II. fejezet A lakosok életéről és szokásairól és egyebekről

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← Rövid leírás az osztják népről (és az I. fejezet)Rövid leírás az osztják népről (1715)
szerző: Grigorij Novickij, fordító: Ferincz István
III. fejezet A bálványimádás istentelenségéről →
Grigorij Novickij: Kratkoe opssanie o narode ostjackom (1715). Fordította Ferincz István c. egyetemi tanár In: Studia uralo-altaica, III. 1973. (Forrás-kiadvány)

II. FEJEZET

A LAKOSOK ÉLETÉRŐL ÉS SZOKÁSAIRÓL ÉS EGYEBEKRŐL

1. Ez a nép életmódjában hanyagnak, nemtörődömnek, szokat-
lannak tűnik, mintha a világ legutolsó embere lenne; azon-
ban az arcukat az európai népek szépségéhez hasonlatosnak
látjuk: sem nem vadállati formájú, sem nem sötét bőrűek,
mint más népek: etiópok, kalmükök. Magas növésű nem sok
van közöttük, középmagasak, kis szeműek, könnyedségükről
ismertek, erejükről kevesek híresek.
Életük első megnyilvánulásaitól kezdve szokásaikban szer-
fölött egyszerűek és állampolgári kötöttségektől idegen-
kedők.

2. Ha egy, közös is az út mindenki számára: születni, élni
e világon és eltávozni e világból, azonban az ilyen al-
kalmakkor a különböző népeknek különbözők a szokásaik:
egyesek, mint a zsidók és a mohamedánok, hitük törvénye
szerint az újszülöttet körülmetélik; másoknak pedig
állampolgári jogai, kötelezettségei vannak, a nevelés
és társas érintkezés is szabályozva van, lakomáznak és
más örömteli jeles szokásaik vannak. De ez a nép sem
törvényes, sem állampolgári szokásokat nem gyakorol.


- 36 -

Amikor gyermekeik születnek, akkor a nyomorgó, tudatlan
osztják, töprengve, hogy milyen nevet adjon az új-
szülöttnek, kimegy a hajlékából és az arra haladó ke-
resztények útját keresve a közelben, néha, ha véletlenül
rájuk talál, őket kéri, mondják meg, milyen nevet adjon
az újszülöttnek, és ezért találunk sok orosz nevű nem isten-
hívőt.
Ha pedig a véletlen nem siet segítségére töprengésében,
azaz nem talál embereket, akiktől nevet kérhetne, akkor
arról nevezi el gyermekét, amit először meglát otthoná-
ból kilépve: madárról, vadállatról vagy valami másról.
Szegénységükben megvan az a szokásuk is, hogy gyermeke-
iket születésük sorrendjében első, második vagy harma-
dik fiúnak nevezik el, leánygyermeknek pedig semmiféle
nevet nem adnak, amikor az feleség lesz, akkor adják
neki a maguk nyelvén az "anka" nevet, ami annyi mint
„feleség.”

3. Szüléskor feleségeiknek mintegy törvényszerű teendője,
amit őseik szokásaiból vettek át, hogy midőn a szülő
nő közel érzi a szülés idejét, elvonul a közös hajlék-
ból és egy különálló házikóba megy, ahová férfinak nem
szabad belépnie.
Amikor szül és utána három hétig, sőt még tovább ezen a


- 37 -

helyen kell maradnia, nem mehet be olyan helyre, ahol
férfinép tartózkodik. Eltöltve a szokásos időt, tűzön
ugratják keresztül, hogy megtisztuljon. A tüzet három-
szor átugorván mehet férjével közös hajlékba.

4. Ha az egész világ számára közös isteni jobb előre meg
is határozta a gyermekszülés fájdalmának mértékét, ehhez
a nemzetséghez ugyanazon Mindenható jobbja kegyelmes
volt. Az emberi élet lényege szempontjából a legége-
tőbbnek és legszükségesebbnek tűnik, ahogy az Úr ezt
a terhet elrendezte és megkönnyítette, hiszen áldott
állapotban lévő asszonyaik néha télidőben /itt a Sark-
kör alatt nagyon hideg szokott lenni/ kénytelenek nyomo-
ruk miatt lakhelyeikről más helyekre vándorolni. Elő-
fordul, hogy a vándorlóknak útközben kell szülniük,
de ezen akadályok és a fájdalom nem tartja vissza őket
útjuktól. A megszületett csecsemőt a földről azon órá-
ban felvéve, hóval bedörgölve, a szülési fájdalmat le-
küzdve, folytatják az előttük álló utat. A csecsemőt
pedig melléhez a ruhája mögé helyezi, ami rendszerint
menyhalbőrből készült kabát. Ez olyan melegtartó ruha,
amely a rendkívül erős fagyon más ruházat nélkül ugyan-
úgy megtartja a meleget, mint a lenvászon ing.
Midőn pedig a kegyetlen szelektől a csecsemő újból or-
dítani kezd, akkor az anyja újból a hóba teszi, bedör-


- 38 -

zsöli és ezzel enyhíti a fagy és szelek zordságát, ugyan-
akkor ezzel rászoktatja a zord és kegyetlenül kemény é-
letmódra, mivel ez a jó lényévé válhat. A türelemre neve-
lésből nem születik türelem, a jellem és szokás erősebb
a természetnél.

