Trienti Káté/MÁSODIK RÉSZ. VI. FEJEZET.

← MÁSODIK RÉSZ. V. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
MÁSODIK RÉSZ. VI. FEJEZET.

MÁSODIK RÉSZ. VII. FEJEZET. →

VI. FEJEZET.

Az utolsó kenet szentségéről.

I. Miért kell a lelkipásztoroknak gyakrabban szólniok a hívekhez az utolsó kenet szentségéről?

Midőn a szentirás tanítja:^[1] „Minden cselekedeteidben emlékezzél meg utolsó dolgaidról, és örökké nem vétkezel,” ezzel mintegy inti a lelkipásztorokat, hogy semmi alkalmat se mulaszszanak el a hivő nép intésére, hogy a halálról elmélkedjék. Minthogy pedig az utolsó kenet szentségével amaz utolsó nap emlékezete egybe van kötve: könnyen érthető, hogy gyakran kell róla oktatást tartani, nemcsak azért, mivel azon dolgok titkait, melyek üdvünkhöz tartoznak, kifejteni és megmagyarázni igen szükséges; hanem azért is, mivel a hívek megemlékezvén arról, hogy minden embernek meg kell halnia, rossz kívánságaikat fékezni fogják, minek az lesz eredménye, hogy a halál felelnie kevésbé fogja őket nyugtalanítani, sőt az Istennek buzgó hálát adnak, ki, valamint a keresztség szentsége által utat nyitott nekünk az igaz életre, úgy, hogy ez életből kiköltözvén, utunk az égbe biztosabb legyen az utolsó kenet szentségét rendelte.

II. Miért neveztetik ezen szentség utolsó kenetnek?

Hogy az utolsó kenet szentségének magyarázatára szükséges dolgok szintén ugyanazon rendben adassanak elő, melyet a többi szentségeknél követtünk: először azt kell kifejteni, hogy ezen szentség azért neveztetik utolsó kenetnek, mivel minden szent kenet közt, melyeket Üdvözítő Urunk egyházára bízott, utolján szolgáltatandó ki. Azért ezen kenet elődeinktől a betegek kenete szentségének, és az elköltözők szentségének is neveztetett, mely elnevezésekkel a hívek utolsó órájukra emlékeztetnek.

III. Hogyan egyez az utolsó kenettel a szentség valódi fogalma?

Mindenekelőtt ki kell fejteni, hogy a szentség valódi fogalma az utolsó kenettel megegyez. Ez pedig világosan kitűnik, ha azon szavakra figyelmezünk, melyekkel sz. Jakab apostol^[2] ezen szentség törvényét kihirdette. „Beteg valaki közöletek? hivassa el, — úgymond — az egyházi szolgákat és ezek imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Ur nevében, és a hitből jött imádság megszabadítja a beteget, s megkönnyebbiti őt az Ur, s ha még bűnökben vagyon, megbocsáthatnak neki.” Mert midőn az apostol azt állítja, hogy a bűnök megbocsáttatnak, ezzel a szentség lényegét és természetét nyilvánítja. Hogy pedig ez volt a kath. anyaszentegyház folytonos tanítása az utolsó kenet szentségéről: mind több más gyülekezet bizonyítja, mind pedig a trienti zsinatban^[3] kijelentette, hogy kiközösitési büntetést szabott azokra, kik máskép tanítani vagy érezni merészkednek. I. Incze^[4] is igen ajánlja a híveknek e szentséget.

IV. Minthogy több kenés történik, vájjon több-e azért a szentség is?

Azért a lelkipásztorok állandóan tanítsák, hogy az utolsó kenet valóságos szentség, és nem több, hanem csak egy, habár több kenés által szolgáltatók ki, melyek mindegyikénél tulajdon imákat és különös alakot kell alkalmazni. Egy pedig, nem részeinek egybefüggése, melyek elválaszthatlanok, hanem tökéletessége által; milyenek mindazok, a mik több dolgokból állanak. Mert valamint a ház, mely sok és különböző anyagból van összeállítva, csak egy alakban jő tökéletességre: úgy ezen szentség is, ámbár több dolgokból és szóból létesül, mindazáltal csak egy jel s egy dolognak, melyet jelent, hatásával bír. Azonkívül adják elő a lelkipásztorok, melyek e szentségnek részei, úgymint: az alak és az anyag; mert ezek sz. Jakabtól nem mellőztettek;^[5] melyek mindegyikében észlelhetők a megfelelő titkok.

