Történeti tájékozás (Magyar mythologia)

← Bevezetés

Magyar mythologia szerző: Ipolyi Arnold TÖRTÉNETI TÁJÉKOZÁS.

I. Isten →

     A magyar mythologiai kérdés felállításánál, az első tekintetre feltünő egyenes adathiánynál fogva, mindenki nemzetünk eredeti lakhelyére, honára fog gondolni, ott az eredeti ős honban, a néptörzsnél, melytől elszakadánk, vagy melyből kiváltunk, keresve hajdanunk nyomait; de e nézet ismét csak is az első pillanatra fogja elfoglalni; mire körültekintett, eligazulhatlan tömkeleg közt fogja magát lelni. Tárgyunk történeti alapja mind a mellett elkerülhetlenné teszi, hogy e zavart homályos téren magunkat tájékozzuk, s a különböző történeti adatok s vélemények tömkelegében vezérfonal után nyuljunk, mely célunkhoz vezessen. A tájékozásra nézve tehát elkerülhetlen, hogy ama adatok s vélemények fő pontjait tárgyunkhoz képest előterjesszük; mi által ismét a továbbira biztosb utat vélek egyengetni.
     A világ majd nem összes népeiveli azon közös sors, hogy a legrégibb történeti-ismeret, kútfők s feljegyzések hiánya vagy homálya miatt a népek származásáróli kérdést, s a hajdankor történetét áthatlan név- s hely-adatzavar lepi el, nemzetünk eredetének kérdésére nézve még számos körülmények által súlyosbúlt. Már nemzetünk jelenlegi honába történt költözése idejében, egyike lévén az utolsó, keletről europába tolult néprajoknak, az itteni műveltebb népek, némi történeti tudattal birván, e szerint különböző ismereteiknél fogva, a legkülönneműbb nevek alatt jegyezték fel azt. Ezen zavart előmozdíták épen bejövete előtti hoszasb vándorlásai, s több tartományokbani időzése, s még inkább a több véle rokon fajú népek egykorú vándorlásaik s mozgalmaik, mint: a kúnok, jászok, besenyők, kazarok, bolgárok st. Mindezeknél még nevezetesb körülmény, a szinte Ázsiából bejött s hasonlag Pannoniát elfoglalt hatalmas hún népnek, akár törzsegységi rokonsága, akár az elfoglalt föld azonossága, s a név s hadi vitézségi hasonlatossága miatt a magyar eredet kérdéséveli azonosítása, mit a legrégibb kútfők és honi krónikáink s emlékeink is kitünőleg felemlítnek, annyira, hogy ma már ennek kizárása által a kérdés kimerítő taglalása nem is lehetséges, ha csak azon szűk s félszeg értelemre szorítni nem akarjuk: hogy melyek valának a magyarok székei közvetlen bejövetük előtt.
     Eredetünk kérdésére nézve tehát legelől állnak korra nézve mind azon tudósítások, melyek már a középkori görög s latin történetirásban a húnokra vonatkoznak^[1]. Ezek rövid, olykor nyiltabb, majd homályosb felemlitésükkel eredetükre nézve azokat majd a bibliai népszármazási adatokhoz tartva a Gog és Magog népfaji felosztástól, majd a classicus irók által megismertetett skytháktól^[2] származtatják, feltüntetve olykor még eredetükrőli jellemző népmondákat is, melyek eltorzítva ugyan, bár ha nem maga a hún nép eredeti történeti mondái s hagyományaiból vevék^[3].
     Második helyt saját krónikáink említendők^[4]: bennök máris a fentebbi kútfők ismerete s használata észrevehető, egyiránt a közelebbi hún, s távolabbi skytha származtatásban; de nyilván s félreismerhetlenül leginkább csak az eredeti nemzeti hagyomány és monda tudományos erősítéseül, mely utóbbi itt tehát a határzó új kútfői elem. Ez jelentkezik szinte nyilván a hagyományos nemzeti genealogiai sorozataikban, ha bár ennek is erősítéseül ismét a bibliai Cham, Sem, Jafet népcsaládi felosztás illesztetett alaptámaszaul, s a nemzeti származási sorozat végső atyja úgy látszik Nemere a szinte bibliából ismert Nimróddal erősíttetett^[5]. A bennük azonban kitünő hagyományos alap egy eredeti ős persisi v. Persis melletti Chorasmia nevű honra, s később Doni, Don-tői Magyariára utal.
     E kettős kútfői elemeken alakulnak egyedül eleve a nemzetünk eredetét tárgyaló vélemények, minők már úgy látszik a középkori történetirásban is felmerülhettek, mint Luitprand 2, 1 helye: ut autem in libro, qui de origine ungarorum inscribitur didici, s Turóci krónikája soliloquiuma gyanítani engedik^[6].
     Újabb momentum járul ezekhez a históriai tudomány élénkebb ébredtével, melynek nálunk majd nem első sajátlagi kezdetét az olasz Bonfini teszi, ki a hún-magyar eredet kérdését már az avaroknak e közé felvételével kiterjeszté; mi ezentúl a legújabb időkig, a kérdés számos fordulataiban fenmaradt, a mennyire ez utóbbi népség is majd közvetlenebb, majd közvetettebb rokonságba hozatott a magyarral (l. alább).
     Tágabb kört s tudományos álláspontot kezd venni e kérdés is a tudományok ébredtével, a nyelvismeret, s különösen a keleti bibliai úgy nevezett sémi nyelvészeti tanulmányok nyomán. Tudomásomra első volt e tekintetben Otrokócsi Foris (origines hung.), ki nem csak a fentebbi skytha, hún, avar származtatást, a hellen s római classicusok, a bizanci s nyugoti történetirókból merített, telhető tudományos aparatussal tárgyalá, de könyve második nevezetesb részében, a nyelvelemnél fogva, a sémi nyelvcsaláddali rokonságot is kimutatni igyekezett. Ez irány sokáig, sőt mindazoknál, kik az újabb tudományos előmeneteket ignorálák, — s miben még többnyire bizonyos neme is a roszul alkalmazott nemzeti hiúságnak szerepelt — majd nem maig a kérdés vitatásában határozó volt; s számos nemzetünk eredetérőli dolgozatok annak csupán további bebizonyítása, s kiterjesztésén a többi bibliai, perzsiai sőt afrikai st. népségekre fáradoztak^[7].
     Újabb jelenség volt ismét Deguignes által a chinai történeti kútfőkből megismertetett Hiongnu népségnek a húnokkali azonosítása^[8], mit nálunk különösen Pray tárgyalt^[9], s Gerando maig vitatott^[10].
     Inkább bővebb világot, mintsem újabb fordulatot eszközölt a kérdésnek a Desericky által felmutatott juliani vatikani emlékirat^[11]; s mindazon további igyekezetek is, melyeknél fogva majd a bizanciaknál előjövő hún-magyar népségrőli adatok, majd ismét a többi közép-ázsiai, perzsák s különösen parthok, skythák felé utaló nyomok vizsgáltattak^[12]; mit az újabb kor is az e tekintetben mindinkább bővülő s kritikaibb ismerettel, különösen pedig a feléledt nemzetibb tudományos szellemnél fogva, saját ős történeti hagyományainkra előkelőleg intézett figyelemmel, szerencsésen tovább folytatott^[13].
     Míg a többi nagyobbára ellen- s cáfiratok a fentebbiek körül csoportosodnak, egészen új fordulatot adott, s kitünő élénkséget hozott a kérdésbe az úgy nevezett finn rokonság felőli, nem kevésbé régi, — mintegy a 17 században már pengetett —, újabb időkig folytonosan tárgyalt, s a külföld tudósai által majd nem általánosan felvett vélemény. Állapota s dús litteraturája ismeretét már gyüjtő iratokban birjuk^[14], midőn az utolsó évtizedben jeles utazónk Reguly Antal vizsgálatára kiindult, a kérdésre nézve bár ha nem a vég miben létét elhatározó itéletet megalapítandó. Ma midőn a vizsgálat bevégezve, ha bár a terjedelmes munkálatok belátásunkra még kidolgozva nem állanak, azon valószinűleg kétségtelen végeredményről tudósíttatunk: hogy igen is a finn rokonság, mint közvetett nyelvcsaládi kétségtelen, a menynyire a közép-ázsiai v. ural-altai nyelvek osztályát a következő hat nagyobb v. kisebb nyelvcsalád teszi: mandzsu, mogol, török-tatár, szamojed, finn és magyar. Ezek minőségileg úgy viszonylanának egymáshoz, mint az indo-europai nyelvosztály, már általunk fentebb érintett tagjai, ámbár amazok egymástól könnyen megfogható okokból távolabb állanak mint ezek. De legközelebb a közép-ázsiai nyelvcsaládok közöl a magyarhoz csakugyan a finn állana, s ezek sorából különösen az urali finn nyelvek: a nélkül mindazáltal, hogy a finn és magyar törzsök közöl egyikét a másiktól lehetne származtatni. Összevetve mind ezt azzal, mit saját történeti hagyományunk, nemzetünk multjáról említ, s kétségtelen történeti bizonyítványok az összes népcsalád egyes különböző ágairól, különböző időkben tudnak, biztosan felállítható a tétel, hogy: nemzetünk tagja egy nagy földirati kiterjedésű népségnek, mely külön ágaiban, külön nevek alatt, s külön időkben, a históriai kor kezdete óta a világ történetében gyakorta nagyszerűleg szerepelt, majd Ázsiát majd Europát megrázkódtatá, a világ legnagyobb birodalmai között némelyeket eltemetett, egyebeket meghódított, vagy megalkotott, s a keleti oceántól egyfelől a jeges s az éjszaki tengerig nyujtotta ki gyökereit, másfelől a Nilusig terjesztette; miért azt méltán az ural-altai s közép-ázsiai szűkebb helyiségtőli neven túl, a tágabb s nevezetesb skytha hún-népségi nevétől, mely alatt történeti hagyományunk is nemzetünk eredeti törzs nevét ismeri, nevezhetjük^[15]. S ezzel máris kiindulhatunk a világtéreni hajdankorábani különféle ágaiban s különféle nevei alatti keresésére, létképe, élete főbb momentumai, s különösen vallása itt ott még feltünedező nyomai felmutatására, valamint ezt a tárgyunkbani tájékozás követeli.

