V. fejezet Osztjákok megkereszteléséről az 1713. évben
| ← IV. fejezet Az Istenhit kezdetéről és a bálványimádás kiírtásáról az osztják földön | Rövid leírás az osztják népről (1715) szerző: Grigorij Novickij, fordító: Ferincz István | VI. fejezet A vogulok megkereszteléséről az 1714. évben → |
V. FEJEZET OSZTJÁKOK MEGKERESZTELÉSÉRŐL AZ 1713. ÉVBEN
Ezen nép istenfélelmének legélenjáróbb munkálója, a hercegi
fenség, Szibéria kormányzója, szerfölött buzgólkodott az e-
vangélium tanításának terjesztésében, és jelen 1713. évben
újból minden szükségessel ellátva ugyanazt, a már korábban
kiválasztott evangéliumi tanítás mesterét, a főpap eminen-
ciáját a megfelelő hajóúton ugyanazon osztják települések
közé bocsátotta. A nép pedig látva hitetlenségük korábbi
erődjeit, az istenként tisztelt bálványaik hullását és
azok annyira megtört erejét, hogy semmi egyebet nem lehe-
tett látni csak keresztet, pusztulást és hamut, ezért aztán
a bálványimádás őket vakká tevő sötétsége letörlődött sze-
mükről, és felnyílt szemük a kellemesebb evangéliumi tanra,
ami mint az értelem megvilágosítója, lehetővé tette számuk-
ra, hogy az igaz Istent ismerjék meg. Az ige tanítója pedig
azok települései között elérve a voszpoli, kavzimi, sorkovi,
belogori és más jurta-falukat, alapos és mindennapos tanítás-
sal az evangéliumi tanokat megvilágította, ennek világossága
folytán sokak megtértek, és az Úr keresztelőmedencéjében so-
kaknak megadatott a Mindenhatótól, hogy új emberré szülesse-
nek. Az Úr jobbja elpusztította a bálványimádás gonoszságát,
leküldte az égből kegyelmét, kiirtotta a rabságot és szabad-
ságot teremtett, akik pedig az ördög rabságának gyermekei
voltak, most abban a kegyelemben részesültek, hogy az is-
teni kegyelem szabad fiai lehettek. Olyan dúsan áradt szét
ez a tanítás, hogy betöltötte az egész osztják földet. Azon-
ban a különböző álnokok, a jó ősi gyűlölői e kedvező kezdet
elé akadályokat gördítettek.
2. Bizonyos jurta-falvak, amelyeket „Atlüm”-nek neveznek, amely-
ben az ősi ottani lakosok elbeszélései alapján, úgy vélik, hogy
Panszotnyik, egy bizonyos jós lakik, aki Szent Sztyefán permi
püspökkel a maga gonosz hitetlenségében vitába szállt; később
pedig legyőzve hitetlenségében, elmenekült Permből, /A Kameny-
en keresztül szibériai földre/ és itt telepedett le. Ezen a
régi hitetlen lakóhelyen, ahol a nép és az emberiség megvál-
tásának ellensége a csalárdság és gáncsoskodás különféle há-
lóit vetette ki, nagy tömeg gyűlt össze, hogy együttesen áll-
janak ellen az evangélium terjesztésének. Az Üdvhirdetés mes-
tere midőn terjesztette tanítását, nemcsak a fülükkel nehezen
hallották, hanem még jobban elteltek haraggal és sokáig har-
coltak ellene, azonban alávetették magukat az igazságnak és
meghajoltak a hithirdető üdvös utasítása előtt.
