VI. fejezet A vogulok megkereszteléséről az 1714. évben

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← V. fejezet Osztjákok megkereszteléséről az 1713. évbenRövid leírás az osztják népről (1715)
szerző: Grigorij Novickij, fordító: Ferincz István
VII. fejezet Ismét az osztjákok megkereszteléséről az 1714. évben →
Grigorij Novickij: Kratkoe opssanie o narode ostjackom (1715). Fordította Ferincz István c. egyetemi tanár In: Studia uralo-altaica, III. 1973. (Forrás-kiadvány)

VI. FEJEZET A VOGULOK MEGKERESZTELÉSÉRÖL AZ 1714. ÉVBEN

1. A vogul nép települései a Túra nevű folyó fölött kezdőd-
nek, de benépesítik a Tavda folyó felső folyását is. Ennek
a népnek a nagyobb része a Konda folyó fölött telepedett
le, ahol saját kenézük is van, és nagyobb engedelmességgel
vannak iránta, mint amennyire az osztjákok kenézeiket
tisztelik. Azok, akik a Tavda és a Konda mentén élnek,
közigazgatásilag Pelim vár[os]ához tartoznak és az ott
lévő parancsnok irányítja őket. Földjeik különfélék: a
Tavda és Tura mentén lévők a tatárokkal határosak, tőlük
vették át ezek a földművelést és szorgalmasan végzik a
termények vetését és betakarítását. Azok pedig, akik a
Konda-folyó mentén élnek, ezeknek az osztjákokkal van
közös határuk, és vad fűfélékkel, vadhússal, és hallal
táplálkoznak. Szegényes táplálkozásukat pedig a Konda-
folyó segíti vad zöldnövények, áfonyabogyók és halak
bőségével. A folyó a verhoturjei sziklák alól ered és
az Irtisbe ömlik: partjait gyönyörű erdők és a jószág
legeltetésére alkalmas legelők övezik. Felbukkannak né-
hol termékeny területek is, mert a vogulság egy része
árpát és zabot vet és arat szerfölött dús hozammal ott,


- 106 -

ahol a folyó az Irtisbe ömlik, ahol a vogulok földjei
az osztjákokéval határosak.

2. Ez a nép eltér nyelvjárásában az osztjákoktól; szokásai-
ban, társas érintkezési formáiban pedig mindenben azo-
nos azokkal. Ugyanúgy nincs semmiféle írásuk, sem állam-
polgári szokásaik, semmiféle művészetük, kézművességük
nincs. Azonban közös, azonos élettevékenységük a halá-
szat, a madárfogás és a vadászat. Szebbek, mint az oszt-
jákok, erősebbek és sokkal harciasabbak, és nem rontot-
ta meg őket az a kor, ami az osztjákokat. Nem is olyan
népes, mint az osztják nép. Hozzá nemcsak szokásaiban
hasonló, hanem balga hitében is megegyezik.

3. Hiszen azonos ezek förtelmes bálványimádása és egyforma
sokistenségük, mivel ugyanazon élettelen bálványokat
tisztelik, az emberi képmásra faragott fát imádják, va-
lamint tiszteletet tanúsítanak valami kopjának és egyéb
hasonmással nem rendelkező fadarab előtt hajlongnak.
Ilyen eszmei közösségbe fonja ezeket hitetlenségük.
Ezen förtelmes áldozatok rendezésének szokásaiban, un-
dorító sokistenségükben semmi különbség sem látszik.
Evégből semmi különös látnivalót nem találtunk, pusztán
különös bálványaikról adunk hírt röviden.