――――――――――

     Ezen népeket említheti már tehát a sz. irás a Gog és Magog név alatt; valjon már talán akkor is, midőn a genesis (10) az első eredeti nép elszármazást említve a Jafetidák Gomer, Magog, Madai st. ágait osztályozza, voltak-e már népségeink e kifejlődő törzsökök méhében, még az emberiség ama eredeti bölcsőjében, délkeleti Ázsia tájain; hová a legrégibb néperedet, vallás és mythos kezdet utalnak, s hol már krónikai hagyományunk majd jáfeti Gog és Magog ivadéktól, majd Nimródtól eredtetve nemzetünket^[16], ős lakainkat keresi!? s Nimróddal a bábeli torony épitésénél Sennaar mezejére, utóbb a persisi Evilathba, a subsolana gens Korasmina és Aethiopia que etiam India minor dicitur szomszédságába déli vidékekre teszi^[17]. Itt tehát a boldog keletdéli vidékeken, a polgárisodás első földén volna hagyományunk szerint első nemzeti létünk bölcsője keresendő, a persisi Evilathban, a Khorasm szent tűz imádás hona, a mai Kashemir viranyos völgyeiben, kis India és Persis közt^[18]. Közel az őshon, eredet és valláshoz, részese volt talán a népnek, mely Babilon vagy Indiában első társadalmi alakzatot vett fel. Innét még eredeti keleti typusunk, a dús phantasia, az ős nyelv, melyről legavatottabb ismerői elmondák, hogy a régi törzsnyelv első leányai vagy legalább unokái egyike, mint a sanskrit v. a héber^[19]; innét az ősi eredeti vallási elemek, melyek a legrégibb e neműekkel találkoznak. Valjon sokáig időzött-e e délkeleti tájékon népfajunk, mint azt a régi egiptomi diospolisi romok falrajzai, és Perzsa persepolisi paloták felirásai — melyek mára számos népség nevek közt a húnokat is említni látszanak — mutatják, valamint más adatok nyomán valószinűvé lesz, miszerint a hún népség neve mintegy 1400 Kr. e. felvihető^[20]. Vagy hogy talán már korábban űzheté őket, talán a cselekvési ösztön, talán a benső meghasonlással támadt külső népszakadás, az igaz ismeret helyébe szülemlett új világnézet, egy boldogabbnak vélt vidékre, amarra a magas éjszakfelé az aranydús hegyekhez utaló hit, minő számos mythologiák s kosmogoniákban, valamint sajátunkban is nyilatkozik; s ezen elszakadás, küzdelmek, felfelé tolongó soha meg nem állapodó vándorlások, egy ridegebb s nem az emberiség bölcsőjének szánt hon s elemekkeli küzdéssel támad-e az elvadulás, a nyugtalan harcias döntő s romboló jellem?! Ezentúl legalább mint ilyeneket festi őket nagyobbára a történeti szinezet. Mint ily pusztító és romboló Gog és Magogokat jellemzi őket a biblia, s a próféta pusztításaik hirdetésével rettegteti az isten népét^[21]. Ők azon Gog és Magogok, kik Görres szerint^[22] mindig rombolva és soha sem építve tódultak ki az őket elzárt hegyek nyilásain, vallásuk azonban mint életük, úgymond, egyszerű volt. A keleti regék is igy ismerik őket, mint küzdő erőszakos fajt, melyet a világ hódítók, mint egy nagy Sándor sem voltak képesek legyőzni^[23]. — De a bizonyosb történetirat e népcsaládot ismeri már határozottabban a skytha név alatt; a hatalmas népfaj, melyet a classicus irók e név alatt értenek a közép-ázsián fölüli intra és extra Imaum s keleti Europában, kétségtelenül saját népcsaládunk, annak számos ágai máris messze elterjedésükben. Valamint vitézségük ismeretes a perzsa Cyrus, Darius, egiptusi Psamnetich, s macedoi Sándor világ hódítók ellenében, úgy életükbe is a hellen irók róluki regéik által mély pillantást engednek vetni: mint harcias edzett népek eleme a hadi vitézség, élete a harc, vallásuk ismét egyszerű, a tűz istenségük jelképe, a természetelemek az ég és föld, nap és hold tiszteletük tárgya, szertartásaik hason egyszerűek, áldozatuk legfőbb javuk a ló, hadistenük jelve a kard, mint Attila s a magyarok hadisteni kardja, esküjök a véreskü, mint a szerződő hét magyar vezéré, királyaik halálát bosszú tor ünnepli, mint Attiláét. — Kiterjedésük azonban és vitézségük még tovább Ázsiába le ér; ők alkotják a baktriai és parth új uralmakat, itt találjuk őket ismét közép déli Ázsiában a régi Turan és Irannál, az ős nyugatariai nép s mythos fészkében, melynek ismét a tűz volt istenségi jelképe, a természetelemek tisztelete tárgyai, a ló előkelő áldozata. De még tovább a baktriai s parth dynastiákon túl az Indusnál is birodalmat alkotnak^[24]. Cosmas Indicopleustes már azt a fehér húnok honának mondja, és Pendshabon túl terjeszti. Herbelot ezeket haitelitáknak tartja, s széküket India és China közé helyezi. Malkolm szerint hiateliták, de a bizantinusoknál egyiránt húnok: Priscusnál huncydariták, Agathiasnál hun-nephtaliták, Prokopnál hun-evthaliták^[25]. Mind ezek által tehát ismét ariai s hindu elemekkeli szoros érintkezésbe jövünk.
     Már ezekben tehát szorosan a hún névvel összefüggő skytha népcsalád ágait birjuk; s míg ezen egyes ágakat kelet-délnek indulni látjuk, mások már ismét fen Ázsiában és Europa keletén tűnnek fel. Az elsőbbeknek volnának tarthatók a hatalmas hiongnuk az Onon és Selinga folyamai közt, Europa nagyságához hason téren elterjedve, s folytonosan rettegtetve a chinai birodalmat, honnét róluk már legrégibb évkönyveik tudnak, őket egyiránt Chanjong hegyi barbároknak nevezve; életök ismét a harc és vitézség, fejedelmük Tanju a nap fia, az ég s föld szülöttje, a nap- s holdtól rendelve fejedelemnek, mint képviselőjük a földön, minden hóban s tavaszszal, tartja a nagy ló áldozatokat, s az áldomást népe vezéreivel az égnek, földnek, a szellemeknek s ősei árnyékának, az esküt kiöntött vérrel szentelik, s halotti tort ülve elleneik koponyájából isznak.
     Más felül a skytha névnek, mint gyüjtő genericusnak a belöle talán mindinkább kiválni kezdő hún mellett — miután valószínűleg a skytha nép ezen hún ága kezdi már a szereplést — hátratolultával, kezdődik specialisabb saját törzsünk a skytha-hún, vagyis a skytha család hún-magyar népágának (így méltán nevezhető az egész, ma már csupán a magyar fenléténél fogva) története. Kr. után már második században Dionysios Periegetes, és a harmadikban Choronai Mojses örmény történetiró világosan csak a skytha-hún népségről szólanak^[26]. Már Am. Marcellinusnál a Pontus és Kaspi tengertől éjszak felé, hol az előbbiek a skythákat tudják, a meoti tavak s az éjszaki tenger mellett jőnek a húnok elő, s a 4 században már itt Europa keletén, annak egész figyelmét magukra vonják hatalmas felléptükkel, míg az 5 századb. Attila alatt a nagyszerű europai hún-birodalmat nem kisebb vitézség, mint kormányzói erély s bölcsesség által megalapítják^[27]. Valamint már az előbbi ősibb skytha névhez közvetve, úgy ehhez közvetlenül csatlakozik magyar történeti hagyományunk, s mondhatnók ennek az egész europai közhagyomány általi erősítése, a mennyire nemzetünket a kezdetben a hunni vagy hungari névvel azonosan nevezi. De e szerint már egyszersmind számos benső összeköttetési pontokat is nyujt a nemzeti hagyomány: mint ott, nemzetség vezérek állnak a nép élén, s közülök egyik főhatalmú lesz a fejedelem, egy külön nemzet-bíró hajtja végre az istenitéletet, a hadjelvek: a hadisteni kard s a védnemtői turuli zászló közösek, s a hún kortól a magyar korig leérnek, úgy közös a rendeltetés is: a világ népei fenyítése a dulás és pusztítás által, mintegy a régi, már bibliában jellemzett gog-magogi feladat.
