Rosz tündérek (Magyar mythologia)

←  Tündérország, tündéri boldog aranykor, társaslét.

Magyar mythologia szerző: Ipolyi Arnold A rosz tündérek. Banyák, bábák.

Végzet- és jósnők. →

     Valjon azonban ezen bűv és háládatlanság, s az általa enyészett boldogság és bekövetkezett ellenséges világvégzettel támadt-e? vagy már előbb az ártatlan boldogító tündérekkel, mintegy a világvégzetet intézve, és a mythos által kifejezett rosz és jó elvének megfelelő dualismusi személyesítéskint, létezett-e ismét egy neme, sőt egész serege a rosz, kártévő tündéreknek? — A néphagyományos emlékek máris többnyire így, ellentétezve a jó tündérekkel tudják őket. Ekkép találom a képzetet tündérregéink és meséinkben. Az erdélyi tündérvárakróli regékben az egymással vetélkedő jó és rosz tündérek így állítvák egymás ellenébe. Három tündérleány (Kővári 139) szövetkezik, hogy mindegyik valamit épít, kettő megkezdi munkáját a hittel, hogy az isten megsegíti, de a harmadik az aranyivár építője: ha segíti, ha nem; fel is építék um. de a gonosz tündérről: Firtos um. a jószellemek tündére volt, de minthogy a föld a jót roszszal vegyesen termi, vele átalellenben Tartód a roszszellemek egyik tündére lakott. Firtosnak szép gondolatai s remek művei valának, míg a másik, mint pulya lelkek szokták, mindent utánzott; mit az birt, neki is birni kelletett, a szelid lelkű Firtos nem irigylé társnéját, ez azonban megrontani igyekezett őt; így építének ismét a megszokott regei vonással várakat, versengve egymás ellenében. Ekkép már a szűk körű soványabb regében a folytonos ellentétezés. Sokkal kimerítőbben, dús változatos képekben birja azt azonban sajátlag a népmese, melyben még önállólag, s kitünő hatalmas tevékenységgel, az emberiségrei kártevő befolyásuk tudatával álítatnak elő. A népmonda őket leggyakrabban csupán: a rosz, gonosz tündér, vagy még járatosb: boszorkány, majd ismét: a vasorrú bába, és az általánosb: vén banya, gonosz mostoha, komasszony, keresztanya, olykor özvegy asszony, fekete cigány asszony nevekkel jelenti, folytonos habozással a variansokban. — Az előbbi tündérekrőli képzetekkeli összefüggésük meghatározása a zavart tudat mellett nehézséggel jár, de az összes tündéri mythos képleteivel összeállítva világosb magyarázatot enged. Ők is többnyire ellentétezvék ama jótündéri boldog alakokkal, tettük és szándékuk ellenükben a gonosz rosz akarat, ártani vágyás jellemzi, e mellett ezen gonosz törekvésük káros béfolyása az emberi cselekvésre, amaz elzárkozottabb boldogító tündérekénél sokkal hatalmasb, s míg ezek gyönyörérzetet költő bájuk által hatnak, addig amazok bűv és kurúzszsal gyakorolják gonosz varázsukat. Valamint a magyar monda őket ekkép magánállólag ismeri, úgy a keleti regék is, melyek szinte már általános osztályozást tudnak a jó és rosz dzsinek, a hitetlenek és hivők, a divek és perik közt. A dzsinek közt ilyenek a Gulék, kik a puszták daemonjaikint körüljárnak, gonosz befolyásukkal ártva a halandóknak, kiket különféle alak és szín alatt magukhoz csábítanak^[1]. Hasonlón a finn bűvös nők, a kalevaláb. 45. 23: a fogatlan Louhi, s Loviatar Tuoni vak, fekete undor leánya szüli a betegségeket s minden roszat, v. Kivutar főzi katlanban hasonl. boszorkányainkhoz.

