A lap feldolgozottságának foka

A láthatlan juhászfiu

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← A két legkisebb királygyermekNépdalok és mondák (2. kötet)
szerző: Erdélyi János
A láthatlan juhászfiu
A három királykisasszony →

     Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s ennek egy igen jámbor fia, ki juhpásztor volt. Egy nap egy sziklás vidéken őrizgeté juhait, s mint kinek forró ohajtás fesziti keblét, mély sohajokat bocsátott az ég felé. Egy közelitő neszre most hátra nézett, és Szent Péter, mint igen agg ősz ember, állott előtte. Miért sohajtozol fiú, kérdé ez tőle, s mit kivánsz? Nem egyebet, szólt az tisztelettel, csak egy tarisznyácskát, melly soha meg nem telik; s egy bundát, mellyet ha magamra veszek, senki se lásson. Ugy lőn a mint kivánta, s az agg Péter eltünt. Most ott hagyta a fiú a pásztorságot és sietett a fővárosba, hol szerencsét tehetni volt kinézése. Mert élt ott egy király, kinek volt tizenkét leánya, kik közül tizenegynek minden éjjel legalább is hat pár czipő kellett. Atyjokat ez igen bosszontá, mert jövedelmének jó részét elemésztette, s valami nem jót gyanított leányairól, minek azonban soha semmi cselekkel nyomára nem jöhetett. A király legkisebb leányát igéré végre annak, ki e titkot napfényre hozandja. Az igéret tömérdek vállalkozókat csalt a fővárosba, kiket azonban a leányok csak kaczagtak, s kik csakugyan szégyenülve távoztak onnan. A juhászbojtár, bizván bundájában, jelenté magát; őt a leányok nem különben gunyos szemekkel méregették. Eljött az éj, s bojtár bundájába huzódva, a szobaajtóhoz vonult, hol ezek háltak, s közöttök, midőn feküdni mentek, besurrant. Éjfél lön; egy lélek körüljárta őket s felköltögeté. Most nagy készület lön; öltöztek, s felpiperézték magokat, s egy uti zsákot czipékkel megtömtek. A legkisebb azonban e készületekről soha se tudott semmit. Most azonban a látatlan juhász észrevétlenül felnógatá ezt is, mit ijedve láttak többi testvérei. Igy levén, legjobbnak látták ezt is magok közé csalni, mire a leány, bár vonakodva kissé, reá is állott. Készen levén minden, a lélek egy edénykét tett az asztalra, mindenik megkente belőle vállait, és azonnal szárnya nőtt. A juhász hasonlólag tett, s midőn az ablakon mindnyájan kirepültek, ő szinte repü1t nyomban utánok. Néhány órai repülés után egy nagy réz erdőbe értek, s itt egy kuthoz, mellynek rovatéka rézből volt; s ezen tizenkét réz pohár. Itt magokat felfrisiteniök, ittak a leányok, mi közben a legkisebb, ki még először volt ez uton, félelmesen nézegetett körül. A fiu szinte ivott, midőn azok utnak indultak; s a poharat egy letört lombbal tarisznyájába tette. A fa megrezdült, s végig zenegé a hang az erdőt. A legkisebb leány észrevette azt, s figyelmezteté testvéreit, hogy jön utánok valaki, de ezek annyira biztosnak hivék utjokat, hogy szinte kinevették. Azonban haladtak; nem sokára egy ezüst erdőt, s benne egy ezüst korlátos kutat értek. Itt hasonlólag ittak, a fiu a poharat s egy ezüst galyat tarisznyájába tett ismét, s a rezgésre mellyet a galytörés okozott, ismét figyelmezteté testvéreit a legkisebb, de mint előbb, most is hasztalanul. Majd az erdőből is kiértek, s találták az arany erdőt, hol egy arany rovátkos kut s arany poharak voltak. Itt is megállapodtak, ittak, a fiu egy arany poharat és galyat tarisznyájába tett, s a törészöldülésre ismét figyelmezteté testvéreit a legkisebb, de hasztalan. Kiérvén az erdőből, egy roppant sziklahegyhez jutottak, mellynek mohos csucsai borzasztó meredekséggel nyultak az égnek. Itt megállapodtak mindnyájan, a lélek egy arany vesszővel megcsapta a sziklát, mire az megnyílt, s a nyiláson mindnyájan bementek, be a juhászfiu is. Most egy pompás szobába jutottak, mellyből több tündérileg fényesen butorozott terem nyilt. Ezekből tizenkét csoda szépségü tündérfiak léplek eléjök. A cselédség perczről perczre szaporodott, s foglalkozott, készületeket tett mindenre, mi egy pompás tánczvigalomhoz szükség. — Majd megszólalt a bájoló zene, egy roppant tánczterem ajtai fölnyiltak, s most szakadatlanul folyt a vigalom. Hajnal felé utra keltek a leányok, s a juhász is azon az uton, mellyen jöttek, s otthon lefeküdtek, mintha semmi sem történt volna, mit azonban a rongyolt czipők mindig megczáfoltak, a szokott időben felkeltek. A király nyugtalanul várta, mi hirrel jövend a juhász; s ez néhány percz mulva elbeszélte a történteket. Leányait hivatván, tagadák, de a poharak és galyak bizonyságot tettek, s bizonyságot a kisebb leány is, kit épen azért költött fel a juhász. Most teljesité a király igéretét, a tizenegy leányt pedig, mint bűvösöket, megégettette.