V. Mi az utolsó kenet anyaga?

Eleme vagy anyaga tehát, mint a zsinatok s különösen a trienti^[6] meghatározta, a püspöktől megszentelt olaj, t. i. nem akármely zsírtartalmú és kövér anyagból, hanem egyedül az olajfa bogyóiból sajtolt nedv. Ezen anyag igen alkalmas annak jelentésére, a mit a szentség ereje bensőleg a lélekben eszközöl: mert valamint az olaj a test fájdalmainak enyhítésére igen hasznos: úgy a szentség ereje a lélek szomorúságát és fájdalmát enyhíti. Azonkívül az olaj visszaállítja az egészséget, vidámságot szerez, és világításra tápanyagul szolgál: sőt a fáradt test erőinek viszszaszerzésére is nagyon alkalmas. Mindezek azt jelentik, mit eszközöl a betegben az isteni erő ezen szentség kiszolgáltatása által. Ennyi elég az anyagról.

VI. Ezen szentség alakja.

Ezen szentség alakját pedig az ige és azon ünnepélyes ima teszi, melyet a pap az egyes kenéseknél alkalmaz, midőn mondja: „Ezen kenés által bocsássa meg neked Isten, mit a szemek, fülek és az érzés hibája által vetkeztél. Hogy pedig ez teszi igazi és tulajdonképeni alakját ezen szentségnek, kijelenti sz. Jakab apostol, midőn^[7] mondja: „és imádkozzanak fölötte, és a hitből jött imádság megszabadítja a beteget.” A miből világos, hogy az alakot imaként kell mondani; ámbár az apostol nem fejezte ki, hogy különösen mely szavakba kell foglalni. Azonban azt az atyák kétségtelen hagyománya utján örököltük, hogy minden egyház megtartja az alak azon módját, mellyel mindnyájuk anyja és tanítója, a római egyház él: mert, ámbár némelyek néhány szót felcserélnek, midőn e helyett: „Isten bocsássa meg neked” ezt is: „engedje el,” vagy: „nézze el,” néha ezt is: „gyógyítsa meg” a mit elkövettél, alkalmazzák: mindazáltal, mivel értelme nem változik, világos, hogy ugyanazon alakot mindenütt lelkiismeretesen megtartják.

VII. Miért van ezen szentség alakja ima-alakba foglalva?

Senki se csodálja, hogy, mig más szentségek alakja vagy egyenesen kijelenti, a mit eszközöl, mint midőn mondjuk: „Én keresztellek téged,” vagy „megjelöllek a kereszt jelével; ” vagy mintegy parancsolólag hangzik, mint midőn az egyházirend szentségének föladásánál mondatik: „Vegyétek a hatalmat”: az egy utolsó kenet alakja imaként mondatik ki. Ez ugyanis joggal rendeltetett így; mert, ámbár ezen szentség rendeltetése az, hogy a szellemi kegyelmen kívül, melyet nyújt, a betegek egészségét is visszaállítsa; mégis, mivel nem mindig következik be, hogy a betegek a nyavalyából is felgyógyulnak: azért az alak imaként mondatik, hogy Isten jóságából kinyerjük azt, a mit a szentség ereje állandóan és rendesen eszközölni nem szokott. Használtatnak ezen szentség kiszolgáltatásában tulajdon szertartások is, de azok legnagyobb része imákból áll, melyekben a pap a beteg üdvéért könyörög; mert nincs szentség, mely annyi imával végeztetnék és pedig méltán, minthogy főkép akkor kell a híveket áhitatos imádsággal segíteni. Azért mind a jelenlevőknek, mind főképp a lelkipásztoroknak szívből kell kérniük az Istent, s a betegnek életét és üdvét teljes buzgalommal irgalmába ajánlaniuk.

