Bevezetés (Magyar mythologia)

← Magyar mythologiai irodalom

Magyar mythologia szerző: Ipolyi Arnold BEVEZETÉS.

Történeti tájékozás →

                                                  Ή Ίουδαίων δ φεδς μδνων; οδχί καί έφνών; ναί καί έφνών. είπερ είς δ φεδς.
                                                                           Pál ap. Rom. III, 29-30.

A mythologia, legközönségesb értelemben véve, a hajdankor, vagy inkább az úgy nevezett pogány népek vallási hite s tana az isten s világról. Ezen népszerű értelmezése^[1] szerint, tárgya: a fő létok megfejtése volna. Hogy már a mythologia ezen igyekezetét méltányolhassuk, s tárgyunkat kellőleg felfogjuk, önkint feltolul a kérdés, mikép járt el a mythologia ezen tárgy megfejtésében, és valjon képes-e általában az ember, s mi módon, ezen fő létok megfejtésére s tudatára jőni? A vélemények, melyeket e tekintetben a bölcsészet az isteneszme eredetéről kifejtett különbözők: az észvéd iskola szerint, az istenrőli ezen tudat tisztán s egyedül az emberi öntudat reflexiojából ered, úgy, hogy a folytonos különböztetés, állítás s tagadás utján az ember szükségkép magától jő az istenlét ismeretére; vagy egy másik szerint: az isteneszme már közvetlen s fogamilag eszes természetünkben létezik, s tehetségeink kifejlődésével egyiránt életbe lép. Ezen állításoknak azonban egyedüli érvényessége s általános alkalmazhatóságával a tapasztalás s történet ellenkezvén, azokból egyedül tárgyunk felfogásában ki nem indulhatunk. — A történet ugyan is, valamint a tapasztalás bizonyítja, hogy a magára hagyott öntudat, külső, segéd nevelő befolyás nélkül nem képes egy fő létok ismeretére, s e szerint az isteneszmére jutni. Valamint az ember physikailag bár mily ép állapotban jő a világra, még is a testi ápolás, nevelés megkívántató fejlődésének szükséges kelléke, úgy szinte szellemileg e nevelést még kevésbé nélkülözheti. Legyen bár mily erőteljes az eredeti szellemi tehetségerő, még is a tapasztalás bizonysága szerint, a megkivántató emberi tökélyre kifejlődni nem képes, melyet azért mindenkor csupán a külső nevelés általi befolyás eszközölhet^[2]. Ekkép magának az öntudatnak szüksége lévén a közitésre, annyival inkább az istentudatnak; minél fogva kétségtelen, hogy az ember külső, fensőbb nevelés nélkül az istentudatra nem jöhet, a benne fogamilag létező isteneszme ki nem fejlődhetik, s annál kevésbé képezheti ki azt öntudata reflexiojából. Azért csupán az isteneszme eredetéről előbb felhozott két véleménynek ezen harmadikkali egyesülésében, miszerint az eredetileg emberi eszes természetben fogamzó isteneszme, egy fensőbb külső befolyás s nevelés által felköltve, az öntudat reflexioja által csupán ezután erősödik, áll az istentudat valósága, és mint Staudenmayer mondja^[3], maga az isteni kinyilatkoztatás titka, valamint ismét ezek egymástóli szétválasztásából ered minden tévedés s hamis tan a vallási ismeretben^[4].
     Miért mi is nyilván a valódi istentudatot eszközlő ezen hármas elem szétválasztásában, vagy sajátlag inkább azok egyesítése kellő hiányában vagyunk utasítva keresni a mythologia, mint ilyennek kútfejét.
     Ezen ugyan is, a történet s tapasztalás által feltételezett, külső fensőbb befolyás általi ébresztése az emberi öntudatban fogamilag rejlő isteneszmének, nem lévén egyéb, mint vallási szent okirataink, a biblia által kifejezett isteni kinyilatkoztatás és nevelés — (önkényt következvén, hogy az első embernek hasonlón nevelésre lévén szüksége, ezt más hasonló embertől nem kaphatta, hanem szükségkép egy nálánál fensőbb eszes lény által kellett annak történnie, s ez csak maga az isten ki őt teremté lehetett); — míg ellenben a mythologia különféle kosmogoniai s theogoniai tanai fejtegetésében inkább az elferdített, erőtlen, korlátolt ész nyomait, mintsem egy isteni kinyilatkoztatás jelenségét mutatja. Miért hogy a történet-bölcsészek, folyvást igyekeztek a tüneményt megfejteni, s azt tévelygése és tudatlansága legvégső nyomaiban, a vallás s istentudat első kezdetének tarták, a magyarázattal állván elő, hogy mikint az emberi ész fokonként fejlődik, s a művelődésben előhalad, úgy a vallásra nézve is az emberiség kezdetben teljes tudatlanságban volt, s csak hosszú időszak s kiképzés után jutott az emberfeletti erők vagy is a fetis, azután bizonyos emberfeletti lények vagy is a sok istenség képzetére, s végre sok század lefolytával, villant fel elméjében az e tekintetbeni művelődés fő fokán az egyistenségrőli eszme^[5]. Ez már azon, a fentebbi vélemények egyikére visszavihető, de a történettel ellenkező értelmezése a mythologia s általában az istentudatróli eszme lényegének. De a történet erre nézve már, miként magok a mythologiai tanok is mindenütt arra utalnak, hogy az emberiség kezdetén egy sokkal észszerűbb, tisztább vallás és erkölcsi állapot létezett, és a későbbi sokistenségi hit, bálványozás, természettisztelet, bűbáj st. egy későbbi és pedig fokonként bekövetkezett elaljasodás és romlottság eredményei; miként szinte történetileg bizonyos, hogy eddig minden mythologiai tan, vagy az előszámlált végső elaljasodás vagy teljes hitetlenségben oszlott fel^[6].
