Magyar mythologiai irodalom (Magyar mythologia)
Alig lehet ebben szó a már említett történeti kútfők után a történetirók azon helyeiről, mint már némileg Bonfini (l. f.), és különösen Inhofernél, annales ecclesiast. r. Hung. Romae 1644 (nálam az illető helyre a posoni 1795 idézve), hol a magyarok isteneit ismertetni akarván, gondatlanúl átírt s alkalmazott idegen nevekkel (l. II c.) állanak elő.
Első, ki némi tudományos vizsgálattal, de szinte csak mellékesen járt el erre nézve, tudomásomra Otrokócsi Foris Fer. volt, Origines Hungaricae. Franquerae 1693, 2. köt. terjedelmesb művében, hol már sajátlag a magyarok s magyar nyelv eredete vizsgálatában, több ős vallási jelentőségű szavat, mint isten, tündér, óriás st. magyarázni igyekeszik, nagyobbára idegen keleti, sémi szógyökektől származtatva, s classicai mythosi nevek s képzetekkel hozva rokonságba st. minél úgy is a fentebbi sémi rokonságnak kimutatása állott csak sajátlagi céljában. De már ezek, sőt mások is, melyeknek még ős vallási értelme legkevésbé sem állott eszméjében (péld. ármány), később ezen magyarázatokra felhasználtattak, s így minden esetre őtet lehet a kezdet élére tenni.
Ezután majd nem 100 évvel az első volt, ki a magyar ős vallás rajzát adni megkísérte, históriai tudományunk egyik legelőkelőbb mestere Cornides Dániel: commentatio de religione veterum hungarorum, ed. Engel Vien. 1791, a göttingai tud. akademiábani egykori székfoglaló beszédében, és mivel csak a rendes tagok beszédei jelentek meg az évkönyvekben, ez kézirattárában maradt, míglen Engel onnét kieszközlé s kiadta. A nehány lapnyi alkalmi értekezésben egyébiránt a tárgyat csak röviden taglalhatá, s ebben is nem annyira az egésznek mintegy vázát, mint inkább a rólai egyes feltünőbb adatok nyomán, felőlei nehány eszméjét formulálta. Igy kiemeli az Anonymus által tanúsított ló áldozatot elől, és az isten névnek a perzsa jezdannali találkozása és Theophylaktosnak tűz- és elemtiszteletet tanúsító adatánál fogva, perzsa, zend vallási azonosságot vagy csak hasonlatot állít; miért még különösen a polytheismus és bálványzástól is mentnek véleményezi ős vallásunkat. Igyekezete, valamint az akkori tudomány hason neműivel azonos fokon áll, úgy még inkább méltánylandó a tekintetből, hogy a szerző különösen történeti hagyományunkból, az Anonymnál így felmerülőkre alapítá már értekezését. Történetiróink nagyobbára utána véleményét felvevék, alig mellékelve hozzá egy pár jelentéktelenebb saját véleményt, bővítőleg vagy eltérőleg. Feszler (gesch. d. ung. l) különösen nyelvünk bizonyos szavai értelme nyomán igyekezett nemzetünk pogány korábani erkölcsi érzete, szellemi élete s lelkületére st. nézve világot deríteni.
De ezen s hason még jelentéktelenebb felemlítések mellett, melyek nagyobbára kelletlen etymologisatiók közt, többnyire hívatlanoktól felmerültek, évek során parlagon állott a tér, míg rajta ismét a jeles Horvát János, veszprémi kanonok, később fehérvári püspök, megjelent az 1817 tudgy. (2. 27—91) értekezésével „a régi magyarok vallásbeli és erkölcsi állapotjokról.” Ő máris a finn rokonság taglalása közt felmerült, különösen isten névi hasonlatokat is felvevé, és a Cornides által állított perzsa rokonságnál fogva, benne az ennek elemeül állított dualismust igyekezett fellelni, mit az ördög s ellenében állított jókkali (?) értelmezésben megkísértett. Theophylaktosnak is a turkok vallásáróli adatát magyarrai alkalmazásában bővebben tárgyalta, és pogány korunk történetéből a nemzet erkölcseire alkalmazhatókat terjedelmesen tevé munkálata második részében „őseink erkölcsi állapotáróli” értekezése tárgyává.