     Mig a hún nemzet elenyésztével csak egyes maradék töredékeiről tudósítnak a történeti feljegyzések, mint a külföldiek az utrigur s kutrigurokról, a honiak a székelyekről, addig a többi népágakról, az éledő éberebb történetirás figyelménél fogva-e? vagy hogy azok csak most érnek közelebb számos felekezeteikben? mind sürűbben tudósíttatunk: a saragurok, hunogurok, orogurok, ogurok, ultizurok, agarenok, sabirok, sabarthoasphalok, baskirok, baskartok st. mind annyi hún-család népségi nevekül jőnek már elő, külön idő, hely s ágakra nézve, ámbár a homályban tengő népisme rovására e nevek nem mindig helyesek s nem minden zavar nélküliek lehetnek. De mindinkább s különösen tűnnek fel már a közelebbi korszakban, mint ily hún-magyar népség a turkok, a bizanciaktól e szerint folytonosan a hunnoi v. ugroi synonimummal magyarázva, s utóbb egyenesen azon névül szolgálva, mely alatt a legkésőbbi bizanci történetirás s kormány mai hazánkba már állandóul letelepült nemzetünket nevezi. A megszorult keleti birodalom már a 6. században hivja fel e népeket szövetségeseiül, s irói nem feledik kiemelni vitézségüket, egyszerű erkölcseik s hitüket, mely utóbbi, tanúságuk szerint (Theophylaktos 7, 8): az egy isten imádása, a tűz és víz, lég és föld ős természetelem tisztelet volt, áldozataik ló s egyéb barmok, e mellett imáik, dalaik, jós papjaikról szólnak.
     De már akkor e népcsalád egy másik ága a bolgár is hatalmas birodalmakat alapít; egyikük az arab földirók szerint a Volga mentébeni ázsiai, a másik a későbbi bizanciaktól gyakran említett Duna melléki volt. Mind kettővel saját nemzet-águnkat nem csak népcsaládi, de szomszéd lakhelyi folytonos viszonyban találjuk^[28]. Utóbb úgy látszik, midőn ezek más népségek által eltolatva felosztanak, még a besenyő (pechenegi, bisseni, baskarti) nevű magyar népágban költözéseik közt többször nemzetünkkel egyes részleteikben egyesülnek; mi vallási momentumunkban annál nevezetesb, miután még ottani lakuk idejébőli adatok nyomán tudósíttatunk, hogy izlami, sőt zsidó vallási tanokat felvéve, ezen elemeket később nemzetünkhöz térve magokkal hozhaták (l. al.).
     Még nevezetesb e tekintetben a 7. századbani avar v. vár-kún rokon népág feltünte, egyiránt a mennyire őket különösen a bizanci történetirás ismét nem csak a skytha család kétségtelen népének, de egyik legjelesb ágának is nevezi, valamint hogy ennélfogva a keletiek mint nyugotiak a hunnal vérrokonnak tudják^[29]; másfelöl, a mennyire azok az egykori attilai hún europai s későbbi pannoniai magyarföldön alkotnak birodalmat, szövetséges szerkezettel, szoros viszonyban a körülöttüki europai népségek, longobardok, szlávok, németek s görögökkel, míg a nyugoti frank-germán elemnek túlsúlyok veszélyessé lesz, s az által hadakba keverve s legyőzve, nagyobb része pedig keletnek visszatolulása általi benső feloszlásával, a következő században végét éri; de, a históriai homályban ugyan ki nem vehető, nem minden hagyományos emlék nélkül marad nemzetünkre nézve, mely még itt ott a néphagyomány és regében vizsgálatunk nyomán feltűnik^[30].
     Már jóval előbb, midőn t. i. az avarok kelet Europa déli szélein, egy másik ág ismét: a kazarok éjszaki részében jőnek elő, mint saját birodalom alkotói, mely még az attilai hún birodalom szétoszlása után egész az orosz keletkeztéig virágzott. A szoros viszonyról már, mely közte s nemzetünk közt létezett a bizanciak által kimerítőleg tudósíttatunk, minélfogva nem csak szövetségesekként találjuk őket, de egy águk, a Kabarnak nemzetünkkeli teljes elvegyüléséről is értesíttetünk (Constant. adm. 38). Mi ismét külön figyelmet igényel itt, miután szinte tudjuk, hogy náluk is a felvett zsidó vallás váltá fel az ősi pogányt, s a nép egy részének velünk való elvegyülése annyira, hogy mi is nyelvünket az ő dialectusokkal elvegyítettük volna, méltán figyelmeztet a felmerülendő zsidó vallási elemeknél innéti eredetökrei retlectálásra, mi tehát különös diagnosisul szolgáland az illető nyomok felmutatásánál (l. XV cikk).
     Mire, máris a 9. századb, saját nemzetünk a magyar, mai nevével és szerkezetében veszi europai birodalma kezdetét. — Utólsó, vég, de bizonyára legerőteljesb sarjadékok egyike, mely nem csak a népcsalád közös harcias, vitézi, hódító jelleménél fogva a rombolás, de az építés s alkotás nagy művét is terjedelmesen mint az előbbiek, sokkal állandóbban azonban azoknál, kiknek birodalmi intézvényei legfeljebb félezred évet értek, számosak csak százados létet számláltak, míg emez az ezred évet már maig felülmulta volt. De ezen új ágat uralma kezdetében ismét a népcsalád számos ágaivali egyesülte és szövetkeztével látjuk előlépni, midőn legközelebbi dontői, etelközi székéből jelenlegi honába betér: cum multitudine (um. Anon. 7) magna populorum non numerata foederatorum egressi, minőkül már a honi történeti hagyomány egyiránt tartja s nevezi a kún, palóc, besenyő, uz, orosz st. ágakat^[31], kik közül még tovább is számos néprajokkal századok lefolytán, átjövetük, meghódításuk általi magába fölvétellel egyesíté s erősíté magát.
     Népcsaládunk ezen legközelebbi rokon népágai egy része azonban valószinűleg még az ősi közép-ázsiai, skythiai honban maradhatott, míg nagyobb része kétségtelenül Ázsia szélső vidékein, keleti Europában, a skytha-hún nemzetségek egyiránt régi széke, mint az egymásután Europába toluló néprajok közös útján veszi lakhelyeit kevés állandósággal; melyek közül nehány, vagy egyes felekezeteik, mint előbb említők, az idők folytán a magyarhoz szegődnek, vagy egyenes bejövetük, vagy folytonos ellenséges megtámadásaik utáni meghódításuk által. Míg más részük, többé vagy kevésbé önállásukat mintegy a 13. századig fentartá, midőn a mongol mozgalom ennek is véget vetett, s azok részint a mongol, részint a turk-tatár rokon népcsaládi eltérőbb osztály, sőt egészen idegen népcsaládok, például a szlávok közé oszlanak fel, vagy hogy ezek által egészen elárasztatnak s kiirtatnak.
     Vessünk azért még itt egy pillantást népcsaládunk, azaz: az ural-altai v. skytha, v. közép-ázsiai népcsalád más tagjaira. A többi közül, közelebb rokonok, úgy látszik, a turk-tatár osztály, mely közép-ázsia felől legközelebb érintkezhetett a hún-magyarral, többnyire nyomon követve, s után tolulva elhagyott székeibe, sőt annak nem egy népágával máris korán elvegyülve, menetében mindinkább Europa délkeletének tart. Utána a mongol osztály foglalja el közép-Ázsiát, s nevezetes 13. századi rohamában, messze terjesztve hódító hordáit, ama őt megelőző népágakat teljesen felemészti, de nem sokára maga is jelentéktelen tengéletben folytatja csupán létét. Ezen népségek jelleme is azonban az egész családéhoz képest ismét a hősies hadi vitézség, az egyszerű nomádi életben nyilatkozik. Vallásuk — mond róluk szinte Görres őket jellemezve — egyszerű volt mint életük; de mire délfelé tolultak, az itteni fényes vallási rendszereket tevék sajátokká, s letéve, mint róluk Nikephoros Gregoras irja, honi egykedvűségüket az isteniek iránt, idegen tisztelethez hajoltak; ekkép nagyobbára már az e vidékekre elhatott mohamedanismus hivei lettek, s ebbe áttértükkel temeték el személyes nemzeti érzetüket, vitézségüket, szellemi életüket, s további egyéni jelentőségüket.