- 107 -

4. A Fekete [füstös, kémény nélküli!] jurta-falvakban néhány
popriscse távolságban Pelüm-városától istenként tisztel-
tek egy kopját, melyhez valami kődarab volt kötözve, ezt
a kopját igazi bálványnak hitték, amelyet régi idők óta
tiszteltek, követve őseiket azok sötétségében és vakságá-
ban, nagy buzgósággal tisztelték. Sátáni közreműködéssel
ezzel egyfajta furfangosan csalárd szemfényvesztést szok-
tak végezni. Amikor ugyanis valami jószágot, rendszerint
lovat, e fertelmes áldozatra elővezettek, akkor az áldoza-
tot végző pap, pusztán egyik kezével felemelve ezt a kop-
ját, enyhén az állat gerincére helyezi és legyen az állat
bár a legerősebb is, térdre roskad és valami láthatatlan
nehezék úgy lenyomva tartja, hogy egészen megizzad és nyög,
és addig felállni és kiegyenesedni nem tud, amíg a kopja
könnyebb nem lesz, és az áldozó pap azt róla újra el nem
veszi. Hitetlenségükben azt gondolják, hogy ebben a kop-
jában az Istenként tisztelt szellem örömét leli a megfele-
lő áldozatban. Ha pedig az áldozatra elővezetett állatra nem
nehezedik rá a teher, nem fogadják el áldozatul, mivel
ennek az Istenként tisztelt pokoli szörnynek nem tetszik.

5. Pelim közelében úgy egy popriscse távolságra volt egy lom-
bos fa, növésében semmihez nem hasonlított, ennek Istenként
való tiszteletét ugyancsak régi elődeiktől vették át; és
semmi sem volt ott, pusztán egyetlen bálvány házikó és az a
fa, azon a fán pedig annyi lóbőr volt kiaggatva a sok fer-
telmes áldozat után, hogy csodálatos, hogy ez a fa ilyen


- 108 -

terhet elbírt, hihetetlenül sok volt rajta ugyanis a bőr.
És olyan erős volt [a fa] hogy még [a közelében] kiontott
sok vértől és tüzeléstől sem száradt el, sem pedig a bő-
rökben hemzsegő férgek nem korhasztották el.

6. Nem messzire ettől a fától, úgy három popriscse távolság-
ra, volt egy bálványtemplom, еbbеn öt, ember formára fa-
ragott, rongyokba csavart fabálványt találtunk. Az egyi-
ken, amelyik a főhelyre volt állítva, valami madár csont-
jai voltak felkötözve — a mellcsont volt a bálvány fején.
A többi előtt pedig egyenként nyírfaedényekben csontok
voltak. A fő bálványtemplom körül kisebb négyszögletű
bálványházikók voltak: a földtől mintegy három könyök[1]
magas oszlopokon; minden oszlop felső része emberi ha-
sonlatosságra volt kifaragva. Ezekben voltak össze-
gyűjtve az áldozati állat megöléséhez szükséges eszközök:
lándzsa, nyilak és egyebek. Külön volt még egy kis bálvány-
tartó, ebben töménytelen csontot őriztek. Amikor ennek oká-
ról kérdeztük őket, hogy miért őriztek egy ilyen csontgyűj-
teményt, a legegyügyűebbek közülük ostobán azt válaszolták,
mintha ínség és szegénység esetén ez a "sajtan”,[2] azaz a bál-
vány eledeléül lenne odakészítve. Ilyen névvel [sajtan]


-109-

illetik ugyanis nyelvükön a bálványokat. Az okosabbjaik pedig, a
természetes ésszel ellentétben azt mondják, hogy az élettelen fa-
bálványnak élelemre van szüksége, úgy mondják, hogy midőn a tisz-
telet és megbecsülés jeléül áldozatban részesítik, nem méltó,
hogy amivel megtisztelik, felsöpörjék, hanem őrizni illik.

7. A legfőbb bálvány az, amelyik. „Konda”-ban van, amelyet
balga hitükben nagyon tiszteltek, s [amelyhez] a legtávo-
labbi járásokból is förtelmes áldozataik bemutatására el-
jártak. De hogy mire hasonlatos, vagy, hogy ez az-e, amit
az osztjákoktól Kondába hoztak, vagy valamiféle régi vo-
gul bálvány, azt nem tudjuk, mivel magunknak látnunk nem
sikerült. Valamennyien úgy mondják, hogy közülük senki
sem merészkedik belépni mocskos hajlékába, még a kenézük
sem, csupán egyetlen áldozó pap jár be. Azt is regélik,
hogy hírmondáskor olyan a hangja, mint egy gyereké, s ezt
különösen akkor hallják, amikor valami áldozatot követel.
És ezt [a bálványt] nagy tiszteletben részesítik, a temp-
lom előtt két bíborvörös ruhás őr áll, akiknek kezében
díszített lándzsa van. Ezeket az eszközöket közös pénzen
szerzik, be, közös tároló helyen tartják, és akkor használ-
ják, amikor a bálványtemplom előtt őrt állnak: mivel úgy
hiszik, hogy elavult és piszkos öltözékben nem illik őrt
állni, gonosz hitük szerint ez a förtelmes ocsmányság