VIII. Ki a szerzője ezen szentségnek?

Miután megmutattuk, hogy az utolsó kenet igazán s tulajdonképen a szentségek közé tartozik: ebből az is következik, hogy azt Krisztus Urunk rendelte, mit később sz. Jakab apostol a híveknek tudtul adott és kihirdetett. Maga az Üdvözítő ezen megkenésnek némi példáját is adta, midőn tanítványait kettenként maga előtt küldé; mert írva van róluk az evangéliumban:^[8] „És kimenvén, hirdetik vala, hogy bünbánatot tartsanak, és sok ördögöt üzének ki és sok beteget kenőnek meg olajjal és meggyógyítanak.” Ezen kenetről hinnünk kell, hogy nem az apostolok gondolták ki, hanem az Ur parancsolta; nem természetes erővel hírt, hanem titkos jelentésű volt, inkább a lélek megorvoslására, mint a test gyógyítására rendelve; amint sz. Dénes, sz. Ambrus, aranyszáju sz. János és nagy Gergelyig állítják, úgy, hogy semmi kétséget sem szenved, hogy ezt a kath. egyház hét szentségének egyikéül a legnagyobb áhítattal kell fogadnunk.

IX. Kiknek kell feladni az utolsó kenetet?

Továbbá meg kell tanítani a híveket, hogy, ámbár ezen szentség mindenkit illet, mindazáltal némelyek kivétetnek, kiknek nem kell kiszolgáltatni. És pedig először kivétetnek az egészséges és erős testtel bírók; mert, hogy azokat nem kell az utolsó kenetben részesíteni, mind az apostol tanítja, midőn mondja: „Valaki beteg közéletek?” mind az ész bizonyítja; mert azért rendeltetett, hogy nemcsak a léleknek, hanem a testnek is gyógyszerül szolgáljon. Minthogy pedig csak azoknak van szükségük gyógyszerre, a kik betegek: azért e szentséget csak azoknak kell feladni, kik oly veszélyes betegségben vannak, hogy éltük utolsó napja bekövetkezésétől lehet félni. Azonban súlyosan vétkeznek azok, kik a beteg megkenését addig halasztják, mig a felgyógyulás minden reményét vesztve, öntudatát és érzékeit nélkülözni kezdi; mert bizonyos, hogy a szentség bőségesebb kegyelmének elnyerése igen hasznos, ha a beteg akkor kenetik meg a sz. olajjal, midőn még ép eszmélettel, észszel bír és hittel s áhitatos akarattal járulhat a szentséghez. Azért gondjok legyen rá a lelkipásztoroknak, hogy ezen, ámbár magában mindenkor üdvös mennyei gyógyszert mégis leginkább akkor alkalmazzák, midőn azt az orvoslandóknak áhítata és isteni félelme által még hasznosabbnak látják. Tehát senkinek, a ki súlyos betegségben nincs, az utolsó kenet szentségét feladni nem szabad, habár életveszély elé megy is, mint: a ki veszélyes tengeri útra készül, vagy csatába indul, a hol bizonyos halál vár reá: vagy ha a halálra ítélt vesztőhelyre vitetnék is. Azonkívül mindazok, kik az ész használatával néni bírnak, ezen szentség felvételére nem alkalmasak: így a gyermekek. kik nem követnek el bűnt, melynek maradványai ezen szentség gyógyszere által volnának orvoslandók; továbbá az esztelenek és őrjöngők, kivéve, ha néha az ész használatát viszszanyerik és akkor vallásos érzület jelét adják, és kérik, hogy a szent olajjal megkenessenek. Mert a ki születésétől fogva észszel és értelemmel soha sem birt, azt nem szabad megkenni: ellenben megkenendő a beteg, ha, miután még ép észszel bírva ezen szentségben részesülni kívánt, utóbb őrültségbe s őrjöngésbe esik.

X. A testnek mely részeit kell megkenni?

A testnek nem minden részét kell megkenni, hanem csak azokat, melyeket a természet az embernek mintegy érzék szervül adott: a szemeket a látás, a füleket a hallás, az orrot a szaglás, a szájt az ízlés vagy a beszéd, a kezeket a tapintás miatt, a mely ámbár az egész testben egyenlőkép elterjed, mindazáltal azon részben legélénkebb. A megkenés ezen módját az egész egyház megtartja és ezen szentség természetéivel is leginkább megegyez; mert gyógyszer gyanánt van. És mivel a testi betegségekben, habár az egész test szenved, mégis csak azon részre alkalmaztatik a gyógyszer, a melyből mint kútfőből és forrásból a nyavalya ered: azért nem az egész test, hanem azon tagok kenetnek meg, a melyekben leginkább rejlik az érzés tehetsége; a lágyékok is, mint a gyönyör és kéj székhelye: továbbá a lábak, mint a menés és mozgás eszközei.