     Míg a család más tagjai ismét fel magas-Ázsia s europai éjszaknak tolultak, mint a mandzsuk, samojedek, az ázsiai és europai finn népágak; s mennél inkább elváltak a többi osztályoktól, s mennél inkább felfelé tolultak az ősi hontól, egy ridegebb éghajlat alá, kietlen vidékekre jutva, elszakítva az által a többi világgali közlekedéstől, alávetve a rideg vidék s tompító éghajlat befolyásainak, annál inkább tétlenségben vadultak el; a harcias vitézi jellem a tengélet mellett s anyagi életküzdés közt eltörpült, a tisztább egyszerű vallási érzet a bűv, varázs, kuruzs, fetis és schamanismusba aljasodott, vagy hogy ott is, más keleti fényesb vallási rendszerek követői lőnek, az ezekkel érintkezők, péld. a budhaismus és confuciusi tan hiveivé a mandzsuk. Csak a vélünk e népcsaládban nyelvre legközelebb rokonnak mutatkozó finn osztály élete mutat némileg derítőbb képet; egykor Europa felsőbb éjszakkeletén, s Ázsia nyugotján, hol saját népágainkkal ismét közelebb érintkezhetett, alapítá, elvegyülve szláv népekkel az orosz birodalmat. De mindinkább számos ágakban elszakadozva, s feljebb tolulva, elzárva magát a rideg vidékeken, kevéssé lőn részese világéletének. Másrészt e körülmények közt egyes ágai az europai és ázsiai éjszakon, némi egyszerű, nemesb patriarchalis szabadlét áldásait őrzék meg; szemlélődő, csendes háborítlan külső életükben egyszerű vallásukat s hagyományos emlékeiket dús rege s mythosba alakíták; a vadságtól ment szelídebb művelési fogékonyságot őrzének meg a legközelebbi időkig, midőn már őket is a keresztyénség szelleme körülveszi, elsimítva az alapjában egy emberiségnek, osztály, törzs, faji— a polgárisodást hátráló — akadályait.
     Ekkép véltem röviden az összes népcsalád, s különösen annak hún-magyar osztálya népágai létképét, a mennyire még ezek némi bizonyossággal kiismerhetők, előállítani, hogy ez által is világosbban s összefüggőbben álljanak előttünk azon vallási elemek nyomai, melyekkel mythologiánk legközelebb viszonylik. — Most még, szinte csak a legfőbb vonásokban, megkísértendem vázolni, saját pogány vallásunk bizonyosb történeti korszakábani végnyomait, mint folytak be rá idegen elemek, mint lesznek magyarázhatók ez által némely nyomai, s végre a keresztyénség általi elenyésztében azon vég jelenségei, melyek csupán a rólai tudatot ma már nagyobbára közvetítik.
     Valamint népcsaládunk többi kelet s délnek toluló népei, mint mondók, az ottani uralkodó fényes vallási rendszereket s tanokat sokfélekép elsajátiták, és Nikephoros Gregoraskint: letevén egyszerű ősvallási nézeteiket s honi egykedvűségüket az isteniek iránt, idegen tisztelethez hajoltak: úgy érte végét a magyar ős vallás is; alig élt másfél századot az új honban, mire a körül lakó népeket máris nagyobbára áthatott erőteljes keresztyénség szelleme előtt enyészni kezd.
     Már ázsiai ős székeiben s még inkább vándorlásai közt, az ott rajongó különféle vallási rendszereket követő népekkeli érintkezésnek, folyvást tevékenyen szereplő élete által kitéve, kétségtelen, hogy nem egy ily idegen eredetű elemet vett fel, minők már különösen a zend-ariai, talán manichei sőt budhai egyes tanok, szertartások st. lehettek; melyeknek azonban bizonyos és szoros kijeleléséről ma már szó sem lehet, annál kevésbé, az ily feltoluló olykori nyomoknál fogva, ős vallásunkat azonnal a parzi vallás vagy a manicheismussal azonosnak tartani, mint az eddig többnyire történt; így természetesen ős vallásunk kérdése, a legrövidebben volna megfejthető, róla csak azt kellene elmondani, mi már amazokról köztudomású; mit én azonban sem saját, sem általában a magyar mythologiai vizsgálat feladatának nem tarthatok; mind azon más ős vallásokra utaló nyomok s különösen feltünő ily jelenségek, részint felvilágosításul, azon tanokrai tekintettel használandók, részint mint eltérőbb idegen elemek — hol ilyenek — birálatilag felmutatandók.
     Mindjárt Ázsia végszélein, Europába nyomultával érintkezhetett már a keresztyén, mahomedán, sőt zsidó elemekkel (hogy az utóbbiakra nézve is a proselytismus a középkor kezdetén erélyesen gyakoroltatott, utóbb alkalmas helyen adandok bizonyságokat), különösen azon rokon népségek által, melyek közé, mint f. láttuk, máris az utóbbi két vallás magának utat tört; ezen érintkezés mindinkább erősülhetett ezen népekkeli egyesülés által, s miután ez még messze az időn túl is történt, midőn a magyar nemzet már túlsulyulag a keresztyénséghez hajolt, ezt még tovább a pogány elem végső tüneményeinél fogjuk látni. Kétségtelen népeinknek a keresztyénséggeli egy ily régi érintkezése, a húnoknak még a fél pogány s keresztyén gothok, alanok, keltákkal, az avar, bolgár, kazar s magyaroknak, a görög, szláv és germánnal. Még inkább figyelembe veendő volna nemzetünknek mostani székébe helyezkedésével, ama számos meghodított népek, s népmaradékokkali szoros viszonya — vélük egyesülvén, vagy magába feloszlatván — kik a földvonalokat, melyeken időzve átjöttek, s különösen Pannoniát s szomszéd vidékeit, hol letelepültek, akkor lakták; minők már a régi quadok, dákok, metanasta jászok, régi pannonok, románok, oláhok st. maradékai lehettek, különösen pedig a déli- s marahan-szlávok. Szükséges volna, nem csak ethno- s topogrophiai tekintetben, de egyéb archeologiailag is mind e népségeket ismerni, hogy képesek lehessünk az általok történt befolyások kijelelésére; mit ennek hijában pótolni foghat némileg a szláv, oláh, germán néphagyományos felmutatott mythologiai nyomoknak, minden nyomon hol kellő, felhozása; miért az e tekintetbeni eljárást ez alapnál fogva gondoltam kitünőleg szemmel tartani. Mert hogy az ily találkozások nem mai vagy tegnapiak, irodalmi ismeret által vagy a százados együttlét alatt átvettek, midőn már semmi érvényük sem volt, — mint azt sokan állítani gondolják, de hogy még akkor, midőn hason elemek tökéletes viszhangra találtak hasonló szellemű vallások s világnézetben, s egymástól mindkét felől kölcsönösen átvétettek, elégtelen e nemű eszméik kiegészítése s magyarázataul, — az úgy hiszem kétségtelen.
     De bár mily volt ezek befolyása, még is csak hamar felülmulta valamennyit a keresztyén vallásé, melynek már e népek, kik között őseink lelelepedének, nagyobbára legalább külsőleg névre, megkeresztelt hivei valának^[32]. Bár mi kevés az, mit a magyar pogányság pannoniai ezen rövid korából, a vezérek alatti történtekből tudunk, mielőtt az a keresztyénség által végét érte volna, még is a kevésben is az akkori nemzeti erélynek megfelelő élénk vallási nyilatkozat jelentkezik: a még nagyszerű fővezéri, fejedelmi lóáldozatok, áldomások, a mély vonás: a honnak vallási szertartás, jelvek általi átvétele eleve mielőtt meghódíttatnék, ennek maga a fővezér leöletése áldozatávali eszközlése, a hitszentségű szerződési véreskü, a halotti torlás, sőt ama kitörő hadrohamok s pusztitásoknak is a nemzeti hagyomány által krónikáinkbani ős pogány vallási, nemzet rendeltetési színezete: „nos ultio dei sumus,” mind annyi nevezetes bizonyságok. De mind e mellett, honosulva az új földön, s annak nem csak keresztyén népeit magába felvéve, s a számosakat, kiket rabigába ejtettek, de a százados honalapító harcban megfogyva, a nemzetnek az újabb idegen keresztyén gyarmatok behozatala általi erősültében, a keresztyénség csak hamar tulsúlyúvá lőn. — Ez már akkor Europa nagyobb részét áldásos malasztjaival tölté be, s a polgárisodás fényében ragyogtatá, mi által mind azon szellemi s anyagi eszközökkel birt, melyek által könnyen diadalmaskodott az egykedvűn ápolt, egyszerű, elégtelen pogány ősvallási eszméken; győzelme úgy is első tekintetre a szellemi, magasztos, szelid, béke s szeretetet hirdető tané volt, az érzékiség, a nyugtalan elvadulás s iszonyatosba sülyedő pogányság felett, s mint Grimm mondja, a megnyert lelki béke s jövő mennyei boldogságért szívesen engedék oda a mult emlékeit. Ki kárhoztathatná komolyan, azért mert most mi sinljük, egy pogány emlék akkori lerombolását, szertartások, emlékek st. eltiltását s elsimítását, midőn ettől függhetett gyakran a térítés sükerülte vagy sükerületlen volta. Ha még annyiba került volna is, nyilván olcsó áron szerezték még az által a népek mai szellemi s anyagi polgári boldogabb létük alap feltételét, s e mellett könnyű lélekkel nélkülözhetjük azokat, ha még annyira becsesek volnának is hason tudományos kérdésekre; mert azoknak akkori fenhagyása, valószinűleg sokkal nagyobb kárt okozhatott volna, mint a minő hasznot hozhatna fenmaradta ma nékünk^[33].
