Trienti Káté/HARMADIK RÉSZ. I. FEJEZET.

← MÁSODIK RÉSZ. VIII. FEJEZET.

Trienti Káté
szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai
HARMADIK RÉSZ. I. FEJEZET.

HARMADIK RÉSZ. II. FEJEZET. →

HARMADIK RÉSZ.

I. FEJEZET.

Istennek a tíz parancsolatban foglalt parancsairól.

I. A tízparancsolat minden parancsok összege.

Szent Ágoston azt írja^[1] a tízparancsolatról, hogy az minden törvénynek összege és rövid foglalata. Jóllehet Isten sokfélekép szólott, mindazáltal Mózesnek csak két kőtáblát adott, melyek a jövendő szövetség tábláinak mondatnak a frigyszekrényben; t. i. Istennek minden egyéb parancsai, ha szorosan vizsgáljuk és jól értjük, azon tiz parancson függnek, melyek e két táblára írattak, mint maga e tiz parancs ama kettőn függ, t. i. Isten és felebarátunk szeretetének parancsolatain, melyeken az összes törvény és próféták.^[2]

II. Miért kell a lelkipásztoroknak főképp a tíz parancsolatot jól tudniok és megmagyarázniok?

Minthogy tehát ez az egész törvénynek összege, a lelkipásztorok éjjel nappal róla elmélkedjenek, nemcsak hogy a saját életöket szerinte intézzék, hanem a reájok bízott népet is az Ur törvényére oktassák. Mert „a pap ajkai őrzik a tudományt és a törvényt az ő szájából kérdezik, mert ő a seregek Urának angyala”;^[3] a mi főkép az új törvénybeli lelkipásztorokra vonatkozik, kik Istenhez közelebb lévén, „az Ur lelke által fényesebben és fényesebben”,^[4] kell átváltozni ok; s minthogy Krisztus Urunk őket világosságnak nevezé, az ő tulajdonképi kötelességük az, hogy a setétségben levőknek világosságai, a balgatagoknak tanítói, a gyermekeknek mesterei^[5] legyenek és „ha valaki bűnre ragadtatik”,^[6] ők, kik lelkiek, az olyat oktassák. A gyónásban is bírák s a bűnöknek neme és módja szerint ítéletet hoznak: azért, ha tudatlanságukkal mind magoknak, mind másoknak ártani nem akarnak, abban legnagyobb éberséggel s az isteni parancsok magyarázásában gyakorlottsággal kell birniok, hogy ezen isteni szabály szerint bármely cselekedetről és kötelesség elmulasztásáról ítéletet hozhassanak és miként az apostol mondja:^[7] a „józan tanítást adják elő, t. i. azt, mely minden tévelytől ment s a lélek betegségeit vagyis a bűnöket orvosolja, hogy a nép Isten előtt a kedves és jó cselekedetek követője legyen. Ezen fejtegetésekben a lelkipásztor azokat adja elő, a mikkel a híveket a törvény iránt való engedelmességre indíthatja.

III. Ki a szerzője a tízparancsolatnak és a természet törvényének?

A többek közt pedig, a mik az embereket e törvény parancsainak megtartására ösztönözhetik, legnagyobb erővel bír az, hogy e törvény szerzője az Isten, Mert jóllehet „az angyaloktól kiszolgáltatottnak^[8] mondjuk, mindazáltal nem kételkedhetünk azon, hogy szerzője maga az Isten; miről elég világos bizonyságot tesznek nemcsak magának a törvényhozónak szavai, melyeket alább meg fogunk magyarázni, hanem a szentirásnak számtalan helyei is, melyekre a lelkipásztorok könnyen rátalálhatnak. Mert mindenki érzi az Istentől szivébe irt törvényt, mely szerint a jót a rossztól, a becsületest a becstelentől, az igazat a nem igaztól meg tudja különböztetni; mely törvény minthogy lényegére és mivoltára attól, mely írva van, nem különbözik, ki az, ki tagadni merészelje, hogy valamint a bensőnek, úgy az írott törvénynek szerzője az Isten ? Azért azt kell hinnünk, hogy ezen, a rossz erkölcsök s folytonos romlottság által már majdnem elhomályosult isteni világosságot, midőn Isten Mózesnek törvényt adott, inkább nagyobb fénybe helyezte és mint uj törvényt hozta, nehogy a nép Mózes törvényének fölfüggesztését hallván, talán azt gondolja, hogy e törvények őt nem kötelezik. Mert kétséget nem szenved, hogy e parancsoknak nem azért kell engedelmeskedni, mivel Mózes által adattak, hanem mivel mindenkinek szivébe vannak írva s Krisztus Urunk azokat kifejtette és megerősítette.