5. Ez az egyszerű és vad nép erkölcsi szokásaiban többnyire
a vadállathoz hasonlatos: idegenkedik, kerül mindenféle
érintkezést más állampolgárokkal, többnyire magányos he-
lyeken szokott élni, néha ugyanis egy, néha két jurta
van egy helyen. Akad ugyan sok jurta egy csoportban is:
mégis azokban, akik Tobolszk és más városok közelében
laknak és ott vannak településeik, kevés az állampolgárok-
ra jellemző vonás. Azok pedig, akik távoli vidékekre és
pusztaságokra elvándoroltak, nagyon vadak. Egyébként
pedig valamennyien egyformán semmiféle írásjegyekkel és
tanítással nem rendelkeznek, de nem is fogadják el őket.
Evégből semmiféle jogszabályuk, törvényes rendelkezésük
nincs, a természet törvénye vezérli őket, ami a jó és a
rossz természetes felismerésében áll, és ezek révén a
nekik ellentmondó dolgot: a rosszat, az illetlent fel-
ismerik. A természeti törvény szilárd alapját: az egy-
más iránti kölcsönös baráti szeretetet, megtartják.
Ugyanis, ha kiirtják a baráti szeretetet, akkor a ter-
mészeti törvény alapját pusztítják el, ahogy a gyilkos-


- 39 -

ságok és más törvényellenes tettek kiirtják a baráti
szeretetet, rombolják a természeti törvény alapját.
Azonban jól őrizvén a természeti törvényt, az osztják
nép sok nemes cselekedete nyugszik ezen, hiszen nem hallani
közöttük lopásról, gyilkosságokról és más egymásnak oko-
zott sértésről. Ha mégis valamely balszerencse során tör-
ténik néha törvénybe ütköző tett, az ilyet cselekvőkkel
szemben nagyon szigorúak és környezetükből kivetik őket.

6. Mindenekelőtt sok igazságszerető van közöttük, hiszen
amikor nyomorúságuk miatt a kölcsönzők adósai lesznek,
az üzletkötés után pedig némelyeknek, nagy nyomorúság-
ra jutván, nincs mivel megfizetniük az adósságukat, a
hitelező pedig olykor, ha sem írással, sem tanúkkal nem
tudja adósát bizonyítani, a dolog régi volta miatt
a késlekedőt nem keresi. Azonban a hitelező előtt vét-
kes adós, bár ravaszsággal és csalással hazug módon
megbújhatna vagy elrejtőzhetne, de őszintén megvallja a
maga nyílt szívűségében vétkét, és mivel nincs miből
megadja adósságát, ezért gyermekeit és feleségét a köl-
csönzőnek örökös szolgálatra átadja, és ezen szokás
folytán a hosszú idők során összejött adósságok miatt
dédatyáik és atyáik után semmiféle birtokot, vagyont
nem örökölnek - a kölcsönt adóknak igazat mondanak és
adósságukat minden ravaszkodás nélkül megadják. Ezért


- 40 -

ebben az egyszerűségben és törvénytelenségben rejlő
sok erény engem az „Apostol”-ban mondott szavakra em-
lékeztet és azokat e népben megvalósulni látom; hogy a
törvény nélkül élők, jót akarván cselekedni, megtalálják
a törvényt.

7. /Mivel semmiféle írásuk nincs/ az oroszokkal pedig keres-
kedelemben és érintkezésben állnak, szorultságukban segít-
séget kapnak tőlük, így az adóslevelet időnként kénytele-
nek valamilyen kézjeggyel ellátni. Akkor ehhez a szokás-
hoz folyamodnak: vannak bizonyos jeleik, díszítés a ke
zükön és ujjukon vagy a lábukon, amelyeket különböző ala-
kúra és vonalúra rajzolnak ki fekete festékkel még gye-
rekkorban. A kézen vagy a lábon, vagy az ujjakon mély
tűszúrások révén korommal és más szerekkel úgy bedörgö-
lik, hogy a halálukig nem kopik le. És ezen jeleket hasz-
nálják aláírás helyett, kézzel kirajzolják a maguk jeleit,
vonásait és ezzel hitelesítik az adósleveleket. De nem-
csak a fenti használat céljából van ez náluk, hanem
egyfajta díszítésnek tartják és az osztják női nem a
két kezét ugyanúgy telepettyezi, s ezzel a fekete anyag-
gal díszíti, de ezt a díszítést madarak és vadak figu-
rái adják.