     Mit mondáink ismét ezek alakja, cselekvése és jellemükről általában tudnak, a következőkben állítható össze: alakjukra közönségesen, a szép, ifjú jó tündérek ellenében, rút öregnők; vasorrú, mohosképű, orra földig ér, szeme a vénségtől megmohosodott (népd. 3. 231, 240), borzas öszhaja feláll mint a serte, nagy zöld fogait vicsorgatja, pofája ráncos mint a darázsfészek (Gaal 4). Egy tövissel benőtt csudakint szarvval homlokán említi a népd. 3. 211. — Lakuk setét erdőben elhagyott rom, vagy gunyhó; a mesében sokszor áll róla: hogy az eltévedt utas az erdőből elébe pislogó világ után megy, s egy vén banya, öreg anyóka lakához jő (gy. 19). Ezen lak olykor borzadalmasb, (Majlát 267), a vasorrú bába palotája csupa halálfőből épült, közönségesen még egy fő hibázik az épület befejezésére, és a vasorrú bába kárörömmel üdvözli a betérő vándort: „végre um. háromszáz évi hasztalan várakozás után, a háromszázadik főre is szert tehet, s palotáját befejezheti; vagy (m. gy. 18, és népd. 3. 244 beszéli) a boszorkány házkerítésén emberbélek függnek, a karókra emberfők tűzvék, s az ablakok megett mint almák egymásra rakvák, (hasonl. a finb. kal. 27. 390). Magányosan laknak itt többnyire, de sokszor három sőt tizenkét leányuk körében, kik érc lovak, kakas, macskává st. kárhozvák (Majlát 268); a hozzá tévedő halandó örömmel fogadtatik szolgálatába; az év közönségesen csak három napból áll, ha azt kiszolgálja, minden kívánsága beteljesül, ellenkező esetben halál fia; de azt csak a varázserő, s bűvszerekkel ellátott képes tenni, ki azután a próbákat kiállja, az érctüzes mének felett st. hatalommal bír (népd. 3. 240, Majlát 267); az ő birtokában vannak a többi bűvös csodás állatok is, mint a tátos, mélyen a föld alá ásva, kit ekkép a mondahős kiszolgálhat (u. o). A gonosz tündér szolgálatát teszik a fekete macska, ki gy. 14 szerint, saját elkárhozott leánya; rőt kakas, fekete kutyák (népd. 3. 287, 233) melyeken kocsizik; a levegőben pemetén, szénvonón száll, és vasgereblyéjével kergeti a boszúja elől tátoson menekvőt (Majlát 211. gy. 1 és 25, népd. 2. 366). Szövetségben, s majd anyai (gy. 21, népd. 3. 231) majd női (Majl. 199) viszonyban van a sárkánynyal; ördöggeli szövetségéről a mese még alig tud valamit, mi később a boszorkányi perekben kizárólag szerepel. Egész tevékenységét azonban, mint már mondók, kegyetlenség, gonoszság jellemzi: kik felett varázsukkal birnak, azok halál fiai, fejökből épül a palota, bélükből a kerítés; (Gaalnál 5) a vándornak mindjárt szívét akarja kitépni, (népd. 1. 464) az irígy boszorkány megölt leánya szívét és máját e felkiáltással falja fel: „belőlem kerültél, belém mégy viszsza”; és közönségesen így a mesében, hogy mire a mondahős magát még észre sem vette a boszorkány: „ham!” felkiáltással már is a fejét elharapta^[2]. Népd. (1. 464) és gy. (33): a varázsvesszeje által érintett azonnal kővé dermed, és a népd. (2. 366): leányai fejét metszi el jegyeseiké helyett. Vas gereblyével veri (Majl. 279) érclóleányait. A halotttengeren evezú vén banya (u. o. 171) minden átmenőt dióhéj csónakából vizbe fulaszt. Gaal (66): a rosz tündér szitkaival mennydörgést és jégesőt, lábtoppantásával földindulást gerjeszt. Majl. (43): elterítve köpönyét setétséget bűvöl, nyelvét kiöltve villámok, fogát légbe vetve jégzápor hull, köpésére árvíz támad^[3].

