novickijnek. A poltavai csa-
tában esett fogságba, így került Tobolszkba, ahonnét figyelem-
mel kísérhette a térítők munkáját. Feltehetőleg ismerte No-
vickijt, kéziratát azonban föltétlenül ismernie kellett, fel
is használta azt Das Leben und die Gewohnheiten der Ostjaken
című értekezésében /1720/, amely nyomtatásban is megjelent.
Így voltaképpen Müller révén váltak ismertté Novickij hírei
az osztjákokról a XVIII. és XIX. századi kutatók számára.
A későbbiekben A. Abramov tyumenyi tanár is felhasználta
No-
vickij kéziratának adatait О vvedenii hrisztiansztva u Bere-
zovszkih osztjakov című tanulmányában, amely a Zsurnal Min.
Narodnago Proszvescsenija 1851. évfolyamában jelent meg. Ez
azonban még kevésbé vált publikussá, mint Müller.
A Novickij-kézirat első teljes kiadása 1884-ben jelent meg:
L. Majkov adta ki a Pamjatniki drevnej
piszmennoszti i
iszkusztva című sorozatban. Ezt használta Munkácsi Bernát is,
midőn Vogul Népköltési Gyűjteménye I. kötetében /1892-1902/
bőven kivonatolta Novickij híradását /О91-О127 lap/.
Az itt közölt magyar fordítás nem a Majkov-féle kiadáson
alapul, hanem az 1941. évi novoszibirszki kiadáson, amelyet
függelékként csatolunk a fordításhoz. Úgy gondoltuk ugyanis,
hogy a kutatás számára használhatóbbá válik ez a kiadvány, ha
nem csupán Novickij szövegének magyar fordítását adjuk, hanem
az 1941. évi orosz kiadás reprintjét is, amelyhez nagyon nehe-
zen lehet hozzájutni. Mi is kénytelenek voltunk a reprintelés-
hez a JATE Finnugor Tanszékének sajnos eléggé rongált példányát
felhasználni. Mindazonáltal azt hisszük, hogy a helyenként ta-
pasztalható szépséghibák ellenére is az eredeti orosz szöveg
közlése helyénvaló és hasznos.
A szövegben előforduló verses betétek műfordítását Han Anna
egyetemi tanársegéd végezte. Neki és a "Rövid leírás" fordí-
tójának, dr. Ferincz István egyetemi adjunktusnak - mindketten
a JATE Orosz Tanszékének munkatársai - köszönetet mondok gon-
dos és örömmel vállalt munkájukért.
Szeged, 1973. november 6.
Hajdú Péter
Fordítás
[szerkesztés]RÖVID LEÍRÁS AZ OSZTJÁK NÉPRŐL,
[szerkesztés]amely a Szibériai Birodalom északi területein található,
ugyanazon birodalom legkülönlegesebb dolgainak bizonyos
ismertetésével, de mindenekelőtt ezen osztják nép életé-
ről, szokásairól és lakóhelyéről, valamint azok korábbi
istentelen bálványimádásáról, a pravoszláv igaz keresz-
tény hitre való térítésükről, amely a Szibériai Biroda-
lom kormányzójának, Matvej Petrovics Gagarin legfensége-
sebb hercegnek igyekezetével, az Úr közreműködésével,
valamint Feodor, a magát szigorú fogadalomra kötelezett
szerzetes, püspök őeminenciájának, az igaz hit szorgal-
mas hirdetőjének és tanítójának hitszónoklatával való-
sult meg, abban az időben, amikor Joan Makszimovics nagy-
úr,
eminenciás püspök igazgatta a szibériai érseki szék-
hely trónját.
Írta pedig a hercegi fenség, Szibéria kormányzójának a parancsára az ő legalázatosabb szolgája
- Ágával egy pálma hajlik a keresztre
- Szentül tisztelik a keresztet, mert a hit jele,
- A kettő együtt a szeretetet hordozza.
- A remény jele az igazság koszorúja;
- Hit, remény, szeretet van foglalva e jelekbe
- Általuk szilárd a krisztusi törvény ereje.
- A Gagarin címer örök dicsőséggel van teli,
- Rajta vannak az isteni kegyelem törvényi,
- Hajtásiból nemes gyümölcsök fakadnak,
- A hivő lelkek sokakkal gyarapodnak.
Fenséged szerfölött dicső és nagy tetteinek magasztossága,
amely az egész pravoszlávságot, az egész világmindenséget
leírhatatlan és határtalan diadallal tölté el: nem az én
csekélységemnek lett volna illendő ezt a nagyságot méltóan áb-
rázolni, amit most, amikor szolgai alázatossággal átadok,
kétkedéssel és félelemmel vagyok eltelve, hogy nem elegen-
dő fenséged, legfenségesebb és legnemesebb herceg, tettei-
nek magasztossága előtt őszintén kételkednem, hanem inkább
szégyenkeznem illik, hogy csekélységem ellenére ily sze-
rény írással voltam bátor ábrázolni ily dicső dolgokat,
ezek magasztosságát, melyek befogadására kevés e világ,
hiszen ezek annyira szétáradtak, annyira felülmúltak min-
dent és felmagasztosultak, hogy valamennyi templomot
örömmel töltöttek meg, a pravoszlávságot a hőn óhajtott
szerencsével, az igaz hitet gyarapodással, és az elemeket,
a földet és az eget ki nem mondható diadallal tölték el:
hiszen nem pusztán egyetlen bűnös megmentésével, hanem
nagyszámú nép megkeresztelésével örvendeztette meg az
eget. Itt az egész mindenséget csodálkozás fogja el, az
isten egyházát pedig öröm, az egeket győzelmi diadal,
amidőn fenségednek az igaz istenhitért tett igyekezeté-
re és fáradozásaira tekintenek; meglátják itt, hogy az
igaz istenhit utáni leküzdhetetlen buzgóság kemény
jobbjával erősen buzgólkodott, az ősi istentelenséget
megtöré, a gonosz bálványimádást elpusztítá /az égből
lehozá a kegyelmet/ és az Isten egyházát az emberi lel-
kek, nagyszámú virágaiból font győzelmi koszorúval igye-
kezett koronázni. De mindez égi vezetéssel [történt], mert
a hitetlenek megtérítése nem az ember akarata, hanem az
irgalmas istené. Azonban a Mindenható irányítása és út-
mutatása rajtad keresztül valósult meg, a Mindenható
általad cselekedett, beléd helyezte kegyelmének adomá-
nyait: az értelmet, a könyörületet, és annyi dicső,
mindeneknek megfelelő cselekvési eszközeit. Itt világo-
san megmutatkozott a világ előtt fenséged nagy bölcses-
sége, midőn kormányzása a cári Szibériát oly dicső isten-
dicséret magasztosságával és örömével töltötte el, és ami
még több, hogy általában az egész birodalomnak kétségkívül
a kívánt boldogság reményét nyújtá, hiszen semmi sem hozza
úgy le az égből a kegyelmet, ahogy az igaz istenhit, ame-
lyet most fenséged gyarapítva gyarapít a világ boldogságá-
ra. Nagy bölcsességgel fenséged előre meglátá ezen hit
oly alkalmas tanítóját, akit a munka nem tör le, az ellen-
ség haragja meg nem riaszt, a leghosszabb út fáradalmai
ki nem merítenek, és bár nagyon idős /ami maga nagy te-
her/, azonban az ég erőt ad neki. Nem szabad kifáradnia
felségednek és az egész ezt óhajtó világnak, hogy igyeke-
zettel és szíves munkálkodással keresse, gyarapítsa és
szilárdítsa meg az igaz istenhitet, nem szólok itt egye-
bekről, mint amilyen az igaz hit régi bölcs támogatóinak
nemes elméjűsége. Az egész világ, az egész pravoszlávság
örök hálával tisztelve emlékezik: milyen magasztaló é-
nekekkel zengi e nemzetségnek mind ez ideig és minden
időkre a földnek és a mennynek dicsőségét, ahogyan szün-
telen dicséretekkel magasztalja isten egyházának, magá-
nak az igazságnak az erősségét; de mindez illik fenséged
személyéhez, s benne mint a tükörben a nagyon dicső tet-
tek, a buzgóság és munka, az istennek tetsző éber gondos-
kodás az igaz hit gyarapításáról, nem pusztán hű képmá-
sok, példák, hanem magát a lényeget nyilvánítják, és a
nap fényességével e nemzetségnek világosan magyarázzák
és mutatják.
