Hamupipőke
Három fia volt egy parasztnak; a legidősebbet egy reggel kiküldé a szőlőt őrizni. Kiment a fiu, s vigan falatozott a kivitt pogácsából, a mint egy béka mászott hozzá, s kéré, adna neki is a pogácsából. Hogy is ne, kiált a fiu, s követ ragadott a béka elüzésére. Eltávozott ez szó nélkül, de a fiu csak hamar elaludt azután, s mire felébredett, a szőlő tönkre volt téve. Más nap második fiát küldé az atya a szőlőbe, ez szintugy járt, mint az első. Boszonkodott ezen az atya, s nem tudá mit tegyen. Felszólal ekkor a legifjabb, kit, minthogy szüntelen a kuczkóban a hamu közt ült, semmire sem tartottak alkalmasnak, csak hamupipőkének neveztek, apám, küldj ki engem, majd megőrzöm én a szőlőt. Kineveték őt, mind atya, mind testvérei, de a próbát megtenni megengedék neki. Kiment tehát a hamupipőke, s elővevén hamupogácsait reggelizni kezdett. Ehhez is eljött a béka pogácsát kérni, mit ez szivesen teljesitett. Reggeli után a béka egy réz, egy ezüst, és egy arany vesszőt adott a fiunak, s megmondá neki, hogy nem sokára meg fog jelenni három ló, réz, ezüst, és arany, ezek a szőlőt akarják majd összetiporni, de verje meg őket a neki adott vesszőkkel, azonnal megszelidülve övéi lesznek, s bármikor előállnak parancsára. Ugy lett, mint mondá a béka, s a szőlő gazdag termést hozott, de a hamupipőke meg nem mondá gazdájának s testvéreinek, mint őrizheté meg a szőlőt, szóval mindenről hallgatott, s továbbra is kedves kuczkójában heverészett. Vasárnap a király egy magas fenyőszálat állittatott a templom elébe, s tetejére egy arany rozmaringot tétetett, s annak igéré leányát, ki azt lóháton ugrással le tudná venni. Próbát tettek az ország minden lovagjai, de egy sem volt képes olly magasra ugrani. Egyszerre megjelent egy réz lovon egy réz pánczélu vitéz leeresztett sisakkal s könnyü ugrással lekapá a rozmaringot, s hirtelen eltávozott. Midőn honn a hamupipőkének, két testvére a történeteket elbeszélé, azt jegyezte meg, hogy ő jobban látta az egészet, s kérdésökre: honnan? a keritésről, lön a felelet. Ezt azonnal eldönték testvérei, hogy máskor öcscsök mit se láthasson. Jövő vasárnap még magasabb fenyőszálra egy arany alma tüzetett, hogy ki a király lányát elvonni akarja, azt le kell neki kapni. Ismét száz meg százan próbálták, s mind hasztalan; s most egy ezüst lovú s pánczélu vitéz kapta le, s eltünt. A hamupipőke ismét azt mondá testvéreinek, hogy jobban látta nálok a pompát, még pedig az ólrul, mire ez is ledöntetett. Harmadik vasárnap egy arany selyem kendő tüzetett fel a még magasabb fenyőre, s miután senki sem tudta lekapni, megjelent egy arany lovu s pánczélu vitéz, s az kapá le, s elszaguldott. A hamupipőke testvéreinek ismét mondá, hogy a ház tetejéről jól látá a történeteket, leronták tehát az irigyek a ház fedelét is, csak hogy öcscsök többé mit se lásson. Már most kihirdetteté a király, hogy jelentse magát azon vitéz, ki érdemessé tette magát leányára, s hozza magával az arany rozmaringot, almát, és selyem kendőt. Nem jött senki; magához parancsolá tehát a király a birodalom minden férfiait, s a kivánt vitéz még sem mutatkozott; végre mégis előtünt a várva várt vitéz arany paripáján arany pánczélban. Azonnal meghuzattak tiszteletire a harangok, száz meg száz ágyú süttetett el. A vitéz átadván a királyleánynak az arany rozmaringot, almát és kendőt, s tisztelettel kéré meg kezét, s megnyervén azt, fölemeli sisakját, s a nép bámulva ismert hamupipőkére, kit még csak a királyhoz híni is elfelejtkeztek. A derék fiu fölépíteté testvéreinek a házat, s még meg is ajándékozá őket, atyját pedig magához vevé, minthogy az öreg király azután nem sokára meghalt, ő uralkodik még most is, s minden alattvalójától tiszteltetik s becsültetik.