     E szerint tehát maga a mythologiai tan vezérelhet bennünket saját kútfeje megismerésére. Minden mythologiákban ugyan is nem csak benfoglaltatik a hit és tan egy előbbi ősi tisztább istenismeret, igazság, erkölcsi tökély s boldogabb létről, úgyhogy az „aurea prima sata est aetas,” Voltaire szerint is: „est la devise des toutes les nations,” hanem egyszersmind ezen boldogabb lét, az eredeti igazságtóli elpártolás és elszakadás, s ez által bekövetkező ész elhomályosulása s akarat rosszúlása tétetik a boldog őskor elmultával a mythologiai kezdet alapjaul^[7]. Ezen tan pedig nem más, mint a melyet saját vallási okiratunk a biblia előád, miszerint: az ember az istentől elpártolva, az isteni nevelést megvetve, tőle elesett, földi boldogságának az által véget vetett, esze s öntudata elhomályosult, akarata meggyengült. E tény lévén tehát a mythologia alapkezdete, következik, hogy az elhomályosult emberi öntudat reflexiója, a meggyengült benne fogamilag létező tehetségek, a megszűnt isteni nevelés hiányában, már csak a megtörtént emlékének mindinkább halaványuló és setétedő sugára, voltak a tényezők s a kútfő, melyekből a mythologiai tan eredett; tehát: a fenemlített hármas momentum kellő összefoglalásának azon hiánya, melyből minden vallási tévedés s hibás tan ered. Csak így felfogva, s egyedül ezen kritikai szempontból kiindulva, lehetséges tárgyunkat a kellő philosophiai szellemmel áthatni, s annak tüneményeit tökéletesen öszhangzó egészként felfogni^[8].
     Az előbocsájtottakban a mythologia fogalmát s eredetét adván, azzal sajátunk meghatározását is adtuk; ha most a mythologiai fejlődést is röviden vizsgálat alá veszem, azt a szándékkal teszem, hogy talán sükerülend sajátunk nyomait is eredetükben már az összes tanban fellelni. Vizsgálva ugyan is e tanok rendszereit^[9], mindenütt élénken feltolul az alapeszme félreismerhetlen nyoma, az eredeti igazság azon szakadozott fonala, miként különfélekép elszövődött, különféle phasisokban, a mint azokat a hányatott emberiség sorsa magával hozta. Bármi érdekes, sőt szükséges ezek folytonos szem előtt tartása, még is itt a rövidség miatt csak a főbb momentumokat megérinteni legyen szabad, hogy annál könyebben behathassunk tárgyalandó homályos mythologiai saját töredékeink értelmébe.
     Amaz vallásunk szent könyvei szerinti, s az összes mythologiák által feltételezett elpártolási katastropha után, korán sem hihető az ismert mythologiai képzetek rögtöni feltünése s elhatalmazása, de egészen a tárgy természetéhez képest, azok csak fokonként, az isteni nevelési tan ismerete, s emlékének enyésztével fejlődtek ki. Egy ideig fenlétezhetett még amaz eredeti tan az első embereknél, fentartva annak nem rég múltja, az együttlét s közös tudat által; különösen az emberiség, a történt isteni nevelés ős honában sokáig fenmaradhattak még az általa beoltott tiszta vallási eszmék: az egy isten, a világ s emberiség teremtése, s a köztüki viszony ismerete, valamint még ezek az ős mythosok leplein keresztül élénken kitűnnek; de az elgyengült öntudat s akarat, az elhomályosodott ész, nem sokáig tarthatá fel magát az elpártolás folytonosan dúló következményei ellen; az érzéki szenvedélyek elhatalmazása az anyagiság által a szellemi elhomályosodást hatalmasan nevelé, míg az öntudat gyengülte a kicsapongó phantasiának engedni kénytelen volt. De ezen magára hagyott s elhomályosodott ész, elesve bár az isteneszme tiszta forrásától, minden képtelensége dacára, kénytelenítve érzé magát folyvást kutató ösztöne kielégítésére, s majd véges jeleneteiben igyekezett feltalálni a végtelent, s ekkép úgy nevezett természet-elemek, vagy -erők istenítésére jutott, honnét a bálványzásra a személyesítő phantasia képei vezérlék; majd ismét a véges tünemények anyagát, a végtelen egyes részletének, azok összegét pedig az istenségnek, élet-erejét a világszellemnek tekinték, s az által a mindistenségre jöttek. Ezek, mennyire a tévedésnek végtelen elágazásában határokat szabni lehet, tevék valószinűleg a mythologiai első kezdetet. De mire az emberi kebelnek benső meghasonlása külsőleg is kitört, s mint szükséges következménye a feldúlt egységnek, az emberiség egymástóli elszakadását okozá, mennél tovább vivé s taszítá ez el őtet egymástól s az eredeti őshontól, annál inkább sietteté az eredeti nevelés, már úgy is homályosodott emlékének enyésztét. Egymás, nem az emberiség bölcsőjének szánt kelletlenebb földdel s elemekkeli küzdés, új éghajlat tompító hősége vagy dermesztő hidege a szellemet fokonként elnyomá, mig a folytonos küzdésekben edzett test előnyeit kiemelé; ennek ereje lőn a legfőbb tökély, ezt csudálta egy részről az istenített állatokban, míg másfelől az ellene feltoluló s őt korlátozó természeterők ellen lélekszabadsága homályos öntudata ösztönszerűleg a magia és fetisre vezérlé, a legelső tárgyban keresve erőt s oltalmat.