De a határtalan gonoszsággal eltelt ördög felbujtott közülük
egy embert, akinek rút ábrázata is jelezte gonosz természetét,
hiszen a nagy gonoszság közvetlen emberi szemlélet alapján
is megmutatkozik; alacsony, fekete, sovány és annyira gonosz
volt, hogy csalárdságával mindenkit félrevezetett, ellenünk
hangolt. És kezdték magát a mestert a kikötőből kikerget-
ni. Átengedve a kellemetlen kikötőt, ahol a sekély [vizet]
a hullámok homokkal hordták tele, az ostromló hullámok-
tól ugyanakkor a hajótörést kapott és nagyon el volt ke-
seredve a mester, mivel az egész nép ellene volt, a gonosz
és rút ábrázatú bujtogató fellázította őket. A mester a-
zonban nem szűnt meg tanításával felvilágosítani őket,
szelíd szavakkal kezdte őket kérlelni: „Benneteket bölcs
férfiaknak látlak, nem pedig az igazság ellen harcolók-
nak - monda - kérlek benneteket, hagyjátok ezt az éret-
len elméjű férfit, ezt a gyerekeskedést, nem való, hogy
egyetlen ember esztelen szavaitól ily értelmes férfiak
félrevezettessenek.” Ezekkel a kedveskedő, de inkább okta-
tó szavakkal oly buzgóságot váltott ki bennük, hogy vala-
mennyien, megvetve ennek a lázongónak ellenkezését, együttes
örömmel és valamennyien az Úr keresztelőkútjához kezdtek
járulni. A mindenkinek üdvözülést akaró magát a lázadót
is megóvta az örökös kárhozattól, aki szintén csatlakozott
a hívők egységes gyülekezetéhez, amely már megtalálta az őrök
életet: ugyanis nem akart elmaradni fegyvereseitől, s
a többiekkel együtt ugyanazon hitvallás eszmei közösségé-
hez csatlakozott.
3. Amidőn pedig az Úr keresztelőmedencéjébe értek, a gonosz
szellemtől újból felbujtottan kérték, hogy feleségeiket
és gyermekeiket hagyjuk megkereszteletlenül, olyan kéte-
lyük támadt ugyanis hogy valami véletlen folytán a kicsik
közül valaki a vízbe fulladhat. Ezt a kételyt az ősi ellen-
ség [az ördög] nagyon álnok, gonosz követe művelte. A mester
pedig buzgóságában tolmácsokon keresztül így válaszolt: „Ha
közületek csak eggyel is megtörténik ez, ne kegyelmezzetek életem-
nek, hanem ugyanabba a mélységbe vessetek engem, ezt a ki-
jelentést teszem magam ellen, erősen reménykedve az én vé-
delmezőmben, az Üdvözítőben.” Hozzáfogtunk a tisztátalan
szellem űzéséhez, azonban midőn a pap az egyik előtte álló
asszonyra ráfútt, így szólva: „távozz belőle,” az asszony
hirtelen összeesett, mintha halott lett volna. Ettől a vá-
ratlan eseménytől sokak elszörnyedtek és eliramodtak, azt
gondolván, hogy ezekben a szavakban láthatatlan gyilkos erő
van, másokat pedig a félelem haragra gerjesztett. A keresz-
telők pedig felemelvén őt a földről, a gonosz szellem űzé-
sével fel nem hagytak, amíg ez az asszony mintegy álomból
ébredvén, kezdett kicsit magához térni. Amikor megkérdez-
ték: hogy miért sújtotta ily gonosz szellem, elmondta, hogy
korábban, amikor még hitetlen volt, démonokkal jövendölte-
tett, „és evégből egy bizonyos kórszellem sújtott, de ez
a szellem most elhagyott engem.” És így ennek a gonosz
mesterkedései semmit sem tudtak megakadályozni, amidőn va-
lamennyien az Úr keresztelőmedencéjébe örömmel vonultak,
engedelmeskedve az Istentől kinyilatkoztatott előírásoknak.
4. Nem hagyott fel azonban az ősidőktől fogva gonoszságra
bujtó, zabolátlan cselszövő, az Antikrisztus szolgálója,
a mohamedán eretnekség közöttük tevékenykedő és isten-
telen szertartásokat végző Abüz nevű szolgája a legra-
vaszabb eszközökhöz való folyamodással. Megkísérelte ezen
osztják nemzetséget a muzulmán hitetlenségre csábítani,
és először a „burejkovi” jurta-falvakba vonult be, és el-
kezdte ott becstelen tanításának konkolyát széthinteni,
ahol az igaz istenhit illatozó liliomai kezdtek hajtani.
