Trienti Káté/MÁSODIK RÉSZ. III. FEJEZET.

← MÁSODIK RÉSZ. II. FEJEZET.

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai MÁSODIK RÉSZ. III. FEJEZET.

MÁSODIK RÉSZ. IV. FEJEZET. →

III. FEJEZET.

A bérmálás szentségéről.

I. Miért kell leginkább mai nap megmagyarázni a bérmálás erejét?

Ha valamikor szükséges volt, hogy a lelkipásztorok szorgalmat fordítsanak a bérmálás szentségének magyarázatára: bizonyára szükséges azt, amint csak lehet, megvilágítani, midőn az Isten anyaszentegyházában e szentséget sokan egészen elmulasztják és igen kevesen vannak, kik abból az isteni kegyelem azon gyümölcsét törekednek huzni, melyet huzniok kellene. Azért e szentség természetéről, erejéről s méltóságáról, mind Pünkösd napján, melyen leginkább szokott kiszolgáltatni, mind más napokon is, midőn a lelkipásztorok alkalmasnak tartják, úgy kell oktatni a híveket, hogy megértsék, hogy azt nemcsak nem szabad elhanyagolni, hanem a legnagyobb áhítattal és vallásossággal kell felvenni, hogy ön hibájokból és legnagyobb kárukra ez isteni jótétemény számukra ne hiába adatott legyem.

II. Miért nevezte az egyház e szentséget confirmatio v. i. megerősitésnek?

De hogy nevétől kezdjük, azt kell tanítani, hogy az egyház azért nevezi ezt a szentséget megerősítésnek, mivel, a ki meg van keresztelve, midőn a püspöktől szent krizmával megkenetik amaz ünnepélyes szavak hozzáadása mellett: „Én téged megjelellek a kereszt jelével és megerősitlek az üdvösség krizmájával az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”, ha­ csak a szentség foganatát más valami nem gátolja, az uj kegyelem ereje által erősebb és így Krisztus tökéletes harczosa kezd lenni.

III. A bérmálás valódi szentsége az uj szövetségnek.

A bérmálást mindenkor igazi és valódi szentségnek ismerte a kath. egyház, amint mind Melkiádes^[1] pápa, mind több más szent és legrégibb pápa is világosan bizonyítja. Sz. Kelemen^[2] e tanitmány igazságát nyomósb mondással nem erősíthette meg, mint mikor azt mondja: „Mindenkinek sietnie kell haladék nélkül újjászületni az Istenben és azután megjelöltetnie, a püspöktől, azaz a Szentlélek hétszeres ajándékát elvenni, mivel bizonyára nem lehet tökéletes keresztény az, ki megvetésből és készakarva, nem pedig szükségtől késztetve mulasztja el e szentséget, amint sz. Pétertől vettük és a többi apostolok az Ur parancsára tanították.” Ugyanezen hitet tanításukkal megerősítették, mint rendeletekből látható, Orbán, Fábián, Özséb római pápák, kik ugyanazon lélekkel eltelve, Krisztusért vérüket ontották.

IV. A szent atyák, kik említést tesznek e szentségről.

Ehhez járul továbbá a szent atyák meggyőző tekintélye, kik között areopági Dénes^[3] athéni püspök, miután elmondta volt, mikép kell e szent kenetet készíteni és használni, igy szól: „A megkereszteltet tiszta s illendő ruhába öltöztetik a papok, hogy a főpaphoz vezessék; az pedig a szent és valóban isteni kenettel megjelölvén a megkereszteltet, a legszentebb egyességnek részesévé teszi.” Caesariai Özséb^[4] is annyit tulajdonított e szentségnek, hogy nem kételkedett kimondani, hogy az eretnek Novatus azért nem érdemelte meg a Szentlelket, mivel súlyos betegségben kereszteltetvén meg, a krizma jelével nem jelöltetett meg. De e tárgy legvilágosabb bizonyítékát bírjuk mind szent Ambrustól^[5] ama könyvében, melyet a felavatandókról irt, mind sz. Ágostontól a donatista Petilián^[6] levelei ellen kiadott könyveiben, kik mindketten annyira meg voltak győződve e szentség kétségtelen igazságáról, hogy azt a szentirás helyeivel is tanítják és megerősítik. Azért az egyik azt állítja, hogy az apostol^[7] ama szavai: „Meg ne szomoritsátok az Istennek szent Lelkét, kiben megjelöltettetek,” a bérmálás szentségére vonatkozik; a másik pedig, a mit a zsoltárokban^[8] olvasunk: „Mint a főn a kenet, mely lefoly a szakállra, Áron szakállára,” és ugyanazon apostol ama mondását:^[9] „Az Istennek szeretető kiöntetett ami szivünkben a Szentlélek által, ki adatott nekünk,” a bérmálás szentségére vonatkoztatja.

