A kezetlen lány
Egyszer hol volt, hol nem volt, volt egy király, kinek egyetlen, szép és vitéz fia elment messze, a szomszéd országban lakó király ellen háboruba. Az ősz király leveleket szokott küldözgetni egyetlen fiának a sereghez, egy öreg hű szolga által. Történt egyszer, hogy a levelet vivő vén szolga egy magános házhoz tért be éjjeli szállásra, mellyben egy közép idejü asszony és ennek szép, igen szép leánya lakoztanak. A háznép vacsorát készitett a levélvivő szolgának, s evés közben azt kérdé tőle az asszony, hogy vajjon őtet tartja-e vagy pedig leányát szebbnek? A szállást és ételt kapott szolga nem akará kimodani egyenesen az igazságot, s csak ennyit felelt: mi tagadás benne, csak valljuk meg, hogy mi idősebbbek nem lehetünk már olly szépek, mint a fiatalok. Az asszony nem szólt semmit, de mihelyt a király embere elment, megparancsolá a maga szolgájának, hogy leányát elvivén az erdöre, ölje meg, s tüdejét, máját és két kezét hozza vissza neki. A szolga elment a szép leánynyal jó messze, s egy helyen megállapodva elbeszélte neki az anyja parancsát. Hanem, igy szóla tovább, én téged meg nem ölhetlek, mert jó gazdasszonyom voltál mindenkor; itt van a kis kutya, melly utánunk eljött, ennek tüdejét, máját kivéve elviszem anyádnak, azonban már meg kell lenni, a két kezedet szükség elvágnom. A szolga ugy tett, miként mondta; kivette a kis kutya tüdejét, máját, s a leány két kezét levágta, habár nehezen esett is neki. Elvágott karját azonban erősen betekervén ruhával, a leányt utra bocsátotta, maga pedig visszament asszonyához. Ez fogta a tüdőt és májat, szájába vette, s ezen szavakkal: belőlem kerültél, belém mégy vissza, elnyelte, a két kezet.pedig felhajítottta padlásra. A szolga azonban, mihelyt szerit tehette, sietett elhagyni az asszony házát, s oda nem is tért vissza többé soha.
Ezalatt a kezetlen lány ment, mendegélt, ismeretlen helyeken, félve, nehogy ráakadjanak. Nappal elbujt az erdős helyeken, s csak éjszakára jött elő élelmét keresni, s ha kertekbe juthatott, a mi gyümölcsöket szájával elért, azokkal táplálta magát. Utójára a király városába jutott el. Már ekkor a herczeg haza tért a háboruból. — Egy reggel kinézett ablakából a király, s boszankodással látta, hogy a kertében levő kedvencz körtvefán ismét kevesebb gyümölcs van, mint mennyit azelőtt való nap megszámlált. Haraggal hivatta kertészét, kire a gyümölcs megőrzése különösen bizva volt; de azzal mentette magát, hogy őt a virasztás közben olly ellenállhatlan álom lepte meg, millyet eddig soha sem tapasztalt, s mellyből fölébredni nem tudott. A király más embert rendelt a fa alá éjszakára. Ez is ugy járt, mint az első. Mód nélkül boszankodott a király. Harmadik éjszakára önmaga a királyfi vállalkozott, hogy fönvirasztand; s megőrzendi a kedves fa termését. A herczeg egy, a fa alatt levő, gyepágyra feküdt, de nem hunyá be szemét. Éjfél felé a kert sürűjéből előjött a kezetlen leány, s meglátva a királyfit, ezt mondá neki: a fél szemed alszik, a másik fél is mindjárt elalszik. E szavakra a herczeg mély álomba merült. Ekkor a kezetlen leány a fa alá lépett, s szájával szaggatá le a gyümölcsöket. Azonban már csak igen kevés körtve volt azon ágakon, mellyeket a földről elérhetett. Hogy tehát jóllakjék, kénytelen volt a gyepágyra fölhágni, s onnan nyújtózkodni a gyümölcsök után. Azonban ezen helyzetben, nem lévén keze, mivel tartózkodjék, lába megsíklott, s egyenesen a fekvő királyfi fölé esett. A herczeg a reá esett teher ütése miatt rögtön fölébredt, — mind két kezével erősen átkarolta a leányt, s nem is bocsátotta el magától. — Reggel, kinézvén ablakán a király, s nem látva hiányát a gyümölcsnek, egy követet küldött a kertbe fiához, megtudni, mi történt? Ez alatt a herczeg a hajnal fényénél meglátta a leány gyönyörűséges arczát. A küldött követ elérkezett a királyfihoz, s ez igy felelt: mondd meg atyámnak, hogy megfogtam a tolvajt, s el sem is eresztem; de ha király atyám nem engedi, hogy az feleségein legyen, többé soha sem megyek házába; különben a leánynak két keze nincs meg. — A király nem ellenkezett fiának kivánatában, s a kezetlen leány felesége lett a herczegnek, s boldogul éltek egy darab ideig.