XI. Az utolsó kenetet lehet ismételni.

Ezeket illetőleg meg kell tartani, hogy ugyanazon egy betegségben, midőn a beteg ugyanazon veszélyben van, csak egyszer kell a kenetet feladni. Hogyha ezen kenet felvétele után a beteg felgyógyul: annyiszor lehet rá alkalmazni ezen szentség segélyét, a hányszor azután oly életveszélybe esik. Ebből világos, hogy azon szentségekhez kell számítani, melyeket ismételni lehet.

XII. Mily áhítattal és készülettel kell ezen szentséget fölvenni?

Minthogy nagyon kell gondoskodni arról, hogy e szentség kegyelmét valami ne akadályozza, azzal pedig semmi sem ellenkezik inkább, mint valamely halálos bűn : azért meg kell tartani a katholikus egyház azon szokását, hogy az utolsó kenet felvétele előtt a pemtencziatartás és az oltáriszentség kiszolgáltassák. S ezután törekedjenek a lelkiatyák a beteget rábírni, hogy oly bizalommal fogadják a lelkiatyától a szent kenetet, milyennel azok szoktak az apostolokhoz folyamodni, kik tőlük gyógyulást reménylettek, Mindenekelőtt pedig a lélek üdvét kell kérni, azután a test egészségét azon föltétellel: „Ha az örök dicsőség elnyerésére hasznos leend.” Nem is kételkedhetnek a hívek, hogy azon szent és ünnepélyes imákat, melyeket a pap nem a maga nevében, hanem mint az egyház s a mi Urunk Jézus Krisztus képviselője használ, az Isten meghallgatja. S főkép arra kell őket buzdítani, hogy ezen üdvös kenet szentségének áhitatos és vallásos fölvételére annál nagyobb gondot fordítsanak, minél nehezebb harcz közelit s minél inkább hanyatlanak a lelki és testi erők.

XIII. Ki a kiszolgáltatója ezen szentségnek?

Hogy ki az utolsó kenet kiszolgáltatója, ugyanazon apostoltól tudjuk, ki az Ur törvényét kihirdette; mert azt mondja: „Hívja a papokat,” mely névvel nem azokat jelzi, kik korosabbak, a mint a trienti zsinat^[9] bölcsen kifejté, vagy a kik a nép között előkelőbbek: hanem a püspököktől kezeik föltevése által törvényesen fölszentelt papokat. Tehát az áldozópap tisztje e szentség kiszolgáltatása- Mindazáltal az Anyaszentegyház határozata szerint nem minden áldozópapnak, hanem a tulajdon lelkipásztornak, ki joghatósággal bír, vagy a kinek az e tisztség végzésére hatalmat ad, szabad ezen szentséget kiszolgáltatni. Különösen figyelembe kell venni, hogy az áldozópap e kiszolgáltatásnál, amint a többi szentségnél is, Krisztus Urunkat és az anyaszentegyházat, annak jegyesét képviseli.