     Ezen vonásokban a mythologiai tant teljesen birjuk első kezdetétől, mint az a monotheismus fokonkénti elhalaványulásával a pantheismus, polytheismus s természettiszteletnek helyt adott, egész ama legvégső aljasodásig, midőn az ember a durva, értelmetlen magia, sabaeismus, állattisztelet s fetisben keresi üdvét. — De az adottakban birjuk egyszersmind a schemát is a mythologiai familiák kellő megítélésére; és csak a kérdésnek kell kitűzetni, hogy bizonyos vizsgálat alá vett mythosi emlék mily kiváló nyomokat mutat fel, s mily jellem bélyegét viselik tüneményei, hogy az előadottak fonalán azokat, mint egybefüggő egészet felvilágosítsuk. Ha már a vizsgálat alá vett mythos, minden részleteiben kitünő ősvallási elemekre utal, a monotheismusi forma kitünése által, mellette ennek alárendelt daemonologiai szellemekrőli képzetek, s egyszerű természetelem-tiszteleti jelenségek mutatkoznak, a nélkül, hogy ezek teljes personificatióban polytheismusra emelkedtek volna, ehhez gyenge pantheisticai világnézetek tűnnek fel csupán, s ezek mellett a benne feltünő eltérőbb képletek, majd nem történeti bizonyossággal később fel- s átvetteknek kimutathatók, ily mythologia, minő a magyar is, melynek a felhozottak lényegét teszik, nyilván ősmythosi eredeti elemekre mutat; közel az emberiség eredetéhez, az első kezdet, s honba visznek fel nyomai. Ezek után indulva, kutatásunk önként a tért fogja keresni, hol ezen első magvak felsarjadoztak, s honnét a többi világba elgyökeredzettek, a szálakat megoldásul felviendi az eredeti csomóhoz, s a talált gyümölcsöt fájához, hogy nemét meghatározhassa.
     Ezzel pedig az őshon felőli, s az ezzel összefüggő ős- nép s -nyelv kérdésére jövünk; s bár mily háladatlanok az ily, szétágazó vélemények részletében végtelen, ha bár végső analysisükban ismét találkozó vizsgálatok, még is ezek rövid előállítását is megkísértem, annyira szívemen fekszik tárgyunknak minden telhető világosságot innét is kölcsönözni. Az eddigi geognosticai hypothesisek összege egyiránt, mint az általános ős hagyomány, a bibliában úgy, mint a mythologiákban, körül belül közép Ázsia azon földvonalát, mely nyugottól keletnek vonulva, a régiek Atropateneját, Baktrián át, Himalaját mint Perzist magában foglalja, a közte létező térrel, az emberiség őshonának lenni állítja. A geognosta neptuni formatiója szerint ezen magasb földről szintúgy legelől folytak le a tenger árjai, mint a plutonicus esetben az legelől hidegült meg, míg az alsó földrészek víz alatt vagy izzó alakulásban voltak. Bibliai édenünk négy folyója e téren kerestetik, s mi csoda, ha a mythosok is az aranykorszaki ős boldoglét honára ide utalnak: a legrégibb zend mythos Aryana vaedjáról, a perzsa Atropatene tűzhonáról, a hindu Himalaja nyugotjáról itt regél. De érdekesbek még e tekintetben a történetnyelv- s népvizsgálat által újabban előhozott azon adatok, melyek a Himalaja hegység nyugati része felől, déli s közép Ázsia felé, s az Indus s Ganges partjain egy eddig kiismerhető legrégibb ős műveltség s véle feltünő legősibb néperedet nyomait látszatnak felmutatni, mely első kezdet s lét kifejlődésében, miként már számos nép- s nyelvcsaládok, úgy a mythologiai fogalmak első eredetének nyomai is észrevehetők. Köztudomásuak már ma a nagyszerű igyekezetek s munkálatok, melyeket e tekintetben a tudósok kifejtettek, s melyek által az őstörténetrőli tudat, a nyelvvizsgálat és régiségtan mintegy új alakot nyert, a legidegenebbnek vélt, s ezred évektől egymástól messze vetett népek közös eredete s nyelvrokonsága kétségbevonhatlanul kimutattatván^[10]. Itt ugyan koránsem akarok ezen resultatumokra, melyek szerteágazó legtovábbi alkalmazásukban minket talán épen kevésbé, mint az összes europai népcsaládot, érdekelhetnek, építeni; hanem legfeljebb, kijelentett célomnál fogva, csak az ez által kimutatott ős mythologiai fogalmak keresésére indulok ki. És valóban a hindu ős emlékek még legbiztosban vezethetnek egy ily mythologiai kezdet nyomaira, mely, valamint ősnyelvük, egyiránt saját, mint más népek e nemű eszméi első elemét képezheté. Igy tudják még az ős sanskrit nyelven irt Sasták, mint legrégibb vallási könyveik, egyedül az ősi monotheismust, csak egy fő lényt az ekhum-esha-t vagy ek-isha ― az ős lényt ismerve, kitől a szent természetelemek, s a máris Brahma, Visnu, Siva nevek és képzetek alatt personificatióra emelkedő teremtő, megtartó és rontó természeterők függenek; úgy szinte még tisztább tanok is foglaltatnak bennök, mind a teremtő, mind a világ és az emberiségről, az isten által teremtett, s tőle elpártolt lényekről st. Ezen irott mythologiai emléket, jellemzett minőségében, mint ősi, eredeti mythologiai kezdetet, minden kétségen felül helyezik azon ethnographiai tudósítások, melyek által még egész néptörzsökökről értesittetünk, kiknél maig ezen egyszerű ős tisztelet létezik^[11].