V. Honnét kell származtatni a szentségek közti különbséget?

Ámbár pedig Melkiades^[10] mondása szerint a keresztség a bérmálással legszorosabb összefüggésben van: mindazonáltal nem azonegy szentségnek, hanem a másiktól igen is különbözőnek kell tartanunk. Tudvalevőleg ugyanis a kegyelemnek, melyet egyes szentségek nyújtanak és az érzékeli alá eső dolognak, mely magát a kegyelmet jelenti, különbözése teszi azt, hogy különféle s különböző szentségek vannak. Mivel tehát a keresztség kegyelme által az emberek uj életre születnek, a bérmálás szentsége által pedig, a kik már születtek, férfiakká válnak, „elhagyván^[11] a gyermekes dolgokat”; eléggé kitetszik, hogy a mennyire különbözik a természetes életben a születés a növekedéstől, annyira különböznek egymástól a keresztség, mely az újjászületés erejével bir és a bérmálás, melynek ereje által a hívek növekednek és teljes lelki erőhöz jutnak. Továbbá mivel uj és külön szentségre van szükség, midőn a lélek valamely uj nehézségbe ütközik: könnyen beláthatni, hogy, valamint értelmünknek a hitre való képesítése végett a kereszti ég kegyelmére van szükségünk: úgy fölötte hasznos a hívek lelkeit más kegyelemmel megerősíteni, hogy az igaz hit megválásától a büntetések, kínzások s a halál semmi veszélye vagy félelme által vissza ne rettentessenek. Mivel pedig ez a bérmálás szent krizmája által történik, nyilván következik, hogy e szentség lényege különböző a keresztségétől. Azért Melkiades^[12] pápa a közöttük létező különbséget kimerítő beszéddel fejtegeti, igy írván: „A keresztségben az ember a katonáskodásra fölvétetik és a bérmálásban a küzdelemre fölfegyvereztetik. A keresztségben a Szentlélek teljességet nyújt az ártatlanságra; a bérmálásban pedig tökélyt szolgáltat a kegyelemre. A keresztségben újjászületünk az életre, a keresztség után megerősittetünk a harczra. A keresztségben leöntetünk, a keresztség után megerősittetünk. Az újjászületés önmagától megmenti azokat, a kik a keresztséget békében veszik fel, a bérmálás fölfegyverez és előkészít a küzdelmekre.” De ezt már nemcsak egyéb zsinatok tanították, hanem meghatározta főkép a trienti szent zsinat, úgy, hogy erről már nemcsak máskép érezni, de még kételkedni sem lehet.

VI. Ki a bérmálás szentségének szerzője?

Valamint fönebb megmutattuk, mily szükséges általában minden szentségről tanítani, kitől vette eredetét: úgy ezt a bérmálásról is szükséges előadni, hogy a híveket e kegyszer szentségi; annál inkább meghassa. Magyarázzák meg tehát a lelkipásztorok, hogy Krisztus Urunk nemcsak szerzője volt, hanem szent Fábián^[13] római pápa bizonyítása szerint még a krizma használatát és a szavakat is, melyeket a kath. egyház annak kiszolgáltatásában használ, ő parancsolta. A mit könnyen be is bizonyíthat azoknak, kik a bérmálást szentségnek vallják; mivel minden szent titok felülhaladja az emberi természet erőit és nem is rendeltethetik mástól, mint az Istentől. De már arról kell szólni, melyek részei s pedig először az anyagról.

