A lap feldolgozottságának foka

A három királykisasszony

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← A láthatlan juhászfiuNépdalok és mondák (2. kötet)
szerző: Erdélyi János
A három királykisasszony
A három testvér →

     Hol volt, hol nem volt, meg nem mondom, elég azon, kidőlt, bedőlt kemencze volt, a hol lyukas nem volt, ott mindenütt jó volt, pogácsát sütöttek benne, e hol la! ez is evett belőle (itt valakire mutat az elbeszélő). No tehát a komáromi hegyeken, az üveg hidakon, a szép arany lámpatartón ott volt egyszer egy debreczeni suba, 99 ráncz volt rajta, s én a 99-ikből szedem ezen igéket: Volt egyszer egy király, annak volt három leánya, de a király olly szegény volt, hogy alig birta kitartani családját; neje tehát, ki a leányok mostohája volt, egykor éjjel azt mondá férjének, hogy reggel kivezeti a lányokat az erdőbe, s ott a sűrűben elhagyja, hogy többé haza ne jöhessenek. Meghallá ezt a legifjabbik, s mihelyt a király és királyné elaludtak, keresztanyjához sietett, ki büvész nő volt, tanácsot kérni. Keresztanyja kis tátosa az udvarajtónál várta őt, s hátára vevén, egyszerre a büvész nőnél termett vele. Az jól tudta, mit akar a leány, s azonnal adott neki egy gombolyag czérnát, hogy azt az erdőben mindenütt maga után eresztvén, a fonal után haza mehessen; de ezt azon kikötéssel kapá, hogy két nénjét haza nem vezeti, minthogy azok igen roszak és kevélyek voltak. Más nap a leányokat csakugyan kivezeté mostohájok, mint mondá, forgácsot szedni az erdőbe, s miután ott jó ideig bolyongtak, pihenésre unszolá őket. Letelepedtek tehát egy fa alá, de csak hamar elaludtak mind hárman, mit mostohájok látván, azonnal haza sietett. Felébredvén a leányok, s nem találván anyjokat, sirásra fakadt kettőjök, de a legifjabb bizton mondá, hogy ő tudja az utat, s haza megy, őket azonban magával nem viendi. Ekkor az idősbek annyira eláraszták őt hizelgésekkel s kérésekkel, hogy ez végre engedett kívánságoknak. Haza érkezvén, atyjok tárt karokkal, mostohájok szinlett örömmel fogadá őket, de éjjel ismét kijelenté a királynak, hogy még mélyebben vezeti őket az erdőbe. A legifjabb megint meghallá a beszédet, s mint mult éjjel, ismét a kis tátoson keresztanyjához ment. Ez megpirongatá őt, hogy rosz testvéreit haza hozá, s azon feltétellel, hogy ezt most semmi esetre sem teszi meg, segitségére jelenleg egy zacskó hamut adott, mellyel neki az egész utat, merre mentek, be kellett hinteni, hogy azt el ne téveszsze. A leányok tehát ismét kivezettettek az erdőbe, s ismét ott hagyattak, de a legifjabb, ki a hamu nyomán haza tudott menni, sok igéretre s kérésre most is visszavezeti testvéreit. Hon ugy fogadtattak, mint első izben, s éjjel harmadszor is elhatároztatott a leányok elvezetése. A legifjabbik hallá azt most is, de bátorsága többé nem volt keresztanyjához menni, más részről meg azt gondolá, hogy talán maga is segíthet magán, ez okból egy zacskó borsót vitt magával, s azt merre csak mentek, szépen elszórogatá. Elhagyatva anyjoktól, kettejök megint sirásra fakadt, mig ez vigan mondá, hogy ő jelenleg is haza tud menni, s miután testvéreinek ostromlására s kéréseire ismét hajlott volna, utnak indult, de mint elbámult, midőn az elszórt borsóbul szemet sem találhatott, minthogy azt a madarak mind fölették. Most általános sirás lett, s a három elhagyatott lány ut