Fenséged gyönyörű és veleszületett erénye: az irgalmas-
ság a fényes napnál jobban megnyilvánult a világ előtt,
midőn ezt a vad osztják /és vogul/ népet szelídséggel
és bölcsességgel az igaz hitre fogta, hiszen a harag-
gal eltelt hatalom nem lehetett volna számukra ilyen
engedelmességre vonzó erény, hogy az életüknél is job-
ban megszeretett hitetlenséget elhagyják, mivel ez a
vad nép félénk, az állathoz hasonlatos, a félelmet nem
tűri. A szökés - ez az ő szokásos menekülési módjuk.
Evégből, ha fenséged irgalmas jobbja nem alázattal
és könyörületességgel vonzotta volna e népet az igaz
istenhitre, fellángolt volna haragja, és ahogy korábban,
a félelemtől megszállva inkább magára vonta volna a ta-
karót, [t.i.] a járhatatlan pusztaságot, a sötét barlan-
gokat, sötétséget és a pusztai búvóhelyeket, melyek a fé-
lelem elől szokásos menedéke.
Elcsodálkoztató és csodálatra méltó, hogy mennyire erősen
hatott ezen nép között ez az erény, hiszen a nép úgy meg-
kedvelte őseinek meggyökeresedett gonosz hitét, hogy
könnyebb volt számára az életétől megválnia, semmint go-
nosz hitétől eltávolodnia, de fenséged könyörülete és ir-
galmassága annyira meggyőzte őket, hogy az életüknél is
jobban szeretett balga hitet elhagyták, fenséged útmutatá-
sának és parancsának pedig annyira engedelmeskedtek, hogy
magukat teljesen az Isten szolgálatának szentelték.
Igazán a legcsodálatosabb ékességed, hogy a fenségedre jel-
lemző jóság felrázta az egész nemzetség szívét, hogy nincs
ebben a nemzetségben, ami a te könyörületességed folytán
ne lenne lenyűgözve és engedelmességre bírva: szerénysé-
geddel győzedelmeskedsz, nemes szokásaiddal uralkodsz,
alattvalóid szeretete révén győzedelmeskedsz és lelsz
örömet. Oh, cári Szibéria kellemes égi adománya, fen-
séged legfenségesebb neve egyenlő a dolgok lényegével; óh,
kellemes, óh, felbecsülhetetlen adomány, annyi égi e-
rénnyel díszített és elhalmozott, hogy csodálkozni egy-
szerűbb és elhallgatni illik, semmint kimondhatatlan di-
cséretre méltó erényeidet ésszel fel nem érve elsorolni,
hiszen nincs arra alkalmas személy, aki képes lenne dicsé-
retre méltó tetteidet, dicsőséged végtelen nagyságát kellő
méltósággal ábrázolni, amit most vívott ki fenséged szor-
gos igyekezettel, midőn Jeremiás siralmait e néptől elhá-
rította és a méltatlanokat az Isten előtt méltókká tette.
Hiszen dicsőséged eme nagy halhatatlanságát nem annyira a
márvány és cirbolya nem pusztuló aranyán, hanem az égnek
illik méltón és megfelelően ábrázolnia, mely nagyon dicső
tettek nagyságát fenséged legalázatosabb szolgálója, midőn
történetileg is voltam bátor ábrázolni; tudom alkalmatlan-
ságomat, hogy amennyire az árnyék a fényességet, a napfényt
elhomályosítja, együgyűségemben én csak annyira tudtam meg-
világítani ezeket [a tetteket], óh azonban az árnyékkal el
nem fedhető fényesség: fenséged legdicsőségesebb tettei eme nem-
zetség számára a déli fényességnél jobban átragyognak. De
én sem kételkedem fenséged szokásos, mindenütt megmutatko-
zó és mindenki által dicsőített irgalmasságában, hogy ebben
magam is részesülök, [t.i.] hogy nemességgel és irgalmas-
sággal eltelt fenséged jobbja nem taszítja el az én méltat-
lan és csekély hozzájárulásomat sem, amit szolgai alázattal
adok át. Továbbá pedig, midőn erre a szerény írásra irányí-
tod majd kegyes szemeidet [remélem], nem a művészien font sza-
vak fennkölt hírmondásának hajszolója óhajtasz lenni, ha-
nem ezen mindenkori egyszerű buzgalom figyelője; mindenkor
kívánom, hogy közös megmentésünkre, az egész nép örömé-
re, isten egyházának gyarapodására az Úr jobbja gyarapít-
va gyarapítsa fenséged élte napjainak számát, és az ég
áldva áldja meg Ábrahám áldásával nemzetségről nemzetség-
re, Dávid koronájával újabb és újabb hatalommal mindaddig,
amíg fenséged igaz hit gyarapítása iránti munkáját és
igyekezetét égi dicsőségre méltó koronával tetézi be.