VII. Mi e szent titok anyaga?

Ez krizmának neveztetik; ezen görögből átvett nevet, habár vele a világi írók mindennemű kenetet jelentenek is, mindazáltal azok, kik az isteni dolgokról írnak, általános szokás szerint csak azon kenetre alkalmazzák, mely a püspök ünnepélyes megszentelése által olaj és balzsamból készíttetik. Azért két érzéki dolog összevegyitve teszi a bérmálás anyagát s ezen különböző dolgoknak összetétele valamint a Szentlélek sokféle kegyelmét jelenti, mely a megbérmáltaknak adatik, úgy magának a szentségnek fenségét is eléggé mutatja. Hogy pedig ez az anyaga e szentségnek, mind az anyaszentegyház s a zsinatok^[14] mindenkor tanították, mind szent Dénes^[15] és igen sok más nagy tekintélyű atyától, főkép szent Fábián^[16] pápától tudjuk, a ki állítja, hogy az apostolok a krizma összetételét az Úrtól vették és hagyták reánk.

VIII. Mit jelent a bérmálás anyagában az olaj?

De nem is lehetett volna semmi más anyag alkalmasabb, mint a krizma, annak jelentésére, a mi e szentség által végbevitetik. Mert az olaj, mely kövér, és természeténél fogva terjed és szétfoly, a kegyelem teljét fejezi ki, mely a Szentlélek által a főről, Krisztusról másokra kiárad és kiömlik, mint „a kenet,^[17] mely lefoly Áron szakállára, ruhája széléig,” mert „fölkente^[18] őt az Isten a vigság olajával társai fölött”; és „az ő teljességéből^[19] mindnyájan kaptunk.”

IX. Mire emlékeztet itt az olajjal vegyített balzsam?

A balzsam pedig, melynek illata fölötte kellemes, mit jelentene egyebet, mint hogy a hívek, midőn a bérmálás szentsége által tökéletesíttetnek, minden erények illatával bővelkednek úgy, hogy elmondhatják az apostollal:^[20] „Krisztusnak Isten előtt kellemes illatát terjesztjük.” A balzsam azonkívül azon erővel bir, hogy, a mi meg van vele kenve, a rothadástól megőrzi: s ez ezen szentség hatásának jelentésére igen alkalmasnak látszik, minthogy kétségtelen, hogy a hívek lelkei a bérmálásban nyert mennyei kegyelemmel elkészíttetvén, könnyebben megóvhatók a vétkek ragályától.

X. Miért szükséges, hogy a krizmát a püspök megszentelje?

Továbbá a krizmát ünnepélyes szertartások közt szenteli meg a püspök; mert a szent élete és dicső vértanusága által nevezetes Fábián pápa tanúsága szerint: igy tanította Üdvözítőnk az utolsó vacsorán, midőn a krizma készitésmódjára megtanította az apostolokat; ámbár az észből is meg lehet mutatni, miért kellett ennek igy történnie. Más szentségekben ugyanis többnyire úgy rendelte Krisztus azok anyagát, hogy azokat egyszersmind meg is szentelte; mert a vizet nemcsak anyagául rendelte a keresztségnek, midőn monda:^[21] „Ha ki újonan nem születik vízből és Szentlélekből, be nem mehet Istennek országába”: hanem midőn önmaga megkereszteltetett, eszközölte, hogy a viz azután megszentelő erővel bírjon. Azért mondja aranyszáju sz. János:^[22] „A keresztvíz a hívek bűneit le nem moshatná, ha az Ur testének érintése által meg nem szenteltetett volna.” Mivel tehát az Ur a bérmálás ez anyagát maga a gyakorlat és használat által nem szentelte meg: szükséges, hogy szent és vallásos imákkal szenteltessék meg; s nem is tartozhatik amaz elkészítés máshoz, mint a püspökhöz, ki e szentség rendes kiszolgálójává rendeltetett.

XI. E szentség alakja.

Meg kell ezenkívül magyarázni a másik részt is, melyből a szentség áll, az alakot t. i. és az igéket, melyek a szent megkenésnél használtatnak, és figyelmeztetni a híveket, hogy e szentség fölvételénél, különösen akkor, midőn azok kimondását hallják, lelkükben jámborságra, hitre és vallásosságra buzduljanak, hogy semmi se szolgálhasson akadályúl az égi kegyelemnek. A bérmálás alakja tehát e szavakból áll: „Én téged megjelellek a kereszt jelével, és megerősitlek az üdvösség krizmájával az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” Ha pedig az igazsághoz okot is keresünk, ugyanazt könnyű bebizonyítani. Mert a szentség alakjának mindazt magában kell foglalnia, a mi magának a szentségnek természetét és lényegét kifejezi.

