a setétségben levőknek világosságai, a balgatagoknak tanítói, a gyermekeknek mesterei[1] legyenek és „ha valaki bűnre ragadtatik”,[2] ők, kik lelkiek, az olyat oktassák. A gyónásban is bírák s a bűnöknek neme és módja szerint ítéletet hoznak: azért, ha tudatlanságukkal mind magoknak, mind másoknak ártani nem akarnak, abban legnagyobb éberséggel s az isteni parancsok magyarázásában gyakorlottsággal kell birniok, hogy ezen isteni szabály szerint bármely cselekedetről és kötelesség elmulasztásáról ítéletet hozhassanak és miként az apostol mondja:[3] a „józan tanítást adják elő, t. i. azt, mely minden tévelytől ment s a lélek betegségeit vagyis a bűnöket orvosolja, hogy a nép Isten előtt a kedves és jó cselekedetek követője legyen. Ezen fejtegetésekben a lelkipásztor azokat adja elő, a mikkel a híveket a törvény iránt való engedelmességre indíthatja.
III. Ki a szerzője a tízparancsolatnak és a természet törvényének?
A többek közt pedig, a mik az embereket e törvény parancsainak megtartására ösztönözhetik, legnagyobb erővel bír az, hogy e törvény szerzője az Isten, Mert jóllehet „az angyaloktól kiszolgáltatottnak[4] mondjuk, mindazáltal nem kételkedhetünk azon, hogy szerzője maga az Isten; miről elég világos bizonyságot tesznek nemcsak magának a törvényhozónak szavai, melyeket alább meg fogunk magyarázni, hanem a szentirásnak számtalan helyei is, melyekre a lelkipásztorok könnyen rátalálhatnak. Mert mindenki érzi az Istentől szivébe irt törvényt, mely szerint a jót a rossztól, a becsületest a becstelentől, az igazat a nem igaztól meg tudja különböztetni; mely törvény minthogy lényegére és mivoltára attól, mely írva van, nem különbözik, ki az, ki tagadni merészelje, hogy valamint a bensőnek, úgy az írott törvénynek szerzője az Isten ? Azért azt kell hinnünk, hogy ezen, a rossz erkölcsök s folytonos romlottság által már majdnem elhomályosult isteni világosságot, midőn Isten Mózesnek törvényt adott, inkább nagyobb fénybe helyezte és mint uj törvényt hozta, nehogy a nép Mózes törvényének fölfüggesztését hallván, talán azt gondolja, hogy e törvények őt nem kötelezik. Mert kétséget nem szenved, hogy e parancsoknak nem azért kell engedelmeskedni, mivel Mózes által adattak, hanem mivel mindenkinek