ELŐSZÓ AZ OLVASÓHOZ
[szerkesztés]Eme szibériai föld vándora és jövevénye, melyen pedig sok
elragadtatásra és csodálatra méltó dolog, elbűvölő és szer-
felett híres dolgok tengernyi sokasága van, de még inkább
a határain belül történt világraszóló örvendetes eseményt
ajánlva neked, kedves olvasó, kétség nélkül reménykedem,
hogy ezeknek számodra kellemes hírnöke leszek. Csodálatra
méltó dolgokra emlékezem, azoknak szemtanúja is voltam, nem
maradnak a te csodálkozásod nélkül sem, ha az itt követke-
ző csekély írásomat jó szándékkal, nem pedig előítélettel
óhajtod tanulmányozni és megérteni. Megtalálod itt, elő-
ször is, a korábban említett nép csodálatra méltó, külö-
nös életmódját és szokásait. E nép települései révén
egészen az Északi Jeges-tengerig eltávolodott, sőt, még
a zord északi sarkkört /ezt pedig Arktisznak is nevezik/
is érinti, ahol az emberi élet számára kényelmetlen vidék e
népnek nagyon különös lakóhelyül szolgál, hiszen a Jeges-
tengertől a levegő oly kegyetlen fagyossággal telített,
hogy minden idegen számára elviselhetetlen, szörnyű, ár-
talmas, ennek a népnek pedig kellemes, mivel ott van az
ő állandó tartózkodási helyük. Egyik különös szokásuk
pedig - kemény és szegényes életmódjuk, a másik meg,
hogy minden, ami az emberi természet számára nehezen el-
viselhető és tűrhetetlen, e népnek nem terhes, hanem
könnyedén elviselhető. Annyira kemény életmódban leli ked-
vét ez a nép, mintha nem figyelne a tapasztalt bölcsnek
azon a tanítására, hogy a hagyomány és a szokás erősebb
lehet magánál a természetnél. Megismerve ezek oly kegyet-
len és zord szokásait, azt gondoltam, hogy ezek természet-
fölötti tűrőképességűnek születtek, vagy más valamiféle
mindenkinél erősebb emberi természetet [képviselnek]. De hogy
ezekről a kegyetlenségekről való bőbeszédűségem el ne ri-
assza az olvasó szorgos figyelmét, a továbbiakban következ-
nek a bőség és gazdagság ezen birodalmának legértékesebb
és leghíresebb dolgairól szóló kellemes közlések. Mindenek-
előtt hogy bővelkedik mindenben, ami emberi táplálékul szol-
gál, továbbá ez a birodalom a méhében a következőket rejti:
különböző vas és rézérceket, ólmot és egyebeket, többek kö-
zött ezüstöt és aranyat, de mindenekfölött a cári Szibéria
gazdag és bőkezű éltetője a szépségükről mindenütt ismert
cobolyoknak és még azoknál is értékesebb vadaknak is; meg-
találhatók a fekete rókák, amelyeknek szépsége és értéke
felbecsülhetetlen. Valamint más ékességei is vannak: herme-
lin, mókus és más különböző vadak.
Azonban minden kellemes és hőn áhított örömhír előtt figyel-
meztetek a hírül adandó örömre, amelyet a Mindenható vég-
telen irgalmasságával az emberi megváltásért e birodalom
határain belül eddig cselekedett, világszerte örömet váltva
ki, midőn a hajdan bálványimádás sötétségétől eltévelyedett
osztják és vogul népet az istenlátás kegyelmének világosságá-
ba vezeté, amely az egész világ örömére szolgál, és az evangélium igaz-
ságának fényességéről tanúskodik. Hiszen egy bűnös megmenté-
se is az egész mennynek és angyalainak ünnepe, hát még ha
oly sok ezret számláló népet térit a hitetlenségből az
igaz hitre; minden teremtett dolgot, az eget és földet meg-
tölté vidámsággal, ezáltal a te szívedet is az igaz hit
járja át, evégből nem habozom, kedves olvasó, neked és az
igaz hit minden kedvelőjének ezek kellemes hírnöke lenni.
Egyetlen kétely áll csak előttem, hogy ne ítéltessem el,
hogy nem vagyok hízelgő szavú, sem nem ravaszul szőtt sza-
vak fennkölt ékítményével mutattam be és bátorkodtam a vi-
lág elé tárni ezeket: különben is, először arra vigyáztam,
hogy a szavak ravaszságával ezek igazsága ne legyen kétes
és nehezen érthető, melyeket most egyszerű nyelven vilá-
gosan, érthetően hírül adok. Továbbá pedig ne elítélő,
fennkölt megvetéssel, hanem irgalmassággal tekints az én
jelenlegi helyzetemre, jó szándékkal lásd, ki e mű szerzője.
Meg fogod látni, hogy nyomorgó, idegenből való vándor, akit
nem a kíváncsiság vágya, sem nem a mindenféle dolgok látá-
sának keresése vezetett ide, hanem a belviszályok harcai és a
kor balszerencséje juttattak rabságra, a rabság meg,
sok fogoly közös menedéke, lakása és köteléke, megmutatta
a cári Szibériát, melyben való tartózkodásom és magának a
rabságnak az állapota világossá teszi, hogy a jelen idő nem
a szónoki nemes kinyilatkoztatások ravaszságainak gyakorlá-
sára alkalmas, hanem a mindennapos tanulásra. A bánat, szo-
morúság, zsúfoltság, nyomor és könnyek között, hogy mire
képes az elme, — a versíró világosan megmutatja:
- Nyomorult, midőn rabság szűk ösvényén valék,
- Szabadságvágyó elmém folyvást búslakodék.
- Bánat és kín - az elmének halálos ágya.
- Pusztulásra ítélvén s béklyóba zárva,
- Halott testként fekvék általuk gyötörtetvén,
- Sérelemtől keserűn könnyezvén.
- Nyomorult, midőn rabság szűk ösvényén valék,
És bár az emberi értelemnek sajátja a szabadság és a gyor-
saság, hogy egy szempillantás alatt az egész világminden-
séget bejárja, a felhők fölé hatoljon, a föld alatti be-
járhatatlan mélységeket megítélje, azonban a rabság nyomo-
rúságos állapota, az értelem szabadságára és fürgeségére a
bánat és szomorúság kötelékeit helyezé és ezek miatt
egyetlen vonást sem adatik szabadon leírni, mivel a bánat
közepette történt állandó nappali és éjszakai tanulás ennek
áthághatatlan határt szab. Midőn pedig az éjszaka átkarol,
akkor a nyughatatlan gondolat szánalmat és szívfájdalmat
ébreszt, hogy elveszítettem mindenek fölött szeretett
hazámat; hogy a rabság minden jónak kegyetlen megrontója,
végső romlása, nem pusztán a fáradozással megszerzett nemes
becsületet és dicsőséget tevé tönkre és pusztítá el, hanem
az ezek megszerzésére alkalmas ifjúkort is annyira megront-
ja és pusztítja, hogy úgy tűnik, az ember már nem ember,
hanem féreg, és gyalázata az embernek. Ha pedig a könnyek-
ben töltött éjszaka kihuny, és a nap az örömteli nappalt
elhozza, akkor meg minden nyomorúság királynője, a bajok
és bánat gyökere - a nincstelenség fedi el az elmét azzal
a sötét kétséggel: honnan teremtsük elő nyomorúságos táp-
lálékunkat; mi révén tudunk fennmaradni ezeken az északi,
fagyos és zord vidékeken, és az ész e tanítója, de inkább
elhomályosító sötétsége, a jó pusztítója, a gonoszság gya-
rapítója - a rabság az észnek a mindennapos tanulást és
tapasztalást ajánlá.