     Ezen mythologiai processus különös diagnosissául már a nevezetes tünemény felhozatott, hogy az úgy nevezett Zend vagy nyugatariai nép és mythos, a keletariai vagy hindu nagy testvérnép törzstőli elszakadása korszaka és kora épen eme mythologiai fordulatnak tulajdonittatott. Amaz hármas istenségi alak, s a deverkel szellemek isteni imádása ellenében ugyan is a nyugatariai népág reformálva vallását: egyistenismeretet s e mellett csupán alárendelt természetelemi cultust tartott fen; ha bár később ez sem tarthatta őket vissza a közönséges mythologiai processustól, s idővel ez is szinte további mythosi personificatiókba ment át^[12]. Miután tehát a dús adatok nyomán a jelenleg ismert hindu mythologia egy majd nem korszakilag, annak benső és külső története által kimutatható elfajulás és elszármazás bélyegét viseli magán ugyan egyrészt, de másrészt ismét mythosi képletein át még amaz eredeti ős tannak nyoma kitűnik, minő csak az őshon s az emberiség bölcsőjében megmaradt néptörzsnél, ámbár ott is csak homályosodott hagyomány által maradhatott fen, — minők például még: a szellemi s anyagi világ alkotásáról, annak az istentőli elpártolása, az átok súlya és vezeklés szükségéről és egy boldogabb jövő életrőli hit s tanok — úgy méltán reflectálhatni rájuk minden mythologiai tan vizsgálatánál, és ellehet általában mondani Schlegel Fr. szavait: es ist das erste system, das an die stelle der wahrheit trat; wilde erdichtung und grober irrthum, aber überall noch spuren der göttlichen wahrheit, und der ausdruck jenes schreckens und jener betrübniss, die der erste abfall von gott zur folge haben musste.
     Innét, hogy valamint az ős műveltségi első állapot itt ezen eredeti honban, a törzs anyanyelv annak régi nyelvében, úgy tartalomdús theologiájában, számos homályos töredék mythosok megfejtése kerestetett^[13]. De azért, valamint ez által az alapeszmékre nézve magam s olvasóimat tájékozom, úgy, mint már fentebb eljárásom ebben motiválom, ismétlem, hogy senki se vélje miszerint ezen sükerektől netalán elragadtatva, a kétségtelenül még is csak egyoldalú nyomokon indulandó vagyok, s talán a mythosdús brahmin-tan számtalan részletei s képeiből nagy hasogatásba került hasonlatosságokat akarok mythologiánk parlag téreire átültetni; mit, valamint mythologiai töredékünk szellemétől egészen eltérőnek tudok, s fonák vizsgálati kiindulás eredményének tartanék, úgy nehezen is foghat valaki vizsgálatom nehezére állíthatni. Azért jól meg kell egymást értenünk: nem a hindu s egyéb bár mely más mythologiábóli leszármaztatásról van itt szó, de igen is ama ősi mythosi elemek vizsgálatáról, melyeken egyiránt a hindu, mint valamennyi más ősi mythosok feneklenek; s azért hol ilyeneket észreveszünk, egész figyelmünket megérdemlik, hogy rájuk reflectáljunk; annál inkább pedig ott, hol ezeket némi öntudattal fentartva látjuk, miután azok már nálunk s egyéb mythologiák emlékeiben, csak öntudatlan homályos töredékekben nyilatkoznak.
     Ezekkel talán világossá teltem már igyekezetemet, a magy. mythologia lényegénél fogva, az első mythosi elemek s fogalmak szükséges vizsgálatát, s minden feltünő nyomnál figyelemmel követését. Nem lehet azonban még itt mellőznöm állításokat, melyeket a tudomány s újabb vizsgálatok e tekintetben ne talán akadályul gördíthetnének utunkba, minők már a tételek, a tárgyunkkal szorosan összefüggő nyelveredetről, miután mind a kettő, a nyelv s mythologia egy s ugyanazon emberi tehetség sarjadékának tartatván, eredetökre egymással ellenkezniök nem szabad^[14]; hasonlón amaz általánosbak, melyek részint szinte a philologia, nagyobbára pedig a physiologia utján, előnkbe különféle eltérő emberfajokat, az eredeti egység ellenére, tekintélyes okokkal felállítani törekednek; mit annál kevésbé lehet mellőzni, mennél nagyobb akadályt szűlhetnének a mythos-egység tekintetéből tárgyunk megfejtésében. — Mi már ugyan is ez utóbbit, az emberfaj különbséget illeti, azon értelemben, mint az az eredeti egységgel ellenkezik, az észvéd iskola azt leginkább a physiologia utján törekedett megalapítani; de annak bizonytalansága s határozatlanságára nézve, a rövidség okáért itt e tekintetben, mint különös tekintélyre, csak Humboldt Sándorra hivatkozom (kosmos 1, 380), ki az általa legnagyobb anatomnak nevezett Müllernek physiologiájábani azon szavait felhozva: hogy a tapasztálas utján korán sem vagyunk képesek meghatározni, valjon az emberiség egy, vagy több törzsatyától származott-e, — saját vizsgálati resultatumaul adja véleményét: wir behaupten die einheit des menschengeschlechtes. Maga a felosztása az emberfajoknak, mint a physiologok azt a race névvel, már Humboldt szerint is helytelenül s határozatlanul teszik, majd nem semmi alappal sem bir^[15], azok minden benső typus nélküliek, hiányzik bennök az őket átható bizonyos természeti elv, csak épen a külső szin, ábrázat, alak eltérés st. — melyek a természetben a varietások s nem az eltérő nemek jellem vonásai — vétetvén egyedüli kriterionul^[16].