nélkül bolyongott egész nap fel s alá az erdőben, s csak napnyugotkor találtak egy forrásra, mellyből szomjokat olthaták; majd egy makkszemet leltek egy tölgy alatt, hová nyugodni dőltek. Ezt elülteték, s a forrásból szájokban hordtak vizet annak öntözésére. Más nap már torony magasságra nőtt, s a legifjabb felmászott rá, nézni, nem volna-e közeliben emberi lak, de mit sem látván, a napot ismét sirással s bolygással töltötték. Következő reggel már két torony magasságu volt a fa, azonban most is hiába vizsgálódott tetejéről a leányok legkisebbike. A harmadik nap eltöltével mint három torony, olly magas volt a fa, s ekkor már nem tekintett szét hasztalan a kis lány, mert távol egy kivilágitott ablakot pillanta meg, s leszállva a tölgyről, azonnal arra vezeté testvéreit. Ezek most már a legméltatlanabbul bántak vele, ruháit, miket ez gondoskodásbol magával csomóba kötve hozott, mind elszedték, s neki a legpiszkosabbal kelletett beérnie; ha valamit ellenek szólani merészelt, azonnal megverék, s megparancsolák neki, hogy bárhova jussanak, őket gazdag kisasszonyoknak adja ki, maga pedig szolgálóként legyen köröttök. Igy haladtak három éjjel, három nap, mig végre egy roppant nagyságu pompás kastélyhoz értek. Bizton s jó reménynyel léptek a szép palotába, de mennyire megijedtek, megpillantva egy toronymagasságu óriás nőt, kinek mint tál, olly szeme volt homloka közepén, s arasznyi nagyságu fogait rájok vicsorgatá. Isten hozozt, lányok! igy szólitá őket az óriás nő, be jó pecsenye válik belőletek. Megborzadtak e szóra mind hárman, de a legifjabb azonnal hizelgve igéré neki, hogy ha nem bántja őket, ők legszebb piperét fognak számára késziteni. Hajlott erre a nagy fogu, s szekrénybe rejté a lányokat, nehogy érkező férje megpillantsa őket. Ez, ki azonban nagyságra nézve nejét is felülmúlá, azonnal szaglálódott, s nejétől emberhúst követelt, s a nemadás esetére őt fenyegté felfalással. Elővitettek tehát a lányok, de most is kegyelmet kaptak, miután megigérék, hogy igen izletes ételeket főznek a morgó férj számára. Az volt azonban fő oka kegyelemnyerésüknek, hogy a férj a lányokat neje távollétében egyedül szerette volna lenyelni, s a nő ís hasonló terveket forralt agyában. Sütéshez, főzéshez fogtak már most a lányok; tésztát gyúrt a két idősb, az ifjabb pedíg fűté a pokolnagyságu kemenczét. Midőn ez utóbbi már jó tüzes volt, előhívá a találékony eszű lány az óriást, s egy fazék zsírt a kemenczébe dobván, felszólitá, hogy nyelvével izlelje meg, vajjon eléggé forró-e a zsír, ha igen, akkor már eléggé be van fűtve. Próbát tett a hústorony, de alig dugá be fejét, a leány meglöké őt, s ő halál fia lett a tüzes kemenczében. Ezt látva, méregbe jött az óríás nő, s már már felfalta volna őket, ha a kis lány rá nem veszi, hogy előbb hagyja magát szépen felpiperézni. Erre reá állott, s azonnal létra hozatott, hogy fejére mászhassék a kis lány, megfésülni a szörnyeteget. Fésülés helyett azonban a virgoncz leány a vas fésűvel úgy főbe kollintá a nőt, hogy az is halva rogyott össze. A holt testeket huszonnégy pár ökrön hurczoltaták ki a leányok, s határtalan birtokosi lettek a roppant kastélynak. Következő vasárnap a két idősb felpiperézve sétála át a fejedelmi városba, tánczvigalomra. — Távoztok után a szolgálóként honn maradt öcscsök minden termeket, tornáczokat, kamarákat át meg