De nem is bátorkodom az én felesleges, személyes, keserű
siránkozásommal a kedves olvasót gyötörni [füleit megtöl-
teni], hanem inkább a korábban említett, világra szóló
örömhír, melyet a Világmegváltó adott kívánságotokra,
buzgó hírnöke, az olvasónak is e léleknemesítő öröm és
mindenféle szerencsének kívánója óhajtottam lenni.
Kérem hát, hogy kegyesen irányítsad szemeidet e szerény
munkára, amely, ha nem is szép, sem nem nagyon választékos,
a te kegyességednek legyen mégis kellemes. Ellenszolgálta-
tásul nem mást kérek, mint hogy az én oly sok sóhajtozá-
somhoz egyetlen saját sóhajt fűzz hozzá: kérjed a Hatal-
masat, hogy ébressze fel Ábrahám fiait és bennünket, a
szenvedésektől kővé váltakat és agyongyötörteket, ne veszít-
sen el a rabságban, melyhez a következő verssorok illenek:
- Rabságnak halálából feltámadni vágyok,
- Testem koporsójába zárva haldokolok.
- Bánat és kín súlya pusztítanak.
- Már éltemben halál hamvával borítanak.
- Atyám, szívemet mégis kezeidre hagyom,
- Mert teneked minden hatalmadban vagyon.
- Tégy részévé minket nemes kegyelmednek
- Siralmas mélységéből e földi vidéknek
- Emelj fel bennünket, nyomorult vándorokat,
- Miként feltámasztod poraikból a holtakat.
I. FEJEZET
[szerkesztés]1. Szibéria /ország/ az északi földön található. A matema-
tikai felosztás szerint kifejezetten a második földrészen:
Ázsiában. Bizonyos matematikusok, akik Európa határának a
nagy Ob folyót tartják, úgy vélik, hogy ennek a földnek egy
része Európában van, határai pedig Ázsiába is átnyúlnak.
Felosztásuk szerint még Toboleszk [sic!], az ország szé-
kesfővárosa is Európában van. Tobolszk városa pedig az
57°3O' szélesség alatt található, az Északi-sarkkör
alatt. Ez a föld régóta orosz uralkodók fennhatósága
alatt áll, nagyszámú településeivel és hatalmas terüle-
tével sok európai állammal kiállja az összehasonlítást,
azon értékek tekintetében pedig, amelyek határain belül
találhatók, sok országot felülmúl. Területe északon a
Jeges-tengerrel érintkezik, onnan pedig kelet felé a
határain belül van Mangazeja, még az is, ahol a Turu-
hany folyó végződik, sőt tovább Kamcsatkáig, amelyet
az oroszok immár több mint két évtizede felfedeztek,
jogaruknak meghódítottak. Ezeken a területeken ez az
ország különféle nagyon értékes vadállománnyal ren-
delkezik: cobolyokkal, fekete rókákkal, amelyeket
egyesek „marmorka”-nak neveznek, és ezek mérhetetlenül
értékesek. Van itt hermelin, mókus és egyéb vad, ami
más európai államokban nincs. Ezzel a másokénál dúsabb,
ékesebb gazdagsággal nemcsak Európát, hanem Ázsiát, a Kínai
Birodalmat és más államokat is elhalmozza. Jóllehet ez
a terület a legértékesebb dolgokkal rendelkezik, azon-
ban terméketlen és a föld ott /sok helyütt/ semmiféle
termést nem hoz, mert az közvetlen az Északi-sarkkör
közelében van, és vad fűféléken kívül semmi egyéb nem él
meg rajta. Ez a vidék még nagyon sok halászhellyel
bővelkedik. Éppen a halászat, a különböző hal- és
vadfajták bősége segít az élelemhiányon. A föld ezek-
kel nagyon bőven táplálja lakóit.
Nyugati irányban területe egészen a Mongol sztyeppig,
Kontajsa és Ajuka sztyeppéig terjed, amelyeket az ott
uralkodó kenézekről neveztek el, ahogy a Kontajsa-ról
Kontajsa sztyeppje („Kontajsina”), Ajukaról Ajuka
sztyeppje („Ajukina step”).
Szibéria ezen területét a föld nyújtotta javak bősége
jellemzi: a tavakban természetes só van, a jószág
szaporulata nagy. Déli irányban ehhez a területhez tar-
tozik Irkutszk és Szelenga, az előbbi egy olyan nagy-
kiterjedésű /tengeri/ öbölnél fekszik, amelyet az itteni
lakosok nagysága /és mélysége/, és a benne lévő ten-
geri állatok, /gyűrűs/ fóka és mások miatt Bajkál-tenger-
nek neveznek; azon túl van Nyercsinszk városa és /előbb-
re/ pedig Jakutszk, és területe a Kínai Birodalomnál vég-
ződik. Mivel ezen a területen igen gyakoriak a sós tavak,
a nagyon gazdag halászhelyek, igen gazdag az állatsza-
porulat és az emberi táplálkozást szolgáló mindenféle ja-
vak bővében vannak, éppen ezért közvetlen a kapcsolat
a híres kínai fallal, és a hatalmas Kínai Birodalommal
különféle cserekereskedelmet tartanak fenn. A szibériai
árukat: coboly-, hermelin és mókusprémet és sok egyebet
Kínából származó értékes aranyra, ezüstre, drágakövekre,
selyembrokátra és ízléses kőedényekre cserélnek. E déli
területen a föld mélyében különféle vas-, réz- és ólom-
érc van. Többek között található itt arany és ezüst is.
2. A legkülönbözőbb dolgok pedig, amelyeket más országok-
nál bővebben rejt a föld mélye, minden utazó-kutató
csodálkozással teli látására méltóak. E föld mélyében az
elefántcsonttal azonos szépségű és minőségű csontok ta-
lálhatók, sőt még ellenállóbbak, mert az elefántcsont
bizonyos hőfokon megsárgul, de ezek fényességüket és
fehérségüket sosem veszítik el; nagyságuk tekintetében
is pompásak: akadnak ugyanis három és háromnegyed arsin
[orosz rőf = 0,711 m] hosszúak, vastagságuk pedig ne-
gyed arsin, vagy még több, s úgy néznek ki, mint a
/gyapjas/ jak szarvai. Ezek leginkább az északi területe-
ken találhatók, amelyek a Jeges-tengerhez nyúlnak ki:
Berezovban, Obdorban /Turuhanszk környékén/, főképpen
Jakutszkban, rendszerint a tengerpartok közelében és a
homokos vidékeken kerülnek elő. Az itteni lakók általában
ezeket a csontokat valami vad mamut csontjainak
tartják. Azonban róla különbözőképpen vélekednek: egye-
sek úgy vélik, hogy ez egy olyan állat kell legyen, amely
a föld nedvességével él és a földben lévő barlangokban
lakik, leginkább a nedves barlangokban. A száraz és tisz-
ta levegőtől azonban nagyon óvakodik, és úgy mondják,
hogy amikor valami ok miatt a barlangja összeomlik és
a vad kijön a levegőre és a nedves barlangba hamarosan
vissza nem tér, akkor a levegő gyorsan elpusztítja s
így csak a csontjai maradnak meg. Vannak, akik az el-
mondottak hitelességét megerősíteni akarván, az állat
külsejét a következőképpen írják le: magassága három
arsin, hossza öt arsin, a lábai mint a medvéé, szarvai
kereszt alakban nőnek és amikor a barlangjait vájja,
akkor összehúzódik és elnyúlik, mint egy mászó kígyó.