     Az azonos őseredet s honra nézve tehát egyiránt csak azon eredmény bizonyul, hogy az a tapasztalás utján el nem határozható, a felőlei történeti tudósítás pedig a mythosba mén át, úgy hogy e tekintetben csak vallási bizonyítványokra építhetünk; tehetjük pedig azt annál inkább, mert ebben is tökéletesen összhangzanak, s az által is az emberiség közérzületét fejezik ki, Humboldt Vilmos (kavi sprache) szerint, ezen egy őseredetrőli hit ugyan is általános minden népeknél, mit ő bár az emberi gondolkozás és phantasia hasonlatosságának kész tulajdonítani, én e közérzetet s gondolat-hasonlatosságot az öntudat szükségéből eredőnek állíthatom, s szívesen megnyugszom vizsgálatom alapjának az emberiség egységérőli magasztos hitére helyezésében.
     A felhozottaknál nagyobb figyelmet igényelnek a nehézségek, melyek a fenérintett philologiai okokból, akár a felvett eredeti egység, akár pedig s különösen az ősvallás- s nyelvazonosság ellenére előnkbe gördülnek. Ismeretesek e tekintetben is ama nagyszerű igyekezetek, melyeket az újabb idő kifejtett; a mult kor ugyan is ezen vizsgálatit legfeljebb a héber s véle rokon sir, kaldej közép-ázsiai nyelvekig vitte fel, mire a vallási bibliai studiumok egyenes utat mutattak; támogatva azonban a tudomány s különösen a keresztyén missiók terjedése által, az ezzel tágult nép- s nyelvismeretnél fogva, már a legtávolabb, egymástól hely s külső hangzatra nézve eltérő nyelvek azonos származása felismertetett. Ilyen, a philologiára nézve különösen új korszakot alkotó volt az ős hindu u. n. sanskrita - szent nyelv felfedezése; régisége (kr. u. e. néhány századdal már megszűnt élőnyelv lenni, s csupán mint a sz. könyvek s vallás nyelve divatozott), eredetisége s világos tökélyei a mult század tudósai éber figyelmét csak hamar felgerjeszték, s rövid idő multán már, a ma minden kétségen felül álló vizsgálatok eredménye abban központosult, hogy nem csak a többi ismeretes hindu nyelvágak, mint a pali, prakrit, kavi, hindi, cigány, de a zend-perzsa, pelvi, és számtalan ismert élő, mint régi kiholt keleti s nyugoti nyelvek um. az egiptomi, phoeniciai, pelasg, hellen, etrusk, román, germán, szláv törzsanyja, melyek e szerint az általános indo-germán v. inkább indo-europai nép- s nyelvcsalád neve alatt összefoglaltattak. — De épen ezen szerte ágazott indoeuropai nagy nyelv- és népcsalád ily kitünő eredet- s nyelvegysége, másrészt annak a többi népcsaládoktóli tökéletes elszigetelésére felhasználtatott, melyek azután a semi, ural-altai v. skytha, mongol, turk, finn st. különfélekép elnevezett, külön nyelv- s népcsaládokra osztattak fel, mely utóbbiak közé már saját nyelvünk is, eltérőleg amazoktól soroztatott; s ekkép világos ellentétezés hozatott fel a nép- s nyelvcsaládokra nézve^[17]. — De valamint egyrészt ismét eme külön nyelvcsaládok felosztása igen határozatlan, a különfélekép jellemzett s nevezett osztályokba egymástól egészen eltérő nyelvek soroztatván, majd ismét rokonok elválasztatván, úgy a teljes ellentétezés felállításában is egyoldalúság s eddig legyőzhetlen ismerethiány forog fen. Miért legkevésbé sem vagyunk kényszerülve ezek miatt a felállított nyelvcsaládi osztályok határain kívül maradni mythologiai párvonalaink s hasonlati magyarázatainkkal; annál kevésbé, miután a történet nem egyszer bizonyos adatokat szolgáltat a legkülönfajúbb népek nem csak szoros érintkezése, de egymássali elvegyülése, egymásbai átmentéről. E mellett pedig a nyelvkérdésre nézve, a tálán még mélyebb s messzehatóbb philologiai ismeretek nyomán, legelső tekintélyű nyelvbúvárok igyekeztek, különösen ama keleti, semita, ural-altai, skytha st. nyelvcsaládokat a fentebbi indo-europaiakkal, ha talán nem is az ezek törzse a sanskrittóli származásra, de véle testvérileg egyenjogú rokon törzsnyelvre visszavinni^[18], a nyilván régi s eredeti, inkább gyöki, mintsem formativumi-rokonságnál fogva. Honnét tehát a tárgy végső elemében, csak az ős törzsnyelvtőli előbbi vagy utóbbi elszármazás kora körüli kérdés foroghat fen. Ezekben úgy hiszem e tekintetbeni eljárásom biztos kulcsát is birom, s az e nemű etymologiai kísérletim mindenkor csak ezen alapon történvén, őket a kritikátlan szőrszálhasogató etymologisálásnak szemrehányása kevésbé fogja érhetni.
