Tündérország (Magyar mythologia)

← A név jelentése.

Magyar mythologia szerző: Ipolyi Arnold Tündérország, tündéri boldog aranykor, társaslét.

A rosz tündérek. Banyák, bábák. →

     Tündéreinkrőli népies hagyományainkban legelül is a fentebb már érintett képzettel találkozunk, mely nékik egy külön, és pedig csodás szépségű arany boldoghont és lakot, tündérvilágot, tündérországot tulajdonít. Otrokócsi 2. 66 említi már: dicitur etiam apud nos tündérország, quasi dicam tündereum regnum; regéink és mondáink sajátságos élénk, eredeti képekben festik azt^[1]; szerintök a (népd. 2. 352, 3. 237, gy. 24, 32) majd a távol messzeségben, tengeren és pedig az operenciás tengeren túl hová az út, réz, ezüst és arany egymásra következő erdőkön, és hasonló folyók mellett, meg az üveg hegyeken át vezet, létezik a tündérhon; majd ismét m. a népd. (2. 352) mese mondja: egy roppant sziklahegyben, melynek csúcsai az égbe nyúlnak, nyilik meg az arany varázsvessző által a fényes lak, tündérileg ragyogó teremek; olykor (m. gy. 32) ez csupán ily távol tájakon álló fényes palota, Gaalnál (58) erdők s tavak közepett, ködbül alakult vár, a föld alatt, melyhez felleghíd vezet; de legtöbbnyire az egy künön saját bájos világkint festetik, mint a tündérilonai mesékb. (népkönyvb.), hol tág mezőkön állnak a tündéri városok, csodás ékességű kertjeikkel, melyek forrásaiban olvasztott érc, arany folydogál, zöldellő borostyán övedzi ben a piruló narancsokat, szagos balzsamfák illatoznak, sűrű céderfák tartanak árnyat, itt nől az aranyalmafán a tündéri aranyalma^[2], és az ezüst körte (Majlát 159), melyet a tündérek csábul a megkedvelt kirátyfi kertjébe átültetnek; — mégis mind ezen bájos helyek a tündéreknek csupán egyes tartózkodási helyeik, a mesében a tündéreknek um. feketevárosa, vagy a tündéri változóhely, változóvár, hol a tündérek csak nyáron laknak; (egy más „tündérilonai” variansb. gy. 24, az eltünő tündér a királyfit felkeresésére egyenesen a tündérországi paradicsomkertbe utasítja, de hol szintúgy a képzet, hogy még itt is a tündérek csak nyáron laknak); még ezentúl sziklák és havasok megett, hová a hős királyfi is csak tündéribűv által érhet, létezik a valódi tündérország. Élénken tudja ezt ismét a népd. (3. 237) mese: szerinte az a réz, ezüst, arany erdőn túl, mintegy mennyország nyílik a halandók elébe, a bele jövők szépek lesznek, mint az angyalok, a fákon ragyogó csillagok teremnek, alattok ezüst források folydogálnak, fejér madarak csodásan énekelnek, itt még a varjukárogás is fülemileének, és a cigányleány is angyal; arany oroszlán áll őrt, aranybokrok között fénylik a tündérpalota, a fényes termekben nagy vendégeskedésben, arany padokon ülnek, arany tálakból, arany késekkel és villákkal, arany récéket, pulykákat és ökröket esznek, szolgálva arany zsinóros néptől. A réz, ezüst és arany erdőkből ablakaikra madarak repülnek, és megkezdik a zenét, minőt emberi fül nem hallott, mire a tündérek táncra kelnek, forognak mint a gondolat; jöttek mint a forgószél; mentök s jöttökkor láthatlanok: „köd előttem s köd utánam, hogy engem senki meg na lásson!” azon mondat, mely által a tündér láthatatlanná lesz (gy. 36, és népd. 3. 252-hözi variánsok). A tündérgyermekek ajkaira égből csepeg a téj, bölcsőjük hó és napsugárból készült, mosolyuk mint a hajnal hasadása, ha könyeznek (gy. 40) gyöngy hull szemeikből. Majlát 2. 209 a tündér királyi leány szeméből ha sír gyöngyök, ha mosolyg ajkairól rózsák, ha lép nyomába aranyak hnllanak. Népd. 3. 296 midőn éjjel egy várba leereszkednek, hol, mint a mese mondja, a sötétséget harapni lehetett volna, a terem felvilágosodik, mintha úgymond a hajnal jött volna belé hálni éjszakára, mert négy tündérleány szeméből a szoba négy szögletéből ragyog elő a csodás világosság.