XII. Mikép bizonyíttatik be, hogy ez tökéletes alakja e szentségnek?

Leginkább e hármat kell a bérmálásban tekintetbe venni: az isteni hatalmat, mely, mint főok a szentségben működik; azután a lelki s szellemi erőt, mely a híveknek a szent megkenés által nyujtatik az üdvösségre; végre a jelet, melylyel az jelöltetik meg, a ki a ker. harczosok küzdelmébe fog bocsátkozni. S az elsőt eléggé kifejezik ama szavak: „Az Atyának és Fiunak és Szentléleknek nevében,” melyek utolsó helyen állanak; a másodikat azok: „megerősitlek az üdvösség krizmájával,” melyek középett vannak: a harmadikat, melyek az alak kezdetére helyezvék: „Én téged megjelellek a kereszt jelével”; ámbár, ha okokkal nem lehet is megmutatni, hogy ez igazi és föltétien alakja e szentségnek, a kath. egyház tekintélye, melynek tanítókara által mindig így taníttattunk, nem engedi, hogy erről kételkedjünk.

XIII. Ki a bérmálás szentségének tulajdonképem kiszolgálója?

Azt is adják elő a lelkipásztorok, kikre bizatott főkép e szentség kiszolgáltatása. Mert, miután sokan vannak, a kik, mint a prófétánál^[23] olvassuk, futnak, pedig nem küldetnek: szükséges előadni, kik annak igaz és törvényes kiszolgálói, hogy a hivő nép a bérmálás szentségében és kegyelmében részesülhessen. A szentirás bizonyítja tehát, hogy e szentség kiszolgáltatására rendes hatalommal egyedül a püspök bir. Mert az Apostolok Cselekedeteiben^[24] olvassuk, hogy midőn Samaria bevette az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost, kik imádkozának érettük, hogy elvegyék a Szentlelket; mert még senkire közülük nem szállott vala, hanem csak megkereszteltettek. Láthatni e helyen, hogy, a ki megkeresztelte őket, mivel csak szerpap volt, nem bírt hatalommal az ő megbérmálásukra, hanem e tiszt felsőbb kiszolgálóknak t. i. az apostoloknak tartatott főn. Sőt ugyanaz tűnik ki mindenütt, a hol csak említés van e szentségről a szentirásban. Ennek bebizonyítására a szent atyáknak, és Orbán, Özséb, Damaz, Incze, Leo pápáknak legvilágosab bizonyítékai sem hiányzanak, amint rendelteikből kitetszik. Szent Ágoston^[25] is keserűen panaszkodik az egyiptomiak és alexandriaiak megromlott szokása fölött, kiknek papjai a bérmálás szentségét kiszolgálni merészkedtek. Hogy pedig jogosan történt, hogy e tiszt a püspökökre bizatott, következő hasonlatossággal világosithatják meg a lelkipásztorok. Valamint a házak építésénél, habár a ragaszt, lueszét, fát és a többi anyagot a kézmívesek, mint alsóbb rendü mesterek készítik és illesztik is össze; a mű kivitele mégis az építészhez tartozik; ép úgy szükséges volt, hogy e szentség is, mely által a lelki épület mintegy befejeztetik, senki más, csak a főpap által szolgáltassák ki.

XIV. Miért alkalmaztatnak a bérmálásban bérmaszülők, és minő lelki atyafiság származik a bérmálásból?

De bérmaszülő is alkalmaztatik, amint az a keresztségben a fönnebb mondottak szerint történik. Mert ha azoknak, kik bajvivásra készülnek, szükségük van valakire, a kinek ügyessége s tanácsa által megtanihassanak, mily vágásokkal és támadásokkal semmisíthetik meg ellenfelüket, önmaguk épen maradván: mennyivel inkább szükséges a vezető és intő a híveknek, midőn a bérmálás szentsége által, mintegy legerősebb fegyverrel védve és felkészülve, a lelki harczba bocsátkoznak, melynek jutalmául az örök üdv van kitűzve. Helyesen alkalmaztatnak tehát e szentség kiszolgáltatásához is bérmaszülök, kikkel ugyanazon lelki atyafiság származik, mely, mint fönebb a keresztségnél alkalmazandó keresztszülékről mondottuk, a törvényes házassági szövetséget akadályozza.