Mások ezzel ellentétben úgy vélik és úgy mondják, hogy
ez a lény nem mamut, a csontokat pedig egyszarvú vagy
más tengeri állat csontjainak tartják, amelyeket Noé
idejében a vízözön hozott ide, és kiszáradván a földön,
a hosszú idők során a földbe kerültek.
De ez hibás vélekedés, mivel az előkerülő csontok át-
tetszőek, világosak, tiszták, az idők során nem kor-
hadtak el és rengeteget lehet összegyűjteni mind ez
ideig belőlük. Milyen okból hordott volna a víz ilyen mennyi-
séget egy vidékre össze? A következőképpen kell érteni:
vajon nem a Föld szüli-e természetes úton önmagából
ezeket a csontokat? Mert a bölcsek tanítása szerint a
Föld a felszínén keletkező dolgokat néha a mélyében is
hordozza; mint ahogy a felszínén keletkezik a só, de a
mélyében is található. Tudott dolog, hogy az Angol Állam
országaiban a föld mélyében fa[szén] rejlik, amelyet
az ott élők nap mint nap bányásznak, tűzifa hiányukat
ezzel enyhítik és ezzel melegszenek.
De ez a vélekedés egyesek számára nem kielégítő, hi-
szen néha, úgy mondják, találnak szarvakat, amelyek
tövükben véres gennyel telítettek, ami valami állat-
ra utal; de nemcsak szarvakat, hanem egyéb csontokat
is találnak: bordákat, koponyát és lábcsontokat. Ezen
csontoknak szemtanúi is voltak, de hogy állattól
valók-e ezek vagy a föld mélyének produktumai-e, avagy
valamiféle tengeri állatoktól valók, mivel mindig
tenger, óceán közelében fordulnak elő, - a különböző
és ellentmondó ismeretek tudói számára figyelmünkkel
semmit sem állítunk. Adja hát nekik a legbölcsebb
Teremtő, hogy figyelmükkel és értelmükkel jobban
megérthessék azokat.
3. Ebben az országban nagyon magas, sziklás hegységek ta-
lálhatók, amelyek mélyében természetes kristály és tisz-
ta csillám rejlik, különösen mágnesvasércben gazdagok.
Az itteni lakosok ebből hozzáértéssel elegendő vasat
nyernek, amely tisztasága tekintetében igen kiváló, eb-
ből pedig a legpompásabb öntött edényeket készítik.
Ezekben a hegységekben egy gyógyító hatású szert talál-
nak, amit itt kőolajnak neveznek. Ez jól oldódik vízben
vagy valamely más italban, édeskés-savanykás ízű. Az
itteni lakosok ezt mindenféle hasüregi betegség és elég-
telenség ellen isszák, és gyógyító erőt találnak benne.
Ugyancsak ez a föld termi a gyógyító füvek közül azon
füveket, amelyek jóságát és gyógyító erejét az ország
minden lakója ismeri és magasztalja. Ezeket „zveroboja”
/orbáncfűfélék/ névvel illetik, színük sárga és gyógy-
hatással vannak a különféle ütlegelések okozta
zúzódásokra és sebekre, ami miatt nagyon dicsérik.
4. Muszkusz [mosusz] az itt élők „mszkusz”-nak nevezik. Ez
egész Európát gyönyörködteti kellemes illatával, de fő-
képpen ezt az országot. Ez az állat, amely a hasüregé-
ben hordozza ezt az értéket, elsősorban e területek köze-
lében, de különösen a bokharai és kínai területeken for-
dul elő.
Külsejét illetően -úgy mondják- hogy ez az állat a
sztyeppén élő vadkecskére hasonlít, rendkívül könnyed
mozgású, félénk és nem könnyen kerül vadászkézre, és
csak: tavasszal lesik ki, hiszen hogy csapdába ejtsék,
a sztyeppéken kergetve kifárasztják, szokása szerint
midőn aludni akar, az orrát pedig általában közvetlenül
a köldökébe dugja, úgy alszik el, ekkor a legkönnyebb
elejteni. Miután megölték, kiveszik a kellemes illatot
tartalmazó köldökét, amely ekkor még erősebben telítő-
dik a jó illattal. Ezekkel a drága értékekkel büszkélke-
dik az ország.
5. A különböző nemzetségek és vad pogányok sokaságában
nagyon gazdag ez az ország, sok ezek közül Európában
ismeretlen, mint a tunguzok, osztjákok, otjákok, ja-
kutok, szamojédok, bratszki muzsikok, Pegaja Horda [A
narimi szölkupok régi orosz iratokban szokásos elne-
vezései], kirgizek, kalmükök és mások.
Erről az országról és az azt lakó népekről egy ősi
krónikás legteljesebb leírását idézzük bizonyítékul,
amely így szól:
6. Észak-Szibéria földje keletre van Moszkvától, a fővá-
rostól mintegy kétezer versztnyire [orosz verszt = 1067 m.],
nagyon magas sziklák falként övezik és olyan magasak,
hogy némelyik magaslat az ég felhőibe nyúlik. Ezeken a
szerfölött nagy magaslatokon különféle fafélék, cirbolya-
fenyők és egyebek nőnek, amelyekben pedig gyorsan szapo-
rodnak a különféle vadak. A vadak némelyike emberi táplá-
lékul is alkalmas, mások viszont csak díszül és ruházatul
szolgálnak.
Minden teremtmények Teremtőjének végtelen bölcsessége ré-
vén ezekből a sziklákból édes vizek fakadnak és folyók
erednek, ezek némelyike az Orosz Állam felé folyik, a többi
pedig Szibéria földjére: az első a Tura, e mentén élnek a
vogulok, akiknek saját nyelvük van, gonosz hitetlenségük-
ből adódóan bálványimádók. A Turába ömlik a Tagil folyó,
a másik; a Nyica, szintén a Túrával egyesül.