- 110 -

a tisztaság kedvelője. Rá vonatkozóan sok mende-mondát
nem tartottunk figyelemre méltónak /mivel magunk nem lát-
tuk, és nem minden fogadható el valósnak, amit mesélnek/.

8. Megszámlálhatatlan sokaságú bálvány volt Rondában,
de az isteni elrendelés révén sokat elégettek és leromboltak
azok alkotóinak és szolgáinak, kezei. Ez így történt: Nem
értek el oda a megváltás örömteli hírét hirdető prédiká-
tor lábai, amikor előtte az égből az isteni előrerendelés
megteremtette az emberiség gyors megváltása felé vezető
igaz ösvényeket. Szatika [sic!] nevű kondai kenéz, aki a
Konda-folyó fölötti vidéken élők ura, és neki azok aláza-
tosan engedelmeskednek, mivel ősi kondai hercegi törzs le-
származottja. Ennek a hercegnek volt két fia, és a természe-
tes szülői szeretet révén nagyon szerette őket. Valamilyen
eset kapcsán, de inkább az Isteni előrelátás révén súlyo-
san megbetegedtek. Az apjuk pedig a betegség miatt nagyon
szomorú volt és a bálványok közbenjárásáért esedezett, de
még inkább bízott a „sajtancsik”-okban, azaz a varázslókban,
akik általában az áldozatok bemutatói is. Segítségükért
könyörögve azok hazug szája megnevezte, melyik bálványnak
kell áldoznia és azzal biztatták, hogy így fiai biztosan
visszanyerik egészségüket. A rút áldozatok bemutatása ide-
jén pedig, vagy hamarosan az után mindkét fiú meghalt. A
herceg pedig súlyos bánattal eltelve, leginkább pedig a


- 111 -

csalástól becsapatva, fejszét ragadott és sok bálványt
lerombolt. A fenti szándékkal közeledvén pedig a legfőbb
bálványhoz, és amidőn le akarta volna rombolni, a nép kér-
lelte, és bizonyos fizetségtől lecsillapodva, meghagyta
ezt. A többit pedig tűzben elégette, megtisztítva az utat
az evangélium hirdetésének. Maga a kenéz mindeddig megmaradt
az ő gonosz hitének tévelygésében.

9. Amidőn pedig az isteni előrelátás így elrendezte az evan-
gélium hirdetésének útját és a hitszónok lábait semmi sem
terhelte, semmiféle hiány nem akadályozta, sietett az el-
ső ösvényeket megteremteni, semmibe véve a fáradtságot és
a nehéz időjárási körülményeket. Hiszen már kezdetét vette
a járhatatlan utak időszaka, azonban a Mindenható segít-
ségével a hitszónok február 24-én megkezdte útját Pelim
[sic!] felé. A Mindenható kegyelmével, közbenjárásával
és irányításával jó jelet kapott útközben. Valahol egy
kietlen helyen, távol minden emberi településtől, külö-
nösen pedig a templomtól, egy keresztény ember felesége
ikreket szült, s az asszonytól a férje elsietett, hogy
papot keressen, aki megkereszteli őket. Férje késlekedése
azonban kételyt hozott az asszonyra, hogy férje rövid időn
belül megérkezik-e. A közelben lévő úton kellett
éppen mellettük elhaladnia az evangélium küldött tanító-
jának, a főpap eminenciájának. Amikor ő a közelben haladt