Leginkább pedig azzal a hazugsággal kezdte ezt a népet
az újonnan megfogant igaz hittől eltántorítani, hogy a
keresztény törvényeket mint nagyon súlyosakat, terhese-
ket, nehezen elviselhetőket adta elő: hogy az tiltja a
többnejűséget, nehéz böjtökkel sújtja őket, máskor meg
a hústól kell megtartóztatni magukat, hitetlenségében a
többnejűséget mint a testnek megfelelőt állította be.
Ugyanis törvényük szerint, aki amennyit akar, annyi
feleséget tarthat; lóhúsból és más egyéb húsból tilalom
nélkül esznek, amely gyönyörök révén a népet nagyon
megnyerte az ő hitetlenségének. Különböző kedvezménye-
ket ígért: mindenekelőtt ősi hitetlenségük egy bizonyos
mértékű gyakorlását és a mohamedán hit egyesítését, és
semmi egyebet nem kell átvenniük, csupán a körülmetélést
és őszentségének, Mohamednek a tiszteletét, aki a túlvilá-
gon is mindenféle jót készít nekik elő: mindenféle szép-
seggel feldíszített gyönyörű nők nagy számát ígérte min-
denkinek, akik csak nekünk és nektek lesznek, a kereszté-
nyek pedig ebben a szerencsében nem részesülnek majd, és
még más egyebet is gátlástalanul összeígért. A nép pedig
ez iránt elfogult volt, mivel nagyon nőkedvelő volt,
hallgatott a csalásra, leginkább pedig a nők túlvilági
vélt kedvessége ösztönözte őket, és kezdték magukat mu-
zulmánoknak nevezni. Ettől elbűvölve kiáltásokat kezdtek
hallatni és a feldühödött nép íjakat, nyilakat, kopjákat,
puskákat ragadott és lövöldözni kezdtek, és a mieink közül
hármat halálra sebeztek, és magának az első prédikátornak
a hasába lőtt puskából az ő kenézük, de az Úr jobbja cso-
dálatos módon megóvta őt, hiszen a golyó csak egy lyukat
ütött a ruháján és azon hellyel szemben hátul kiment.
És ilyképpen a többiek ezt látván, elfutottak. Azonban
semmit sem ért el ez az ő elméjüket elvakító és elsötétítő
bódult ígérgetésével: ahol felragyogott az evangélium igaz
világossága, amely szellemével újjávarázsolta elméiket. Ott
ezen prédikátor csalárd ígérgetését és gonosz ravaszkodását
felismervén, földjükről elkergették és valamennyien pedig
a keresztséghez és az igaz hithez csatlakoztak.
5. A megváltás mindig megszégyenített és legyőzött gáncsoló-
ja [t.i. az ördög] álnokságában még jobban eltelt gonosz-
sággal és irigységgel a romlást hozó hálóit újra kivetette.
Egy bizonyos idő elmúltával az Ob folyón hajózva, a part
mellé álltunk és erősen kikötöttük a hajót. A munkát vég-
zők a többiekkel együtt látva a mindent beborító csöndet,
éjszakai nyugalomra kimentek a partra. Éjjel három óra
körül pedig, amikor mind a parton elpihentek, a pappal,
aki éppen bevégezte esti fohászait, a hajón maradottak-
kal imbolyogni kezdett a hajó; amikor feljöttek a hajóra,
hogy lássák, mi ez, akkor hullámok között találták magu-
kat. Váratlanul pedig háborgó szellem vert zajt, szél ka-
varodott, hogy a hullámok a hajót ide-oda hordták, úgy
véltük, hogy elpusztulunk, ami a nagy 0b folyón a nagyon
kegyetlen hullámok miatt gyakran megtörténik. Azon keve-
sek, akik a hajóban maradtak, látván, hogy nem képesek
segíteni, nagyon elszörnyedtek, és nem akarták a közel-
gő halál szörnyűségeit és borzalmát látni, valamennyien
a hajó belsejébe menekültek. Az evangélium hirdetője, a
főpap eminenciája, egyetlen szolgálóval a hajó fedél-
zetén maradt, kétkedés nélkül bízva az erős Mindenható
segítségében és közbenjárásában, bátorkodott egy nehezen
fölhúzható kis vitorlát felvonni, amelyet a szél elkap-
va, még jobban fölhúzott, és a hajót pont a hullámokra
helyezte. Onnan pedig kormányos nélkül vitte a hajót egy
megfelelő és szélvédett kikötőbe, ahol megmenekültünk
az Úr közreműködésével, hiszen rá a tenger és a szelek
is hallgatnak, mivel alkalmas helyet is találtunk; a szél és-
a hullámok lecsendesedtek: A későbbiek során az újonnan
megkeresztelt idegenektől értesültünk, hogy azok ugyan-
akkor a levegőben repülő, lángoló fegyveres férfit lát-
tak, amint az kopjáját a mester hajójába vágta, így kiált-
va: „Másodízben szenvedek tőled; harmadszorra pedig már
nem fogom tűrni!”