     Ezen tündérhon lakói társas viszonyban képzelvék^[3], többnyire tündérkirály vagy inkább királynő áll felettek; a tündérilonai mesékben ezen királynő maga Ilona (egy variansb. gy. 24 a tündérkirálynőnek csupán leánya), nagyobbára a főszerepes tündér jő elő e minőségben, kinek azután a többi tündérek — három, hét, leggyakrabban tizenkettő — leányai, vagy környezetét képezik; de kívülök még fürge szolganép is veszi őket körül. Valjon ezen tündérek csupán nők, vagy férfiak is? a mese és monda többnyire csak tündérleányokat ért, de említ olykor (m. a nép. 2. 353, és 3. 237) tündérfiakat is, és ilyenkor ezekhez királyhölgyeket, mint a tündérnőkhöz királyfiakat párosít^[4]. Mindnyája fiatal csodaszépségű^[5], mit a mesében a hófehér szín és különösen a múlhatlan, hosszú sarkig érő aranyhaj és aranyos ruha , olykor az Aranyka tündér név is (mint Gaal 127; a szlávb. is: zlata baba, zlatovlaska Rimauski 96) fejez ki; hasonlókép a tündéri boldogságot is: az aranylét, aranyhon, melyben minden, az őket körülvevő egész mű és természet, föld, fa, erdő, víz, ház, a legdrágább ércek, drágakő, arany, ezüst és gyöngy fénye; szépsége és jóságával bír. E közepett lakomák, tánc, melyről a mese (népd. 2. 353) jellemző vonása, „hogy a tündérleányok minden éjjel egy pár sarut elnyűnek”, és vigalomban foly a boldog tündéri élet, olykor még, a szende ártatlanság vonásait is áttüntetve (népd. 3. 237). Ezen táncok, és a véle összekötött tündéri cultus nyomai, vannak még fen, úgy hiszem, a lapockás táncban, melyről Otrokócsi (2. 67) emlékezik: hogy azt a leányok „tündérek jövének” éneket dalolva játszák (hasonl. Bartholomaeides not. Gömör 450), valamint más tündéri, s ma már nép- és gyermekjátékokban, hasonló nyomok jelentkeznek (l. alább), minők a féeknél is (Maury 56. Schreib. 23), s különösen a szláv Villiknél.

     Nevezetes tárgyunkra nézve, hol képzelé a néphit e tündérhont? Az általánosb távol messzeségi kifejezéseken kívül, — minők: „a távol hegyeken és tengereken túl, sziklák, havasok és égig nyúló hegycsúcsokon át, hova a madár sem repülhet” st. — az különösen a: 7, mint mythosi szent számunk által (jelv. XVI) jeleltetik: a hetedhét országon, a hét tengeren, hét világon, s még azon is túl um. hangzik a tündérhonbai utasítás, mi már is mélyebb hitregei alapra utal. Igy jő ez már elő a keleti regékb. (1001 éj 413): az elszálló hattyútündérnő kedvesét keresésére a hét Wakwak szigetére útasítja, de ehhez hét világon, hét tengeren, hét mély völgyön, s égig nyúló hét hegyláncon át juthatni csak, s még azután is kiállva az út számos fáradalmait, a szellemek és állatok hadait leküzdve, a heledik Wakwak szigeten hét hónapig kénytelen keresni. — De nálunk ezen felűl még határozottabb néphagyományok is fenmaradtak, így tartá egy régi néphit kitünőleg Erdélyt a tündérek lakának; már Otrokócsi is i. h. említi: per quod — tündérország ... etsi vulgus nostrum inepte Transylvaniam intelligit, quasi tündér esset Erdély^[6]. Hasonlón említik más régibb iróink is, mint az erdélyi születésű költő Barcsai (N. asszonyhozi epistoláb.): megbocsáss jó néném! én ki Dáciában születtem Ilona tündérországában. Lehet ugyan hogy ezekben az Erdély mint határozottabb hely és tájnév, csupán egy ismeretlen távol helynek, talán különösen erdőség, hegyeken havasokontuli vidéknek, egy más ismeretes távolság nevéveli jeleléséül szolgál, valószínűleg azonban az Erdély név itt sokkal mélyebb, mythicus jelentéssel forog fen, mint a hitregei számú tündéries hét vár hona, krónikáinkban: (Kéza 4.) septem castra, a székely pog. krónikáb. (278. l. kútf.) terra septem silvarum - hét erdő földje, a szláv és németben is: sedmohradska, siebenhbürgen (a névnek épen a magyarban elmaradta, annak ily mythicus értelmét csak erősítheti). Legjobb tanúságot ád azonban itt is maga az erdélyi néphagyomány, mely még számos régi várait a tündérek egykori lakának és általuk építetteknek tartja; mint ezt már újabban Gerando (Transylvanie) és bővebben Kővári (erd. régiségei) említik; a mint az utóbbi nyomán, a habozó itt ott felemlített tündérvárépítés, és lakásróli hagyományt rendezni lehet, még említése szerint is (11) körül belül számuk hétre jő ki; ilyenek volnának: az aranyi, dévai, kecskekői, firtosi, tartodi, torjai, s hetedikül talán a hasonlón említett kolozsvári, számosi v. a deésiek volnának vehetők (Kővári 47, 50). Magok már ezen várak néhányai nevei, mint: aranyi, dévai, a tündérilonai, kecskekői, világos tündérmythosi értelemre vihetők vissza, mint még érintendjük; míg a többi, ma már homályos értelmű, de különös eredetiséget mutató nevek, amazok nyomán nem kis valószínűséggel hason tündéri értelműeknek tarthatók. A róluki hagyomány is bár rövid, de meglepő hű egy-két vonást közöl a helyekről, melyek a tündérek által alkotva, ezek lakói, és csodás tényeik helyszínéül szolgáltak. A rege tud még a bájos kertekről, — ha bár