     Valószinűleg a jellemzett vallási egykedvűség mellett, pogány hiteszméink őseredeti egyszerűsége is, a több-istenség s bálvány imádásra még nem ért, a bűv, magia és fetisbe teljesen nem sülyedett, a tevékeny hadi vitéz élet mellett a szemlélődő, veszteglő állapotban csapongó phantasia által még ki nem képzett, rajongó mythosok nélküli, természetesb vallási érzet, másfelől pedig a nemzetnek általánosan tanusitott nemes és szigorú erkölcsei lehettek az okozat, mely a fordulatot annyira előmozdítá. Hamar s könnyen történt az meg nálunk, irtó harcok s majd nem kényszer nélkül; a térítők nyomait nem áztatá vérözön; úgy hogy Pilgrin, az elsők egyike, Jezaiás jövendölését vélhette teljesültnek a farkasok s bárányok együtt legeléséről (Hansiz. 1, 211); így hangzanak nagyobbára a többi legendák szavai is, például: s. Guibertus (megh. 926) monachus ungaros solo verbo in suam movit voluntatem (ind. sanct. ung. append. lit. G.). Innét, hogy már korán, nem csak egyeseknél a néprétegeiben lehetett helye a térítéseknek, de úgy látszik magában a fejedelmi családban is, legalább ily adatok merülnek fel már Árpádnak (904) Arnulf császárhoz s Taksonynak Verner vezérhez férjhez ment Agnes és Beatrix leányaikról, mintha a scheyerni várban kereszteltettek volna meg^[34], valamint ez minden kétségen kivül történt Gyula és Bulcsuval Bizancban, s az utóbbinak Erdélyben egész családja s udvarával, sőt valószinűleg még azontúl is a nemzet egy részével, a magával hozott keletegyházi püspök Hierotheus által. S ha ezek átmenőleg hatottak is, mindenesetre a kezdet korán és sükerrel volt megtéve; Gyulának ugyan is ennek következtébeni keresztyén leánya Sarolta, mint Geyza fejedelem neje, egy másik Helena s Chlotildiskint határzólag mozdíthatá elő a fordulatot, mely Geyza alatt nem csak a kedélyekben jelentkezhetett már, de a nemzet europai fenállása és politikai léte érdekében volt; miért a szokottnál rövidebb idő alatt, fia István által könnyű módon teljesen bevégezve, s a keresztyénséget megalapítva találjuk.
     Eme általános jelenséggel ellenkező részletek, mint a hason krónikai nyilatkozatok (Kéza, Podhr. 77): gens ipsa sub paganismo constituta crudelis persecutio fuerat christianis (v. ö. chr. bud. 47 st.), mint keresztyén krónikási phrasisok, semmi mélyebb jelentőséggel sem birnak, mint már maga a további szöveg tanúsítja, s az erről semmit sem tudó egyéb történet. Valamint ama későbbi zavarok, mint a kupai forradalom, s az azt követett erdélyi, úgy az Abba és Péter alatti forrongások, melyek András és Béla alatt érték a legfőbb s végső fokot, de melyek kétségtelenül kevésbé a két vallás egymás elleni versengése s visszahatása színét viselik, bár ez egyik emeltyűjül szolgált, mint inkább a nemzeti párt, a nemzet régi jogainak a korona alatti el nem férhetése, s az idegenek uralma feletti aggodalma s féltékenységének.
     De mind ezek mellett, melyek úgy is itt csak általánosságban foglalvák össze, korán sem hihető, hogy a nemzet ős vallása azonnal nyomtalanul enyészett volna el, és teljesen üres helyt engedett mindjárt egy új idegennek; mindenki elgondolhatja a belső és külső nehézségeket s akadályokat, melyekkel a keresztyénségnek amaz ellenében küzdenie kelletett. Mint idegen jött az be, ismeretlen férfiaktól, eleve idegen nyelven tolmácsolás mellett hirdetve lépett fel az őshit ellenében, annak megszentelt fogalmait kellett elnyomnia, s velök a multnak dicső s kedves emlékeit feledtetni; az eddigi istentiszteletet s arra vonatkozó nemzeti szertartásokat és százados szokásokat megsemmisítnie, azok helyébe újabb, eleve érthetetlen, nem a nemzet élete s kedélyében szülemletteket ültetni. Mind ez nehezebb volt, mint sem hogy a kezdetben rögtön meggyökeredzhetett volna. Soknak némi assimilatio utján kellett bizonyára behelyezkedni, legalább egyes egyének fogalmában, az újabb hitfogalmak mellett bizonyára sokáig fenmaradtak még a régiek, lassanként amazokhoz símulva, a természetszerűek beléjek olvadva, míg mások, a talán sajátlag nemzeti vallási színt felvett szertartások, szokások, emlékek az új hittől mint körén kivüliek, vagy egy hamar sükerrel ki nem irthatók érintetlenül hagyva, vagy csak tűrve mellette léteztek. Igy vitetett az ős „isten” név a keresztyén hit tanította fölény jelelésére, az „ördög” a rosz szellemre; a helyeken hol még minap tarták áldozataikat, kezdheték új imáikat is, szent helyeiken, ligetek, berkek, szent kutaknál, halottak halmai felett emelkedhettek a pogány oltárok helyébe az új egyházak (l. Árpád sírja felett az új templomot épülni a keresztyén korban, Anon. 52: ubi etiam post conversionem Hungarorum, aedificata est ecclesia, que vocatur alba, sub honore beatae Mariae virginis st.). Igy tovább is vallási tiszteletnek szánva v. elhagyva, róluk még sokáig szólhat vala a rege. Egykori ünnepeik is, mint a többi pogányoknál, hol netán a nap fordulati időszakokra eső keresztyéniekkel találkoztak, ezek megé símultak, husvétkor a vízöntözést, a tavaszi idő fordulati ünnepélyeket, keresztelő sz. Jánoskor a naptiszteleti tüzeléseket st. tartva; eltérőbb istentiszteleti szertartásaikat, szokásaikat, titkosabban, rejtve, mellékesen gyakorolva, sokszor a tudatlanság és eszmezavarban az újabb hitképletekkel elvegyítve ennek cselekvései s alakjai megé rejtve, míg mások öntudatlanul s értelem vesztetten házi szokások, előitéletek, sőt homályos babonákban, bűv s kuruzsba sülyedve maradtak fen; valamint ős pogány világnézeteik, s a nem egyhamar kiirtható hitképzeteik alakjai a monda és mesében majd összefüggőbben, majd összefüggetlen töredékesen tartattak meg.
     Kétségtelen, hogy a legtöbben eleve fel nem foghaták az új hit fontosságát, s nagyobbára csak mások példája, parancs, sőt kényszer következtében vevék fel, mire félszeg állapot, visszaesések következtek; sokan némi együgyü, de természetes kegyelet nemével mind a két vallást megtarthatni vélték, valamint az Geyzáról is már Ditmar tanusítja, ki a római vég caesarok p. Severuskint elég gazdagnak vélheté szinte magát, mind a két hit istenének áldozhatni^[35]. Hogy ezekhez sokszor, az ős valláshoz mint hagyományos nemzeti saját institutiohozi erős ragaszkodás, az idegen iránti gyülölet s bizalmatlanság, a pogány papoknál még neme a meggyőződésnek, s méginkább érdekük megőrzésének járult, s hogy mind ez az erélyesebbeknél cselekvés s tettben tört ki, az amennyire természetes, úgy a történet szerint bizonyos is. Többen törhettek ki már Geyza első e nemű igyekezetei ellenében, mint a krónika f. i. helye tanúsítja; még inkább azonban a térítést erélyesen végrehajtó István alatt; ily forrongásokra mutatna szinte Ditmár homályos helye, hol nagybátyja számkivetéséről szól^[36], s még világosabban tud ilyet Anonym. 57, a Thonuzoba besenyő vezérről, ki nem akarván megkeresztelkedni, István által nejével együtt elevenen temettetik el. Később úgy látszik a nemzeti pártnak is ez volt egyik fő ürügye, s ügye emeltyűje inkább talán, mintsem célja, vagy hogy csakugyan ősi vallása visszaállítása által hitte ősi szabadságát egyedül megőrizhetőnek; ekkép hangzik legalább még Székely cronicájából (165) e kor hite: mert az mongiac vala, hog attol fogva is szerenczeiöc elhailot volna töllöc, miotta keresztienne löttec volna. Kupa fejedelemségérti, Achtum s Gyula függetlenségérti felkeléseikben, ezen értelemben használtatik felszitása, és később Abának Péter feletti győzelmét ily igények s remények eszközölheték, melyek nem sükerülte után, annál hevesebben törtek ki András trónra emelésében; végre végső erélylyel Béla idejében, mely utóbbi forrongásokban lőnek a keresztyénség első ismeretes vértanuivá némelyek, mint sz. Gellért társaival, minőket azontul a magyar keresztyén martyrologium csak a kún pogányság térítése korából képes még felmutatni. Mind a mellett könnyű elnyomatása mindezen igyekezeteknek, az erő csekélységét tanusítja.
