Vesztegzár a Grand Hotelben/Harminckettedik fejezet

← XXXI. fejezet

Vesztegzár a Grand Hotelben szerző: Rejtő Jenő

XXXIII. fejezet →

XXXII

Bruns kénsárga arccal ült egy karosszékben, a szemei alatt kékes, mély karikák. A halál! Ez jutott eszébe Eldernek, amikor beléptek.
- Szeretném megkérdezni öntől, Mr. Bruns, hogy mikor járt ön a 102-es szobában? - kérdezte a főfelügyelő.
Bruns sóhajtott.
- Az melyik?
- Fenn az emeleten. Hibás a mennyezete.
- Nem jártam ott soha.
- De ez a cigarettavég az önéi közül való.
Megnézte. - Az enyém.
- Szokott ön cigarettát kínálni?
- Szoktam. Ki nem szokott?
- Hm... Úgy látom, rosszkedvű, Mr. Bruns?
- Jól látja! Beteg vagyok!
- Megkérdezhetném, mi baja?
- Mi köze hozzá? Talán ez is az ügyre tartozik?
- Hallja! - szólt rá a kapitány. - Talán más hangon beszélne?
- Csak hagyja, kapitány úr, Mr. Bruns joggal ingerlékeny... Ejnye... Hol verkliznek itt?...
- Hát ez is átkozott dolog - dühöngött a beteg -, valahol egész nap kornyikálnak a közelben.
Elder a fürdőszoba felé ment, ahonnan a hangok hallatszottak.
- Nem ott zenélnek - mondta gyorsan Bruns -, a kisudvarban szemközt.
Elder lenyomta a kilincset...
- Na! - mondta valaki bent.
- Ki az ott? - kérdezte a kapitány.
- Hacker - felelte az illető bentről. - Mit akarnak? Fürdök.
- Vendége van? - kérdezte Elder Brunst.
- Igen! Talán ehhez is van valami közük? Egy Hacker nevű kikötőmunkás, aki itt rekedt a vesztegzárnál. Régi barátom, bejár ide fürödni, és képeslapokat olvas.
- Jó... jó... ne legyen már olyan mérges, Bruns úr. Beszélni szeretnék az ön Hacker barátjával.
Bruns a fürdőszobaajtóhoz ment és belerúgott.
- Hé! Jöjjön ki, de mozogjon.
- Jó! Mit ordít, maga...
- Nem kell befejezni! A rendőrség van itt.
A kapitány végighúzta ujjait a homlokán. Ernyesztő nyomás préselte itt az ember idegeit.
Négyre járt. Nyomban zuhogni fog... És így eső előtt az ember úgy érezte, hogy minden idegszála borzolódik, mint a macskaszőr.
Nyílt a fürdőszoba, és egy káprázatosan sokszínű pizsamában kijött Hacker.
- Mit kívánnak - kérdezte előkelően, és a zsebéből egy "Bruns" cigarettát vett elő.
- Mit keresett maga fenn a 102-esben? - rivallt rá Elder.
- Ez a hang...
- Fogd be a szád, mert úgy rávágok, hogy kiesik a fogad! Tedd el azt a cigarettát, ha előttem állsz!
Bámulatosan jó hatással voltak Elder szavai. Hacker magatartása nyomban megváltozott. A cigarettát egy szokott jasszos mozdulattal eloltotta.
- Kérem... főfelügyelő úr... én teljesen megváltoztam...
- Csend!
- Ne beszéljen így a vendégemmel - lépett közbe Bruns.
- Igaza van. Gyere, leviszlek a mosókonyhába, na, megállj, bitang, majd adok én neked!
- Kérem, főfelügyelő úr... ne vigyen... én megmondok úgyis mindent... Mr. Bruns beleegyezik, hogy... itt kérdezzen...
- Természetes... - szólt közbe Bruns.
- Jó. De akkor hagyjon bennünket magunkra, Mr. Bruns, mert lehet, hogy nagyon megverem ezt az urat, és ilyenkor mi Hackerrel szeretünk kettesben lenni.
- No, de hát...
- Választhat, Mr. Bruns - és valahányszor az amerikai felé fordult, a hangja és arca a legudvariasabb lett, majd az ellentétbe csapott át Hacker felé fordulva. - Megállj, kutya! Összetörlek! Ismersz már!
Bruns átment a másik szobába. Elder körülnézett, és mindenfelé keresgélt valamit. Végre egy hosszú bőröndszíjat talált, az többszörösen összehajtotta, és Hacker elé lépett.
- Elder... - mondta a kapitány. - Tudja, hogy nem szabad a vallatásnál...
- Nézze, kapitány úr! Hacker az én osztályomra tartozik, mert a kikötői kirendeltség a bűnügyi csoport tagjaiból áll. Itt egész más emberekkel van dolgunk, mint az egészségügynél. Ezt a Hackert csak úgy lehet szóra bírni...
- Kérem... főfelügyelő úr... Én bevallom, ott voltam... a vendéglő előtt... De a kerékpárhoz nem nyúltam...
- Szóval tagadod?! - mondta Elder, mintha valóban ez érdekelte volna. - Nem te szedted szét?
- A... az már... csak azután volt... A Slipsz mondta, hogy úgyis belekever, ha nem szedem szét... Hát szétszedtem, de nem én adtam el... kivéve a lámpát és az áttételt... azt is... fillérekért...
- Ide hallgass, Hacker, én meguntalak téged. Szeretném, ha átmennél angol gyarmatra, hadd tanuljanak valamit ott is a rendőrök. Elegem volt. Ha megígéred, hogy örökre elmész Jáva közeléből, elengedlek...