feledve itt a tündér nevét, azt ördög kertjének nevezi is, Kővári 161: Gyaluvára sziklaüregében, hol a leírhatlan szépségű kert egy mélységben tenyészik, melyben ha a bemenő, a setétséget áthaladta, megvirradni kezd, s minél alább mén, mind vakítóbb fény s világosság jön elő; ezen fényárban volt a kert, föld nyelven um. le nem írható szépségű virágokkal; itt őrizék oroszlányok a dús kincseket. Ez emlékek tanúsítják, hogy Erdély és hétvára, a héterdő, nem oknélkül tartatott a tündérek regés honának, rá a tündérek honát jelelő hetes szám utalt már, vagy hogy e számok értelme rá nézve ily mythosi alapból alkalmaztatott, mint a hol bizonyára az egész magyar földön legrégibb, és legeredetibb ősvallási pogány cultus létezett, ha felvesszük hogy az attilai székely maradékok által ez az újabb bejövetig élénken és szakadatlanul gyakoroltatott, mint pedig a magyarországban megerősűlt keresztyénség idejében, amannak Pogány váraiban még sokáig dívott; a papi jósnői szertartások, és az őshit emléke sokáig fentartá, az általuk képviselt tündéri képzetek emlékét is, minélfogva természetes, hogy e tündér emlékek még élénkebben fenmaradtak e helyekhez tapadva, a minthogy már általában is a legbecsesb néhány mythosi emlékünk, mint: Nemere, Rabonbán, az áldozatok és cultusróli nyomaink is innét birjuk, (l. azokat illető helyt). Honunkban is ismér azonban a néphagyomány ily különös tündéri lakvidéket, így tartja még Csallóközt, — ezen nem kevésbé régi magyar telephelyt, az avar ringek, tatár ülések (V) színhelyét, a még benne lézengő nem egy monda a tündérek különös honának. Ezek szerint (gy. 45 és mindj. alább) Csallóköz, mielőtt még Csallóközzé lett, volt a boldog aranykert, melyben az aranyhajú tündérek laktak, jártak s keltek. Karcsaynál (u. muz. 2. 500): „midőn Csallóköz tája még oly gyönyörű volt, hogy aranykertnek neveztetnék, sok tündér lakta akkoron; a nagy Duna szigetei voltak legkedvesb mulató lakhelyeik, ott járt hajdanta um. tündér Ilona is, mint hattyú úszkálva a Dunán. Vízi tündérpalotáikban mondhatlan fény és gyönyörűség uralkodott, aranytól és gyémánttól ragyogott ott minden; vízi tartományaik messze terjedtek el onnét egész a tenderig.” Maga Csallóköz mai nevének a régi aranykert elnevezéséveli ellentétezése, utal már a felőle mint boldog tündéri aranykertrőli néphagyományra, valamint a szó egy újabb, az egyenesen tündéri: sellő névveli magyarázása által (l. alább) még inkább ezen értelem jelentkezik. Valjon nem ily értelem forog fen még a kmdásban. is: csallóközi szerencse E. 1317, eltérőleg az i. helyt adott magyarázattal; mi a tündéri szerencse, boldogság st. honos kifejezésekben hasonlót talál. E szerint róla, mint áldott gyümölcs, boldog aranykertről, hasonló képzetek lehettek fen, minőket már az összes mythosok ama hesperidai, avaloni, armorikai tündéri boldogság lakhelyek, kertek, ligetek és vidékekről tudnak. Ilyenek ismét a felső magyarországi néphitben szinte a kárpátok egyes völgyei, mint paradicsomkertek képzelve, hol gyémánt madárfészkek léteznek, karbunkul virágok ragyognak, aranyalma tenyészik (l. Csaplovics Gem. 1. 26)^[7].

     Ezen határozottabb helyek mellett egyiránt emleget még a monda neveket, melyeknek valódi jelentését már feledheté, mi által azok máris határozatlan s csupán mesésekké lettek. Ilyen az operenciás tenger, melyen túl laknak s léteznek többnyire a mese mythicus személyességei, m. a tündér, sárkány, garaboncos, (egy mese gy. 142 három operenciás országot említ, melyből um. a kuruzslók előhívatnak). A név magyarázata már az ismeretes: Ober-Ens osztráktartományi kerületnévvel kísértetett meg (Ballagi pbesz. elősz.), mit nem osztok, az Ober-Ens név alosztályos geographiai inkább, mintsem tartományi lévén, népünknél egészen ismeretlen, eltekintve hogy tengerrel semmi összeköttetésbe sem hozható, melynek pedig a magyar mesében ama operenciás megszokott neve; és miután a szó nyelvünkön sem ád értelmet, ha csak azt az: oprányi, ofrányi, ofrálok (a tájszótb.) tájszavakkal, melyek csavargást, tekergést, tébolygást jelentenek, össze nem tartjuk, lehet hogy csak költött név, de lehet hogy egykori tengermelléki v. közeli, őslakaink korábóli, eltorzított névemlék maradt fen benne. — Sajátlag azonban, vagy hogy egy neme által csak az apotheosisnak, a tündérek általában, mint más főlények, isten és szellemek, hősök, fen az égben képzelvék, a fellegek fölé, nap, hold, csillagok, és szivárványba helyezve. Karcsay (i. h. 501): a tündérek a földről a csillagokba költöztek, országútjok a tejesút csillagzata, rajta a göncölszekéren járnak, arany gyémántos kastélyuk a napban van, melynek sugárain ereszkednek le, s emelkednek fel, az emberi szem nem juthat nyomukba, a holdban táncokat lejtenek, a szivárvány bűbájos csatornájuk, — a palócoknál (tájszót.) bábabukra, a bába — tündér szalagja, mint a finn kalevalában is kapo a tündér szivárványon ül (IX).