Ezentúl bővebben merülnek fel egyes történettani kézi könyveink, eredetünkrőli iratok s véleményezések s folyóiratainkban a magyar ős vallásra vonatkozó érintések, a nélkül, hogy egy is a tárgyon határozottan lendített volna; többnyire egy egy csekélyebb adalék, nagyrészt ismét kelletlen, minden kritikai alapot nélkülöző, a komoly tárgyhoz méltatlanabb, szójátékká fajuló etymologisálás volt, mely a legidegenebb elemek felhozása által, ha több érvényességgel történhetik részvétlen olvasó közönségünk ellenében, bizonyára csak zavart leendett képes előhozni a kevésnek is, mi eddig előkerült értelmére nézve. Valamint azonban történni szokott, hogy sokszor a véletlen is jobbat előhoz a gyenge erővel vagy roszul keresettnél, úgy történt, hogy ezen háladatlan szónyomozások és származásunkróli, eredetünkrőli hypothesisek s ezek cáf- s elleniratai által támadott surlódásban is a tudomány, elméncség és véletlen a polyva közül egy egy magot kifejtett; mit én ezek garmadaiban sem keresni, sem a hol találtam felszemlélni el nem mulasztottam, s minden alkalommal ismét a lelhelyre is készséges elismeréssel utaltam.
Nagyobb becsű több egyes adatok merültek fel e közt akademikusaink, különösen Jerney és Kállay a tárgyat itt ott érintő értekezéseikből, kitünőleg az előbbi, Abulfeda már érintett adata megismertetésével egy jelentékeny tanúságot hozott elő.
Megemlítendő Bodor Lajos, magyar pogány hitregék. Álmos. Kolosvárt 1842 című munkája is, hol egy pogány korunkra költött dráma előtt, a nemzet eredete és ős vallására nézve úgy látszik tájékozni kivánván magát és olvasóit, adott értekezésében, e téren egy minden tekintetben merész lépést tett, a tárgynak egyrészt tág felfogásával, másrészt odavetett állításai, alig valahol, legtöbb helyt pedig meg sem kisértett bebizonyításával; e mellett szakadozott, rhapsodicus, sokszor ismét a dagályosba elmerülő előadása lehetett az ok, mely miatt a munka eddig semmi tekintetbe sem jött; valamint azonban szerzője azzal mentegetődzik, hogy, úgymond, csak futó rajzot kivánt adni, s figyelmet ébreszteni, a fonákul érintetnek kiigazítását, s a jónak kritikai megálapítását jártasabbaknak hagyva, úgy én sem akartam felemlítetlenül s elismerés nélkül hagyni, a mennyire a felmerülő egy és mást belőle idézhettem, s a helyeset talán megalapíthattam; mert ezen eljárásom egyik főbb tisztét abban véltem, hogy a legkisebb, bár mily csekély adalékul felvehető, sem kerülje el figyelmemet, s mind az itt teljes méltánylásban részesüljön, mi már előttem becses s elismerendő megtörtént.
Régibb háladatlanabb téren jártak ismét e mellett mások, mint újabban Kis Bálint, magyar régiségek, Pest 1839, és Bizoni Károly, magyarok ázsiai emléke, 1845, terjedelmesb műveikkel, melyekben a héber, perzsa st. azt is kritikátlanul adott szógyök-elemzés s hasonlítás, meg az ószövetségi történet s némely classicusokból vett adatok által vélték az egész ős magyar kort és vallást előadhatni, az utóbbi helyébe elbeszélve a perzsa magusi tan cikkelyeit st. De ignorálva mind azt, mit amaz s az újabb vizsgálatok nyomán előhaladott mai tudományos ismeret előhozott, maguk is a teljes nélkülözhetés sorsában osztozhatnak.
Felemlíthető még végre tárgyunkra az is, mit Toldy: a magyarok keresztyénség előtti álapotáról előbb a bécsi tud. akademiában mondott, utóbb az új m. muz. 1, 37 és magy. nemz. irodalom története elébe írt, a mennyire itt az ős vallást érinté, s különösen nemzetünk pogány korábani erkölcsi életét tárgyalá. Hasonlón mit Venzel és Jászay a Reguly Albumban az ős nemzeti hősmondáról előadtak, és ismét különösen Toldy, a hún-magyar kor történeti költészetéről a bécsi akademia évkönyveiben közzé tett, meg legújabban a magy. költ. történetérőli egyetemi előadásai közlésében (1853 pesti naplób.) az ó hún-magyar tört. regéről tárgyalt; e tekintetben minden esetre ő volt egyike ős történeti emlékeink hagyományos szelleme legelső felismerői s legbensőbb méltánylóinak.