Azonban a háború ismét kiütött a szomszéd ország fejedelmével, s a herczeg ismét elment a sereghez. Ez alatt a kezetlen leány lebetegedett, s két arany haju gyermeket szült. — Az öreg királynak igen nagy öröme volt, s rögtön irt fiának, tudatva vele az örvendetes ujságot. A levelet ismét azon ember vitte, ki az első háboru alkalmával meg volt bizva. Ez utjában megemlékezett azon házról, hol az előtt olly jó szállást talált, s ugy intézte a dolgot, hogy éjszakára oda szálljon be. Már ekkor csak az öregasszonyt találta a háznál. Beszéd közben kérdezte az asszony, hogy hova megy, s mi ujság a király városában? A szolga elbeszélte, mikép akadt a királyfi egy gyönyörűséges leányra, kinek kezei nincsenek, kit feleségül vett, s ki most két szép gyermeket szült. Az asszony mindjárt tudta, hogy ez az ő leánya, s szolgája őt megcsalta. Addig kinálta tehát a követet étellel és itallal, mig ez lerészegedelt, és elaludt. Ekkor az asszony kikutatta a szolga táskáját, meglelte a király levelét, felbontotta s elolvasta. A levélben ez volt röviden: kedves fiam, hoztál a házamhoz egy drága szép feleséget, ki neked szép arany haju gyermeket szült. Az asszony rögtön egy más levelet irt, mellyben ez állott: hoztál a házamhoz egy szajhát, ki meggyalázott tégedet, mert lebetegedvén, két kutyakölyköt szült. Ekkor ez uj levelet összehajtotta, bepecsételte, miként a másik volt, a szolga tarisznyájába tette. Reggel a követ elhagyá az asszonyt, miután ez rá bízta, hogy visszajövet is térjen be házába, mivel a gonosz anya tudni akarta: mit válaszol a királyfi a koholt levélre. — A szolga elért a herczeghez, átadta neki a levelet, mellyet ez elolvasván, kimondhatlan nagy lön bánata; azonban mivel hitvesét mód nélkül szerette, csak annyit válaszolt, hogy akármiképen legyen is a dolog, addig, mig ö haza nem megy, feleségének semmi bántódása ne legyen. A szolga visszatért e levéllel, s ismét meglátogatá a vén asszonyt, ki is nem késett a postát ujolag leitatni, s a választ titkon elolvasni. Boszankodva, hogy a királyfi csak ennyit felelt, egy másik levelet készített a herczeg nevében, mellyben az volt, hogy ha ugy van a dolog, mint a levélben iratott, hitvese rögtön eltakarodjék a háztól, hogy haza menetelével őt ott ne találja. A levélvivő nem gyanítva semmit, átadá a királynak a levelet, ki is nagy bánattal olvasá azt el menye előtt. Az öreg király fölöttébb sajnálta szép és jó menyét: de mit volt mit tenni. Megnyergeltek egy jó szelíd lovat, s a két arany haju királyfit egy kosárban a kezetlen asszony elé a lóra kötötték, s igy a kezetlen asszony utnak indult sirás és zokogás közt. Három napig utazott szakadatlanul, — a harmadikon egy vidékre érkezett, hol egy olly vizzel biró tó állott, mellyben ha valamelly csonka tagu ember vagy állat megfürdött, azonnal megujult s kiegészittetett a csonkult tag. Megfürdött tehát ezen tóban a kezetlen asszony is, s ime, azonnal kinőtt mind a két keze. Azzal megmosta a tóban gyermekei ruháit, s ismét tovább folytatta utját.