     De ezen tündérországba, — tárgyunkra már visszatérve, — a néphit szerint csak ritkán juthat el a halandó, tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni, ki csábjaik által oda édesgettetik, és ekkor is csak bűvszerekkel, sanyarú próbák után érhet hozzájuk. Karcsaynál (i. h. 500): midőn a csallóközi dunai szigetek még tündérek lakai voltak, más ember azokhoz nem férhetett, ha csak nem valami csodálatos, bűbájos mesterségek által, vagy ha valakit különösen megkedveltek, elvitték magukkal vízi tündérpalotáikba, és szolgálatukba vették^[8]; ki hozzájuk jutott, nehéz próbák alá vettetett, s ha szilárd hűséget mutatott irántuk, elhalmozták kegyükkel, de ritka állotta ki sokáig; a hűtlent visszavetik bűvmóddal, a sanyarú életre; nyomorúlt pásztori állapotra ébredt fel az olyan, és soha sem tudta meg mikép került ki onnét. A f. i. népdali mesékben a tündérhonba járó leányok éjenkint bűvös írral, melyet egy boszorkány nyújt nékik, kenik meg vállukat, és szárnynőve repülnek el a tündérhonba. Gaalnál 53: már a született gyermek felett lebeg egy kárvágyó tündér végzete, hogy a mint lábával a földet érintendi, úgy hatalmába esik; hasonlóképen Majlátnál 37; de leggyakrabban maga a tündér száll elő, ingerlő csábjaival, mint tündér Ilona, ő ülteti a király kertjébe az aranyalmafát, hogy általa a királyfit megnyerhesse, és bája által a tündérhonbani felkeresésére buzdítsa. Gaalnál (127, 313) e tündérszerencse ismét a tündérnek tett szívesség vagy szolgálat és segítség, gyakran az előforduló megváltás díja. De ilyenkor is csak hosszú vándorlás után, túl a tengereken és hegyeken, bölcs állatok mint a griff, az egyszemü óriás állatkirály st. vezérlete, útmutatása, s tanácsa, majd ismét bűvszerek által, mint az ördögfiaktól (itt bizonyára szinte a tündérfiakból torzítvák, l. Gaal 137, mint általában, mind ezen lények, közvetítő tündéri alakzatok) elcsalt láthatatlanná tevő köpeny, mérföldet lábaló saru, és a csattanó ostor, melylyel a „hip hop ott legyek a hol akarok!” mondatra kívánsága teljesül, — juthat a tündérhonba. Itt még a tündérkirálynő cselei és próbái várnak rá, például: egy nap alatt az erdőt üveg fejszével kivágni, arany s drágakövekből palotát építeni, (m. Gaal 53), üveghegyeket gyűszűbe hordani, húsz mérföldnyi fekete folyót, egy nap alatt kiinni st. (m. gy. 21), másutt megvíni kénytelen a hős (m. Majlát. 257); így nagyobbára (mint a hősnél, átokváltásnál, l. ezeket), azok folyvást ismétlődnek, többnyire hármas, majd hetes számmal. Hasonló tündérpróbák más regékben is; találólag különösen a finn kalevalab. 8. 95, hol a tündérhölgy feladatai: tompakéssel hajszálat kettéhasítani, követ meghámozni és jégből övet készíteni a nélkül hogy töredék v. porszem elhullana, a tündér orsója forgácsaiból hajót csinálni st. az 1001 éjben (418 é.) a 7 Wakwak szigeten tündérét kereső hősnek az első szigeten áthatni kell, hol a madarak oly irtóztatón csevegnek, hogy az ember szavát nem érti, másodikán a farkasok, medvék, oroszlányok a megtébolyodásig ordítanak, azután a szellemek dzsinek országán át, hol ezek hadaitól áthathatlan ködfellegek emelkednek. — De mindezen próbák kiállása közt a hőst mondáinkban mindenkor ismét szintegy tündér segíti bűvszereivel: kard, síp, bájital st. által.