XV. A bérmálás szentsége elkerülhetetlenül nem szükséges, de azért nem kell elmulasztani.

Mivel pedig gyakran megesik, hogy a hívek e szentség felvételében vagy hirtelenkedő sietséggel, vagy gondatlan hanyagsággal és késedelmezéssel élnek, (mert azokról, kik az istentelenség azon fokára vetemednek, hogy azt megvetni és utálni merészük, szólni sem érdemes) azt is elő kell terjeszteniük a lelkipásztoroknak: kik, mily kornak legyenek s mennyire kell törekedniük a jámborságra azoknak, a kiknek a bérmálás föladandó. Es főkép ki kell emelniük, hogy e szentség nem oly szükséges, hogy nélküle üdvözölni nem lehetne. De jóllehet nem szükséges, elmulasztani mégsem kell; sőt inkább gondosan kerüljük, hogy e szentségteljes dologban, mely által az isteni adományok oly bőven árasztatnak reánk, valamely hanyagságot el ne kövessünk. Mert, a mit Isten általán mindenki megszentelésére rendelt, arra mindenkinek legbuzgóbban törekednie is kell.

XVI. Bizonyítása annak, hogy a bérmálás szentségét mindenkinek fél kell venni.

Sz. Lukács, midőn a Szentélek ama csudálatos kiáradását leírja, igy szól:^[26] „És lőn hirtelen az égből mintegy sebesen rohanó szélnek zúgása, és betölté az egész házat”, és némi közbevetés után: „és betelének mindnyájan Szentlélekkel.” Mely szavakból megérthetni, hogy a bérmálás szentsége, mely ama naptól vette kezdetét, minden hívekhez tartozik; mert ama ház az anyaszentegyház tökéletes előképe volt. S ez magának a szentségnek czéljából is könnyen kivehető. Mert azokat kell a szent krizmával megerősíteni, a kiknek lelki gyarapodásra van szükségük, és a kik a keresztény vallás tökéletes állapotába vezetendők. Ez pedig mindenkire nézve igen hasznos; mert valamint a természet rende azt hozza magával, hogy a kik születnek, felserdüljenek és teljes korra jussanak, babár néha nem egészen éri is el mindezt: úgy mindnyájunk anyja, a kath. egyház forrón óhajtja, hogy azokban, kiket a keresztség által ujjászült, a keresztény ember alakja tökéletesen nyilvánuljon. Mivel pedig ez a titkosértelmű megkenés szentsége által törteink, világos, hogy az a híveket mind egyaránt illeti.

XVII. Mily korban kell a keresztényeket e szentséghez bocsátani?

Erre nézve szem előtt kell tartani, hogy a keresztség után mindenkinek fel lehet ugyan adni a bérmálás szentségét, de mégis jobb, ha ez nem történik, mielőtt a gyermekek eszük használatával bírnak. Miért is, ha a tizenkettedik év nem látszik is bevárandónak, bizonyára illő e szentséget a 7-ik évig elhalasztani. Mert a bérmálás nem rendeltetett mint olyan, mely az üdvösségre szükséges, hanem hogy ereje által jobban gyakorolva és felkészülve legyünk, ha Krisztus hitéért küzdenünk kell; mely harczra pedig senki sem ítéli alkalmasoknak a gyermekeket, kik eszükkel még nem élnek.

XVIII. Hogyan kell a már korosabbaknak e szentséghez elkészülniük?

Ezekből tehát következik, hogy azoknak, a kiket már felserdült korukban kell megbérmálni, ha e szentség kegyelmét és ajándékait elnyerni óhajtják, nemcsak hittel és jámborsággal kell bírniok, hanem elkövetett súlyosabb bűneiket is szívből meg kell bánniok. Azért arra kell törekedni, hogy bűneiket előbb meg is gyónják, és a lelkipásztorok buzdítása által böjtölésre és egyébb jámbor cselekedetek gyakorlására indíttassanak, s arra intessenek, hogy meg kell újítani az ős-egyház azon dicsérendő szokását, mely szerint csak éhgyomorral vevék fel e szentséget. Mire a hívők kétségkívül könnyen rábírhatok lesznek, ha e szentség ajándékait és csodálandó hatásait megértendik.

