A lap feldolgozottságának foka

A két legkisebb királygyermek

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← A három pomarancsNépdalok és mondák (2. kötet)
szerző: Erdélyi János
A két legkisebb királygyermek
A láthatlan juhászfiu →

     Hol volt, hol nem volt, száz esztendős vén szoknyának egyetlen egy ráncza volt, annak redőjéből bolháztam én ki, hogy volt egyszer egy király, kinek hét fia, hét leánya volt. A király mindegyre aggódott, hol vegyen ő királyi vérbül nőket fiainak, s férjeket leányainak. Végre azon gondolatra jött, hogy a hét figyermek vegye el a hét leányt. Atyjok akaratába mindnyájan belé egyeztek, kivevén a legkisebb fiut és leányt. Ha igy van, szólt az atya, kiadom örökségteket s menjetek, a hol szerencsét tehettek, házasodjatok. Ment a két királygyermek, s már idegen országban voltak, midőn egy erdőségben elestveledtek. Éjjeli szállásul egy lombos fát választának, melly sűrű galyaival a földnek hajolva, némi födélt képezett. Reggel fölébredvén, a leány beszélte testvérének, miként ő álmodta, hogy oda nem messzire van egy város, hol a király lakik, ki nagy idő óta beteg, s még eddig ezer meg ezer orvosnak sem sikerült őt kigyógyitni. Neki azonban egy hófehér ősz ember mondta, hogy a fa, melly alatt háltak, vizet ereszt, ebben fürdessék meg a királyt, s jobban lesz. A fát azonnal körülnézték, s egy hasadékából kristálytisztaságu nedv csepegett. Úti vizedényökbe vettek azonnal belőle, s utnak indultak. Kiértek az erdőből, s csakugyan előttök állott a város. Beérvén, vendéglőbe szálltak, s megtudandók, igaz-e, mit az álom monda, kérdezék a vendéglőst, mi különös a városban? Ez beszéd közben csakugyan emlité a beteg királyt, a számtalan sikeretlen gyógypróbát, s hogy neki nagy büntetés alatt meg van hagyva, ha valami orvos érkeznék vendéglőjébe, azonnal bejelenteni. Én szinte orvos vagyok, mondá a királyfi, s ez segédem, szólt tovább, férfiruhába öltözött nőtestvérére mutatva. A vendéglős azonban bejelenté őket, s a király gyógyitását megpróbálandók, mentek az udvarba. A király teste egy seb volt, s kezét a fanedvvel megmosta az orvos. Más nap örömmel látta ez, miként a mosott hely szemlátomást javult. Azért még azon éjjel kocsin nagy faedénynyel sietett a fához fürdéshez elegendő vizet hozni. Néhány fürdés után a király csakugyan jobbanlett, s az orvos roppant jutalmat kapott. E mellett azonban egy kérelme volt az orvosnak, hogy a király látogassa meg szállásán, s fogadjon el tőle egy ebédet. A király szivesen engedett a kérelemnek, s az ifju, királyilag ékesitett számos szobáiban, nagy fénynyel fogadta őt. A király egyedül látván az orvost, társa iránt kérdést tön, s azon pillanatban a mellékszobábul egy bájoló szép leány lépett ki, kiben az orvossegédre azonnal reá ösmert a király. Most a jövevény elbeszélé sorsukat, s a király nyájasabb lön, főkép a szép segéd iránt, kin szive és lelke egészen megtapadt, mig nem az ösmeretségnek rövideden házasság lőn vége. A királyfi szinte nem felejté utjának czélját, s az ünnepély után ment tovább, ment túl határin ez országnak is, mig nem ott is a fővárosba jutott. Már az utczán lépdelt szép paripáján, midőn egy szózat: „hm! te sem fogsz nálam nélkül boldogulni” hatott egy közel ablakból feléje, s oda tekintvén, egy agg embert látott kinézni onnan. Ő, mintha nem hallotta volna a szózatot, ment tovább, s egyről másról tudakozódása után a vendéglőben, elmondák neki, miként e városban a merész házasulandók nagy szerencsére, de szerencsétlenségre is juthatnak. Mert a királynak van egy lánya, kit öreg dajkáján kivül még senki sem látott. E leányon három jegy van, a ki kitalálja, mi, s hol van az, a leány azé lesz. Ki azonban e válalatra merészkedik, s el nem találja, karóba huzatik, s már kilenczven