Különben az első neve alapján „Tura”-nak nevezik őket,
mert az a nagyobb. Innen a folyó Szibéria belseje felé
halad, mentén tatárok élnek, és a Tobol folyóba ömlik, a
Tobol az Irtisbe, az Irtis a nagy Ob folyóba. De mind-
ezen folyók mentén pogányok élnek: tatárok, baskírok, kal-
mükök, Pegaja Horda, osztjákok, szamojédok és mások, akik
az istent nem ismerik és sok különféle hitetlen nép. A
tatárok a mohamedánizmus istentelen tanaiban hisznek
/mások meg bálványimádók/. A kalmükök őseik és nemzetség-
főik intelmeit és hagyományait tisztelik bálványimádó
gonosz hitükben. A szamojédok, a Pegaja Horda és osztjá-
kok bálványimádók és istenként tisztelik a saját kezűleg
faragott bálványokat, tőlük remélve jólétet és életük
megtartását, és semmit sem az emberi étkezéshez illő
módon esznek, hanem mindenféle húst nyersen, és a vért
úgy isszák, mint a vizet. Eddig tartanak ezen régi tör-
ténetírónak Szibériáról szóló közlései.
7. Ennek az országnak a hajdani kormányzásáról a tatár
krónikásoktól is nyerünk ismereteket, mivel hajdan go-
noszhitű mohamedán hercegek uralták, és első uralkodá-
si helyük az Isim folyónál volt, amely az Irtisbe ömlik.
Első hercegüket pedig "On"-nak hívták és az Isim mellé-
kén uralkodott, őt uralkodásának egy bizonyos segítőtár-
sa, név szerint Csincsin /Csingin/ megölte. Apja trón-
jának örököse pedig On herceg fia, név szerint Tajbaka
[sic!], akit néhány szolga megóvott attól, hogy Csin-
csin meggyilkolja őt. Létét szolgáinak védelme révén
hosszú időre eltitkolta, amig Csincsin elrabolván a
trónt és uralkodva rajta, meg nem tudta, hogy Tajbuka,
On fia életben van. [Embereket] küldött tisztelettel és
szeretettel, hogy megtalálják őt és udvarába vezessék.
Eljött pedig Tajbuka, aki Csincsinnek jó erkölcsű
ifjúnak tűnt, és olyan kegyelmet vívott ki magának
Csincsinnél, hogy az a hadserege fölötti legfőbb ha-
talmat bízta rá.
Tajbuka pedig kihasználva a katonai erők feletti ha-
talmát, haddal indult az Irtis mentén és a nagy Ob fo-
lyó mentén és ott sok csud népet lekaszabolt és meghó-
dított Csincsin hatalmának. Ő vezette be elsőként és ter-
jesztette ki ezeken az északi területeken a gonoszhitű
mohamedán hercegség fennhatóságát. Munkájáért és hűsé-
géért Tajbuka arra kérte Csincsint, hogy külön terüle-
teket juttasson neki. Kéréséhez hozzájárult Csincsin:
menjen, válasszon magának területet. Ő pedig telepesei-
vel a Tur folyó mentét választotta, hogy ott leteleped-
jen; és ott, uluszaival letelepedve, várost emeltetett
/ahol ma Tyumeny van/, „Csincsigyin”-nek nevezvén el.
Az örökös nélkül meghaló Csincsin pedig egész vagyonát
és trónját Tajbukának hagyta, aki rövid uralkodás után
meghalt. Tajbuka halála után a hatalmat fia, Hodza vet-
te át, utána pedig annak fia, Mar. Ő pedig Upaka kazanyi
cár testvérét vette feleségül és tőle két fia volt: Ader
és Abalak, de ők természetes halállal meghaltak. Csak
Adernek maradt fiú örököse, Magmet. Apjukat pedig, Mart,
saját sógora, Upaka kazanyi cár megölette és az egész
Szibériai-hercegséget uralni kezdte.
8. Honnan ered ezen birodalom, Szibéria neve? Egyesek ilyen
magyarázatot ajánlanak: Ader fia, Magmet vágyott arra,
hogy örökségét Mar gyilkosának kezéből megszerezze, ezért
hadseregével és segítőivel a gyilkos kazanyi cár, Upaka
ellen indult és miután legyőzte, megölte őt. Átvévén
pedig az uralkodást, Csincsigyin városát lerombolta,
onnan elköltözve a szibériai föld belsejébe ment, és az
Irtis folyó partján várost emeltetett, amit „Szeber”-nek
nevezett el. Elrendelte, hogy ez a város legyen a legelső,
a főváros. Róla mint elsőrangú és fővárosról nevezték el
az egész földet „Sziber”-nek. Ezután ebben a fejedelemség-
ben hosszú ideig, a negyedik örökösig a Magmet nemzetség
uralkodott, amíg is a Kozák Hordából Kucsum Martazijev
nem jött és fegyverével az egész fejedelemséget a maga
uralma alá nem hajtotta.
Magmet örököseit pedig kiirtván, elpusztította az uralko-
dó szibériai hercegeket: „Jeticser”-t és „Bejbulat”-ot.
Bejbulat fia csak szökés útján menekült meg, [t.i.] Bok-
harába szökött. Kucsumot pedig elsőként tisztelték szi-
bériai cárnak és nagyon okosan uralkodott az Úr akaratá-
ból, aki az erősek hatalmát szétrombolja, a gyengékben
pedig mindenhatóságának erejét megmutatja. Ugyanis ez-
zel a Kucsummal kezd véget érni Szibériában a nem isten-
hívő cárok uralma, és ettől kezdve a hatalom az isten-
félő pravoszláv orosz jogarra szállt. Ugyanis,
9. egy bizonyos Jermak, Tyimofej fia, először a Dontól a
Volga folyóra ment át, és ott rabolván, sok külföldit:
perzsiai, kizilbasi kereskedőt és másokat tönkretett,
emiatt az államok kereskedelme és jövedelme megcsappant.
Az államok közötti rendetlenség, zűrzavar és a béke fel-
bomlása vette kezdetét, az ilyenekre az Orosz Állam
halálbüntetést szabott ki. Mivel ez a Jermak is közel
érezte magához a megszolgált büntetést, félni kezdett
és cinkostársaival együtt a Csaszovaja folyóba szökött,
azon tovább más folyókba hajózott és azok révén pedig,
amelyek Szibéria felől folynak, vízi úton egészen az
ország belsejébe, és kis, 540 fős fegyveres csapatával
ezen erős szibériai cárt, Kucsumot legyőzte és elker-
gette a trónról.
Hatalmába kerítette a szibériai cárságot, azonban gyen-
gének látva magát arra, hogy egy oly erős birodalom
annyi terhét társaival elbírja, de főképpen bűnözésért
bocsánatot és kegyelmet keresve a moszkvai uralkodók
előtt, meghódította Szibériát az orosz jogarnak, amikor
az orosz trónon Joann Vaszilijevics uralkodott, aki az
Isten Fiának megtestesülése utáni 1584. évben vette
fennhatósága alá. Ettől kezdve gyarapodott ez az ország
az orosz uralkodó jogar révén.
10. Ugyanakkor engedett Jermak erős és félelmetes fegyveré-
nek az osztják kenéz, név szerint: Bojár, a moszkvai
fejedelmek fennhatósága alá juttatva egész hatalmas
országát, amelyről éppen bővebben szólnunk kell.