     Mélyebb és határozottabb értelmű mythosi jelentőséggel birnak mondáink és regéink, midőn a tündérek halandók közti megjelenését, s az emberi ügyekbei áldásos és boldogító befolyásukat beszélik. Regéinkben ezen jelenség, — mint már érintők — mindenkor az aranykor, a boldoglét eredeti koráróli emlékkel egybefűződik, s eltűntét egy szomorú érzet kitűnő alaphangjával kísérik; így egy Csallóköz-püspöki monda szerint (gy. 45): Csallóközben még azon időben, mielőtt csalóközzé lett volna, szép aranyhajú tündérleányok jártak át a Macskaréven, a mogyorósi uraság rétjére; egy agg fűzfa alatt, mely maig látható, teríték meg éjente asztalukat; kinek kedve tartá, az hozzá állhatott és jóllakhatott, távoztukkor sarujokból aranypor hullott nyomukba, ki mennyit birt, annyit szedhetett, nem is volt akkor sem koldús, sem szegény az egész tájékon; de mióta egy gazember a tündérek asztalánál jóllakozva háládatlanul rácsúnyított, azóta soha sem látta senki többé a tündéreket. A macskarévi révész kompjában utánok egy aranypatkót talált, s azzal ki volt füzetve, a tündérek eltűntek, s a vidéken azóta gyakran nyomor és inség uralkodik: a sziget aranykert helyett csalóközzé lett. — A jellemző mondában már a mellék körülmények is, mint a Macskarév — ezen állat tündéri boszorkányi sajátsága miatt (l. al.), úgy a mogyorós név, a mogyoróbűvvessző értelménél fogva (XIII), mint a sziget Csalóköz, Aranykert nevei (l. f.) hol a Dunától partjaira mosott arany egykor dúsan (l. Bél not. 1. 12), s még ma is találtatik, — mindannyi mythosi vonásokra figyelmeztetnek. Így tartja már általában a csallóközi néphit Karcsay (i. h. 500) szerint: hogy midőn a tündérek e tájat lakták, az oly gyönyörű volt, hogy aranykertnek nevezteték, de már most um. nem léteznek ide lent többé, a csillagokba szálltak, s ha talán léteznek is, nem érintkeznek halandó emberekkel, mert ezek mindig gonoszabbak. Hasonló mondát birok Hontból (gy. 71): Födémes és Palást között, az iszkornyai pusztán egy kőhalom alatt, melyet a hagyomány régi templom és város romjainak tart, elterülő tóról a rege: hajdanában tündérleányok jártak mosdani a tó partjaira, ott fésülék naponként ragyogó aranyhajukat, a kifésült és elhullott aranyszálakat a környék népe utánok felszedegeté, s dús gazdagságban éltek, aranyszövetben jártak; de mire egy fösvény kapzsi ember meglesé a fésülködő tündéreket, s közűlök egynek a haját elvágta, ezóta eltűntek, a táj népe elszegényült, kiveszett, lakai romba dőltek, a vidék silány pusztává lett. — Ezen tündéri boldogító befolyás és aranykori visszaemlékezések, bár homályosb viszhangját lelem még péld. a népd. 1. 405 sz. és köv. játékdalokban, melyeknek már fentebb tündértiszteleti értelmére figyelmeztettem. A tánccsoportozatok közt kettő kaput képezve, énekeltetik: „nyitva vagyon az arany kapu,” serkentetnek az átbujók: „az arany alma most bimbózik;” „arany hidat” csinálnak, melyen szinte át kell menni; „az aranyat, ingyen aranyat, ezüstöt, mind sáraranyat” (aurum electrum?) — majd a boldogasszonytól (tündéri névkint jőne-e ez is itt elő, s annak nyomán alakult volna-e új hitünkben is a sajátságos nemzeti kifejezéssé?) majd: „Boldogasszonyfalvára felfutva kapják, hol kérve kérik, adva adják, tekenővel mérik...” — Ide tarthatók szinte az erdélyi: Arany és Boldogfalva tündérvár nevek (Kővári 45, 139), a mint azokat a néphagyomány maig a tündérekkel összefüggésbe hozza, kik szerinte e várakat egykor építék s bennök laktanak; hasonlón ama jelentés is hol elsülyedt, rejtett kincsek felett virasztanak, s olykor még a szerncsés halandót vélük boldogítják; így jelenik meg minden kilenc évben, a Mezőbánd melletti Pogányvárban (Kővári 175), két tündér, s míg ezek a kinyiló üregből a kútra mennek vízért, addig a nyitva maradt üregben, a ki korán oda ér, kincseikkel megrakodhatik; hasonló vonást feledhetett már a néprege a Déva vári tündérről, hol még szinte tudja, hogy a benne lakott tündér minden hét évben megjelenik; ezen eszme foroghat fen más e nemű kincsnemtőinknél, miről még alább lesz szó^[9]. — Mindebben félreismerhetlenül mint ős hitképzet jelentkezik az alapeszme a tündéri boldog aranykorról, melynek mintegy multával állt volna be a világoni jelenlegi nyomor és inség, minek ismét okául a rege az emberi nem elfajulását, gonoszságát, és a jóltevő tündérek iránti háladatlanságot, látszik jelenteni akarni. Így tudják azt általában a féekrőli regék, mint pusztulnak ki egy v. más helyről, mint sietnek el kincseikkel, azokat az emberek elől a föld mélyébe rejtve, mint követi előbbi boldogító befolyásukat nyomor és inség, (l. Maury 92); mit ugyan már sokszor a regében a keresztyéni szinezet, az eltűnő pogányságnak a feljövő keresztyénséggeli ellentétezésével jellemez, mint például: a térítők megjelentével, a harangok hangjától elriasztva futnak, s költözködnek el a vidékről; de ennek hátterében, valamint a rege még maig tud, megjelenő, egyes áldásos tündérek, és kincseik olykori feltűnése, felvehetéséről, úgy természetes hittel tartja ismét, a boldog tündérek s a boldog aranykornak is egykori visszatértét; így vélik őket mondáink csupán egy ellenséges végzet, vagy átkos erőszak által, a sárkány hatalmában, a földgyomrában, arany, ezüst, érc, elsülyedt palotáikban, átok által visszatartva, (l. a sárkányi regét VIII), de kik egykor még felszabadulandnak, s a kelta tündér hitregék szerint, csupán elszenderedve a föld alatt intézik láthatlanúl a halandók sorsát addig is, míg végre a saturnusi arany évszakot vissza idézik, (Schreiber 25, 78)^[10].