8. Ez a nép nemcsak írással nem rendelkezik, ahogy már


- 41 -

korábban említettük, hanem semmiféle bonyolultabb kézmű-
vességet nem folytat. Valamennyiük közös, kézzel végzett
tevékenysége: a vadászat, a madárfogás, a halászat, ezek
révén tudják magukat táplálékkal ellátni. Evégből ezek
fortélyait a gyerekeik is tanulják és legifjabb koruktól
fogva hozzászoktatják őket az íjászathoz, a vad elejtésé-
hez, a madárfogáshoz, a halászathoz, hiszen egész éle-
tükön át mást nem gyakorolnak mint ezen egyetlen „mester-
séget” és olyan ügyesen kitanulják ezen tevékenységeket,
hogy mindegyik ifjú megtanul magának fából íjat készíteni,
a nyilakat is maguk csinálják és a legerősebb vadakat, med-
vét, jávorszarvast, rénszarvast is elejtik, valamint a na-
gyon értékes cobolyokat, rókákat, mókust, mindenféle madarat,
nemcsak a vízen úszókat, hanem a levegőben repülőket is röp-
tükben nyíllal eltalálják, és ez a kézügyesség mindenkire
jellemző, nem kívánnak más ügyes fogásokat kitanulni, mi-
vel ezzel elégedettek. Ezzel fenn tudják tartani életüket,
de leginkább a halászatban bíznak, az itteni vidék halbősége
a legkönnyebben hozzáférhető és alapvetőbb tápláléka a la-
kosságnak.

9. Mindennapi táplálékuk leginkább halból készül, mivel leg-
inkább ehhez jutnak hozzá és ez szolgál állandó táplálé-
kul. Nyári időszakban ugyanis a vizek mentén élnek,
főleg a nagy Ob folyó mentén, amelynek széles folyamá-


- 42 –

ban sok különböző fajtájú hal fordul elő; nemcsak la-
kóit, az osztjákokat, hanem az egész vidéket kitűnő
minőségű halak bőségével táplálja. A folyót övező part-
vidék pedig vadbőségével tűnik ki, itt ugyanis sűrű er-
dőség van. Ritka a sík terület, viszont gyakoriak a ter-
mészetes úton keletkezett vízmosta szakadékok, völgyek,
amelyek olyanok mintha emberek ásták volna őket. Ezeknek
a helyeknek sötétsége sok vadat éltet. És szerfölötti
gazdagságával az Ob, ez a dicső folyó az osztják nemzet-
ség táplálója. Egész nyáron át szüntelenül halászattal
foglalatoskodnak, és ahogyan mások a termékeny földeken
a termést takarítják be és télire, úgy a
kopár, terméketlen földeken élő szegény osztják egész
télre elegendő halat fog és szokásuknak megfelelően
a finom halat, a „mukszun”-nak [coregonus muksun = szi-
bériai maréna] nevezettet és más fajtákat só nélkül
annyira kiszárítják, hogy egész télen át eltartható. A
szárított halat „pozjom”-nak nevezik. Ha pedig nyalánk-
sággal akarnak jóllakni, akkor halzsírt használnak, amit
nagy nyírfaedényekben tartanak; a zsírból vévén a szá-
rított halat ezzel teljesen átitatják és ezekkel a fi-
nom falatokkal meg vannak elégedve. Máskor meg magával
a zsírral isszák jól tele magukat, azonban a legkülön-
legesebb és finomabb ételnek azt tartják, amit „varka”
megnevezéssel illetnek, de csak előkelő lakmározásaik


- 43 -

alkalmával készítik és pedig a következőképpen: külön-
féle halak belsőségeit kivévén, minden tisztítás nélkül
valami edénybe teszik, abba bőven töltenek és
a tűzön sütik, amíg egészen fekete lesz. Akkor a tűzről
levéve, ebben az ínyencségben lelik örömüket és úgy gon-
dolják, hogy ennél finomabb étket sehol sem lehet talál-
ni. Ezen ételnek a bűzét már távol az ételtől is minden-
ki érzi, azonban nekik ez finom és kellemes. Szokásuk az
eleven, a vízből kifogott halat enni; az egészség szem-
pontjából hasznosabbnak tartják a véres nyers hús fo-
gyasztását, mint a főtt vagy sült húsét. Télen pedig a
legszívesebben a fagyasztott halat eszik.

10. A táplálék szegényességét és elégtelenségét jelentősen
enyhíti a /vízi/ madarak sokasága: hattyúk, ludak, ka-
csák és más madarak. Hiszen itt nagy vizek és mocsaras
helyek vannak, melyek kedveznek szaporulatuknak: szapo-
rulatuk nagy, hogy ennek a meglehetősen szegény népnek
élelmet nyújtson. Ezeknek a madaraknak a fogásával nyá-
ri időszakban foglalkoznak, többnyire június utolsó
napjaiban. Itt ugyanis ekkor veti le tollazatát a ma-
dár, repülésre gyenge, bőségesen jut ekkor az osztják-
nak ennivaló. Ebben a kedvező időszakban tudják leg-
inkább az anyamadarakat és kicsinyeiket befogni, ősz-
szel pedig újra nekiülnek a madárfogásnak és akkor meg-


- 44 -

lehetősen nagy zsákmányuk van, mert akkor karóra feszí-
tett halászhálókkal és erre a célra készült hálókkal
tömegével fogják a madarakat; téli idényben tápláléku-
kat és foglalkozásukat a vadászat adja. Közönséges íj-
jal mindenfajta vadat ejtenek a húsát pedig mindezek-
nek a vadaknak: medvének, rókának, szarvasnak és egye-
beknek megeszik.