- 112 -

el, az asszonya meglátta, hogy ez a főpap. Az asszonyon
meg félelem lett úrrá, mivel a férje késlekedése vala-
mint gyermekeinek gyengesége kétségbe ejtették, hogy
méhének magzatait meg ne fossza Ábrahám kebelétől, bá-
torkodott hangosan kérlelni a főpapot kísérőket: kérjék
meg a főpapot, hogy vegye a fáradtságot, és vigye a két
gyermeket a keresztelőmedencébe. Ezt hallván a főpap
haladéktalanul parancsot adott, hogy készítsék elő a
keresztkutat és megkeresztelte a kicsiket.
Ezt szerencsés előjelnek számítva magunknak, mivel ez a
két ikergyermek a két nemzetség: az osztjákok és vogu-
lok megkeresztelkedésének előjele, akiket szorgos munka-
szeretettel kell törekednünk, megszabadítani a bálvány-
imádás rabságából és fiaivá tenni, a szent keleti pravo-
szláv egyháznak.

10. Ezt a jó előjelet a tett is követte, hiszen alig távo-
lodtunk onnan el egy kicsit, jött egy bizonyos vogul
/vogul nevén L'al'a/', nem hallotta az evangélium hir-
detését /hogy a megváltás igazságáról tudott volna/ és
ő maga kezdte kérni a keresztséget és egész házával
megkeresztelkedett. Így, örülvén a sikeres kezdetnek,
elértük Pelim [sic!] városát, ahová a vogul föld köz-
igazgatásilag tartozik, és onnan irányítja őket az
ottani parancsnok. Ez a vár[os] pedig egészen észak—


- 113 -

közelben van a Tavda folyó fölött és a Pelümka [sic]
túlsó partján, innen van a Pelüm elnevezés is, és ez
egyfajta központ a vogul járások között.

11. Ebben a bizonyos központban a hitszónok és mester a szo-
kásos módon hozzákezdett az igaz hit tanait meghonosíta-
ni, és ahogyan az osztják nép között, úgy e között a szo-
kásaiban azonos nép között is maga jól kitapasztalta a
nekik megfelelő és alkalmas érintkezési formákat. Első-
ként a hitetlenség alapját kezdte irtani: az istengyalázó
bálványokat. Valamennyit lerombolta és felégette a város
környéki járásokban, ahol csak voltak bálványok. Rondába
pedig tisztelettel elküldött, hogy hozzák el az evangélium
hirdetésére a kenézt, de az, a jó ősi ellensége, csalárd-
ságai miatt nem jött el és a korábban már említett bálványt
őrizte. Magának az ige hirdetőjének pedig lehetetlen volt
oda Rondába sietnie, mivel nem akarta elhagyni azokat,
akik a városban tanulták az evangéliumi tanítást; hiszen
némelyek megszabadultak a bálványimádás sötétségétől és
az evangélium igazságának világossága folytán megtértek.
Eljött pedig egy elöljárójuk, a /vaglini/[3] járás száza-
dosa, de ez egy csepp ellenállást sem tanúsított a tanítás-
sal szemben, erős vágyra lobbant, hogy megkeresztelkedjék
és maga hozta tudomásunkra a maga korábbi elhatározását.


- 114 -

Amidőn pedig — mondá — kiléptem otthonomból, feltettem
szívemben, hogy a parancsnak engedelmeskedem és csatla-
kozom a keresztséghez. És ő volt az első, aki megkeresz-
telkedett a városban, és ezen kezdet után mások is kezd-
tek megkeresztelkedni.

12. A már széles körben folyó térítés elé sok akadályt gör-
dítettek az istentelenség védelmezői: ezen járásokból
való négy nemes férfi, akik mindenkit fellázítottak és
elzárták a megváltás útját. Hiszen mindenki elfordult a
mester tanításától, de a mester egyre sokszorozta, növel-
te a hithirdetés és tanítás munkáját, és a mindennapos
tanítás során kezdte eltévelyedésüket megmagyarázni ne-
kik, beláttatva velük, hogy a természetes ész ellen va-
ló Istenként imádni saját kezük munkáját, és hogy a ma-
guk készítette, lélek nélküli, néma fadarab vagy kődarab
előtt imádkozzanak.
Azonban ez a nép haragjában hasonlatos volt a kígyókhoz:
bedugván füleiket, siketek voltak, mint az áspiskígyó,
nemcsak nem figyeltek a tanításra, de még hallani sem
akarták, mivel a régi szokásaikat szerették és elfogultak
voltak az ősi hitetlenséggel szemben, hiszen könnyebben
lemondtak életükről, semmint elveszítsék az ősök által
meghonosított balga-hitűséget. Ezáltal nem kevés elked-
vetlenítő többletmunkát okozva a mesternek, mivel az