1. népmondáink ezen tündérországát oly élénk sajátságos eredetiségűnek találom, hogy alig gondolnám azt, az összes tündéri mythosok hason képleteivel összehasonlíthatónak, bár mily közel járnak is e képzetek különösen ismét a keleti perik és dzsinek, és a nyugati, kelta és román fáták, féek, elfek lakairóli hason képzetekhez; az elsőre ilyenek az 1001 éjb. előjövő perik lakhelyei, az aranypaloták, a drágakőtalajos, kristályvizes paradicsomkertek, hol e szellemek laknak és örökélet tenyészik (a 17 éj) v a boldog Irem városa és kertjei (476 e.); a másodikra a román és kelta féek: armorikai és avaloni boldog szigetei, mint a gyönyör és boldogság lakhelyei; — de ezek majd csupán mint egyes város és épületek mutatkoznak, mint az ezeregyéjiek, majd ismét mint az utóbbiak, a druidanők laka, és áldozat, meg más pogány cultusnak szánt, helyekül magyarázvák, (l. Schreiber féen in európa 9: pierre des fées, grottes des fées, tables de fées, chateau ou maison des fées, salle des fées, cabanes des fées, féenschlösser, féenhütten) minő tündéri helyek, épületek eltérőbb emléknyomaival nálunk is lejebb találkozandunk. Még eltérőbbek azok, melyek sajátilag mint túlvilági s jövő életi boldogsághelyek értelmezvék, minők a régiek boldogok szigetei, elysiuma, a költők hesperidakertje, Platon atlantidáji, s a kelta-román avaloni és armorikai tájak (l. Maury fées du moyen age 40). mit ezenkívül az európai, német és más regék egy tündéri bűvösszépségű honról regélnek, az koránsem eredeti népmondai, de az összes mythosokból eredeti, reflexio szülte költői képeken feneklik, melyeket a mesterkélt tündérregények — féen, zauberroman előhoztak; hol emezek bűvös tehetségérőli képzetek előállítása által, más eszközök híjában, mint tudva van a regény szükséges u. n. gépezete v. csomója alakítatott, s melyet az újabb romanticus iskola, classicus előállításokban, minők a Wieland és Museusfélék, kiképezett; a keletiekre nézve is több újabb, különösen angol költemény, és ezek közt kitünőleg Moore Lalla Rukhjában a perikre nézve előállítatott. Ha literaturánkba e nemű elemek be is tértek, a régibb tündérregények fordításai által, (köztük az első ily nyom tudtunkra a szép Magellona 1535 fordítása) s azok a nép kezeibe a ponyvairodalmi népkönyvekbe elhatottak, úgy mégis a népmonda és regétől eltérő, és kirívó jellemük fentarták, mint azt maig számos e nemű népkv. kalendáriumi st. cikkek mutatják, hogy csak egyet az argilusi mondát itt eleve említsük; — a legeredetiebbeknek mutatkoznak még, az e nemű angol tündéri, elfi, fairy regék, minők p. Keigthley fairy mythology iratában advák, de ezek kicsinyes, gnómi incselkedő alakja minden tündérifény, társasélet és táncok mellett, eltérőbb a sajátibb tündéri fáták féek alakjától. —
2. a boldogság egyik föjelve, mint a paradicsomfája almái, a hesperidák kertje almái, az avaloni boldog szigetek almabősége l. Maury fées d. moy. age 42; régibb iróinknál is az így a boldogság és hatalom föjelvéül szolgált, péld. Listinél meh. 1O: mintegy aranyalmát, a szerencsét úgy tartotta. 26: az aranyalmára hatalma tündöklik. 156 Lajosról: hazánk aranyalmája (azaz boldogsága) vala. 206 st. hasonl. a finnb. a becses, kedves, m. a kalevalab. 15. 147 st.
3. ezen tündéri társaslétrőli képzet a nyugati kelta tündéri mythosb. már a druidanők collegiumaira magyaráztatott (l. Schreiber féen 15, 17, 36), mit alább e tekintetben a boszorkányról érintendünk (XIV). Itt hasonlóbbak ismét a mieinkhez az e nemű keleti tündérek, perik és dzsinekrőli képzetek, hol szinte közönségesen egy királyné uralg a tündérhonban, a többi felett, l. péld. 1001 éjb. 395 és 510 e. —
4. hasonlón ismét az összes tündérmythosi képletekben, leggyakrabban pedig a keletiekben; l. Hammert is geisterl. 15. —
5. így a féek szépsége mindent felülmúl, hasonlón, mint nálunk a szólások: szép mint a tündér, pus bela que fada Schreiber i. h. 35. Maury i. h. 53; s az 1001 éjb. a peri látására a halandó szépsége által elragadtatik
6. mit Otrokócsi komolyan vesz, s mivel már ő is ismeré azon trivialis historía rhythmicát um. melynek következő kezdő verseit idézi is:
   
        a tündérországról bőséggel olvastam,     olasz krónikából kit megfordítottam,
   