IV. Mikép buzdíthatja a népet a törvény megtartására maga a törvény szerzője?

Azonban legtöbbet használ s a meggyőződésre nagy erővel bír annak meggondolása, hogy Isten az, ki a törvényt hozta, kinek bölcsesége s igazsága felől nem kételkedhetünk, sem az ő végtelen erejét és hatalmát ki nem kerülhetjük. Azért, midőn Isten a próféták által a törvény megtartását parancsolta, magát Ur Istennek nevezé s maga a tízparancsolat kezdetén^[9] igy szól: „Én vagyok a te Urad Istened”; és másutt:^[10] „Ha Ur vagyok, hol a félelem irántam?”

V. Mily nagy jótétemény, hogy Istentől törvényt kaptunk.

De nemcsak Isten parancsainak megtartására, hanem háladatosságra is fogja a hívek sziveit indítani az, hogy Isten az ő akaratát, mely üdvösségünkre czéloz, kijelenté. Azért a szentirás nem egy helyen e legnagyobb jótéteményt kitüntetvén inti a népet, hogy saját méltóságát s az Ur jótéteményét ismerje meg, mint Mózes V. könyvében:^[11] „Ez, úgymond, a ti bölcseségtek s értelmetek a népek előtt, hogy hallván mind e parancsokat, mondják: íme a bölcs és értelmes nép, a nagy nemzet”; és ismét a zsoltárban:^[12] „Nem cselekedett igy semmi más nemzettel és azoknak nem jelentette ki ítéleteit”.

VI. Miért adta Isten oly nagy fenséggel törvényeit hajdan Israel népének?

Ha pedig a lelkipásztor a törvény hozásának körülményeit is kimutatja a szentírás tekintélyével, könnyen megértik a hívek, mily áhítattal s alázattal kell Isten törvényét tisztelni: mert három nappal a törvény kihirdetése előtt^[13] Istennek parancsából mindenkinek meghagyatott, hogy öltönyeiket megmossák, feleségeiktől tartózkodjanak, hogy minél tisztábbak és készültebbek legyenek a törvény elfogadására, hogy „a harmadik napon” megjelenjenek. Azután a hegyhez vezettetve, honnan az Ur Mózes által a törvényeket adandó volt, egyedül Mózesnek mondatott, hogy menjen föl a hegyre, hová Isten a legnagyobb felséggel leszállóit s a helyet dörgés, villámlás, tűz és sűrű felhőkkel körülvéve, Mózessel beszélni kezdett és neki a törvényeket átadta, mit az isteni bölcseség azért tett, hogy bennünket intsen, hogy az Úr törvényét tiszta s alázatos szívvel kell fogadni s ha parancsait meg nem tartjuk, az isteni igazságtól kiszabott büntetések várnak reánk.