XIX. Melyek a bérmálás hatásai?

Azért adják elő a lelkipásztorok a bérmálásnak a többi szentséggel közös ama tulajdonságát, hogy uj kegyelmet nyújt, hacsak a felvevő részéről valamely akadály közbe nem jön. Mert, amint megmutattuk, e szent és titkosértelmű jelek olyanok, melyek a kegyelmet jelentik és munkálják; a miből következik, hogy a bűnöket is elengedi és megbocsátja; mivel a kegyelmet a bűnnel egyetemben még képzelni sem lehet. De ezeken kívül, melyek a többivel közösöknek tekintendők, első tulajdona a bérmálásnak. hogy a keresztség kegyelmét tökélyetesiti. Mert akik a keresztség által keresztényekké lettek, mint most született csecsemők még gyengék és erőtlenek; s azután a krizma szentsége által a test, világ és ördög minden támadása ellen erősbekké lesznek, s lelkük a hitben tökéletesen megedződik a mi Urunk Jézus Krisztus nevének megvallására s dicsőítésére, honnan maga a név is kétségkívül vétetett.

XX. Honnét van a bérmálás neve?

Mert a megerősítés (bérmálás) neve, mint némelyek nem kevésbbé tudatlanul, mint istentelenül koholták, nem onnét származik, mintha hajdanában azok, kik csecsemő korukban kereszteltettek meg, midőn már felserdültek, a püspök elé vezettettek volna, hogy a keresztségben elfogadott keresztény hitet megerősitsék, úgy, hogy a bérmálás nem is különböznék a hittanitástól: mely szokásról semmi kifogástalan bizonyítékot felhozni nem lehet. Hanem onnét vétetett e név, mivel e szentség ereje által az Isten megerősíti bennünk azt, a mit a keresztségben munkálni kezdett, és bennünket a keresztény szilárdság tökélyére emel. De nem egyedül megerősíti, hanem növeli is, a mit Melkiades^[27] igy bizonyít: „A Szentlélek, ki a keresztség vize fölé üdvöt adó módon lebocsátkozik, a keresztségben teljességet nyújt az ártatlanságra, a bérmálásban gyarapodást ad a kegyelemre.” Továbbá nem egyszerűen növeli, hanem csodálatosképen növeli. Igen szépen jelentette s fejezi ki ezt a szentirás a ruházat képes kifejezésével; mert igy szólt az Üdvözítő, midőn e szentségről beszélt:^[28] „Maradjatok a városban, miglen erővel fel nem ruháztattok a magasból.”

XXI. A bérmálás ereje azokból magyarázandó, a mik az apostolokkal történtek.

Ha a lelkipásztorok e szentség isteni hatását akarják megmutatni, (hogy pedig ez a hívők lelkeinek megindítására legnagyobb erővel bír, kételkedni nem lehet) elég lesz előadni, mi történt magokkal az apostolokkal. Azok ugyanis a kínszenvedés előtt vagy alatt oly gyengék és félénkek voltak, hogy, midőn az Ur megfogatott, tüstént szétfutottak; Péter pedig, ki az egyház kősziklájának és alapjának jelöltetett ki, s legnagyobb állhatatosságot és kitűnő lelki nagyságot tanúsított, egy gyenge, nő szavára megrettenve, nem egyszer vagy kétszer, hanem háromszor eltagadta, hogy Jézus Krisztusnak tanítványa; és a feltámadás után mindnyájan a zsidóktól való félelem miatt otthon bezárkóztak. De pünkösd napján a Szentlélek oly nagy erejével teltek el mindnyájan, hogy midőn a rájok bízott evangéliumot nemcsak Zsidóországban, hanem az egész világon rendületlenül és szabadon hirdették, mit sem tartottak nagyobb szerencsének, mint hogy „méltóknak” találtassanak^[29] Krisztus nevéért bántalmat, bilincseket, kínzásokat, kereszthalált szenvedni.