átvizsgált a kastélyban; kutatása közben véletlen valami fényest pillanta meg egy kéményben, leüté azt kővel, s a legszebb arany kulcs birtokába jutott. Most ezt minden ajtó és szekrénybe próbálta illeszteni, de csak hosszú kutatás után volt képes egy kis szekrénykét felnyitni vele, itt azonban a legédesebb meglepetés várt reá, mert a szekrény tele volt női öltönyökkel s piperékkel, mellyek mind reá látszottak lenni szabva. Hirtelen magára ölte egy ezüst öltönyt, hogy szinte tánczvigalomra mehessen. Az ismeretes kis tátos kün várta már s szélgyorsan szaguldott vele el. Mihelyt a tánczterembe lépett, minden szem rajta akadt meg, s a legmagosban álló férfiak s ifjak a nyaktörésig vetekedtek őt tánczra nyerhetni. Testvérei, kik elébb diszei voltak s lelkei a napnak, most egészen mellőztettek már. Pár órai mulatás után hirtelen eltünt a hölgy, s később megtért testvéreit elébbi szolgaruhájában fogadá. Ezek elbeszélék öcscsöknek, hogy eleinte igen jól mulattak, de később valami szemtelen hölgy miatt háttérbe szoríttattak. A kis lány nevetve mondá: hát ha én voltam azon hölgy? s testvéreitől e miatt néhány ütleget, s nem igen diszes czímeket kapott. Más vasárnap ismét ugy történt, csak hogy most arany ruhában volt ott az ifjabbik, egyébként minden ugy ment végbe, még honn is viszont megkapta az ütlegeket. Harmadik vasárnap gyémánt ruhába öltözve nyargalt a kis lány a tánczvigalomba, ismét ő volt az est lelke, most azonban az ifjak a bál végeig akarván őt ott marasztani, igen vigyáztak, nehogy ismét eltünjék; midőn tehát ő az elszökést megkisérté, annyira kellett sietnie, hogy egy folyósón elveszett czipőjét sem volt ideje felkapni; egyébként most is honn lelték már testvérei. A czipő a királyfi birtokába jutott, s azt gondosan elrejté. Néhány nap mulva a királyfi igen beteg lett, a legjobb orvosok sem valának képesek rajta segiteni, s atyja már kétségbe esett egyetlen fia felett, midőn egy idegen orvos azt állitá, hogy a betegségen csak házasság segithet, mert az ifju szerelembeteg. Atyja tehát kéré őt, hogy vallja meg szerelmét, s legyen bárki, kit kiván, megkapja azt. Az ifjú előmutatá a czipőt, kijelenté, hogy csak azt kivánja, kié e czipő. Kihirdeték tehát az egész birodalomban, hogy jövő vasárnap az ország minden hölgyei jelenjenek meg a czipőt próbálni, s kinek az tökéletesen illik lábára, neje leend a királyfinak. Vasárnap seregesen tódultak a hölgyek a fővárosba, nem maradt ki a három testvérek két idősbike sem, miután lábaikat öcscsök által késsel vakartaták, hogy kisebbek legyenek. Eltávoztok után a legifjabb szinte felkészült, s a vesztett czipő párját kendőbe rejtvén, legszebb öltönyében a tátosra pattanva, nyargalt a kijelölt helyre. Testvéreit még utban érte, s egy pocsolyába ugratva, egészen befecskendezé őket sárral. Látására azonnal száz ágyu durrantatott el, s minden harangok meghúzattak; de ő próba nélkül nem akará a czipőt magáénak ösmérni, próbát tön tehát. A czipő tökéletesen illett lábára, s miután párját is előmutatá, háromszáz ágyúval üdvezöltetett leendő királynénak. A megtiszteltetést elfogadá, de csak olly feltétellel, hogy atyjának a király visszaadja elorzott birodalmát. Megtörténvén ez, neje lett a királyfinak, testvérei pedig visszavitettek a most már gazdag és hatalmas királyhoz, atyjokhoz, hol még most is élnek, ha meg nem holtak.