     Hogy azonban a pogány magy. vallási gyakorlat, még tovább is létezett, tudjuk a sz. László alatt a pogányság ellen intézett nevezetes törvényekből; s bár azok ily alapja kétségbe is hozatott, mind a mellett nehéz volna azon kétségnek érvényes alapját bebizonyíthatni; mert, mint illetőbb helyen a dolgot majd tüzetesben tárgyalandom (VII), azért hogy a tolvajlás elleni akkori némely törvényeink péld. a lex Baiuvariorum szövege kifejezéseivel egyeznek, senki sem fogja hinni, hogy azok csupán, mint üres utánzása a többi europai keresztyén törvényhozásnak hozzánk átirattak minden alkalom nélkül, s hogy nálunk nem kellettek volna hasonló törvények a tolvajok ellen; hason okok hason törvényeket hoztak elő. Hogy formájuk átvétetett, az mellékes dolog, s igen természetes maig divatozó szokás. És valamint a Lászlói korral még mindig meg nem szűnt a pogányság gyakorlata, úgy ellene hozott törvényei sem az egyedüliek. A Kálmán alatt tartott synod. strigon. prior. (Endlicher m. Arpad, 351 a pos. kápt. 12 sz. codexeb.) 7 cikke rendeli: ut nullus aliquid de ritu gentilitatis observet. qui vero fecerit, si de maioribus est 11 dies districte peniteat, si autem de minoribus, septem dies cum plagis; tehát még a főbb rendűek közt is számlált volna követőket.
     De mind ezzel, valamint még a magyar pogányság végét nem érte, úgy szerte ágazó létképének vázlata sincs kimerítve. Nem szabad ugyan is itt feledni a jelenséget, hogy ama fentebb már érintett, a magyarral rokon, véle egyrészt együtt bevándorolt, s különösen a később mai honába betért népfelekezeteinél, nálánál nem csak tartósban fenmaradt a pogányság, de általuk még bizonyára a nemzetnek legalább egyes kisebb, vélük elvegyülő részeiben felszíttatott; mi annál bizonyosb, miután ezen népségeknek hatalmas egyes egyéniségekben, valamint egész testületeikben magas állomásokra felkerekedése, sőt a nemzeti életben erős határzó pártokká alakulása, s nem egy időben a királyi udvarra is teljes befolyásukról értesülünk. Értem az emlékeinkben u. nevezett ismaelita, saracenus, philisleus st. bolgár, besenyő, jász s kúnokat.
     A bolgár besenyőkre vagy ismaelitákra nézve tudjuk, hogy azok a nagy-volgai bolgárföldről és az ezzel határos Baskardiából, mire azt az oroszok 969 elpusztíták, kiűzve^[37] nagyrészt magyarországba jövének, a magyar rokon népághoz csatlakozva még Taksony vezér idejében^[38]; de mielőtt honunkba szakadtak, máris a bolgárföldön baskardiai társnépeikkel az izlámot vevék fel 922 körül, mint azt Ibn ben Foszlan, azon bolgárföldi térítő követség tagja tanusítja, és Jakut a magyarországi ismaeliták saját vallomása szerint irja^[39]. Miben állhatott sajátlag ezen ismaelita vallásuk honunkban már, tudósít ismét egy bizanci iró Cinnamos, Kommen Manuelt az 1074—77 Dalmát háborúba kisért historiograph, hol az ismaelitákat a Kalisii - kalóz név alatt ismerheté, beszélvén, hogy a hadsereg nem csak sajátlagi magyarokból, de szövetségeseikből is állott: „presertim hungaricis equitibus, et qui apud illos diversae sunt religionis Chalisiis,” és csak ezen különbség közbevetésével magyarázza: „hungaris quippe christianam amplexis, isti mosaicis legibus eisque non genuinis etiam num vivunt,” s tovább: „Chalisii vulgo ab ipsis apellantur, sunt que diversae ut supra memoratum est religionis, et easdem ac persae opiniones habent;” mi már nyilván arra mutatna, hogy a felvett izlam mellett, náluk még ős magyar pogány vallási tanok vagy szertartások is divatoztak, melyek perzsa vallási elemek hasonlatosságára voltak vehetők, mint már azok, miket Abulfeda és Theophylaktos a magy. ős vallás természetelem s különösen tűztiszteletéről tanusítanak^[40]. Igy szólnak vádlólag róluk folytonosan mintegy 1291-ig törvényeink és okirataink, a királyok és pápák levelei, őket ismaelilák, saracenusok, pogányok s bolgároknak nevezve. Már 1092 sz. László alatt törvény hozatott ellenök, mint a keresztyénségtől a pogányságba visszaesők ellen, miből kitetszik, hogy az általános térítés őket kevés foganattal érhette. 1100 Kálmán rendelkezik ismét újabb térítésökről. Ezentúl is folyvást még mindig azonban külön felekezetkint említetnek, kikre mint ilyenekre majd bizonyos külön adó rovatik, majd az egyházi jog kiterjesztetik. 1200 után újra erélyesben látjuk vallásukat kérdésbe vétetni, s Jakut tudósításából (ki a 13 század elején saját tapasztalásáról tudósít) értesülünk, hogy épen ezen időszak az, midőn az arab irónak a Halebban tanuló magyar ismaeliták sokasága feltünt, itten az izlambani erősödés volt egyrészt a cél, másrészt a virágzó arab tudományos intézetekbeni tanulás^[41]; s ebbeni előmenetük — különösen számtani tudományuk — eszközölheté, hogy e melletti kitünő kereskedési összeköttetéseik miatt is honunkban, a mindenha zavarban lévő financi állapotnál fogva, annak élére jutottak, s azt egy időre egészen hatalmukba keríték. Mi által befolyásuk nevelve vallási zavargásaiknak is új tért nyitott, s ilyet érthet II András panaszos levele 1219 a pápához^[42]; mire 1222 az arany-bulla által, a vélök hason financi ügyességgel birt zsidókkal, az ország jövedelmei kezelésétől kizáratnak. Mily erélylyel s konokul ragaszkodának azonban még folyvást vallásukhoz, mutatják IX Gergely 1230 s Robert eszt. érsek 1232 levelei, s egyházi átka, Andrásnak ezek következtébeni fogadása a pápai követ előtt 1232, úgy a Pápa újabb intései 1234 és IV Béla esküje, — melyekből kitűnik, hogy ha bár keresztyénséget színlelve, mind a mellett nem csak alattomban vallásukat követék, de majd házasság által, majd vásárlott keresztyén szolgák, s különösen a megtérni kezdő pogány kúnok közt, folytonosan igyekeztek azt terjeszteni; mily sükerrel, mutatja Róbert érsek említett átka: per huiusmodi apostasiam in partibus istis animarum infinita millia perierunt; mi alig hihető máskép, hanem hogy vallásuk még a régi pogány vallásnak is nyomait fentartá, mi által nem csekély vonzó erővel birhatott nem csak a kúnokra de a magyarokra is. Azonban akár a felhozott lépések foganatja, vagy pedig az ismaeliták eszélyesb viselete szülte, hogy már 1262 IV Orbán pápa megengedhetőnek vélte a saracen adószedőket, ha hozzájuk más keresztyén is mellékeltetik; s ezentúl az ellenöki intézmények is megszűnnek, nevök ugyan hason alkalomkor a kún pogányok elleni rendszabályokban még előkerül, de úgy látszik már csak csupán megszokásból synonymumkint^[43].
