Oldal:Zsidó nők a történelem, az irodalom és a művészet terén.djvu/45

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

fivére legsebezhetőbb oldalát, rég gyülölt férjét, Józsefet bevádolá, hogy Mariamnával titkos egyetértésben, sőt tiltott viszonyban áll. Minél nagyobb a szerelem, a féltékenység is nagyobb. A királyt e vád a leghevesebb felindulásba hozta. Mariamne kihallgattatván, ártatlanságát oly szivreható és meggyőző módon bizonyitá a király előtt, hogy ez teljesen megnyugtatva, még ő tőle kért bocsánatot. Ekkor a legtüzesebb szerelmi bizonygatások között Mariamne, ki tettetést nem ismert és soha sem beszélt máskép, mint a hogy érezett, zokogva tört ki a József által rábizott titokkal, és kérdé Heródest, vajjon e titkos megbizás is iránta érzett szerelmének bizonyitéka-e? Mintha villám ütött volna belé, ugrott fel erre Heródes, és haját szakgatva őrültként dühöngött. Egyéb bizonyitékra nem is volt szüksége, hogy meg legyen győződve Mariamne és sógora bűnös viszonya felől. Már felemelé a tőrt, hogy a bűnös nőbe üsse, de ez egyszer még győzőtt szerelme a harag felett. Dühében Józsefet haladéktalanul kivégezteté (35 évvel Kr. e.) és Alexandrát börtönbe vetteté. A boldogtalan királyné egymásután látta legyilkoltatni atyját, nagybátyját, fivérét; anyja börtönben sinylett, ő maga arany bilincsekbe volt verve; most még nagyatyjának, a többször emlitett erélytelen Hyrkánnak is áldozatul kellett esnie.