- És nem ver meg?
- Az más lapra tartozik. De erről is beszélhetünk, ha megmondod, hogy mit kerestél a 102-es szobában.
- Ott komolyan nem is...
A szíj megmozdult.
- Ott komolyan nem is... volt olyan rossz... Amikor ide tettek ebbe a fülkébe, ahol az az öreg verklizik, sokszor át... másztam ide, ha... nem volt senki... itt... És cigarettát... loptam... De készpénzt soha. Esténként kiszöktem a kamrából, és fenn aludtam a 102-esben, mert...
- Honnan volt kulcsod?
- Van egy generálnyitóm...
- Honnan...
- Magam csináltam, ágysodronyból... Mondta, hogy nem üt!!
- Nem mondtam. Na, gyerünk tovább.
- És ez volt...
- Ne hazudj! Hogy történt az, amikor egy nő és egy férfi találkoztak...
- Én nem...
- Mi?!
- Én nem tagadom le! Egy este csakugyan jött valaki... Épp hogy a szekrénybe bújhattam. Nem láttam senkit, csak a járkálást hallottam. Azután kopogtak. Jött egy nő is...
- Mit beszéltek?
- Keveset. A férfi azt mondta, de nagyon dühösen: "Mit akar tőlem?" A nő vadul, sziszegve felelt: "Elpusztultok... Ha Arthur megtudja, végez veletek... És most nincs szökés..." Azt mondta a férfi: "Akarsz pénzt?" A nő: "Nem! Elkéstél mindennel, te aljas! Azt hitted, hogy elhagyhatsz csak úgy! Mi? Feláldoztam magam... Utálom Villierst..."
- Azután?
- Nem hallottam semmit.
- Te! Ne hazudj, mert...
- Nem hallottam semmit.
Elder ismerte az embereit. Tudta, hogy Hacker titkol valamit, de azt is tudta, hogy ezt a valamit sohasem fogja elmondani, mert önmagát keverné bajba.
- Mivel zsarolod ezt a Brunst?
- Én nem...
- Te, vigyázz!
- Én nem tagadok le semmit. Átjöttem titokban valami ennivalóért. Egy meztelen pasas leütött. Amikor magamhoz tértem, Bruns még hortyogott, és körülnéztem... a... az egyik fiókban leveleket... találtam... egy úrinőtől....
- Te! - torkon ragadta és rázta. - Te gazember! Hazudtál!
De Hacker hallgatott. Elder ismét tudta, hogy hiába minden. Most nem szól, mert árulkodás lenne. És az ilyen inkább agyonvereti magát...
- Hát figyelj, te bitang! Reggel és este jelentkezel nálam az irodában, s amelyik napon ezt elmulasztod, letartóztatlak. Megértettél?
- Megértettem, főfelügyelő úr!
- Mehetünk, kapitány úr.
Miután tiszta lett a levegő, előjött ismét Bruns.
- Mondja, maga pióca, hogy szabadulhatnék magától? - kérdezte dühösen, és sóhajtva egy cigarettára gyújtott.
- Sehogy - felelte Hacker. - Ezentúl jól akarok élni. Maga fegyvercsempész. Az ilyen ember sokat keres. Eltarthat egy jóindulatú zsarolót. Mi van enni?
A hentes külsejű bágyadt ember szomorúan sóhajtott.
- Hozasson a pincérrel, amit akar. Gazember.
Hacker nem vette szívére a sértést.
- Mondja, Mr. Bruns - kérdezte -, mi baja van magának, hogy állandóan sóhajtozik?
- Ehhez semmi köze. Érti? Egyen és aludjon, és hagyjon békén... Úgysem fog soká élősködni rajtam. Néhány hétig élek legfeljebb.
- Az is valami. Nem lehet nyugdíjas állásom, ezt tudom. De mért ne élne tovább?
- Mert elpatkolok.
Hacker is rágyújtott.
- Ha nem lenne az arca ilyen bágyadt és sárga, azt hinné az ember, hogy vasgyúró.
- Voltam... Valamikor... Nem is olyan régen. Kalózokkal és rablókkal kereskedtem. Ahhoz kell valami. Most már fogja be a száját, és hagyjon békében. Nem is tudom, miért tűröm a zsarolását, amikor megátkoztak, és most már úgyis végem...
- De ha nem, akkor tízévi fegyházat jelent az a levél, amit az íróasztalából loptam...
Egy ideig csend volt.
- Csakugyan szörnyű itt ez az évszak - dünnyögte Hacker. - Öregszem... Azelőtt... fütyültem a sirokkóra...
És keserves arckifejezéssel nyelt...
- Most már hagyjon békén, és zabáljon, ha akar - mondta rekedtes-sírós hangon a vastag ember. De Hacker ismét végigsimította verejtékező homlokát.
- Nem... már nincs étvágyam...
- Mit érez? - érdeklődött Bruns.
- Mintha a fejem tetejét szorítanák...
- Én is azt érzem, és hideg a lábam, nedves a kezem. A szemem előtt néha sok apró pont ugrál, pillanatokra.
Hacker elsápadt:
- Lehet, hogy... az átok... ragályos?
- Nem hiszem.
- Én is úgy érzem magam, mintha megátkoztak.... volna.
- Az könnyen lehet - felelte Bruns. - Ha az én átkom fog...