     Egy közös őseredeti lét, nyelv és vallás tehát az alapeszme, mely mythologiai homályos maradvány töredékeink hason ismeretesbbekkeli magyarázása, azoknak párvonalozása, s a teljes hiány esetében a rendszer megalapításában vezérlend; s ezen philosophiai vezéreszmével gondoltam szövegem egész rendszerét átfűzve, a magyar mythost mintegy magában egészet ugyan, de egyszersmind mint az egésznek egyik részletét s nyilatkozatát felmutatni: miszerint az, az elhomályosult eredeti vallási fogalom és tannak a magára hagyott emberi ész szerint, különösen a magyar népnéli nyilatkozata, képződése s fejlődése. De amaz vissza- és széttekintésre nézve — mit mindig úgy is csak mint mellékest, az illető határok közt fogok igyekezni tartani — sem újat, sem eltérőt nem fogtam úgy gondolom tenni. Nemzetünk eredete, ős székei, egész multja felvilágosítására nézve, régtől, mint érintém, utalnak történeti hagyományunk, eredetünkrőli véleményzések, nyelvünk st. a közép-ázsiai skytha népségek, a parthokon át, az ariai s különösen a keletariai vagy is hindutól eltért, nyugotariai vagy is perzsa népségre. És bár mily bizonytalanok, bár mily határozatlanok e vélemények és kérdések, megingatva kétségtelenül újabban az ural-altai, skytha v. népszerűbben a finn családba tartozásunk véleményzése által — melyre én azért a telhető legnagyobb figyelemmel voltam mythologiai nyilatkozatára nézve is; — még is kétségtelen, hogy a feltünedező eltérő nyomokra nézve még mindig hiányzik a megfejtés, s ama közép láncszem, melynek feltalálása által, mind a két elemnek nemzetünk nyelve és mythosában összefüggését s elvegyülését világosan kiismerhetnők. Ez pedig egyrészt nemzetünk közép-ázsiai keleti jelleme és szelleme, a történeti hagyományok által e földrészrei helyezés, nyelvünk számos és pedig gyöki indo-europai elemei, másrészt a bizonyos történet adati nyomok, s a majd nem kétségbevonhatlan nyelvalkat által az ural-altai vagy finn népekkeli azonosíthatás tüneményei s jelenségeinek összeegyeztetése s megfejtése volna. De én itt e kérdésre csekély adalékommal némi mellesleg világot vetni tárgyamnál fogva megelégelvén, az egészet mint messzevivőt félbehagyni kényteleníttetve, biztosság s ösztönül szivesen ama tekintélyes igyekezetekre utalok, melyekkel e téren találkozunk; többen azt máris nem kisebb tudomány mint elmeéllel számos cikkeikkel tárgyalván, mint itthon: Fejér, Kállay, Jerney, Toldy, künn Cassel, kiknek resultatumai szerint a magyar nyelv és nép őseredetének első nyomai közép-ázsiára visznek vissza, prioristicus ősi indo-kaukazi elemekre tehát, míg a nyelv későbbi formatismusa és schematismusa fen, magas ázsiában az ural-altai skytha, finn, mongol, turk, tatár st. nyelvcsaládokkali rokonságba téve, e két elemmeli közös elvegyülésünkre utal^[19]. Mind ez, igaz távol, történet előtti időkben történt, miért a történet folyvást bebizonyításuk követelése jogában marad. Midőn Kőrösi Csornánk emberi erőt felülmuló nélkülözései, s a legkeservesb csalódások után az óriási Himalaja előtt állott meg még óriásibb hitével, s véle lelke előtt a sanskrit nyelv világa felderült, a nyelv- s nemzet-eredet búvára, annyi hiusult remény után ismét egyszer újra reményleni kezdett, s hitét nagyobb bizonysággal vélte kifejezhetni, mint valaha: hogy végre a magyareredet bölcsőjénél áll, — ez hattyú dala volt; hires történet-tudósunk Horvát István, kétkedve rázta rá fejét (843 tudgy. 3, 99); — a történet követelése jogában volt! Kisértsük meg azért mi is, nem ezek s amazoknak történeti bebizonyítását, de a tárgyunk alapföltétele által megkivánt, és szellemének megfelelő történeti tájékozást.