6. Mindig annyi baj és munka nehezítette a hittanító mester
buzgóságát, hogy az hasonlatos volt a hánykódó hajóhoz,
amelyet a szél ide-oda hord, azonban a maga előre kitű-
zött célja felé halad. így volt ez a mester is, bár bajok
háborították: néha az öregség, ami maga nagy teher, az
ottani levegő zordsága és csípőssége sújtotta, vagy a
nagyon fárasztó utazástól merült ki, olykor az ellen-
szegülők zavartsággal és félelemmel eltelt haragja fé-
lemlítette meg. Azonban nem rettent meg, leküzdhetetlen
buzgalma nem merült ki, hanem mindig ezen szándék felé
haladt, amíg meg nem találta ezt a jó menedéket, ahol
megpróbáltatásoktól nem mentes hajóút után az óhajtott
siker koronázta munkáját. Ugyanis az Úr segítségével ebben
az évben oly kegyelemben részesült, hogy háromezer ötszáz
lélek keresztelkedett meg, és az Irtis, az Ob és egyéb
folyók vidékét a Mindenható kegyelme tölté be, ugyanis
az égi Szentlélek által megvilágosultak.
És maguk az egek is jelen voltak megkeresztelésükkor,
bizonyos csodálatos jótéteményükkel; a legkülönbözőbb
időpontokban, a legkülönbözőbb helyeken sokan keresztelked-
tek meg, de sehol sem történt ez szakadó eső nélkül, mintha
maga az ég segített volna a bálványimádás ocsmányságának
lemosásában. Néha a legteljesebb csend és fényesen ragyo-
gó nap ellenére, amidőn elkezdődött a keresztelés, akkor
váratlanul az ég csatornái is megnyíltak, kellemes esőt
adtak, ezzel kinyilvánítva a Mindenható kialvó haragját
és dühét, amire őt a bálványimádás gerjesztette. A közel-
gő téli időszak miatt befejezve hajóútját, a hitszónok-mes-
ter elégedetten sikerével, elhagyta ezeket az isteni ke-
gyelemmel eltelt folyók vidékét. Mert ezeket valaha a bál-
ványimádás fertelme mocskolta be, most égi kegyelem ra-
gyogja be őket, és méltónak találtattak, hogy a bálvány-
imádás förtelmétől megtisztuljanak, a keresztvíz által
pedig a megváltásban részesüljenek. Többnyire a nagy Ob
folyó szolgált a megváltást jelentő keresztelő medencéül.
Róla szólnak méltó Hiedelemmel az alábbi /vers/sorok:
- Midőn a tenger Izrael fiait megmenté
- Megnyílván, a vad Fáraót magába temeté.
- Így lőn a dicső Ob is sírja Faraónnak, s
- a Sionig vivő útja a pogányoknak. E
- víztől pusztula el a kígyónak feje,
- Minek gőgös dicsőségét trónus hirdette
- Midőn a tenger Izrael fiait megmenté
- A pogányok között, de e trónust ledönték
- A hullámok, s a népet szabaddá tevék. Az
- Ob hullámai áldva magasztaltassanak,
- Mert rabságból nemzetségeket szabadítanak.
- A pogányok között, de e trónust ledönték