Vesztegzár a Grand Hotelben/Harmincharmadik fejezet
| ← XXXII. fejezet | Vesztegzár a Grand Hotelben szerző: Rejtő Jenő | XXXIV. fejezet → |
XXXIII[szerkesztés]
Félix jól tudta, hogy a kertben nem maradhat sokáig... Lágy, süppedő, esőtől felázott talajon ment, a falhoz simulva. Végül egy kisebb ablakhoz ért. Ez nem szoba.
Körülnézett, azután felhúzódzkodott, és máris benn volt. Tévedett. Mégis szoba volt, de egyszerű. Kárpit helyett festett fal, bádogmosdó, régimódi faágy, kopott keretű tükör.
Valamelyik szobaasszony lakhat itt. Ni! Ott egy korallfüzér a tükrön. Ezt a szobát említette a szörnyű hangú nő, amikor Martin helyett neki kiabált. Kissé ledőlt a kopott bőrdíványra, amelyet, úgy látszik, a lomtár helyett hoztak ide. Különösen fáradt volt. Csak nem malária? Émelygett, a keze, lába zsibbadt. Többször volt ez az érzése napközben, de csak rövid ideig tartott.
Most is elmúlt, alighogy ledőlt.
Hopp!
Az asztalon egy kulcs. Egy főkulcs! Erről ordítozott az a nő, hogy hozza le Martin. Ez minden ajtót nyit! Hurrá!
Azonnal beköltözik egy lakatlan szobába. Sőt! Fürdik is. Csak borotválkozhatna már, mert ijesztően kinőtt a szakálla... Miután van főkulcs... Istenem... Egy borotva nem nagy érték, tízet küld majd az illetőnek... Szóval a főkulccsal szerez borotvát is.
Hopp!
Összeborzadt... Hogy mit tesz a kényszerűség. Zsebre tette a kulcsot, és elindult borotvavadászatra. A folyosó egy homályos sarkába húzódott... Távolabb éppen nyílt egy ajtó, szürke ruhás férfi lépett ki, megfordította a kulcsot a zárban, zsebre tette, és elindult a lépcsőn. Ez lemegy a hallba vagy az étterembe. Gyerünk!
Kizárta az ajtót. A főkulcs simán fordult. Belépett. Nem kellett sokáig keresgélni, a mosdó üveglapján ott feküdt a teljes készlet: borotva, krém, timsó és fenőszíj.
Gyorsan zsebre tette a borotvát és a krémet. Elsőrangú. A penge gyönyörű, gyöngyház nyelű, a nyélen arany betűkkel ez állt: "Sidney Crick". Nem vett el mást, csak még egy szappant és törölközőt, azután elsietett.
No most. Melyik szoba üres? A félemelet bizonyos, hogy tele van. A csigalépcsőn felosont a másodikra.
Nono!
A konyhaliftnél ott áll egy szolga. Leült szépen, a falhoz lapulva.
- Na gyerünk! - kiabál be az éttermi lift aknájába a szolga. - Mi lesz?
- Hallja, ne kiabáljon. - Wolfgang igazgató úr tűnik fel a folyosón.
- Bocsánat, de a márki türelmetlen.
- Akkor se kiabáljon. A szőnyeggel mi van?
- Kis zavar volt... Kitettem a folyosóra, hogy majd a raktárba vigyem... És eltűnt...
- Mit mesél?
- Martin azt mondta, hogy ő tévedésből Bruns úr szobájába vitte. De nem láttam ott...
- Hát ezért repül... Rendőrségre kerül... Hová lett Bruns szobájából?! - kiabálta magából kikelten a szállodás.
- Lehet, hogy ott van valamelyik fiókban. Az angol utálja a szőnyeget, és talán belökte valahová...
- Miért nem nézték meg?
- Mert... csak a jelenlétében lehet a szobáját takarítani, és nem mer senki a fiókokhoz nyúlni. Goromba ember.
- Hát ezt még elintézzük! Ezt a gazságot... Ha holnap nincs meg a szőnyeg, akkor nagyon megjárja... Érti?
- Igen...
Zúgott a kis lift. Jött a márki vacsorája. A szolga levette, és visszaküldte a liftet.
- A 102-esben ott van még az elázott ágynemű. Azt holnap hordják le! A beomlott faldarabokat is takarítsák el.
Az igazgató dühöngve távozott. A szolga vitte az ételt. Félix előjött a csigalépcső rejtekéből. Van már szoba! A 102-es bizonyosan üres, ha egyszer beomlott a fal. Ebben a pillanatban rövid zúgás, megállt a lift a második fogással. Egy szép fél sült csirke feküdt a tálon. Ezt nyomban zsebre vágta, és sietett a 102-esbe.