A szibériai országról szóló általános, terjengős köz-
léseket hagyjuk, úgy vélve, hogy az eziránt érdeklődő
ezzel beéri. Az, aki többet akar tudni, a különböző tör-
ténetírásokban talál, nekem azonban felsőbb hatalom pa-
rancsára elsősorban ezen osztjákok földjét kell a világ-
gal megismertetni.
Látván pedig korábban ezt az országot, amidőn a hitet-
len bálványimádás sötétsége takarta, mostan pedig oly
sok égi áldás és az evangélium igaz világossága révén
műveltnek, e sötétségben tévelygő nemzetségnek is el-
érkezett az örömteli megismerés, ahogy a régi hitetle-
neknek is az égből megadatott az örök világosság és
hogy megismerjék minden teremtmény Teremtőjét, az
igaz Istent.
11. Nos, az osztjákok földje nem messze a Szibériai Biro-
dalom székesfővárosától, Tobolszktól veszi kezdetét,
ahol a Tobol folyó /róla nevezték el Tobolszk városát
is/ összefolyik az Irtis folyóval és egyetlen folyamba,
a nagy Ob folyóba ömlik. Szóval az Irtis környékén kez-
dődnek az első osztják települések, amelyek Tobolszkból
háromnapi hajózással elérhetők. Az osztják föld az Ir-
tis mentén terül el, sőt egészen a torkolatig nyúlik,
ahol az a nagy Ob folyóba ömlik. Települései onnan föl-
felé az Ob mentén terülnek el egészen Narimig, amelyek
lefelé pedig az Ob mentén, széltében átfogva ezt a föl-
det,helyezkednek el. Sok kisebb folyó van, mely közvet-
len kelet felől folyik az Obba. Ezek: a Kunovat, a Polun.
Mindezek mentén tömegével élnek az osztjákok. A másik
oldalon, közvetlenül az Ob torkolatától vissza a Szoszva,
a Lapin, a Konda, ahol az osztják föld a vogulokéval ha-
táros; lefelé pedig közvetlenül az Ob mentén egészen Be-
rezovig és Obdorig, sőt közvetlenül az Ob torkolatáig
ez a nép lakja. Ugyancsak ott határozható meg a szamo-
jédok helye, egészen a torkolatnál, ahol a nagy Ob fo-
lyó a tengeröbölbe ömlik, amelyet itt Tazi-öbölnek nevez-
nek.
12. A Tazi-öböl nagyon nagy kiterjedésű, ősidők óta sok
jéggel borítva, amelyek igen magas hegyeknek tűnnek és
sohasem, még a nyári időszak napsugarának melegétől
sem olvadnak meg fentről, hanem régóta így vannak,
néha a hullámok és a tengeröböl szélességén száguldó
szél pusztítja kissé. Ezt a térséget a nagy Ob folyó
nagyobb folyói és más folyók feltöltik és szélesítik,
mivel ezek is és más folyók is ebbe az öbölbe folynak
össze: a Pir, fölötte a Taz, amiről az öböl is a nevét
kapta.
13. Ezt az öbölt a tenger, az óceán felől sziklák határol-
ják, amelyek közé nyomul ez az öböl és kivezet magába
a Jeges-tengerbe, melyet ezen kijárattal szemben latinul
fretum-nak, görögül Boszporusznak neveznek. Ez egy ten-
gerszoros, hiszen az öböl felől kőszikla van mellette,
a másik oldalról pedig a Novaja Zemlja szűkíti le, és
mindkét oldalról óriási méretű jéghegyek nyúlnak az ó-
ceán mentén északról keletre száz vagy még több mérföld-
re is [egy orosz mérföld = 7 verszt], úgyhogy ezek a leg-
távolabbi kamcsatkai területeket is elérik a széltől so-
dorva.
Ezekről az ősrégi jéghegyekről úgy vélekednek itt né-
melyek, hogy azok soha nem pusztulnak el, soha nem ol-
vadnak el, de ez képtelenség, ugyanis ha ez így volna,
akkor a világ teremtése óta a párás nedvesség és a hó
összefagyása miatt a jéghegyek az égig érnének és ily
nagy magasságukkal gátolnák a vizek lefolyását. Azonban
mindennapi megfigyelések, tapasztalat alapján láthatjuk,
az itteni folyók szintjének csökkenését és emelkedését,
innen adódik, hogy a jégnek magától a víztől kell fel-
oldódnia és elpusztulnia. Ugyanezt világosan látjuk, ami-
kor a vízben a jég elpusztul: hiszen amikor valami jég-
darabot hideg vízbe teszünk, akkor a víz annak nedves-
ségét és fagyosságát elvonja és a jeget olvasztja, így
van itt is: amennyire ezek a mélyre nyúló jégtömbök
súlyuknál fogva a vízbe merülnek, annyira a víz a maga
nedvességével a jég
hidegségét és fagyosságát elvévén,
magát a jeget olvasztja. Világos, hogy ily módon kell
ezeknek a jégtömböknek kisebbedniük, ha nem felülről,
akkor alulról a víztől kisebbednek mind a tengeröbölben,
mind magának az óceán tengerének szorosában.
14. Ezen tengerszoros mellett fekvő Novaja Zemlját jólle-
het sokan kívánták a teljes ismertetés végett felkeres-
ni, azonban az erős fagy és az ottani könyörtelenül ha-
lált hozó levegő miatt nem tudták; sokak, ha bátorkod-
tak is megpróbálni, elpusztultak. Az osztjákok, szamo-
jédok a Novaja Zemlja területével érintkeznek, azonban
ők ezen területekre mélyebben behatolni nem mernek és
nem tudnak. Jóllehet a Novaja Zemlja közelében vadra
vadásznak, ahol mindenféle vadból nagy bőség van: sarki
róka, rénszarvas és más vadfélék, valamint rengeteg
halcsontot gyűjtenek. Azonban a Novaja Zemljáról kiindu-
ló széltől ott-tartózkodásukkor nagy aggodalommal óva-
kodnak és amikor felismerik a szél közeledtét, akkor
még kezdete előtt valamiféle barlangokba-szakadékokba
és nagyobb gödrökbe elrejtőznek, ahol nem olyan kegyet-
lenül éri őket. A szél kezdetét pedig előre felismerik,
mivel gyakori ott-tartózkodásuk során már kitapasztal-
ták. Ha el nem rejtőzve éri a szél őket, akkor a maga
zordságával mindent a hatalmába kerít, lesújt és elpusz-
tít.
15. Arról, hogy a Novaja Zemlján él-e értelmes emberi lény,
erről különféleképpen nyilatkoznak. Egyesek, a Novaja
Zemlja szemtanúi úgy mondják, hogy a teremtett emberi
szépséget látták, hangjukat azonban nem hallották, egy-
általán nem beszéltek velük, csupán szemükkel mintha
emberi árnyékot láttak volna. Mások, akik ugyancsak
ezen föld szemtanúi, ellenkezőleg nyilatkoznak, tanúsít-
ják, hogy ez másképpen van: ott értelmes teremtmény
nem élhet, ez már természeti adottságai miatt is emberi
életre alkalmatlan helynek tűnik. Azonban ezeket a ne-
hezen érthető dolgokat elhagyván, figyelmünket fordít-
suk újból az osztjákok földjére, annak népére, honnan
jöttek ezekre a tájakra.