- 115 -

igaz hit védelme lankadatlan munkára ösztönözte, az oly
sok pusztuló ember fölött érzett szánalom pedig szünte-
lenül szomorúságot váltott ki belőle és ezen bánattal,
szomorúsággal szemben hosszú ideig folytatta a harcot,
hogy már kételkedni és csüggedni kezdett. Közel volt az
idő, úgy vélte, hogy munkás igyekezetét ezzel a bánattal
fejezze be. Március 17. napján, ugyanazon a napon, amikor
a szentéletű Alekszej ünnepe adódott, az ige tanítója az
újonnan megkeresztelt hívők egy kis gyülekezetét a kereszt-
ség után bevezette a templomba, az igaz hitre oktatta ő-
ket és az isteni titkok [szentségek] részeseivé avatta.
Mégis elszomorodott volt, hogy annyira felemelő munkájá-
nak kevés óhajtott sikerét látta, de a Mindenható gondvise-
lése hamarosan megkönnyítette ezt a bánatot. Kimenvén u-
gyanis a templomból, váratlanul a /Tahtan/ járás több mint
kétszáz embere jött a templomajtó felé, és az igét hirde-
tő színe előtt leborulva kérték a szentséget, akkor az
annyira örülni kezdett ennek az óhajtott sikernek. Más,
nagyon kellemes látnivaló is bekövetkezett; azon a koráb-
ban említett hitetlenség négy oszlopa, a gonosz védelme-
zői és a keresztség ellenzői alávetették magukat az igaz
hitnek. Az Úr jobbja ezek szívének megátalkodott gonosz-
ságát, haragját kiirtotta és ott a kegyelmet és a bölcs
alázatosságot emelte magasba, ahogy egyet hívén a többi-
ekkel, elfogadták a hitszónok tanítását, engedelmeskedtek


- 116 -

az isteni előírásoknak. Ezért nagy, ünnepélyes hálaadás-
sal fogadván őket, tanította azokat, és ahogyan hitetlen-
ségükben a gonosz védelmezői voltak, úgy ezután az isten-
félelem buzgó követőivé lettek. Velük, pedig sokak meg-
keresztelkedtek: több mint négyszáz lélek, a különböző
járásokból, a többi falvakba pedig papokat küldött ezek
feleségeinek és gyermekeinek- megkeresztelésére és egyéb
kimaradottak megkeresztelésére. A hittanító mester pedig,
az istenfélelem tanítóit és útmutatóit hátrahagyva az
újonnan megkeresztelkedett népnek, maga visszatért
Pelimből [sic!], mivel a megfelelő idő újból az osztjá-
kok földjére siettette.

13. Ezt az [odavezető] utat ugyancsak nem töltötte tétlen-
ségben, hanem a vogul településeken áthaladva ugyanazon
ige tanítását hirdette és sok hívet szerzett isten egy-
házának, sok újonnan megkeresztelkedettet fogadott az
egyház fiává. Többen ott gyógyulást nyertek, leginkább
a Fekete jurtában, ahol volt egy tizenkét éves hajadon,
aki a keresztségben a Marija nevet kapta, s aki annyira
beteg volt, hogy amikor hozzáfogtak a gonosz szellem
űzéséhez, akkor még rövid ideig sem tudott állni, hanem
kézben tartották; a szelleműzés után pedig kezdett
lassacskán megkönnyebbülni a betegségtől. Azonban nem
volt képes maga elmenni a keresztelő medencéig, hanem