VII. Hogyan teljesíthetik az emberek az oly nagy rettentessél hirdetett törvényt és hogy mi sem könnyebb a szeretetnél.

Ezenkívül mutassa meg a lelkipásztor, hogy a törvény parancsait nem nehéz teljesíteni, a mit szent Ágostontól vett ezen érvvel is megmutathat, a ki azt mondja: „Ugyan hogyan mondhatni, hogy lehetetlen az embernek szeretni; szeretni, mondom, a jótevő teremtőt, a szeretetteljes atyát, sőt tulajdon testét is testvéreiben? Már pedig, „A ki^[14] szeret ... az a törvényt betölté”. Azért nyíltan bizonyítja sz. János^[15] apostol, hogy Isten parancsai nem nehezek: mert szent Bernát^[16] bizonysága szerint az embertől semmit igazságosabban, nagyobb méltányossággal, nagyobb haszonnal nem lehetett volna követelni. Azért Istennek legfőbb jótékonyságát csodálván sz. Ágoston,^[17] igy szólitá meg magát az Istent: „Mi az ember, hogy tőle szerettetni kívánsz? s ha nem teszi, iszonyú büntetésekkel fenyegeted? Vagy nem elég nagy büntetés-e az, ha nem szeretlek?” Ha valaki azt hozná föl mentségül, hogy természeti gyengesége akadályozza abban, hogy Istent szeresse: meg kellene neki magyarázni, hogy Isten, ki szerettetni kíván, a szeretet erejét az ő Szentlelke által sziveinkbe önti;^[18] e jó Lélek pedig az azt kérőknek a mennyei Atyától adatik,^[19] úgy, hogy méltán könyörgő szent Ágoston:^[20] „Add meg, a mit parancsolsz és parancsolj, a mit akarsz”. Mivel tehát Isten segítsége, főkép Krisztus Urunk halála után, mely által e világ fejedelme kivettetett, velünk van: nincs ok, hogy valakit a dolog nehézsége elijeszszen: mert semmi sem nehéz annak, a ki szeret.

VIII. Köteleztetik-e szükségképen minden ember a törvény megtartására?

Továbbá, hogy erről meggyőzzük híveinket, igen hasznos lesz megmagyarázni. hogy a törvénynek szükségképen engedelmeskedni kell, főkép mivel napjainkban többen vannak, kik gonoszul és önmaguk nagy kárával nem félnek azt állítani, hogy a törvény, akár könnyű, akár nehéz legyen, az üdvösségre nem szükséges. Kiknek gonosz és istentelen állítását a plébános a szentirás bizonyítékaival czáfolja meg, főkép azon apostoléval, kinek tekintélyével azok az ő gonoszságukat védelmezni törekszenek. Mit mond tehát az apostol?^[21] „A körülmetéltetés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, hanem az Isten parancsainak megtartása ér valamit”. Midőn pedig ezen állítását másutt^[22] ismétli s azt mondja, hogy csak az uj teremtmény Krisztusban ér valamit; ebből értjük meg, hogy ő „Krisztusban uj teremtménynek” azt nevezi, a ki Isten parancsait megtartja. Mert a ki Isten parancsait ismeri és megtartja, az szereti Istent, miként maga az Ur bizonyítja sz Jánosnál:^[23] „Ha valaki engem szeret az az én beszédemet megtartja”. Mert ámbár az ember megigazulhat és a rosszból jóvá lehet, mielőtt a törvénynek egyes parancsait külső tettek által teljesítené: mindazáltal lehetetlen, hogy az, a ki koránál fogva eszével élni képes, gonoszból igazzá legyen, ha Isten minden parancsainak megtartására készséges akarattal nem bír.

IX. Mily hasznok származnak az Isten törvényének megtartásából?

Végre, hogy a plébános semmit el ne hagyjon, a mivel a hivő nép a törvény betöltésére indítható: mutassa ki, mily bőségesek és édesek gyümölcsei, a mit könnyen bebizonyíthat azokból, a mik a tizennyolczadik zsoltárban írva vannak; mert abban Isten törvényének dicsérete énekeltetik, melynek legnagyobbika az, mely Isten dicsőségét és fenségét sokkal inkább kitünteti, mint azt ékességük és rendezettségük által magok az égi testek teszik, melyek amint minden, még a legvadabb nemzeteket is csodálatra ragadják, úgy eszközük, hogy a mindenség alkotójának és szerzőjének dicsőségét, bölcseségét és hatalmát megismerjék. Az Ur^[24] törvénye ugyan a lelkeket Istenhez téríti; mert az ő utait s Istennek legszentebb akaratát a törvény által megismervén, lábainkat az Ur utaira irányozzuk. De mivel egyedül az Istent félők igazán bölcsek, a törvénynek még az is sajátja, hogy bölcseséget ad a kisdedeknek. Azért igaz örömökkel s az isteni titkok megismerésével, továbbá kimondhatlan gyönyörrel és jutalommal halmoztatnak el mind ez életben, mind a jövendőben azok, kik az Isten törvényét megtartják.