XXII. A bérmálás eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekre és ismételni nem szabad.

Továbbá azon ereje van a bérmálásnak, hogy jegyet nyom a lélekre; innen van, hogy semmikép sem szabad ismételni, a mit fönebb a keresztségről is megjegyeztünk, és az egyházirend szentségéről is maga helyén bővebben ki fogunk fejteni. Ha tehát ezeket gyakran és kimeritőleg megmagyarázandják a lelkipásztorok, alig történhetik, hogy a hívek, e szentség méltóságát és hasznát megismervén, nagyobb szorgalommal ne törekedjenek azt szentül és áhítattal fölvenni. Hátra van még, hogy némely szokásokat és szertartásokat is röviden érintsünk, melyekkel e szentség kiszolgáltatásában a kath. anyaszentegyház él, mely magyarázat nagy hasznát belátják a lelkipásztorok, ha visszamennek azokra, a mik előbb, midőn e tárgyról volt szó, mondattak.

XXIII. Miért kenetik meg a megbérmálandónak homloka keresztalakban?

A kik tehát sz. krizmával megbérmáltatnak, homlokukon kenetnek meg. E szentség által ugyanis a Szentlélek a hívők lelkeibe kiömlik és bennük az erőt és bátorságot növeli, hogy a lelki harczban férfiasait küzdeni és leggonoszabb ellenségeiknek képesek legyenek ellenállni. A mi által jelentetik, hogy semmi félelem vagy szégyenből — mely indulatok jelei leginkább a homlokon szoknak mutatkozni — sem szabad a keresztény név bátor megváltásától visszarettenniök. Azonkívül ama jegyet, mely által a keresztény egyebektől ép úgy, mint a katona bizonyos jelek által másoktól, különbözik, a test nemesebb részére kellett nyomni.

XXIV. Mikor adatik fel leginkább e szentség?

De Isten egyházában az is ünnepélyes vallásossággal megtartatik, hogy leginkább pünkösdkor adatik föl e szentség: mivel különösen e napon erősíttettek és szilárdíttattak meg az apostolok a Szentlélek ereje által és hogy ez isteni tény emléke figyelmeztesse a híveket, mely és mily nagy titkokat kell e szent kenésben megfontolniok.

XXV. A püspök miért üti arczon a megbérmáltat és miért esd számára békét?

Azután pedig a megkentet és megbérmáltat, hogy megemlékezzék, hogy neki bátor harczosként készen kell lennie Krisztus nevéért minden viszontagságot törhetlen lélekkel elviselni, a püspök kezével gyöngén arczul üti. Végül pedig áldást ad neki, hogy megértse, hogy a mennyei kegyelem, teljességét és békét nyert, mely fölülhalad minden értelmet.^[30] És ez azok foglalata, a miket a lelkipásztornak a bérmálás szentségéről nem annyira puszta szavakkal és beszéddel, mint lángoló buzgósággal kell megmagyaráznia, hogy azok a hívek lelkébe és legbensőbb gondolataiba oltassanak.

1. Sz. Melkiad. a spany. püsp. iev.
2. Sz. Kel. 4. lev.
3. Sz. Dén. a sz. korm. 2. f.
4. Lásd egyh. tört. 6. k. 43.
5. Sz. Amb. a felav. k. 7. f. és a szents. 2. f.
6. Sz. Ág. Petili. lev. ell. 2. könyv. 104.
7. Ef. 4, 30.
8. Zsolt. 13, 2.
9. Rom. 5, 5.
10. Melk. a spany. orsz. püsp. lev.
11. I. Kor. 13, 11.
12. Melk. tön. idéz. lev.
13. Sz. Fáb. páp. a kel. püsp. 2. lev.
14. Laod. zsin. 48. f. II. Kart. 3. f.
15. Sz. Dén. a sz. korm. 4. f.
16. Sz. Fáb. fön. id. lev.
17. Zsolt. 132, 2. 3.
18. Zsolt. 44, 8.
19. Ján, 1, 16.
20. II. Kor. 2, 15.
21. Ján. 3, 5.
22. Aranysz. sz. Ján. 10. f. IV. szak. az átv.
23. Jer. 23, 21.
24. Apost. Csel. 8, 14.
25. Sz. Ágost. az ó ós uj szövets. kérd. 101. kérd.
26. Apost. Csel. 2, 2.
27. Melkiad. páp. a spany. püsp. lev.
28. Luk. 24, 49.
29. Apost. Csel. 5, 41.
30. Fil. 4, 7.