   innét a néphitet más mythosi honokra, minő szerinte a tünndérrel összehangzó, tyndariusi Trojanum regnum, vagy pedig e versezetnél fogva olaszhonra véli alkalmazandónak. Otrokócsi ezen historia rhythmicája azonban nem más, valamint első verseiből látni, mint a népkönyveinkben maig ismeretes és terjedt árgilusi verses monda. Ezen nevezetes tündéries népköltemény már magában figyelmet igényel; és eltekintve annak idegen eredete és kútfejétől, melyek vizsgálatába nem ereszkedhetem, azonfelül is egykét jelentékenyebb adatot szolgáltat hason hitregei kútfő s emlékeink criticájára. A rólai határozott legrégibb adatom csakugyan Otrokócsi általi említése, (a Széchényi bibl. cat. 1. 35 idézett: „Argilus nevű királyfirúl, és egy tündér szűzleányról história,” nyomatási hely és évszám nélküli), Otrokócsinak a 17 századb. róla emlékezése, mintegy a nép kezén forgó trivialis népies históriáról, azonban mutatja hogy az már jóval kora előtt terjedt és ismeretes lehetett. A Széchényi bibl. cat. f. i. h. jegyzete szerint szerzője Gergei, ki azt olaszból magyarra fordítá: autor est um. Albertus Gergei, qui ex italico sermone, in hung. traduxit, hozzáadva már szinte a nevezetes, tudákos magyarázatot, hogy a rege: Dáciának a rómaiak általi meghódítását jelenti (fabella vero hac expressa esse dicitur subjugatae a romanis Daciae historia). A vélemény Otrokócsi előtt legalább egészen ismeretlen lehetett, (ki ugyan vallomása szerint, ha ez nem gyanítható képmutatás, a mesét mint „nugá”-t olvasásra sem méltatta), máskép el nem fogta volna mulasztani származtatásaira használni, mire a Dácia, Erdély, tündér st. szavaknál, melyeket bőven faggat, néki a legjobb szolgálatot teendi. A magyarázatot legújabban ismét Kővárinál (erd. rég. 44) találom, hol a közlött mondát, ez értelemben bővebben magyarázza, nem említi azonban, valjon azt ezen vagy hason adatok, avagy pedig néphagyományos nyomok után teszi-e? csupán a monda külső történetére a fentebbitől eltérőleg jegyzi meg, hogy (nem Gergei, de) Gergely Albert azt legelőbb dolgozta, később pedig 1781 Piskolti István, midőn olaszországban katonáskodnék, újra lefordítá, mit Kővári egy új, Dózsa általi átdolgozásban kíván fentartani. A legérdekesb volna tudni első feldolgozása idejét, valjon csakugyan ama Gergei v. Gergely által, s különösen mikor történt? A hiányos s habozó adatok nyomán véleményem felőle az, hogy e monda is már korán átjöhetett hozzánk, mint más hason e neműek, minőkről már a 16 század elejéről bizonyos adataink vannak, (péld. a f. említett Magellona 1535 fordítása l. Toldy tört. költ. 6) és innét gyanítva, már ennél jóval előbb nehány századdal létezhettek, (mint csakugyan Galeotus f. et d. Mat. 12 tanúságát birjuk, hogy a Rolandróli hősrege Hunyadi János udvarában énekeltetett), e nemű idegen regék áttételei, melyek annál könnyebben meghonosúltak, mennél inkább a mieinkhez rokon hősi és tündéri képzeteket tárgyaltak. Kétségtelen, hogy több közülök már a legrégibb árpádi korszakban az idegen lovagok bejövetele nyomán elterjedhetett, bizonyosan azonban, különösen a hason olasz tündéri regék, az anjoui ház időszakában elhatalmazhattak, nem csak az e dynastiának a nemzet erkölcsei és szokásaira nézve ismeretes befolyásánál fogva, de különösen akkor, midőn Lajos hadai a nemzetet magával olaszországgal, oly közel érintkezésbe hozták, hogy annak már akkor virágzó költészete kétségtelenül, — a nálunk mindenha ily idegen befolyások iránt igen is fogékony — részvétre talált. Valjon azonban ily messzekori eredetibb befolyásukra visszaviendők-e hasonló tünemények, mint az olasz árgilusi verses monda? ennyi adathiányban nehezen határozható meg. Annyi kétségtelen, hogy bár mennyire fentarták azok saját kirívó idegen és miénktől eltérő alakjukat, még is nem nélkülöztek, akár a felvételben, akár meghonosulásokban némi assimilatioi elemet, mint itt, hogy csak ez egyről szóljunk, a tárgyalt árgilusi mondánál jelentkezik. Mig ugyan is benne a legidegenebb görög Akleton, Medena, Argirus nevek előjőnek, híven fentartva ama népkönyvi példányokban, melyek egyenest Gergei és Piskolti olasz fordításaiból származnak, és bár ezekben sehol sem kerül elő a tündér Ilona neve, úgy az még is népünknél mindenütt a számos csak élőszóban fenlévő s amazokkal egyező elbeszélésekben, csupán a „szép tündér Ilonáróli monda” neve alatt ismeretes, a legkülönbnemű váriansokb. (minőket magam is birok gyüjteményemb.), melyekben nem említve a többi idegen hangzású nevek, még az ismértebb Árgilus is elmarad. Mi valószínűleg oda mutat, hogy régibb eredeti tündér Ilonáróli meséink, tökéletes hasonlatuk által amaz olasz árgilusihoz, véle assimilálódtak , s mint az a népkönyvekbe áthozatott, népiessé lett, általa felfrissültek, emez pedig a nép ajkán idegen vonásait, neveit veszté, és a honosabb tündér Ilonai név alatt lett ismeretes; mellékesen mondva Ilona a Helenának mai magyarázatául használata mellett ép oly eredeti magyar név lehet, mint a