     Gyakran tudnak még meséink ezen káröröm, gonosz szándék okairól is némit; péld. a rosz tündér, a nála, vagy legalább édes leányánál szebb, szerencsésb boldog királyfi arája ellen tör, őt vízbe fulasztja, üldözi, különféle mód és alakban (népd. 3. 260, gy. 19). Aranyhajú, aranycsillagos szülötteit eb és macskakölykekkel váltja fel (népd. 3. 211, Gaal 290, 390). S e tekintetben nyilatkozik a tündéri mythos azon jellemző vonása itt a mesében is, hogy a gonosz boszorkányi képletnek, egy ártatlan, bájos boldogító tündéri leány alak, sokszor saját leánya képében, ellene állitatik; mit így a mesében, közönségesen egyfelűl ezen aranyhajú, aranycsillag és holddal homlokuk és mellükön tündöklő mostohaleányok, árvák, hamupipőkékből lett királyfi arák st., másfelül ismét a mostohák, boszorkányok, szomszédnők, komasszonyok kifejeznek^[4]. Sőt még arról is emlékeznek meséink, hogy ezen alakok csupán elkárhozott tündérek, mi ismét élénken emlékeztet a keleti hitregékre, melyek szerint ama rosz Gulék, hitetlen dzsinek és divek, csupán elpártolt gonosz szellemek, a jó ártatlan vagy megtért perik és angyalok ellenében. Az üldözött tündérek is, mint a mese sejteti csupán egy ily különös ősátok alatt szenvednek, minők már a fentebbieken kivül mind azon arany és ezüst, földalatti palotákban elkárhozott, a sárkány és boszorkány neje hatalmában lévő hármas tündérek, kik a hős szabadítására várnak, hogy tündéri boldogságuk helyre álljon (Gaal 25, 77, Majl. 199, népd. 3. 296 st.) A népd. (2. 353 és 3.240) mesék még arról is akarnak tudni, hogy az ártatlanságukat vesztett tündérek lesznek boszorkányokká (Gaaln. is 313). De a mesei habozó hagyomány, mely a nélkül is számos kevésbé határozott őshitbéli eszmét összezavar, még más jobb színben is tünteti fel őket, s mint ilyenekben bizonyára az alább taglalandó végzetnői mythos értelme lesz bennök keresendő, midőn őket mint bölcs, ősz, vén anyákat állítja elő, kik bölcs tanács, jóslat, a végzet előmondásával a halandók segítségére vannak, csupán a rajtuk elkövetett méltatlanság, vagy különös bűnért bűntetnek, a jóért jóval fizetnek (Majl. 199); azért mint könyörülő keresztanyák is jőnek elő (népd. 2. 355, 3. 226), kik keresztségi ajándokul varázsszert nyújtanak, kiket csak anyókáknak kell szólítani, hogy azonnal még a legkegyetlenebb is e szavak által: „szerencséd, hogy anyádnak neveztél” megkérleltessék. (Gaal 77, 429, 444, népd. 3. 241 st.)^[5].

1. Hammernél (geist. 15) ezek közül különösen a Soilat nevű volna azonos a mi boszorkányainkkal, hasonlók a Heirat Szaidanet. Weil szerint (az 1001 éjhezi jegyz. i. k. 3. 340) ezen Gule féle keleti gonosz nő tündérek, a mezőkön barangolnak, romok között laknak, honnét az élőket megtámadják, emberhússal élnek (l. 546 éj); más mondákb. (510 éj), mint meséinkben, elátkozott bűvös városb. uralg a rosz tündérkirálynő, ki az oda tévedő kalandorokat bűve által állatok és madarakká változtatja, mi ismét a classicus regék kirkei képzeteire is figyelmeztet. Így jőnek elő fölös számmal a jó és rosz tündéri ellentétezések is, péld. 226 éj: Danesa a rosz és Maimona a jó tündér közt. — Az europaitündér regék is birják képleteikben ezen ellentétezéslt, s tudnak a nyomort, szerencsétlenséget eszközlő gonosz tündérekről, kik szinte elkülönözve magányosan laknak, köd és felhőktől leplezett hegycsúcsokon (l. Schreiber 29); itt is azonban a regében előjővő vonások inkább ama határozottabb parcai, végzetnői jellemet képviselik, mely szerint a hét jó tündér ellenében egy harmadik kártevő gonosz intézi vélük egyiránt az emberek sorsát, vagy a róluki szörnyi vonások a druidai cultus, és arróli későbbi zavart, boszorkányüldözéskori eszmékre magyaráztattak. Az Eddákban előjővő ezen ellentétes képletek ismét, az óriáslányok, a normák, a jó és rosz elfek. Azonosabbak már e képletek az általánosb népmondákban; különösen élénkek s a mieinkhez közel állók a szláv mondák e nemű Baba, Jezi baba st. alakjai.
2. így ismét a többi tündéri mesékben is, mint péld. a gyermekevő Mate fée Eauz városátúl adóul a néki járó gyermekeket felfalja, Schreib. 26; ezen és hason nyomokban már ismét tündér, v. amott druidanői áldozatok forognak fen, minőkre még boszorkányi emlékeinknél akadni fogunk. —
3. a zivatarhozó tündérekrőli bővebb mythosi emlékeket lásd lejebb (VII és IX c.) —
4. ezen alakok kizárólagos astralis magyarázatáróli véleményünk már a kútf. kifejeztük.
5. E helyt a mondai boszorkányi hagyomány eredeti rosz tündéri értelmét akartam adni; ama későbbi sajátlagi boszorkányit, mely boszorkányüldözés és pörök korában a népvéleményben fölmerült, ott adom, hol ezt egy külön cikkben mythosi értelme és jelentésére nézve taglalandom (XIV).