16. Még ha a világ előtt ismert népek eredetét, származását
és más egyebeket kutatnak is, könnyebb általában az is-
meretlenség kiismerhetetlen mélységébe hatolni, semmint
azok régmúltját megmagyarázni. Hiszen az ismeretekre
a régmúlt, mint sötétség borul, bár a betűk, mint a
régmúlt lámpásai világossá teszik és megmutatják azt.
Azonban írással sok nép korábban nem rendelkezett, de
az utóbbi idők során az írást felfedezték. Különösen
pedig erről a pogány népről, ezek ősi származásáról
nehéz valamiféle régi híranyagot szerezni, hiszen mind-
ez ideig ez a nép semmiféle írással nem rendelkezik, a
külföldi történetírók elől pedig ezen ismeretlen tele-
pülésekben mintegy elrejtőztek, elbújtak. Világos, hogy
kezdetben nem ez a nép élt ezen a vidéken. De honnan te-
lepült át ide? Hajdanán ugyanis itt lefelé az Ob mentén
és az egész vidéken a csud nép élt, de az úgy kipusztult,
hogy semmiféle tárgyat emlékül nem hagyott, végzetük je-
léül pusztán néhány árokszerű nagy bemélyedés maradt,
amelyek a Szibériai Birodalom ezen területein találha-
tók. Ebbe a pusztulásba az embergyilkos ősi ellenség
taszította őket, hiszen azzal a gonosz hittel vakította
el őket, hogy a túlvilágon számukra az istenekkel közös
lakoma van előkészítve, és a hazugságtól megtévesztett
szívük erre vágyódott. Ezért maguknak széles árkokat ástak,
fölé pedig oszlopokra tetőt tettek, arra pedig
töméntelen követ és földet raktak. Amidőn pedig az ár-
mány szíveiket arra ösztönözte, hogy költözzenek át
a másvilágra és mihamarabb lakmározzanak gyalázatos
isteneikkel, akkor gyermekeiket is összeszedvén az
elöljárók minden vagyonukkal együtt az árkokba vonul-
tak, és átvágván a tartóoszlopokat a föld és a kő meg-
ölte őket, és sötét úton szálltak alá a pokolra, lakoma
helyett örökös kínokra. Mindmáig pedig ezen földek la-
kói ezekben a hatalmas árkokban és kurgánokban nagyon sok
arany edényt és töménytelen sok ezüstöt és egyebet
találnak, mivel minden vagyonukkal együtt haltak meg;
részben így pusztultak el, részben a tatár hercegek
kardjai kaszabolták le őket, akik az Isim folyó vidé-
kén uralkodtak, mint Tajbakáék és mások, róluk meg már
korábban megemlékeztünk. Úgy kipusztultak, hogy nemcsak
valamiféle, az emlékükhöz méltó tárgy, de még nyelvük
sem maradt meg az őket követő nemzedékeknek.
17. Hogy miképpen telepedett le ezen területekre az osztják
nép, amelynek a letelepedése Szent Sztyefan Nagy Permia
püspöke napjától vette kezdetét, ismeretes, hogy ő volt
az első hitszónok és tanító Nagy Permia hitetlen sötét-
ségében, aki hozzáfogott, hogy az istenismeret világos-
ságával a bálványőrület visszataszító bűnét Nagy Permia
területéről elűzze. Akkor a bálványimádás sötétségétől
megszállott permiek az isten evangéliumi áldása igaz-
ságának fényétől elmenekültek ezekre az északi terüle-
tekre, itt
elrejtőzködtek, ahol mind ez ideig a bálvány-
őrület sötétségében éltek.
A mindennapos megfigyelésből is ismeretes, hogy ez a
nép Permből települt át, ezt nyelvük is világossá teszi,
hiszen mindnyájan permi tájnyelvet beszélnek, ha nem is
mind feltétlenül a Nagy Permia tájszólására hasonlót.
Ez onnan ered, hogy amikor ezek az emberek megsokasod-
ván Permből való áttelepülésük után, itt különböző te-
rületekre szétszéledtek, megváltoztatták nyelvüket is.
Hiszen egyesek, akiknek településeik az Irtis mentén
vannak és állandó kapcsolatban vannak a tatárokkal,
permi nyelvüket a tatár nyelvnek megfelelően módosí-
tották. Mások pedig, akik az Ob felső folyása mentén
az övéiktől nagyon messzire eltávolodtak és érintkezés-
be kerülve különböző népekkel: a kalmükökkel, a Pegaja
Hordával és másokkal, ezek nagyon megváltoztatták nyel-
vüket, úgyhogy alig valami egyezés maradt a permi
nyelvvel és nagy nehézséggel ért meg az egyik a másik
beszédéből valamit. Azok pedig, akik az Ob mentén le-
felé élnek, a helyes permi nyelvet beszélik, mivel
ezek átkelvén a „Kameny”-en [Urál-hegység], ami Perm
közelében fekszik, nem távolodtak el messzi földekre
Permtől, hanem annak környékén élnek, így az állandó
kapcsolatok révén megőrizték permi nyelvüket, világos
bizonyítékául annak, hogy ennek a nemzetségnek Permiá-
ból kellett származnia. Elcsodálkoztató az, hogy ebben
a nyelvben sok latin név /szó/ akad, és ugyanazt jelen-
ti, mint a latinoknál: azt mondják: „juva”- segítségül
jönni; a latinoknál szintén „segíts”-et jelent.
Evégből a különböző nyelvek bizonyos nyelvjárásokban
fellelhető sajátszerűségének eredete ismeretlen.
18. De ez a föld nem Permiának, hanem osztjákok földjének
neveztetik, mivel - úgy tűnik - az oroszoktól ezt a nevet
kapták. Maguk pedig „Hongyija”-nak nevezik magukat, vagy
ahogy mások mondják, „Kongyija”-nak, földjüket pedig
„Hondümüh”-nek. Az osztják elnevezésnek pedig a követ-
kezők az okai: először; úgy tűnik, abból az időből való,
amikor a szent keresztség és az isteni kegyelem világos-
sága elől Szent Sztyefan Nagy Permia püspökének idején
elmenekültek, akkor az oroszok, látván az ő bálványimá-
dásuk Permből elhurcolt maradványait [osztanki], elnevez-
ték őket osztjákoknak az „osztanki” szó nyomán.
A második a következő lehet: ahogy valamennyi itteni é-
szaki nép szokásai alapján "szürojadcü" [nyershúsevő]
elnevezést
kapta, úgy ez a nép is szokása miatt, hogy
t.i. halászattal foglalkozik és ezen mindennapi táplá-
lékából semmit sem vesz szárítottan a szájába, csak a
halcsontot [osztyi = csont, szálka], úgy tűnik, innen
adódik az osztják elnevezés, ami az oroszoktól maradt
rajtuk.