Julius magyarítására használt Gyula (l. XV), Victoréra Geiza st. (l. al.). Bizonyíthatja állításunk, hogy amaz árgilus-ilonai számos mondai variansaink mellett, tündér Ilonáról még egészen eltérő, külön mondakörrel is birtunk, minőnek nyomai még Majlát 257, és Kőrárinál 21 láthatók. Csak ennél fogva is lehet Erdélyben ős néphagyomány, és tudat tündér Ilonának tulajdonított egy bizonyos várról, Csallóközben a Duna szigetein hattyú alakban honoló tündér Ilonáról, és Barcsai (l. f. sövegb.) meg Otrokócsi által felemlített néphitnek tündér Ilona erdélyi lakáról, a mint ezt szövegünk itt fentárgyalva említi; mert hogy ily néphit az olasz árgilusi (Ilona és Erdélyről a legkevesebbel sem tudó) monda nyomán alakult volna, azt józanon ki sem fogja elhitetni; valaminthogy csak is, ezek nyomán vélem még ama tudákos magyarázatot is keletkezettnek, miszerint az olasz árgilusi monda, Dáciának a tündér Ilona kepébeni meghódítását jelenti Róma által, melyről hogy a római dicsőség, vagy a dáciai gyászos emléket egy hason olasz tündéri rege tartotta volna fen, ott, hol annyi közelebb álló, a népéletbe élénkebben béhatott, ősrómai dicsőség, egyéb emléknyomait, az olasz és román regék egész seregében feledve látjuk, nehezen fogja ismét valaki vélünk elhitethetni. — Kővári is a regét az erdélyi Ilonavár emlékével összekötve közli, mint emlitők egy új, Dózsa általi költői átdolgozásban, interpellálva azt különösen a belé csempészett tündér Ilona névvel, hogy a várróli néphagyománynak megfeleljen, mely nevet azonban, mint mondók, ponyvairodalmi népkönyvi példányaink (legalább melyekkel én birok) épen nem ismerik, és helyébe Árgilus mellett csupán névtelenül, egy szűz tündérleányt említnek, a címen, mint a szövegben. Ha netán létező eltérőbb, ezen mondai többi feldolgozások, kezünknél volnának, még több eredményt is képesek volnánk felmutathatni, melyeket most mint gyanításokat mellőzni vagyunk kénytelenek; az eddigiekből azonban véleményezhetjük, hogy annak olaszból áthozói, minők bár ha nem még ama ismért első Gergei, v. Gergely előtt létezhettek, arra a magyar tündér Ilonáróli mondák hasonlatossága által buzdíttathattak, a mint hogy e tekintetben, igen megszokott processus, a honi ismértet új idegen formákban béhozni, mire a Gergei után Piskolti által ismételt múlt századi új fordítás is mutat. Ennyi és több mondható minden rövidségi szándék mellett, csak egy, és az is jóformán adathiányos, lenézett, csekélyes ponyvairodalmi cikkről, és pedig mint látható, nem minden érdek nélkül, nem csak hitregei, de irodalmi tekintetben is. Mennyire könnyítve és biztosítva volna már emez vizsgálat, mely az első népirodalmi, költészeti, mondai gyűjtéskezdet, és az első általános magyarirodalmi történet megjelentével, egykorúlag készült, és iratott, ha ezen kérdések máris meghányva vagy megoldva volnának! azért félre ebben is a gondatlan egykedvűséggeli, a tudatlanságot csupán palástoló, lenézéssel, és mihamarább eziránt is figyelmet és gyűjtőket, — mert a nemzeti életben hasonlón a legcsekélyebb ér lüktetése is fontos életkellék.
7. a keleti dzsinek periknek szinte az 1001 éjb. előjövő mesés 7 szigete, 7 világi st. lakhelyeik mellett, még hason határozott bizonyos vidékek is tulajdoníttatnak, a Dzsinnistán névvel jelölve, mely majd Nissibia, majd Husth földére, Webar tartományba helyeztetik, Hammer geist. 17. — A finn regékb. Gamander m. fen. 93: Turja a bűvös tündéri hon, hol a mythosi lények, óriások, a szelet gerjesztő sas, és kapo a tündér honol; ma ismét valódi helynévvel azonos, Turjanak neveztetvén nem csak a délibb vidékek, de a lappok hona is: Turjanmaa — lappok földje, Turjántunturit, Turjankallo, a Lappland felüli norvégi hegység és norvégi sziklák neve; mi érintkezik a képzettel is, mely szerint a finn regék a lappokra, mint ellenséges népre ruházzák a mythosi bűvös, óriási, és boszorkányi fogalmat (l. V.).
8. ezen tündéri csábítás, ragadmány st. szinte már általános képlet a tündéri regékben, l. Maury i. h. 52, valaminthogy különféle értelem s magyarázattal jő elő, mit alább érintendünk.
9. l. Panzernál (beitr. z. deut. mythol. 293) a dús tündérnői regekört, hol ezekkel az általuk őrzött, elátkozott, de bizonyos időben ismét feltünő és felvehető kincsek emléke folytonosan elvegyül. —
10. a mennyire ugyan ezen hitregei képzetek jelentkeznek az Eddában is, (az asoknak az ellenséges óriásfaj általi arany boldogsága enyésztében, de mely ismét egykor vissza fog állítatni), valamint saját e nemű ősi hiteszméinket, mint egy külön mythosi kört képezőket, bővebben illető helyt külön tárgyalandjuk (XI).