X. Mivel minden Isten akaratát teljesiti, méltó, hogy az ember is ugyanazon akaratot kövesse.

Azonban a törvényt nem annyira saját hasznunkért kell megtartanunk, mint inkább Isten kedvéért, ki a törvényben az emberi nemnek az ő akaratát nyilatkoztatá ki, melyet, mivel minden teremtmény követ, sokkal méltányosabb, hogy az ember is engedelmeskedjék neki. Azt sem kell elhallgatni, hogy főkép ezzel mutatta ki irántunk kegyességét és végtelen jóságának gazdagságát és hogy ámbár minden jutalom nélkül kényszerithetett volna bennünket dicsőségének szolgálatára, mégis saját dicsőségét a mi hasznunkkal akarta egybekapcsolni úgy, hogy a mi az embernek hasznos, ugyanaz Istennek dicsőségére legyen. Minthogy tehát ő a legnagyobb és legkitűnőbb, azért tanítsa a plébános, a mit a próféta utolján^[25] mondott: „azok megőrzésében nagy megjutalmazás van”. Mert nemcsak azon áldások ígértettek nekünk, melyek inkább a földi boldogságra látszanak vonatkozni, t. i. hogy^[26] áldottak leszünk a városban, áldottak a mezőben, „hanem^[27] bőséges jutalom mennyekben” és „jó és tömött, megrázott és kifolyó mérték”^[28] tétetett el, melyet jámbor és igaz cselekedetek által érdemlünk Isten irgalmának segélyével. „Én^[29] vagyok a te Urad Istened, ki téged kihoztalak Egyiptom földéről, a szolgaság házából. Idegen Isteneid ne legyenek én előttem. Faragott képet ne csinálj magadnak stb.”

XI. Miért kötelez Mózes törvénye minden korszakbeli embert és mely alkalommal hirdettetett ki Israel fiainak?

Ámbár ezen törvényt a hegyen a zsidóknak adta az Ur, mégis, mivel a természettől már sokkal előbb mindenkinek szivébe volt vésve és jegyezve, azért az Ur azt akarta, hogy mindenki megtartsa: igen hasznos lesz ama szavakat, melyekkel Mózes szolgálata s tolmácsolása mellett a zsidóknak kihirdettetett és Israel népének titokteljes történetét szorgalmasan fejtegetni. Beszélje el először, hogy az ég alatt levő összes nemzetek közöl Isten egyet kiválasztott, mely Ábrahámtól származott, kit Kánaán földén vándorul akart hagyni és ámbár ezen földet megígérte neki, mégis mind ő, mind utódai négyszáz évnél tovább kóboroltak, mielőtt a megígért földön letelepedhettek: vándorlásukban azonban soha meg nem szűnt rólok gondoskodni. Ők ugyan átmentek^[30] „egyik nemzettől a másikhoz s egyik királyságból egy másik néphez”, mindazáltal soha meg nem engedő, hogy azoktól valami méltatlanságot szenvedjenek; sőt a királyokat megbüntető, Mielőtt pedig Egyiptomba költöztek volna, oly férfiút küldött időre, kinek okossága által mind ők, mind az Egyiptomiak az éhségtől megmenekedtek. Egyiptomban pedig oly kegyességgel volt hozzájuk, hogy Fáraó ellenkezésének s vesztökre való törekvésének ellenőre is csudálatos módon megszaporodtak: a midőn igen sanyargattattak s rabszolgákként a legnehezebb munkával terheltettek, Mózest adá nekik vezérül, a ki őket hatalmas kézzel kivezesse. Főképp ezen kiszabadításról tesz említést az Ura törvény kezdetén, e szavakkal:^[31] „Én vagyok a te Urad Istened, ki téged kihoztalak Egyiptom földéről, a szolgaság házából”.

XII. Miért választattak a zsidók Isten népévé?

Mindebből a plébánosnak leginkább azt kell kiemelni, hogy Isten -minden nemzetek közül egyet választott ki, melyet saját népének nevezett, s melytől megismertetni s tisztelteim akart: nem mintha a többit igazságban és számban fölülmúlná, mint a zsidókat figyelmezteté Isten,^[32] hanem mivel Istennek magának úgy tetszett, hogy inkább csekély számú és tehetetlen nemzetet öregbítsen és gazdagítson, hogy hatalma és jósága mindenki előtt annál ismeretesebb és feltűnőbb legyen. Azért ilyen levőn azon emberek átlapolja, „hozzájuk ragaszkodott,^[33] és őket szerette ugy, hogy ég és föld ura lévén nem szégyenlé azok Istenének neveztetni magát, mi által a többi nemzeteit versenyzésre inditá, hogy a zsidók boldogságát megismervén, minden ember az igaz Isten tiszteletére térjen; miként szent Pál^[34] is bizonyítja, hogy a nemzetek boldogságának meggondolása és Isten igaz Ismerete által, melyre őket megtanitá, buzdítja követésre testi atyjafiait.