11. Ahogy ez a nagy Ob folyó segíti az osztjákok táplálkozását,
élelmezését, ugyanúgy szomjuk csillapítására is elegendő,
hiszen más italuk, mint az Ob vize, amiből bőven van,
nincs. Igen kedvelik a kínai dohányt, amit „sar”-nak[1]
neveznek. Ez mindennél drágább és szükséges számukra,
valamint egészségükre nagyon hasznosnak hiszik, szokat-
lan módon használják: kevés vizet a szájukba véve, a
füstöt a vízen keresztül magukba nyelik úgy, hogy egy cseppet
sem engednek ki a szájukból, és ez úgy lesújt-
ja őket, hogy egészen reszketnek, remegnek, sápadoznak,
néha úgy elvágódnak, mintha nyavalyatörés vagy fekete
betegség sújtotta volna őket, amíg magukhoz nem térnek.
Egyébként pedig a legjobb és leghasznosabb gyógyító ha-
tása van. Ezt valamennyien használják, nők és férfiak,
és fiatal gyermekeiket is ebben a gyógymódban részesítik,
gyermekkoruktól hozzászoktatják őket ehhez, mert a do-


- 45 -

hánynak ez a használata segítségükre van abban, hogy az
állandó halzsír és halevés következtében felfokozódó ter-
mészetes nyálkaváladékot kivonja és kiszárítsa.

12. Ez a hanyag nép egy cseppet sem gondoskodik holmijáról.
Lakásuk a jurta, ebből kétféle van: nyári és téli jurta:
azonban mindkettőt kis költséggel maguknak megfelelően
csinálják: a téli jurtát rendszerint erdők közelében
építik, méghozzá négyszögletesnek, belsejükben körben
a fekhelyek vannak, a tüzet pedig közepére téve, állan-
dóan égve tartják és melléülnek melegítve meztelenségü-
ket. Nyári időben pedig víz közelben állítják fel nyírfa-
jurtáikat, amelyeket, egyik helyről a másikra vándo-
rolva, nehézség nélkül magukkal tudnak vinni. Ugyanez-
zel a szokással raknak tüzet csak oly módon, hogy haraszt-
tal állandóan füstöltetik a halat, amit télire száríta-
nak. A szegénység és nincstelenség az, ami arra készteti
őket, hogy téli és nyári időszakban helyükről más tele-
pülésre költözzenek át. Ettől nem tartja vissza őket a zord
tél sem, hiszen semmi sem gátolja őket abban, hogy hó-
ban vagy jeges szakadékban lakóhelyet csináljanak és
ott tartózkodjanak, még a háztartási eszközök sem:
edények és egyebek, amelyek súlyosságuk miatt gátolnák
a gyakori helyváltoztatást, de az edényeik - nyírfaedé-
nyek; a legalapvetőbbek és legfontosabbak pedig a hálók,


- 46 -

a nyilak, az íj, a csónak; fejszéje nem mindenkinek van,
így ezek nem jelentenek nagy terhet, de inkább a szegény-
ség miatt van ilyen kevés eszközük.

13. A jószág szaporításával valamint juhok, tehenek, lovak
tenyésztésével nem találkozunk náluk, gondjuk sincs erre,
ugyanakkor nagy szegénységben tengődnek. Mások, a tehető-
sebbek sok rénszarvast tartanak háziállatként, ezeket
használják lovak helyett. A lovak hiányát és szükséges-
ségét rénszarvasokkal pótolják és minden útjukra rén-
szarvasokkal indulnak. Ha valahová utazni akarnak, a
szarvasokat, mint a lovakat befogják a szán elé, és a-
zokkal mennek. Erre a célra külön szánjuk van, amit
„nartü”-nek[2] neveznek. Különben pedig valamennyien nem-
csak a rénszarvasokat használják utazáshoz, hanem a
kutyákat. Ebből ötöt-hatot, sőt tizenkettőt is befog-
nak egy szán elé.Ez a szán /nartü/ három arsin hosszú
és fél arsin széles, nagyon könnyű. Ezekre a szánokra
olyan mennyiségű terhet raknak, hogy hihetetlennek tű-
nik, hogy ezt a kutyák meg tudják mozdítani, azonban
az úton nagyon gyorsan tudnak haladni, hiszen egy nap
alatt ötven, sőt még több versztet is megtesznek. De
nemcsak az ott élő lakosok, hanem bármely átutazó ván-


- 47 -

dor rénszarvasokkal és kutyákkal közlekedik itt, más-
képpen ugyanis a sok és magas hó miatt lehetetlen, mivel
a ló ezekben a hófúvásokban úgy elsüllyed, hogy nem tud
kimenni belőlük, a szarvasok és a kutyák pedig, mivel
könnyűek, nem süllyednek bele.