XIV. Minő hasznok háramlónak az emberekre ezen szentség fölvételéből?

Pontosan ki keli fejteni a hasznokat is, melyek e szentségből ránk háramlanak, úgy, hogy ha semmi egyéb nem édesgetheti a híveket annak fölvételére, legalább maga a haszon vonzza őket, mivel természetünkben fekszik, hogy majdnem mindent saját hasznunk szerint mérlegelünk. Fejtsék ki azért a Lelkipásztorok, hogy ezen szentség által kegyelemben részesülünk, mely a bűnöket, főleg a kisebbeket vagy, mint közönséges néven neveztetnek, a bocsánandókat eltörli; mert a halálos bűnök a törödelem szentségében bocsáttatnak meg. Mert ezen szentség első sorban nem a nagyobb bűnök megbocsátására rendeltetett, ezt ugyanis csak a keresztség és a töredelem szentsége eszközük. Másik haszna a szent kenetnek, hogy a lelket a bűnök által okozott lankadtságtól és erőtlenségtől és a bűnök többi maradványaitól megszabadítja. Ezen orvoslásra pedig legalkalmasabbnak tartandó azon idő, midőn súlyos betegségben szenvedünk és életünk vége közelgőt. Mert az ember természetében fekszik, hogy az emberi dologban mitől sem fél annyira, mint a haláltól; ezen félelmet pedig fölötte növeli az elkövetett vétkek tudata, főleg midőn lelkiismeretünk súlyos vádja gyötör bennünket, a mint írva vagyon: „Bűneik öntudatában félve jönnek elő és ellenük lépnek föl gonosz tetteik.”^[10] Továbbá fölötte aggasztó azon gondolat, hogy nem sokára Isten itélőszéke elé kell állnunk, hol a legigazságosabb Ítélet fog felettünk kimondatni, amint megérdemeljük. Gyakran megtörténik, hogy a híveket ezen félelem nagyon nyugtalanítja. Pedig a halált semmi sem teheti csendesebbé, mint ha a szomorúságot elvetjük és az Ur eljövetelét vidám lélekkel várjuk és készek vagyunk letéteményünket, bármikor tetszenék is neki azt tőlünk visszakövetelni, örömest visszaadni. Hogy tehát a hívek elméje ezen aggodalomtól megmeneküljön s lelkünk áhitatos és szent örömmel teljék el, az utolsó kenet szentsége eszközli. Azonkívül mást is nyerünk általa, a mi méltán mindenek közt legfontosabbnak tekinthető. Mert ámbár az emberi nem ellensége, míg élünk, soha sem szűnik meg vesztünkre s kárhozatunkra törni: mindazáltal soha sem feszíti meg jobban erejét, hogy teljesen tönkre tegyen és, ha lehet, az isteni irgalmasság reményétől megfoszszon, mint midőn az élet utolsó napját látja közeledni. Azért ezen szentség a híveknek fegyvert és erőt nyújt, melylyel az ellenség erejét s támadását visszaverhetik és neki vitézül ellenállhatnak; mert a beteg lelke az isteni jóság reménye állal megkönnyebbül és bátorságot nyer s általa megerősíttetve nyugodtan tűri a betegség minden nehézségeit és magának az utána leskelődő sátánnak fortélyát és ravaszságát könnyebben kijátsza. Ehhez járul végre, ha ugyan üdvösségünkre szolgál, a test egészsége is. Ha a betegek ezt napjainkban nem mindig nyerik vissza, ezt nem a szentség hibájának, hanem inkább azon oknak kell tulajdonítani, hogy nagy része azoknak, kik a sz. kenetet felveszik vagy kiszolgáltatják, kevésbbé szilárd hittel bir. Mert az evangélista bizonyítja, hogy az Ur övéinél nem sok csodát mivelt: „az ő hitetlenségük miatt.”^[11] Ámbár helyesen lehet azt is mondani, hogy a keresztény vallás, mióta mélyebb gyökeret vert az emberek szivében, kevésbbé szorul az efféle csodákra, mint hajdan az egyház kezdetén szükséges volt. Mindamellett hathatósan kell e tekintetben a hitet ébreszteni, mert akármi történjék a test egészségét illetőleg Isten akarata s határozata szerint, a híveknek azon biztos reményre kell támaszkodnak, hogy ezen szent olaj erejével a lelki üdvöt elérik, s ha az életből kiköltözésük bekövetkezik, ama magasztos Ígéret gyümölcsét veszik, melyről írva vagyon: „Boldogok a halottak, kik az Urban halnak meg”^[12] Ezeket az utolsó kenet szentségéről röviden adtuk ugyan elő, de ha ezen fejezetet a lelkipásztorok bővebben és kellő szorgalommal kifejtik, kétkedni nem lehet, hogy a hívek ezen tanításból az isteni félelem bőségesebb gyümölcsét fogják nyerni.

1. Sirák fia könyv. 7, 40.
2. Sz. Jakab. 5, 14. 15.
3. Trient. zsin. 14. ül. az ut ken. 2. szab.
4. I. Incze. 1. lev. 8. f.
5. Sz. Jakab 5, 14.
6. Trient. zsin. 14. ül. az utol. ken. 1. f.
7. Sz. Jak. 5, 14, 15.
8. Márk. 6, 12, 13.
9. Trient. zsin. 14. ül. az utolsó ken. 3. f. 4. szab.
10. Bölcs. 4, 20.
11. Mát. 13, 58.
12. Sz. Ján. Jel. 14, 13.