kilencz jutott eddig e sorsra. Az ifju hallván ezeket, mintegy világos kezdett lenni előtte az emlitett öreg szózata. Gondolá, ez őt is valami szerencselovagnak nézhette, s egy gondolat: talán az öreg tudhat valamit a titokról s jó volna vele megismerkedni, villant át lelkén. Ürügy azonnal volt. Az öreg aranymüves vala, s a királyfi arany sarkantyujának taréja épen elveszvén ut közben, az öreget felkereste, s miután a sarkantyu iránt egyeztek, kérdezősködés után ugyanazt beszélé az öreg, a mit a vendéglős. Az ifju némi gondolkodás után elmondá, ő kicsoda, és sokat igérő tekintettel kérdé az öregtől: valamikép nem segithetné-e őt, ha fellépne? Jó pénzért, igen könnyen, mondá az ötvös. Arról ne busúlj, szólt az ifjú, csak mondd, miként, s előlegesen is ez erszény legyen a tiéd. Az öreg látván a jó aratást, szólt: én egy ezüst lovat fogok csinálni, mellyben herczegséged elférhet, kiállitandom a vásárra. Szinte bizonyos vagyok, hogy a királyi udvaron kivül azt más meg nem veszi, s ha egyszer bent lesz, s rejtekajtaján, midőn tetszik, kijöhet s visszamehet; akkor azután boldogulhat. Ugy lön. A legközelebbi vásáron a királyi palota közelében, csakugyan egy pompás ezüst ló vala kiállitva. Bá­muló elég volt, de vevő, drágasága miatt, senki, mig a királyi udvarból egy ember tudakozódott iránta. Néhány pillanat mulva visszatért az; a lovat megvéteté a király, s leányának ajándékozá. A herczeg ekként ott volt már, hová bejutni volt a nehézségek nehézsége, s bent félelem, s öröm közt hallgatta a szép leány ezüsthangját, mulatozásait a kariká­kon forgó lóval, s mint nevezgeté azt kedves maczkójának. Estve lőn, a titkos szép leány lenyugodott, elcsöndesült körötte minden s csak vén dajkája pislogott nem messze ágyá­tól. De éjféltájon ez is elaludt. Most a mély álom jeleire kilépett a herczeg a lóból, s közeledett, lélekzetét is elfojtva, az ágy felé, s ime a leánynak homlokán a nap, jobb mellén a hold, a balon pedig három csillag ragyogott. A három titkos jelt tudta már a királyfi, s visszaindult rejtekébe, midőn a királykisasszony fölébredt. Kiáltani akart már, midőn az ifju­nak egy forrón esdeklő jelére elhallgatott. A bájos szépségű királyfin szinte fölakadt a leány szeme, kinek az elbeszélé most ­mint, s miért merészkedett ide jönni. A leány a hosszas elzáratást különben is megunván, egyezését adta, s titkon végeztek a fiú kiszabadu1ásáról is, s ezzel az csöndesen rejtekébe ment. ­— Más nap ennek következtében a lónak egyik fülét letöré a leány, s vitték mesteréhez csinálni, hol megszabadult a királyfi veszélyes helyzetéből. Most ujra megajándékozván az ötvöst, uj sógorához visszatért, hogy pompás kisérettel, s királyi fénynyel térvén meg, királyilag léphessen föl szerencsét próbálni. Számos, szebbnél szebb vitézekkel, pompás lovakon tért vissza a királyfi, s bejelenté magát a királynál, miként leányaért szerencsét akarna próbálni. Az ifju igen megtetszett a fejedelemnek, s annál szivesebben inté, hogy veszélyre ne tegye életét; de ez természetesen biztatá magát, s állott föltétele mellett, azért napot határoztak a csomó megoldására. A nép, mint nagy ünnepélyre, gyült a helyre, hol ez történendő vala, s előre szánták a szép ifjat, s borzadtak sorsától. A válalkozóknak három napot engedett a király, s igy három megfejtési próbát. Első s másod nap, hogy a figyelem annál nagyobb legyen, más jegyeket mondott a királyfi; harmad nap azonban, midőn már a végső szorongásban voltak életeért, fönhangon elsorolá a királyleány jegyeit. A király mindezeket helybehagyólag igazolá, mire a tömérdek sokaság s zenekar örömzaja közt jövendő nejéhez vezettetett a királyfi. Most egész városnak nagy lakomát adott a király, székét átadta vejének, sok esztendőkig boldogul uralkodtak,