1. a mythos szónak mai hitrege jelentése későbbi, a szó eredeti értelméből elszármaztatott; a mythos és mythologia eredeti mélyebb jelentését l. Creuzer symbolik u. myth. 1 kiad. 1, 52, e szerint a mythos sajátlag beszédet, különösen pedig a mintegy titkosan, az ember benső érzetében létező, még ki nem fejezett fogalomnak, a hang általi kimondását, nyilvánítását — mint a symbolum a jel általit — jelenti, származván akár a μδω — claudor, vagy μυέω — areanis initio, vagy az azonos származású μδφω v. μδςω — clauso ore sonum edo szavaktól. E szerint a legrégibb hellen beszédmódban általában az előadást, elbeszélést jelenti, s Homer, valamint a tragikusok a szavat: beszéd, jelentés — meldung, emlékeztetés st. hason értelmekben használják; így tehát még az ily beszéd igaz vagy valótlan, regés tartalma megkülönböztetésére a szó nem használtatott, s csak később, már Herodot s Pindarnál jő elő a rege s hitrege értelmiben összekötve a λδγος-val.
2. így azon emberek, kik különös események által az emberi társaságon kivüli vadonba jutottak, még csak azon állapotot sem tudták fentartani, melyben már nevelve voltak, s mennél tovább léteztek ily helyezetben, annál inkább elvadultak; érdekes általában ezen bekövetkező elvadulás signaturáit olvasni Herdernél. Hasonlón vélekednek ebben egyiránt a testi mint szellemi s különösen vallási nevelésre nézve általában a bölcsészek, mellőzve gyakran az isteneszme eredetérőli azzal homlokegyenest ellenkező véleményüket, mint Fichte naturrecht 1. 31, maga Hegel is relig. philosoph. 1. 92 és 2. 213, 222. Lessing, Schelling, Creuzer, Görres, Schlegel Fr. l. Staudenmayert is encycl. d. theolog. wis. (2 kiad.) 1. 130—7.
3. i. h.
4. ez volt um. Staudenmayer i. h. eddigi hibája számtalan philosoph s theolognak, hogy keblük szűk volt ezen három főtétel összefoglalására, s benső összeköttetésük megismerésére, mert ha kettőt közülök egyesítenek is, úgy többnyire egy harmadik elmaradt.
5. l. Hegel ezen nézetét philosoph. d. gesch. a bevezet. 56, Purgstallernál is bölcsészet elem. 3, 193. De jól mondja Grimm elősz. 47: niemals war das heidenthum aus der luft herabgefallen, es wurde undenkliche zeiten hindurch von der überlieferung der völker fort getragen, zuletzt aber beruhen muss es auf geheimnissvoller offenbarung, die sich der wunderbaren sprache, der schöpfung und fortzeugung der menschen vergleicht.
6. ezt igazolják az elsőre nézve az úgy nevezett vad s műveletlen népek mythologiai; valamint a másikra példa a görög s rómái teljes hitetlenségi erőtlenségben elenyészett mythos. Magától értetődik, hogy ezen különféle phasisokon átmenő processus, majd előbb, majd utóbb jutott eme végeredményhez, amint azt a külső körülmények elősegíték vagy akadályozák. Igy történt, hogy mielőtt még legtöbb pogány vallások eme végső korszakukba jutottak, más tanoknak voltak kénytelenek helyt adni; mint az europai nyugatiak, kelta, germán, román, szláv a keresztyénségnek, a legtöbb keletiek: perzsa st. az islamnak. Valjon melyik korszakában volt a magyar ősvallás, midőn szinte a keresztyénség által honunkban, a más keletiebb rokon népágainknál ismét a mahomedanismus által végét érte?! talán sükerülend e kísérlet folyamán erre is némi világot lendíteni.
7. Voltaire (essai s. t. moeurs d. nations Paris 829. 1, 81) szerint: la chutte de l'homme degeneré, est le fondement de la theologie de presque toutes les anciennes nations; és Humboldt Vil. (gesamm. werke 1, 73): „die wahrheit soll ursprünglich in den menschen gelegt, aber allmälig eingeschläfert und vergessen worden sein; die erkenntnis kehrt wie eine erinnerung zurück.” die älteste indische lehre des Krisna.