- 117 -

vezették és vitték, a megkeresztelkedés után pedig maga
ment el lakóházáig, [és ugyanazon órában egészséges volt
és elkezdett fát hasogatni!], mintha nem is lett volna
azelőtt beteg. Hasonlóképpen volt egy tízéves kisfiú,
akinek a lába volt beteg, daganat volt rajta. Amikor
pedig a keresztelő medencébe bement, onnan egészségesen
jött ki. Ennek a kisfiúnak az anyja, aki ezt látta, kér-
te, hogy újból merítsék a vízbe, hogy másodszor is meg-
keresztelkedjék, hogy betegségéből a legtökéletesebben
kigyógyuljon. És nagyon csodálkoztak az Isten csodála-
tos kegyelmén, hiszen ki más, mint az Isten tesz csodá-
kat az újonnan megkeresztelkedett nemzetségnek, hogy di-
csőségét megismertesse és kinyilvánítsa.

14. Annyira eredményes volt a visszafelé tartók ezen útja,
hogy nemcsak ezek keresték a megváltást, hiszen hozzá-
juk eljutott az evangélium hírnöke, hanem mások is, akik-hez
nem értek el ezek a hírnökök.
Különben akik a hitetlenséghez ragaszkodtak, és bujdostak
az evangéliumi megváltástól, saját maguk akadtak fenn a
megváltás hálóján. Ez pedig ekképpen történt: amidőn maga
a hitszónok visszatérőben Pelümből útközben tanításával
sokakat megtérített; néhányan, akik a mohamedánizmus
istennek nem tetsző tanában hittek, és a vogul települé-
sek közelében tartózkodtak, miután féltek ettől a hitter-


- 118 -

jesztőtől, leginkább az ördögi fondorlattal felbujtott,
„Kosicskije” jurták kenéze, aki látva az arra elhaladók út-
ját, akiket a főpap eminenciája küldött Tobolszkba, maga
[a főpap] pedig más úton a tyumenyi kolostorba tért, ör-
dögi dühtől felbujtva, összeszedelőzködvén gyilkos kéz-
zel ezen települések mellett elhaladó küldöttekre támad-
tak. Azt remélvén, hogy itt lesz maga a főpap, de azt
nem találták, a küldötteket pedig nem tudták elpusztíta-
ni, mivel sok vogul követte őket, akik meg kívántak ke-
resztelkedni, ezeket észrevéve, megfélemedve, elmenekül-
tek. A főpap pedig, miután tudomást szerzett erről, kér-
te a polgári igazságszolgáltatást, hogy vallassák ki ezt
a kenézt, miért támadt gyilkos kézzel az ő küldötteire,
akiket nem hozzá küldtek.

15. Amidőn ez a herceg a polgári igazságszolgáltatás hatósá-
gai elé került, az közel volt méltó kivégzéséhez, amitől
nem menekült volna meg, ha a hittérítő nem folytatta vol-
na tovább az útját az osztjákok földjére, ő ugyanis ma-
gával vitte ezt a kenézt, nem azért, hogy büntesse, ha
nem hogy az isteni hitre tanítsa. Nem sokáig tartván ki
a mohamedánizmus gonosz tanának sötétsége mellett, az
evangéliumi hit tanítása folytán kezdett megtérni és
megkeresztelkedett. A megkeresztelkedés után pedig To-
bolszkba küldték, ahol Joan főpap eminenciája, a szibéri-


- 119 -

ai érseki székhely kormányzója fogadta őt. Ő szintén
az igaz hit buzgó, és fáradhatatlan munkálója lévén, bő-
kezűen megvendégelte, elküldte a kenézt járásaiba egy pap-
pal, hogy az igaz hitet tanítsák, ahol a mohamedánizmus
hívei közül több mint háromszáz lelket kereszteltek meg
és ily módon az istentelen muzulmánizmus, bár oda hitté-
rítőt nem küldtek, kezdett megfogyatkozni, hála az Úrnak,
a jövőben is segítőnek.


- 120 -

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Könyök = hosszmérték, kb. fél méter.
  2. VÖ. VNGy Г: 067; Karjalainen,Jugralaisten uskonto 136
  3. = Vaglja /Vol'-ja/, 1. VNGy II.0185, 723.