XIII. Miért kellett a zsidóknak sokáig és sokat szenvedniük, mielőtt törvényt kaptak?

Tanítsa azután a híveket, hogy Isten azért engedő meg, hogy a zsidók atyái oly sokáig vándoroljanak, utódaik pedig a legkeményebb szolgasággal nyomassanak és gyötörtessenek, hogy megtanuljuk, mikép Isten barátjai csak azok lehetnek, a kik a világnak ellenségei és vándorok a földön, tehát Isten barátságába könnyebben bejuthatunk, ha a világgal semmi közünk sincsen; továbbá, hogy Isten tiszteletére térvén, megértsük, mennyivel boldogabbak azok, a kik Istennek, mint a kik a világnak szolgálnak, a mire figyelmeztet bennünket a szentirás, midőn igy szól:^[35] „Mindazáltal szolgálni fognak neki, hogy az én szolgálatomnak és a földi ország szolgálatának különbségét megtudják,” Továbbá fejtse ki, hogy Isten ígéreteit több mint négyszáz év után teljesítette, hogy ama nép hittel és reménynyel tápláltassék. Mert Isten azt akarja, hogy hívei tőle mindenkor függjenek, s minden reményüket az ő jóságába helyezzék, mint az első parancs magyarázatában majd ki fogjuk fejteni.

XIV. Miért adatott a törvény azon helyen és időben?

Végül szóljon a helyről és időről, melyben Israel népe ezen törvényt kapta: miután t. i. Egyiptomból kivezettetve a a pusztába jött, hogy az uj jótétemény emlékétől indíttatva, és a helynek zordonságától, melyen járt, kelt, elborzadva, a törvény elfogadására alkalmatosabbá tétessék. Mert az emberek leginkább azokhoz vonzódnak, kiknek jótékonyságát tapasztalták, és midőn minden emberi segítségtől megfosztva látják magokat, Isten oltalmához folyamodnak. A miből megérthető az, hogy a hívek a menynyei tan elfogadására annál hajlandóbbak, minél inkább elvonják magokat a világ csábjaitól s a test gyönyöreitől; amint a prófétánál^[36] írva van: „Kit tanít ő ismeretre? és kivel érteti meg a hallott dolgot? a tejtől elválasztottakkal, az emlőtől elszakasztottakkal.”

1. Sz. Ágost. Moz. II. K. f. 140. kérd.
2. Máté 22, 40.
3. Malak. 2, 7.
4. II. Kor. 2, 18.
5. Rom. 2, 19. és köv.
6. Gal. 6, 1.
7. II. Tim. 4, 3.
8. Gal. 3, 19.
9. Mózes II. K. 20, 2.
10. Malak. 1, 6.
11. Móz. V. K. 4, 6.
12. 147. zsolt. 20.
13. Móz. 11. K. 19, 9. és köv.
14. Rom. 13, 8.
15. I. Ján. 5, 3.
16. Sz. Bern, az Isten szeret. 1. f.
17. Sz. Ágost. vallom. 1. k. 5. f.
18. Rom. 5, 5.
19. Luk. 11, 13.
20. Sz. Ágost. az állhat. ajándék 53. f.
21. I. Kor. 7, 19.
22. Gal. 6, 15.
23. Ján. 14, 21.
24. 18. zsolt. 8.
25. 18. zsolt. 12.
26. Móz. V. K. 28, 3.
27. Mát. 5, 12.
28. Luk. 6, 38.
29. Móz. II. K. 20, 2.
30. 104. zsolt. 13.
31. Móz. II. K. 10, 2.
32. Móz. V. K. 7. 7.
33. Móz. V. K. 10, 15,
34. Rom. 11, 14.
35. Krónik. II. K. 12. 8.
36. Izai. 28, 9.