8. Buss (unters. u. univers. 364) így mondja, hogy: alle entwicklung in der menschheit an dem dunkel zurücktretenden faden der uroffenbarung sich anspann und fortlief, — és: in die mythengeschichte ist wissenschaftliche gründlichkeit nur dann zu bringen, wenn sämmtliche heidnische religionen sich als entartete ausläufer an die uroffenbarung anlehnen. Minden ellenvélemények mellett ezen felfogást számos előkelő történet-bölcsészek egyiránt igazolják, mint Abel-Remusat, S. Martin, Lamenais, Stollberg, Schlegel Frigy., Görres; így mondja még Nork is (myth. 1. 12): die mythologie ist das bei der völkerbildung zersplitterte und immer grösseren verdunkelung anheimfallende bewusstsein eines frühesten monotheismus. — — és kétségtelenül! — valamennyi mythologiákon átlátszik még az isteni ős kinyilatkoztatás alapja, melynek elhomályosult sugára mindenfelől még felpislog, megszakadozott s összebonyolódott fonalának szálai az egészen keresztül szövődnek, széthasadott töredékei minden nyomon, még a leghomályosb s értelmetlen részletekben is megismerhetők. S ezen, hogy úgy mondjuk, „consensus gentium,” az emberiség legmagasztosb eszméjében a vallásban, nyilván annak általános érvényessége, s a positiv kinyilatkoztatott vallássali találkozása az igazságnak egyik legnagyobbszerű bizonyítványa. Igy merül fel a felfogás az egyházatyák nem egy mély s magasztos eszméjében már, s ezt valják be álmélkodással a későbbi bölcsészek, midőn Eugubinus Steuchus de perenni philosophia, a régiek előérzetteljes bizonyságait a λδγος-ról tíz könyvében öszszedi, s Ficinus Marsilius, Mirandolai Pico az ősvallások alapigazságát egy őskinyilatkozlatásban keresik. Az újabb kor álbölcsészete azonban, midőn véletlen ezen lefelé és fölfelé nyuló vallási találkozások ismeretére jön, ezt a kinyilatkoztatott vallás a keresztyénség, s különösen a katholicismus ellen, mint gúnyt s torzképet vélte felállíthatni (az encyclopedisták Volney ruinen st. újabban Nork st.); igaz, azok eltorzulásai az igazságnak, de még ez alakban is csak annak létezte s valóságáról adnak bizonyságot, mert: toute erreur est fondé sur une verité, dont on abuse, mond Bossuet. — Holott tehát épen így tekintve a mythologiát, belőle egy nagyszerű „consensus gentiumot” hozhatunk elő bizonyságul a positiv vallásra nézve. S így felismerve a mythologiai studium a keresztyén bölcsészet által, a theologia, vallás- s világ-történetnek méltán complementumává lesz; mely tekintetben, miután már is újabb igyekezetek, mint de Maistre, Hug erre utalva, Görres és Sepp azt így tárgyalva felmutatták, nincs más mondandóm, mint hogy ezen studiumoknak, hogy ha egyszer az adathordás s vizsgálat munkáját bevégzők s az által megalapítók, ezen nagyszerű végeredményükre figyelmeztessek, mely mindenesetre ez irányban, a specialisb philosophiai, nemzeti archeologiai s világtörténeti becsükön felül, amaz vallási tekintetben lesz a legbecsesebb s legeredményezőbb; ezen alap- s végcélnélkül igyekezetünk valódi sisyphosi törekvés, és tárgyunk kimerítése és betöltése Danaidák munkájává lesz, melynek sem kezdete sem vége.
9. ilyenek Görrestől, mythen gesch. d. asiatischen welt 2 köt. Heidelb. 1810. Stuhr, religion-system der heidn. völk. Berl. 1836, s a f. id. Schlegel Fr. philosoph. d. geschichte 1 és 8. die sprache u. weisheit. d. Indier. (bécsi 846. kiad.).
10. értem az angol keleti társulatok különösen a kalkutai s ezek nyomán a többi europai angol, francia, német tudományos társ. mozgalmait, melyek az ős hindu nyelv a sanskrit és vallási irodalma ismerete által előidéztettek.
11. Sonnerat reise n. Ostindien (ném. ford. 48, 114, 152) így tudósít már az Illiek, Vilurok és Vedekről, hasonlón Hafner (Norknál i. h. 5, 85) ezen népek egyszerű, stationarius vallási állapotáról. Ezen állapotból észrevehetőleg, amennyire vallási könyveik és sectáik története világos adatokat szolgáltat, csak később fejlődött ki a hindu mythos mai ismeretes alakja, a hármas nyilatkozatában képzelt teremtői erő idővel mindannyi istenséggé személyesíttetvén a Brahma, Siva, Visnu nevezet alatt; a számos felekezetek többnyire azonban maig is csak egyet tisztelnek kitünőleg a három közül, míg a braminok s tudósok évszázados vallási surlódásaik után mind a hármat a trimurtiban egyesíték, de a népnél maiglan is egyik tulsúlyú személyességében imádtatik egyedül az isten.
12. mely nyugatariai, zend vallási jelenségekre itt annál nagyobb figyelemmel kell lenni, mennél közelebb viszonyba hoznak bennünket történeti hagyományunk, s a nemzetünk eredetéröli vélemények a zend-perzsa néppeli azonos eredet, vagy legalább közel szomszéd őshon s lakra nézve.
13. erre nézve máris bizonyos származási egymásután állíttatott fel a mythologok és philologok által: így közönségesen a nyugatariai vétetik első különváló származékul, azután az egiptomi, melytől a pelasg, hellen-görög, sőt kretai-philistim, s latin-római, amattól pedig a skytha, germán, szláv st. mythosok származtak.
14. Ritter (vorhalle eur. völk. gesch. 309): in der mythologie wie in der sprache, gibt es eine innere struktur, ein grundgewebe, dessen ähnlichkeit bei aller äusseren verschiedenheit auf einen verwandten ursprung hinweiset.
15. péld. Blummenbach felosztása: a kaukasusi, mongol, amerikai, aethiep s malayira, Prichardé: iran, turan, oreniko, hottentot st.
16. Mutzl, urgesch. d. erde 41.
17. l. többek közül különösen Pott, indogerm. sprachstamm. Ersch és Gruber encycl. 18.
18. e véleménynyel vannak már általában: Klaproth, Gessenius, Kosegarten, Lepsius, Ewald és Bopp, különösen pedig: Fürst syst. d. chald. sprach. Delitzsch, jesurum s. isagoge a 3. köt. de ling. indogerm. inprimis sanskritae comparat. Wüllner, d. verwandtschaft d. indogerm. semit. thibetan. st. kiválólag még Xylander, das sprachgeschlecht der Tytanen, ki a magyarra is különös tekintettel volt.
19. Toldy az akademiáb. 1846. 26 ülés. Cassel, magyarische alterthümer 169.