14. Az osztjákok, de még inkább a szamojédok nemcsak télen,
hanem nyáron is használják a szánt. Azonban a nyári idő-
szakra másképpen készítik elő: a szántalpakra rénszarvas-
bőrt erősítenek rá, amit a szarvasok alsó lábszáráról
nyernek. Ez a földhöz érve, mivel sima, könnyedén, és
fürgén csúszik. Ezek a szánok olyan végtelenül könnyűek,
hogy egy kézzel fel lehet őket emelni és a levegőbe fel-
dobni. Ezek nemcsak a földön vontathatók, hanem ha vizek
vagy nagy folyók kerülnek az útba, biztonságosan rámehet-
nek, mivel a rénszarvas, a szánnal együtt a folyón át-
úszva, áthúzza a szánt és a rajta ülőket.

15. A föld, bár mindenek táplálója és sokakat nemes termé-
kek bőségével el is halmoz, azonban ezzel a néppel szemben
fukar az adományaiban, semmiféle termést nem hoz, ezért
ez a nép vad füvekkel táplálkozik, földművelésük nincs,
semmiféle vetőmagot nem használnak, hanem elégedettek
azokkal a vad gyökerekkel, amit a föld a sarkkör alatti
fagyos kövekről adni tud.


- 48 -

Feleségeik, mivel kenderjük, nincs, ebbéli szükségletei-
ket és hiányukat mezei fűfélékkel elégítik ki. A csa-
lánfélékből ügyesen fonnak fonalat, belőle vásznat ké-
szítenek. A vászonból pedig védőleplet készítenek maguk-
nak a szúnyogoktól való védekezésre, hiszen a szúnyogok,
a legyek és más effélék tömege miatt képtelenség védőle-
pel nélkül meglenni; ugyanebből varrnak maguknak ingeket
és azokat cérnával kivarrott mintákkal különböző tarká-
zással díszítik.

16. Ruházatuk általában halbőrből készül, leginkább menyhal-
ból, ami a harcsához hasonlít; valamint a tokhalról és
kecsegéről lenyúzván a bőrt, sok munkával úgy megpuhít-
ják, hogy mindenféle öltözetet tudnak belőle maguknak
varrni. A menyhalbőrből többnyire kabátokat, a többiből
pedig harisnyát, csizmát készítenek maguknak. A tehető-
sebbek télire szarvasbőrből varrnak ruhát és csizmát,
a felső ruhadarabjukkal pedig egész testüket befedik.
Ezzel a beburkolózással a nagy hideg ellen védekeznek.
A nyomor és szegénység azonban nem teszi lehetővé min-
denkinek, hogy szabadon hozzájusson az ilyen ruházathoz.
Sokak a téli időszak legkegyetlenebb fagyos napjait is
menyhalbőrből készült kabátkákban vészelik át, és ilyen
szegényes öltözékben indulnak lakóhelyeiktől távoli,
kietlen földekre, erdőkbe cobolyra, drága fekete rókára,


- 49 -

hermelinre, mókusra vadászni, amelyekre bárki rátekint-
ve látja ezen szegények tevékenységével, erejével meg-
szerzett értékét.
Látva ugyanezek szegénységét, helyénvaló Ovidiust fel-
idézni:

Gyűjti a méh a nektárt, de ebből őneki
Csak morzsa jut, a nagyobb részt más élvezi.
A nedűt a méhek nem maguknak gyűjtik be.
Övék a munka keserve, másé az öröme.
Keserves munkájával a szegény osztják
Drága prémeket gyűjt, hogy mások hordják.
Őt magát, nincstelent, keserű nyomor sújtja
Koldus, csak bőre van, s bőre alatt csontja.

Hiszen a nagy szegénység arra kényszeríti őket, hogy a
madarakról, vadludakról, hattyúkról lenyúzzák a bőrt,
amit szokásuk szerint finoman kikészítenek: a nagy
tollakat kitépik, s csak a pelyhet hagyják meg; saját
munkával a bőrt megpuhítják és subákat állítanak be-
lőlük össze. Ezeket melegeknek mondják.
Ha a szegénység nagyon sújtja is őket, a szép iránti
vágy mégis arra késztette őket, hogy különleges díszíté-
sű ruhákat készítsenek, elsősorban a női nem törekszik
erre: ruházatukat néha posztóból készítik ugyanolyanra,
mint a férfiak, csak hosszabbra hagyják, egészen földig


- 50 -

érők is vannak, ezeket ónból való függőkkel díszítik,
egyik függőt a másik mellé tűzvén; a függőket a díszí-
téshez hasonlóra öntik. A fejükön vászonlepel van, ami
a legkülönbözőbb színekkel van kivarrva és tarkázva,
ezzel nemcsak a fejüket, hanem az egész arcukat is el-
fedik, hogy idegen ne láthassa arcuk szépségét, - ide-
gen előtt ez ugyanis szégyenkezésük jele. Általában pe-
dig valamennyien a bíborvörös színű ruhát kedvelik leg-
inkább, mert ez a szín nagyon tetszik nekik, legyen posz-
tóból vagy mintás selyemszövetből, mivel elöljáróik fe-
leségei kamcsatkai szövetből készült ruhát hordanak, de
mindig bíborvöröset.

