A koldus ajándéka

← Hamupipőke

Népdalok és mondák (2. kötet) szerző: Erdélyi János A koldus ajándéka

Népdalköltészetünkről I. →

     Volt egyszer egy igen szegény ember, s kiment az erdőbe fát vágni magának. Folyt az izzadság arczán a kemény munkától, a mint egy vén koldus alamizsnáért könyörgött hozzá. A szegény ember szánakodva tevé le baltáját, őszin­te szivességgel nyult táskájába, a megosztá a szegény elaggottal kevés kenyerét. Jóllakván az öreg koldus, ekkép szólt a favágóhoz: fiam, ne siess, fogadd szivességedért ezen abroszt, ezentul ha szűk idők jőnek, s te éheznél, mondd ez abrosznak: terits asztalt, abroszkám! azonnal asztalod megteritve, s a legjobb étkekkel s italokkal lészen megrakva; én a jók jutalmazója vagyok, s ezt jótétedért adom neked. Ez után eltünt az öreg, a favágó pedig örömmel indult haza felé. Utjában rá estveledvén, betért egy csárdába, s a rég óta ösmerős korcsmárosnak elmondta szerencséjét, s hogy mesének ne tartsák szavait, azonnal próbát is tett az abroszszal, s vigan fa1atozott a korcsmárossal, és korcsmárosnéval a jó étkekből, miket az abrosz feltálalt. Vacsora után aludni dült, azalatt a gonosz korcsmárosné hason1ó abroszt varrt, reggelre fel volt a favágóé cserélve. Ez mit sem gyanitva, a felcserélt abroszszal haza sietett, honn azonnal elmondta nejének a történetet, szavai igazolására megparancsolá az abrosznak, hogy asztalt teritsen, de hiába, százszor is elmondá azon szavakat: terits aszta1t abroszkám! még sem mozdult az meg, mit az egyűgyű, teljességgel nem tudott megfogni. Más nap ismét az erdőbe ment, az agg koldussal ismét megosztá kenyerét, s tőle egy bárányt kapott, mellynek azt kellett mondani: tojj aranyat báránykám! azonnal hullottak az aranyok. Evvel is a korcsmába szállt éjjelre a favágó s előmu­tatá a gazdának, milly bárányt kapott. Reggel ismét felcserélt bárányt vitt haza, s nem tudott eléggé csodálkozni, hogy az nem akart aranyat tojni. Ismét az erdőbe megy, a koldust ujra megvendégli, de egyszersmind elmondá neki az abrosz és báránynyali történetet; ez mit sem csodálkozott rajta, hanem egy bunkót adott a favágónak, s megmondá neki, hogy abroszát és bárányát felcserélte a korcsmáros, azért hát szerezze vissza magának e bunkóval, mellynek csak azt kell mondani: üssed, üssed bunkocskám! s azonnal képes egész hadsereget elverni. Beszállt tehát harmadszor is a korcsmába a favágó, azonnal követelte a bárányt és abroszt, s midőn a korcsmáros visszaadni nem akarta, elkiáltá magát: üssed, üssed, bunkócskám! s a bunkó addig verte a korcsmárost és nejét, mig a követelteket vissza nem adák. Örömmel mondá most el nejének az egészet, a hogy házának tekintélyt szerezzen, más napra a királyt magához kérte ebédre. Csodálkozott a király, s dél felé oda küldte inasát megnézni, mit főznek, ez azon felelettel tért meg, hogy tűz sincs a konyhában. Még jobban bámult ő felsége, midőn délben az asztalt a legpompásabb étkekkel s italokkal találta megterhelve. Kérdezéseire, honnan vette mindezeket? a szegény favágó elbe­szélte neki történetét az erdőben, a bárány és abroszra nézve, de a bunkót elhallgatta. A király, ki egy valódi zsarnok kényur volt, mindjárt követelte tőle az abroszt és a bárányt, s midőn a favágó engedni nem akart, néhány inast küldött hozzá, hogy vegyék tőle el. Ezeket hamar leverte a bunkó. Majd nagyobb erőt küldött ellene a király, ez is oda veszett; ekkor haragra lobbanva, egész seregével ellene ment ő maga; ­de most is a favágó győzött, mert a bunkó mind leverte a király katonáit, sőt elesett maga a király is, s kormányát elfoglalta a hajdan szegény favágó. Ez valóságos áldása volt a népnek, mert jó szivűségénél fogva, mindenkin, kit szükségben és inségben lenni tudott, örömmel segitett, s igy ő is elégedetten s boldogan élt egész élete végéig.