     Mi a kúnokat illeti, azokon kivül kik már a magyarokkal egyesülve jöttek be, s a többi nemzettel veheték fel a keresztyénséget, a többiek az ismaelitáknál még később jövének be. Egyes ágaik Moldvában maradva, sokáig háborgaták Erdélyt, s már ott a keresztyén ellenes zavargások szítói lehettek (l. a pog. székely krónikát), míg 1070 a három királyfi vitézsége őket visszaűzé. Egyik részük később 1124 II István alatt hazánkba telepedve le, egy századon felül folyvást pogány vallásukban maradtak, s csak 1227-9 téríttetnek meg végre az esztergomi érsek eszközlésével a Domonkosok által^[44]. Az újabban azonban IV Béla idejében 1239 Kuthen vezérük alatt bejöttek, ismét nem csak konokúl ragaszkodtak pogány vallásuk és szokásaikhoz, minden téritési kísérletek dacára, de úgy látszik, hogy általuk a pogány elem a többi szomszéd magyar népség, vagy legalább az előbb megtérített kunoknál elharapódzni kezdett. Mily jelentékenységre vergődött ez, mutatják a Kún László alatti zavarok, melyek Miklós pápa külön követe Firmani Fülöp küldetését igénylék^[45]. László jobbulást fogadott, de Miklós ismételt intésekre kényszerült a folytonos zavarok miatt, melyek „a pogány kúnok hitetlensége és csábításaiból eredtek,” így szól 1287 újra Honorius is, hogy „cum Neugeriis et paganis conversatione damnata confoederare diceris”^[46]; de még 1301 Bonifacius Vencelhez irt levelében egyiránt panaszkodik: heu hodie regnum tam nobile collapsum et quasi datum in praedam, et per cumanorum, tartarorum schismaticorum, paganorum hostiles incursus fere ad nihilum deductum^[47]; úgy hogy Robert Károly uralkodása alatt, 1314 a pápa újra szükségesnek tartott keresztes hadat, teljes bucsú igéret mellett hirdetni a tatárok s magyar pogány nemzetségek ellen^[48]; mig végre, bár ha nem csak a vallás terjesztési buzgalmáról ismeretes Lajosnak sükerült, minekutánna a moldvai kúnokat s tatárokat is keresztyén hitre téríté, a zsidókat kiűzé, a magyar pogány vallást tökéletesen kiírtani, a tatár maradékokkal elvegyült kúnok s ezek közt lappangható ismaelita és pogány magyarok közt is.
     Végre egy tekintet vetendő volna még az erdélyi székelyekre is. Ezen, mint krónikai hagyományunk tartja, maradéka az attilai húnoknak, mai erdélyi székhelyébe vonva magát a hún birodalma elenyésztével, itt századokon át némi külső önállóságot őrzött meg, ámbár a különféle körülötte lakó népek, mint a keleti szlávok, a kelet s délről körültök honoló magyar népágak s különösen a kazarok, úgy lálszik, nem minden befolyás nélkül voltak rájok. Sajátságos Rabonbáni, némi theocraticus papbirói kormányszerkezet alatt, úgy látszik, érték be a kort, midőn a magyarok a havasokon át Pannoniába érnek; s valamint ekkor velök azonnal szövetkeznek, magyar törzsök fők kormánya mellé vagy alá rendelve saját rabonbáni, gyulai, horkázi kormányzatuk (l. XV), úgy István alatt a keresztyénségnek is könnyű módon adnak helyt, legalább színre; mert ott is, mint a magyar földön, szinte hasonlón azonnali pogány visszahatások nyomait vesszük észre. Igy tudósít már a székely pog. krónika (278), még a többi történet által említett gyulai pogány forradalom előtt, a Bucsin rabonbán alatti keresztyén ellenes mozgalmakról, legyőzetése után következett volna újra a gyulai^[49], melynek elnyomása után sz. István itt is templomokat építtet^[50]; még is úgy látszik, hogy az általánosb keresztyén megtérés még csak azután történt meg, midőn a krónika szerint egy székely követség a magyar királytól kieszközölve szabadságaik megerősítését, ennek föltétele, a keresztyén vallás is befogadtatott^[51]. Az itt is azonban egymást követett állami s vallási forrongások közt, az István halála utáni Péter-Bélai korszak a pogány érzelmeket újra felszitá; de ennek elnyomásával az itt még erélyesben meggátoltathatott a jövőre, miután a székely krónika (287), nem csak az ezt követett lenyakaztatások st., de a pogány papbirói vallási hivatalok, s hivatal- valamint törzs- s családnevek elnyomásáról, az utóbbiak mint a helyneveknek is szentek neveiveli felváltása rendeletéről tudósít; e szigorúbb intézkedéseknek bizonyára oka lehetett, azon sajátságos székely theocraticus pogány vallási állami lét, melynek eredeti voltából addig a keresztyén hit behozatala mellett kíméletből sok meghagyatott volt. Utóbb még csak a vetekedésben, melyet az egykori pogány áldozó pohár iránti kegyelet előidézett, tűnnek fel némi vallási versengési nyomok. — A kevésben is, mit a székely pogány krónika ezekben áttüntet, kétségtelen mély s ismét különös pogány vallási elemeket eláruló képletek jelentkeznek, melyeket ama rabonbáni tbeocraticus szerkezetnél fogva, talán a kazar magyar népág, zsidó vallási elemeivel lehetne magyarázni, melyeknek befolyása némileg a kazar népnek a székelyekkeli kimutatható érintkezésénél fogva okadatolható volna; de ezt itt csak általánosságban kijelelve azok során, melyeknél fogva itt magyar népek pogány vallási létképe a még fenlévő bizonyságok nyomán kimutatandó volt, a többiben tüzetes vizsgálata a tárgyalás illető helyeire tartozik.
     A felsorolt folytonos adatok nyomán tehát kitünik, hogy a magy. pogány vallás nyomai még mintegy a 14 századig felérnek; igaz, hogy a mi fenmaradt emlékeit illeti, azok ép oly gyérék, mintha már messze a középkor kezdetén érte volna végét; de nem kell e mellett feledni, hogy ennek felismerése is már egyrészt védvül szolgálhat a magyarázandó pogány vallási nyomok, mint ilyen felmaradottak felvételére, másrészt pedig, hogy az illető, bár ma már nagyobbára a többiekhez simult népségek körében, s az illető helyeken csekély vagy semmi vizsgálatnak sem volt még ezen tekintetben helye, annál kevésbé az eredmények összehasonlításának. ...conquirendi igitur sunt et colligendi radii solis, si diis iratis placet occidui, nisi in umbras eos mergi velimus tenebrarum ... nisi umbra pristini nobis est residua, et nisi nubes, quae nunc coelum tenent obscurum, iam dissipentur, vestigia, quaeadhuc supersunt pauca, oblivione noctis iri obrutum. Axel Gottlund fennica prov. 3.

1. ilyenek: Ammianus Marcellinus, Orosius, Hieronymus, Sidonius, Paulus, Jornandes, Zozimus st. bizanciak, latin, góth s nyugoti frank s germán krónikások.
2. Herodot, Strabo, Diodorus Siculus, Justinus, Hypocrates, Plinius.
3. lásd erre a fentebbi húnokróli tudósítók közt különösen Jornandest.
4. l. ezeket a kútfőkb.
5. l. ezt bővebben tárgyalva az V és VI cikkben.
6. bár az elsőt Pray és Katona (hist. duc. 287) az iró szavainál fogva csupán a Marcellinus és Jornandesnál előjövőkre értik; míg a másik a nemzeti származtatási sorozatnak a genesisnek 10 és 11 fejezetéveli egyeztető azon kettős igyekezetéről szól, melyek Károly s Lajos kir. idejébeni krónikai codexeinkbe átirattak.
7. Bél, adparat. 415. Beregszászi, paralel. int. l. persicam et hung. Erlang. 1794, és ähnlichk. d. hung. sprache m. d. morgenländ. Leipz. 1796. Homas, coniectura de origine etc. hung. Pest. 1802. Horvát Ádám, magy. Magog. patriarcháról. Pest. 1817. Horvát Ist. rajzolatok a magy. nemz. legrégibb történetéből, Pest. 1825. Kis Bál. magy. régiségek, Pest. 1839. Bizoni, magy. ázsiai emléke, 1845. s más számos, többnyire folyóiratokban (tudgy.) előkerült cikkek s ellenvélemények, melyek azonban nagyobbára a megkivántató kritikai alapot, mint az itt felhozottak is nélkülözik.
8. histoire gener. d. huns. d. turcs. etc. Paris. 1756.
9. annal. veter. hunnor. avaror. et hung. Vindob. 1760, és dissert. in annal. u. o. 1775.
10. essai hist. s. l'orig. d. hongr. Paris. 1844.
11. de init. ac maiorib. hung. Pest. 1760.
12. az elsőre nézve: Dankovszky, hung. gent. avit. cognomen. Pos. 1825; Anonym st. de hung. solo natali; a magy. nemz. maradékai st. Pos. 1826. völk. ung. zunge u. o. 1827. — Hammer, a keleti irók adatai nyomán: de primis ungariae sedibus, magy. akad. évkönyv. 1, 131. — Fessler turk származási véleménye: gesch. d. ung. — Legújabban Szabó Károly indul ki ős történetünkrőli illető adatoknak a bizantinusoknáli kritikaibb vizsgálatára. — Az utóbbi véleményre szolgálnak Fejér számos munkái: magy. őseredet. Pest. 1825. dissert. in res hung. vet. Budae 1830, de peregrinis nomin. magyaror. u. o. 1837. aborigines u. o. 1840.
13. különösen akadémikusaink: Jerney, Kállay, Venzel, önálló műveik s tudom. folyóiratokbani értekezéseikkel, kik már, mint Fejér elődolgozatai is, különösen a magyar rokon népágakra is voltak tekintettel, mint Venzel is legújabban a kérdést rendszeresebben előállitá u. muz. 1, 305. A két előbbi közül Kállay az éjszaki, Jerney a keleti származásfelé hajlik, l. utaz. parthia részét.
14. Kállay, finn magy. nyelv. Pest. 1844. Toldy, Reguly alb. finn magy. kérdés. 1850.
15. lásd ekkép formulálva az eredetünkrőli véleményt legújabban Toldy és Venzel által előbb i. h.