17. Közöttük jelentéktelen rangkülönbség tapasztalható,
hiszen mind egyenrangúságban élnek, csak az jelent ná-
luk rangkülönbséget, ha valaki vagyonosabb, azt veze-
tőjükként tisztelik, és hercegi címmel titulálják. Az
egymás iránti szeretet parancsának jobban engedelmes-
kednek, mint valamely törvényes rendelkezés hatalmával,
erejével amennyire féken tarthatók. Voltak valaha saját
hercegeik, de ezek nemzetsége az idők során megszakadt;
ha maradtak is még a régi hercegi nemzetség törzséből,
azonban nincs meg a korábbi uralkodói hatalmuk: sem
adót nem szednek, sem igazságot nem szolgáltathatnak,
hanem valamennyien egyformán a városokban élő, őfelsé-


- 51 -

ge, a cár parancsára kinevezett parancsnok [komendant]
irányítása alatt állnak. Minden egyes kenéznek megvan a
maga birtoka, és a különböző folyócskáknál falvaik van-
nak. Hiszen a folyókról kapott neveiket használják, ahogy
a Szoszva folyóról - szoszvai kenéznek, a Lapin folyóról
lapini kenéznek nevezik őket. Ily módon az ő rangjukból
adódóan a következő hatalmuk és kötelezettségük van: a
saját magától járó adót és a rájuk bízottaktól beszedett
adót, a parancsnokhoz a városba kell vinnie és a cári
fenség kincstárába leadnia. Fontosabb peres ügyekben egy-
más között nem bíráskodnak, erre a parancsnokok hivatot-
tak, akik a körzetük bíróságához tartozó járásokban végzik
a bíráskodást és ítélkezést, és ha a prémadóval, amit
nyelvükön „jaszak”-nak mondanak, késlekednek azt bünte-
téssel és kegyetlenséggel behajtják rajtuk.

18. Ha szegény és mindenünnen nyomorúság sújtotta is ez a nép,
de a prémadójuk és adójuk nagyon nagy. Egyébként tevékeny-ségük, a vadászatok során ejtett minden vadat, cobolyt,
fekete rókát, amelyek értékük és szépségük miatt megfizet-
hetetlenek; mókus, hermelin, sarki rókák, hódok és más
különféle vadak prémjei a cári kincstárba folynak. És
ezekkel a finom árukkal nemcsak az európai országokban
nagyon híres a Moszkvai Birodalom, de Ázsiában is nagy a
dicsősége, mivel a Kínai Birodalmat kereskedelmi kapcso-


- 52 -

latai révén ezekkel a nemes árukkal bőven ellátja. Onnan
pedig szerfölötti gazdagság gyűlik össze: sok arany és
drágakő, valamint mintás selyemszövet, selyembrokát, por-
celánedény sokasága. És mindezek egyedül a már korábban
megnevezett árukért, amelyeket adóból és a nép munkájából
gyűjtenek össze. A rájuk kirótt adót ilyen módon állapít-
ják meg: akik az Ob alsó folyása mentén élnek, mindezek,
akik íjjal vadásznak, évi egy cobolyprémre vannak kötelez-
ve, a vagyonosabbak pedig évente három cobolyprémre, a co-
boly értékét pedig hét grivnában[3] állapították meg. Ez azért
van, ha nem kapják meg a cobolyprémet, vagy nem akarnak co-
bollyal fizetni, akkor ahány cobolyprémre kötelezettek,
annyiszor hét grivnát kell a cári felség kincstárába be-
fizetnie. Néha pedig előfordul az a szerencse, hogy egy
egész járás egyetlen fekete rókával, amelyet némelyek
„marmorka”-nak neveznek, minden kötelezettségét ki tudja
fizetni: hiszen ezek határtalanul szépek, szerfelett
drágák: száz - háromszáz rubelt, és még többet is érnek,
és ahogyan már korábban mondtuk értékük megfizethetetlen.
Hogy vadászzsákmányaikból a cári felség kincstárába milyen
jövedelem folyik be, az mindenki számára ismert és könnyen
elképzelhető. Mások pedig, a termékeny földeken élők,
leginkább Tobolszk környékén, még jobban meg vannak adóz-
tatva. Mindenki, akinek saját háza van, évi két és három
rubel adóra kötelezett; mivel ezek a föld terméséből is


- 53 -

gyarapodnak, sok jószágot tartanak, és vadból és halból
sem szenvednek hiányt.