Nem sok idővel ezután a szomszéd királylyal folytatott háború bevégeztetvén, a királyfi haza sietelt. Megtudván, mi történt hitvesével, iszonyuan bánkódott, s elly igen beteg lett, hogy minden nap halálát várták. Sok időre mégis javulni kezdett egészsége: de csak igen lassanként, s esztendők teltek belé, mig a betegség és a nagy bánat annyira csilapodott, hogy kimenni ereje és kedve legyen. Végre megpróbálta a vadászatot, és gyakran egész napokat is eltöltött az erdőben. Egy napon is igy vadászgatott, s egy szarvast kergetve, mind beljeb beljebb hatolt a sürűbe. Ez alatt a nap lehanyatlott, — az est beállott, — s a királyfi azonkivül, hogy igen messze elbolyongott, az utat sem tudta egész bizonyossággal. Szerencsére messzirül egy házacskát látott, — e felé indult tehát hogy az éjre szállást kérjen. Bement a házacskába, — hitvese lakott ott, néhány esztendős két gyermekével. Az asszony mindjárt megismerte a herczeget, de ez, miérthogy feleségének mind két keze kinőtt, nem merte gyanítani sem, hogy az ő hitvese legyen: azonban ő előtte is különösnek tetszett a nagy hasonlatosság, s mindjárt, egy látásra valami különös vonzódást érzett az asszony iránt. — Más nap egyetlen hű szolgájával ismét vadászni ment, s kész akarva ismét elesteledett, hogy a mondott házacskánál szállást kérhessen. A királyfi ellankadva aludni dült; hitvese az asztalnál varrogatott, mig két kis gyermeke mellette játszogatott. Egyszer a herczeg álmában az ágyból leejtette kezét. Az egyik gyermek meglátva ezt, figyelmeztette rá anyját. Az asszony erre azt mondá fiának: tedd fel fiam, tedd fel, király atyád keze az. A fiu oda ment az alvóhoz, s visszatette kezét. Majd ismét lábát ejtette le a királyfi az ágyról alvás közben. A gyermek újolag figyelmeztette anyját, s ez igy szólott: tedd fel fiam, tedd fel, király atyád keze az. A fiu föltéve az ágyra a nélkül, hogy ez arról és a mondottakról valamit tudott volna. Azonban a királyfi hű szolgája történetből nem aludt, s mind jól megértette, a mit a ház asszonya fiának beszélt, s más nap el is beszélte azt urának. A herczeg bámult rajta: többé nem kételkedett már, hogy ez asszony az ő saját hitvese, akárhonnan vette is két kezét. Azért is más nap ismét vadászat ürügye alatt kiment a házból, s mintha az erdőben elkésett volna, szállást kért a kis házban. A királyfi lefeküvén alvást szinlelt, pedig ébren volt, s leejtette az ágyról egy kezét. Hitvese ezt látva, ismét igy szóla: tedd fel fiam, tedd fel, király atyád keze az. Azután másik kezét, s két lábát ejtette le a herczeg szándékosan, s az asszony a mondott szavakkal parancsolta fiának azok feltevését. Végre feje hanyatlott le az ágyról a herczegnek, s hitvese ismét mondá fiának: tedd fel fiam, tedd fel, király atyád feje az. Azonban a kis gyermek megunván a sokat, ezt mondá vissza: nem teszem biz én, tegye már fel egyszer anyám. Tedd fel fiam, nógatá anyja; de a fiu nem engedett. Ekkor tehát az asszony az ágyhoz ment, hogy fölemelje a herczeg lehanyatlott fejét: de alig nyult hozzá, midőn férje mind két kezével megkapta és átölelte. Miért hagytál el engemet, igy vádolta őt a herczeg? Hogy ne hagytalak volna, felelt hitvese, midőn azt parancsoltad hogy elkergessenek. Én ezt meg ezt irtam a levélben, felelt férje, és elmondta, a mit a koholt levélre válaszolt; hitvese pedig fölvilágositá, mit olvastak a fölcserélt válaszból. Most tehát már kiderült minden csalás, s a királyfi mód nélkül örűlt viszont feltalált nejének és két igen szép gyermekének. Nem is késett mind a hármat mindjárt visszavitetni palotájába, hol második menyekző s olly nagy vendégség készült, hogy még heted hét országról is eljöttek a vendégek a nagy vigaságra. Azonban a levélvivő szolga vallomásaiból kisülvén, hogy minden baj szerző oka nem más mint az irigy anya volt, a királyfi, hitvese szép kérelmére, mindent elengedett, és az ifju házasok sok, igen sok esztendőt értek boldog szerelemben, — gyermekeik nagy számra szaporodtak, s az öreg király halálával az egész ország a boldog házaspár igazgatása alá jutott, — kik is még most is élnek, ha meg nem haltak.