16. l. a krónikai ezen származásokat tárgyalva az V és VI cikkb.
17. Kéza 1, 1. Turóci 1, 5.
18. Kállay 1839 tudt. 2, 160.
19. Révai (gram. 1, 47): ab hebreis non descendimus, linguae tamen cognatio intercedit, quales inter neptes ortas ab avia, ex filiabus diversis. neutri hung. et fenni ab alteris descendimus, sed utrique ab altiori origine communi. és Toldy, 1844. akad. ért. 3 sz.
20. Fejér aborig. 31 st.
21. Ezechiel 38, apocal. 20.
22. myth. gesch. d. asiat. 1, 202.
23. Spiegel die Alexandersage, és Mor Yagub über d. k. Alexandrus u. d. thor gegen Ogug u. Magug. — Anonym 1. Gog et Magog quos inclusit Alexander.
24. Uckert skythien. Weimar 1846.
25. l. az adatokat Kállaynál 1835. tudt. 147 összeállítva.
26. Fejér aborigines i. h.
27. l. VI cikk.
28. Jerney 844 tudt. i. h. Venzel u. muz. 1, 443.
29. Venczel i. h.
30. talán valamint az erdélyi székelyek attilai hún maradékok, úgy volnának a mátyus-földi székelyek s kúnok - várkunok, kikről okirataink e helyt emlékeznek, ily avar maradékok, a közel csallóközi ős sajátságos magyar nép, az ottani hagyományos tatár, azaz avar-ülési (l. óriás V cikk) v. mint a történet nevezi: avar-ring, régi nyomok erre bizonyíthatnának.
31. a kún és orosz magyarhozi csatlakozásáról így szól világosan Anonym. 10, a 7 kún vezérről: Almo duci se subiugaverunt dicentes: ex hodierna die nobis te dominum et preceptorem, usque ad ultimam generationem eligimus etc. tunc hi septem duces cum uxoribus... in Pannoniam venire cnnsenserunt, similiter et multi de Ruthenis Almo duci adherentes, secum in Pannoniam venerunt, quorum posteritas usque modo etc. így a besenyők is; s valamint már a kún, besenyő, palóc kétségtelen rokon magyar népág, úgy az oroszok is, kiknek nem csak közös skytha népcsaládi rokonságát, de hogy azok már a 7 században, arab írók, keleti és nyugati emlékek nyomán, egy előkelő népség s birodalom alakítói voltak — melynek semmi köze az e nevű maival — csak újabban is Venzel i. h. minden kétségen felül emeli.
32. legrégibben a pannon-román maradékok; római kori pannoniai keresztyén telepek nem egy nyoma mutatkozván emlékeinkben, l. értekezésemet az 1852 családi lapokb. 587 st. és Paur u. m. 2. 852; ha bár később a római uralkodás ideje multával, a keresztyénség is megszűnhetett, miután a román-oláh maradékok keletegyháziassága a déli szlávvali 8 századi azonos térítésre mutat. A német népségek már néhány századdal előbb, a déli- s marahán-szlávok ciak a 8. és 9. században, tehát épen csak a magyarok bejövetelekor térítettek meg.
33. Azért az e feletti mai közönséges panaszos kifakadások méltatlanok, nem vévén tekintetbe azon időt s körülményeket; sokkal inkább helyén volnának saját hanyagságunk szemrehányásában, hogy még a számosat, mi azontul felmaradt, maig elmulasztottuk felszedni és felismerni, midőn már rég csak okulásul szolgálhatott s tudománynyá vált; az a mi akkor e tekintetben történt, hasznos, sőt szükséges volt a kivánatos fordulat előmozdítására nézve, míg a hanyagság, melylyel mi maig ősi emlékeink és hagyományaink iránt viseltetünk, gyalázó a nemzeti érzetre nézve.
34. l. Kreutzer e véleményét Podhrackynál Agnes és Beatrix magyar hercegnékről. 839 tudt. 304
35. így máshol is, Beda 1. 15 beszéli a 7 századb. megkeresztelt Reduald angol királyról: rediens domum ab uxore sua et quibusdam perversis doctoribus seductus, habuit posteriora peiora prioribus, ita ut in morem antiquorum samaritanorum et Christo servire videretur et diis quibus antea serviebat, atque in eodem fano et altare haberet ad sacrificium Christi et arulam ad victimas daemoniorum. — Igen jellemző e tekintetben a magyar vallási türelemre nézve más vallási elemek tekintetében, azon egykedvűségnek, melylyel az ős vallás mellett a keresztyén könnyen felvétetik és ismét amaz is megtartatik, az ónémet hős regékbeni jellemzése, melynél fogva a magyar elem mint fél pogány, fél keresztyén állíttatik elő, igy különösen a niebelungen és klageban, hol ez ugyan Attilára van alkalmazva (péld. klage 481):
              nu schilte ich miniu abgott,               sit des gewaltigen gebot
              gezürnet hat so sere.                        wa ist nu diu michel ere,
              die Machmet und Machazen              so langen liezen her gesten?...
              ...daz ich lie die kristenheit.              daz ist ane zwifel war,
              ich was kristen fünf jar:                     doch geschuofen sie das sider,
              daz ich mich vernoijirte wider,          und wart in als e undertan...
         de az e féle nyomokat azért Cassel is (magy, alt. 10): Geyzára s Geyza kori állapotokra véli értendőnek, mire szinte idézi a niebelung. Attiláróli helyét:
    ern ist nit gar ein heiden, des sult ihr sicher sin,          er was vil wol bekeret, der liebe herre min,
    wan daz er sich widere vernoyieret hät,                       welt ir in frowe miune, so mac sin noch werden rat.
36. Ditmar 8. Pray an. 1. 3: Prochnii senior avunculus regis pannonici sedibus ab ipso expulsus.
37. Jerney az ismaeliták, mint volgai Bolgárok s magyar nyelvű népfelekezetről 842 tudt. 1. 101. l. Frähn de Baschkiriis ab Ibn Foszlano et Jakuto. Kállay 839. tudt. 2. 342.
38. Anon. (57): de terra Bular (Bulgar) venerunt quidam nobilissimi domini cum magna multitudine Hismahelitarum. quorum nomina fuerunt Bila et Bocsu, quibus dux per diversa loca hungarorum condonavit terras et insuper castrum, quod dicitur Pest in perpetuum concessit.
39. l. Frähn, Ibn Foszlan és Jakut i. h. az utóbbi szerint: sciscitanti mihi, cur, licet in mediis infidelium terris constituti, islamismum profiterentur? multos, respondit, patrum nostrorum audivi narrantes, diu supra hanc memoriam 7 mahomedanos ex Bulgaria in terram nostram venisse, interque nos sede fixa ad veram islamismi cognitionem mox duxisse.
40. Jerney i. h.
41. ego vero offendi in urbe Haleb magno numero genus hominum ... qui scientiae iuris iuxta ritum Abu Hanifae operam dabant, megtudván, hogy azok magyarok, kérdezőködésére tudósítják őt: nos Mahomedis sacra profitentes ... has petimus oras in scientia iuris sacri studium posituri. reduces in patriam omni honoris cultu a civibus nostris excepti rerum sacrarum curae praeficimur.
42. nos tantis pernitiis infamiae perculsi rumoribus, novellam adhuc in regno nostro christianitatis plantationem non patientes evelli st. Pray an. 1. 214.
43. l. cod. dipl. és Pray 1. 232 st. összeállítva teljes ismaelita diplomatarium Jerneynél i. h.
44. Pray i. h. 231.
45. Hormayr incert. auct. chron. rer. austr. (goldene chronik d. münchner hbibl.) ad a. 1279: eodem etiam anno Philippus apost. sed. legat. ungariam veniens, christianos ungaros, qui christianam sectam fere obliti fuerant, ritu paganismi, disgregatis comis, prolixis crinibus, et habitu muliebri conversabantur, salubriter compescuit in crinibus et in fide catholica. ad a. 1278 az Ottokár elleni háborúról tudósítva: itaque nomen dei gloriosum et benedictum Christus exercitui regis romanorum in signum datum fuerat, quod semper ab incredulis paganis et semichristianis ungaris blasphematum est, illa hora communiter tam a paganis quam a christianis devotissime invocatur.
46. Pray 1. 356.
47. i. h. 371.
48. i. h. 2. 11.
49. cum consensu gentis constituto Bucsin rectore, introducta religione christiana filius Uopoleti profligatur, s midőn visszahelyeztetik; non multo post rabonbano minor Gyula ... deficiente religione christiana, rabonbanum Ugroni supremum exstinxit, et potiores siculos christianos persequi coegit.
50. in cuius memoriam (victoriae) Stephanus post terram septem silvarum in alpe sacellum erigi curavit. i. h. 280.
51. u. o. 382—2: omnesque magno strepitu gaudii regis hungarorum voluntatem excepere. fidemque christianam tamquam communitatis praeceptum in omnibus Rabonbani minoribus (?), gentilibus ultra alpes terrae Rüka promulgarunt, excipientesque, eversis sacrificiis.