19. E nép mindezen régi szokásairól és az emberekkel való
érintkezési formáiról hírt adván, illendő azok házassági
szokásairól is megemlékezni. A házasságukat gonosz hitük
miatt semmiféle törvényes előírás nem szabályozza, hanem
a maguk tetszése szerint, megegyezés alapján történik.
Ha valaki ugyanis valakinek a lányát feleségül kívánja
venni, akkor a lány apja megszabja a lány árát, amelyet
nyelvükön „kálim”-nak mondanak. Megegyezvén és jóváhagy-
ván a menyasszonyért fizetendő váltságdíjat, a vőjelölt,
ha üdvözölni akarja eljegyzett menyasszonyát, meg kell
tartania azt a szokást, hogy ne arccal szembe, hanem ol-
dalt fordulva menjen be apósa házába, ne nézzen annak
tekintetébe, hanem siessen oda, ahol az eljegyzett ül.
Ez a szokás a szülőkkel szembeni engedelmességet jelen-
ti, ugyanis úgy vélik, hogy az újonnan fiukká fogadott-
nak nem illik nem lesütött szemmel apja arcára tekinte-
ni és még kevésbé menyasszonyának anyjáéra. A menyasszo-
nyáért fizetendő díjat rendszerint száz rubelben álla-
pítják meg, ennek ellenértékéül a vőjelölt a legszüksé-
gesebb holmiját előrakja: csónakot, íjat, kutyát és oda-
adja azokat apósának fizetségül, maga a fizető pedig saját
holmijának önkényes becsüse: a csónak értékét 6-10 ru-


- 54 -

belben állapítja meg és így tovább. Ugyanilyen végtele-
nül magas árat állapít meg értéktelen holmijaira mind-
addig, amíg az egész megállapított váltságdíj ki nem telik.
Amidőn pedig kitelt, akkor az apa fogja a lányát és oda-
adja vejének meghagyván, hogy őrizzék meg a szeretet szövet-
ségét, és hogy engedelmeskedjék a férjének: ha pedig a
váltságdíj összegét szegénysége miatt mind nem tudja ki-
fizetni, akkor az apa nem engedheti el a házából a leá-
nyát hozzá. Azonban, hogy vele a házában szabadon együtt
tartózkodjon, nem tiltja meg, mindaddig, amíg az egész
váltságdíjat kifizeti -;más szokás nincsen, semmiféle
lakomázás, csak amikor a lányát otthonról a férj házába
elengedi, akkor tesz a lányára egy bundát. Ha pedig az elő-
kelőek közül való, akkor mindent megtesz, hogy bíborvörös
ruhával tisztelje meg.
Annyi feleségük van, amennyit a férj el tud tartani, és
ahányért a váltságdíjat meg tudja fizetni.
Feleségeiket szabadon elzálogosíthatják, adhatják, aján-
dékozhatják és eladhatják, elbocsájthatják és újakat ve-
hetnek helyettük. És ilyen hitetlen törvénytelenséghez
szokva, sokaknak két-három feleségük van, és ki amennyit
el tud tartani.

20. Olyan az ő szerfeletti nővágyuk, hogy mindegyikük féktelen
buja vágyában több feleséget akar tartani. Ugyanilyen mér-


- 55 -

téktelen mindenben életformájuk. Rendkívüli a minden-
napi eledelük: a hal, a zsír; a szívet erősítő kenye-
ret egyáltalában nem eszik. Italuk egyedül a víz. Egyéb
hanyag, nemtörődöm, visszataszító életmódbeli szokásaik
a tisztaság hiányából adódóan olyan gyógyíthatatlan be-
tegséget hoznak rájuk, mint amilyen a lepra, vagy a
tisztátalanság annyira szörnyű, hogy az élő embernek
rothadás emészti a száját, orrát, lábát és sokaknak
az egész testét a csontig elpusztítja. A lakosság nagyobb
részét ez a szörnyű betegség fertőzte meg, de nem elő-
vigyázatosak ezen veszélyes betegségükben, hanem mind-
nyájan együtt tartózkodva, egyik a másikat megfertőzi.
Az ezzel nem törődők sokan vannak: ha valakit kezd elő-
venni ez a betegség, nem keresik az orvoslását és nem-
csak nem gondoskodnak a gyógyításáról, de semmivel sem
takarják el a rothadó sebet, hogy a fájdalmat enyhít-
sék.
De ezzel nem törődve, miután a gennyedző fekélyt nyírfa-
kéreggel körülcsavarták, nagy távolságra vadászni, vagy
valami más útra indulnak: és mindaddig így járnak,
amíg egészen felőrlődve ettől a gennyedző kórtól, meg nem
halnak. Az értelmes teremtmény szerfölött csodálkozik
e kegyetlen betegségben szenvedők nemtörődömségén. A
kutatók, akik az állatok természetét kutatják, tanúsít-
ják, hogy az állatok, amikor valamely betegség támadja


- 56 -

meg őket, a természetben keresnek valami gyógymódot,
amellyel meggyógyíthatják a felszedett betegséget.
Az eb sebét nyaldosván, annak körbenyaldosásával pusz-
títja a kórt, hoz gyógyulást sebére. De e teremtmény,
bár értelemmel bír, mégis az önmaga iránti természetes
szeretetből egyáltalán nem gondoskodik az egészségéről.
Hanem mindaddig gennyedző sebbel jár, amíg egész teste
a rothadástól végleg kimerül. A lélek és a test orvosa,
az Úr legyen éltetője és gyógyítója ennek a nemzetségnek,
mert sokak ifjú éveikben ettől a betegségtől megfertőzve,
idő előtt elveszítik életüket.

