Trienti Káté/NEGYEDIK RÉSZ. III. FEJEZET.
| ← NEGYEDIK RÉSZ. II. FEJEZET. | Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai NEGYEDIK RÉSZ. III. FEJEZET. | NEGYEDIK RÉSZ. IV. FEJEZET. → |
III. FEJEZET.
Az ima részeiről és fokozatairól.
I. Melyek a keresztény ima részei?
A keresztény ima szükségességének és hasznának kifejtése után a hívő népnek még tudnia kell, hány és mely részekből áll az ima: mert, hogy az ezen kötelesség teljességéhez tartozik, bizonyítja az apostol, ki Timotheushoz irt levelében az ájtatos és szent imára buzdítván, az ima részeit gondosan előszámlálja. „Kérlek azért, úgymond,[1] hogy mindenekelőtt legyenek könyörgések, imádságok, kérések, hálaadások minden emberekért.” Mivel pedig ezen részek közt némi finom különbség létezik: ha annak kifejtését a népre nézve hasznosnak, vélik a lelkipásztorok, kútfőül a többi közt szent Vidort és Ágostont használják.
II. A könyörgésről és hálaadásról.
Minthogy pedig az imának két fő része van, t. i. a kérés és hálaadás, melyekből mint forrásból folynak a többiek: ezeket épen nem véltük mellőzendőnek. Mert Istenhez járulunk, hogy [ 435 ]őt tisztelettel és imádással illetvén, vagy tőle valamit nyerjünk, vagy neki azon jótéteményekért, melyekkel jóvoltából folyton díszíttettünk és gazdagíttatunk, hálát adjunk. Az imának ezen két legszükségesebb részét maga az Isten fejezé ki Dávid által ama szavakkal:[2] „Hijj segítségül engem a szorongatás napján: megmentelek és tisztelni fogsz engem.” Mennyire szükségünk van Isten bőkezűségére és jótékonyságára, mindenki belátja, ha az emberek ínségét és nyomorúságát szemügyre veszi.
III. Istennek minden ember iránti jótékonysága és bőkezűsége hirdettetik.
Istennek az emberi nem iránti kegyes hajlandóságát és jótékonyságának gazdagságát mindenki megismeri, ha szemmel és észszel bír. Mert akármerre irányozzuk szemeinket, akárhová fordítsuk figyelmünket, mindenünnen az isteni jótékonyság és kegyesség csodálandó fénye tűnik elénk. Mert mije van az embernek, a mi nem Isten bőkezűségéből származott? és ha minden az ő adománya és jóságának ajándéka: miért nem tiszteli mindenki tehetsége szerint dicséretekkel a legjóságosabb Istent s miért nem mutatja be neki háláját? De mindkét kötelesség, t. i. Istentől valamit kérni s neki hálát adni, sok fokozattal bír, melyek közöl egyik a másiknál magasabb és tökéletesebb. Hogy tehát a hívő nép necsak imádkozzék, hanem az ima kötelességét legjobban teljesítse, terjeszszék elő a lelkipásztorok az imádkozás legjobb és tökéletes módját és arra a legnagyobb szorgalommal buzdítsák a híveket.
IV. Melyik az imádkozásnak legjobb módja és a kérésnek legfensőbb foka?
De melyik az imádkozás legjobb módja és a kérés legfensőbb foka? Az, melylyel a jámborok és igazak élnek, kik az igaz hit szilárd alapjára támaszkodva, az elmélkedés és imádság némely lépcsőin oda jutnak, hogy Isten végtelen hatalmát, megmérhetlen jóságát és bölcsességét szemlélhetik; egyszersmind biztos reményt táplálnak, hogy mindazokat, a miket jelenben kérnek, mindazon kimagyarázhatlan javak bőségét megnyerik, [ 436 ]melyeket Isten azoknak ígért, kik az isteni segítségért ájtatosan és szívből könyörögnek. Ezekkel mintegy két szárnynyal égbe emelkedve a lélek, égő buzgósággal az Istenhez jut, kit a hála és dicséret minden tiszteletével magasztal, mivel tőle végtelen jótéteményekkel halmoztatott el; egyszersmind különös bizalommal és tisztelettel, mint egyetlen fiú szeretett atyjának, tétovázás nélkül előterjeszti, a mire szüksége van. Ezen imádkozási módot a szentírás a „kiöntés” szóval fejezi ki. Mert így szól a próféta:[3] „Kiöntöm színe előtt imádságomat és szorongatásomat elbeszélem előtte;” mely szónak az a jelentése, hogy a ki imádkozik, semmit se hallgasson, semmit se titkoljon el, hanem mindent tárjon ki, bizalommal folyamodván a legszeretőbb atyának, Istennek színe elé. Mert erre int bennünket a mennyei tanítás azon szavakkal:[4] „Öntsétek ki előtte szíveiteket;” és:[5], „Vesd az Urra gondodat.” A kérésnek ezen fokára czéloz sz. Ágoston, midőn Enchiridion czímű könyvében így szól:[6] „A mit a hit hisz, a remény és szeretet kéri.”
V. Melyik az imádságnak második neme?
A második fokon állanak azok, kik halálos bűnökkel terhelve, mégis azon hit által, mely holtnak mondatik, törekszenek fölkelni és Istenhez emelkedni, de az elhalt erők és a hit nagy gyöngesége folytán a földtől fölemelkedni nem tudnak; mindazáltal bűneiket megismervén és azoknak tudata- és bánatától gyötörtetve, alázatosan és törődötten penitencziát tartván, ezen igen nagy távolságból kérik Istentől bűneik bocsánatát és a békét. Ezek imádságát befogadja Isten; mert imájokat meghallgatja, sőt a könyörületes Isten az ilyeneket legbarátságosabban hívja magához: „Jöjjetek, ugymond,[7] hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok és én megenyhítlek titeket.” Ezen emberek közöl való volt azon vámos,[8] ki, midőn szemeit sem bátorkodott az égre emelni, „mégis, mint mondatik, inkább megigazulva méne ki a templomból, mint a farizeus.”
VI. Mely fokon áll a kérők harmadik neme?
A harmadik osztályban azok vannak, kik még eddig a hit [ 437 ]világosságához el nem jutottak: de az isteni jóság a természet csekély világosságát bennük meggyújtván, hathatósan buzdíttatnak az igazság keresésére és óhajtására, melynek megismertetését buzgó imával kérik; ezeknek törekvéseit, ha szándékukban megmaradnak, az Isten irgalmassága nem veti meg, mint azt Kornelius százados példájából látjuk.[9] Mert az isteni jóság ajtaja senkinek sincs zárva, ki azt szívből keresi.
VII. Kik állnak a kérők között a legalsó fokon?
Az utolsó fokon azok állanak, kik nemcsak hogy bűneiket és gonoszságaikat meg nem bánják, hanem még bűnt bűnre, halmoznak és sokszor mégsem szégyenlik Istentől bűneik bocsánatát kérni, melyekben meg akarnak maradni. Pedig ezeknek hasonló körülmények közt még embertársaiktól is vakmerőség volna bocsánatot kérni. Ezek imáját nem hallgatja meg Isten; mert így van megírva Antiokusról:[10] „És ez a gonosz könyörge az Úrhoz, kitől irgalmasságot nyerendő nem vala.” Azért azokat, kik ily nagy nyomorúságban vannak, hathatósan kell inteni, hogy a vétkezéssel felhagyván, igazán és szívből térjenek Istenhez.