21. Ez a gonosz, ártalmas betegség annyira békéssé tette ezt
a népet, hogy alkalmatlannak látszik katonáskodásra és
maga a természet is több félénket, mint harciast produ-
kál. Azonban a harciasság jelei: szablyák és vértek so-
kasága található, de mindezek már ósdiak, többnyire a bál-
ványok közelében találhatók, innen adódik, hogy hajdaná-
ban ez a nép harcolt. A régi íróknál pedig erről semmit
sem találtunk, csak Szibériának Jermak Tyimofejevics
által történő elfoglalásáról írva, emlékezik meg valaki
az osztjákok bátorságáról. Amikor Jermak meggyilkolása
után a tatárok, Alej, Kucsum cár fia és Szejdak herceg
Tobolszk várát újból hatalmába kerítette, az oroszok
pedig Jermak meggyilkolása utáni második nyáron egy bi-


- 57 -

zonyos Iván Manszur hadvezérrel Tobolszk alá hajóztak,
de a nagyszámú ellenség és annak erős ellenállása miatt
behatolni oda nem tudtak, leereszkedtek az Irtisen az
Obig, erre az említett osztják földre, ezzel a hajóúttal
eltöltvén az őszt, az Irtis torkolatánál egy védő várat
építettek, hogy itt töltsék a telet; az osztjákok pedig,
miután nem akarták földjeikre engedni őket, erősen meg-
rohamozták ezt a várat bálványszobrot víve magukkal, hogy
az segítsen nekik. Amikor pedig az oroszok véletlenül
ágyúból eltalálták és lerombolták ezt a bálványt, féle-
lem fogta el őket, midőn lerombolva látták azt, oltal-
mában és segítségében csalódtak, az oroszok elől mene-
külvén, elvonultak. És csak ennyi a hír az ő bátorságuk-
ról. Amikor pedig a győztes fegyverek egész Szibériát
újfent az orosz jogar fennhatósága alá hajtották, akkor
ezt a népet is nagy alázatra kényszerítették. Most pedig
még inkább megfékezi őket a gyógyíthatatlan betegség,
amely egyre többeket kényszerít betegségükben sóhajtozás-
ra és a betegség miatt mind gyakrabban kell a temetkezé-
si siratókra figyelni.

22. Halottaik temetésekor régi elöljáróik balga hitűségéből
törvényként meghonosodott szokásaik vannak: amikor va-
lakinek az apja vagy az anyja, vagy a férje, vagy vala-
ki a törzsből az élők sorából eltávozik, akkor őt az


- 58 -

utolsó útjára elkísérő rokonok, annak jeléül, hogy szív-
ből sajnálják, a hajukat tépik, és amennyire csak lehet-
séges arcukat körömmel véresre kaparják. Az összevérzett
hajszálakat pedig a halottra szórják, mert balga hitük-
ben azt hiszik, hogy a lélek néhány nap múlva eljön, hogy
megnézze a sajnálkozás jeleit, és ezek révén a halott meg-
figyelve rokonai iránta való igaz szeretetét, s ezért a
más világon hálásnak lenni meg nem szűnik.
Holmijuk egy részét, de leginkább a mindennapi életben
szükségeseket: a ruhát, az íjat, a nyilakat, a fejszét,
az üstöt és más egyebeket az elhunyttal együtt sírba te-
szik. Ezeket a szokásokat részben a korábban itt lakó
csudoktól vették át, részben pedig a maguk hitetlenségé-
ben úgy vélik, hogy a halál után is fogyasztják, a földi
ételeket, éppen ezért raknak minden az életben szüksége-
set a halott mellé. A leginkább különös, esztelen és szé-
gyenletes szokásuk, amit az asszonyok férjük halála után
gyakorolnak. A meghalt férjnek valamelyik ruháját a fe-
leség ugyanis előveszi, és fából férje hasonmására bálvány-
figurát faragva, erre ráadja férje ruháját, mellérakja a
meghalt férj eszközeit és oda teszi ezt a bálványt, ahol
azelőtt férje szokott ülni, és mindent amit neki életében
készíteni szokott, mindazt ennek a lelketlen fadarabnak
szorgosan készíti; és a fő ülőhelyen, ahol étkezni szok-
tak, a bálványt maga mellé helyezvén, átöleli és csó-
kolgatja, mint az élő urát. Azt hiszi , hogy a halott


- 59 -

mindezt tudja és a halott lelke beleköltözik ebbe a bál-
ványba. Ezt a szokást jó ideig, egy évig, sőt tovább is
gyakorolják, majd ezt követően a bálványt a feleség ruhás-
tól sírás és sajnálkozás közepette a földbe rejti.


- 60 -

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Steinitz:MSFOu 125: 573-5
  2. Hajdú: MKE 72; Vasmer, EtSl'Ril 3:46 s.v. narta.
  3. I. Péter idején egy grivna ezüst = 16 lat / 1 lat 12,8 gramm/; 1 grivna = 10 /ezüst/ kopejka.