sz. János, „hogy Isten fiaivá legyenek;” és: „az Istentől születtek.” Miért is a keresztség, melyet a megváltás első zálogául és emlékéül bírunk, az újjászületés szentségének neveztetik: mert ebben születünk Isten fiaivá; hisz az Úr maga mondja:[1] „Mi a testtől születik, test az; és mi a lélektől születik, lélek az;” és: „szükség újonnan születnetek.” Így Péter Apostol is:[2] „Újra születtetek nem romlandó ivadékból, hanem rothadatlanból az élő Istennek igéje által.”
X. Istennek különös jótéteményéből a megváltás által Isten fiaivá lettünk.
A megváltás ereje által a Szentjeiket is megnyertük és az Isten kegyelmére is érdemesíttettünk. Ezen ajándék által Isten fiaivá fogadtatunk; mint sz. Pál apostol a Rómaiakhoz írá:[3] „Mert nem vettétek ismét a szolgaság lelkét félelemre, hanem a fogadott fiak lelkét vettétek, melyben kiáltjuk: Abba (Atyánk)!” Ezen fiúvá fogadás erejét és hatását sz. János ily módon fejti ki:[4] „Lássátok, minő szeretetet mutatott hozzánk az Atya, hogy Isten fiainak neveztessünk és azok legyünk.”
XI. A keresztények, kik már Isten fiaivá lettek, az atyai szeretet annyiszor tapasztalt kimutatása után mivel tartoznak viszont az Atyának?
Ezeket kifejtvén, arra kell emlékeztetni a hívő népet, mivel tartozik viszont ő Istennek, a szeretetre legméltóbb Atyának, hogy megértse, mily szeretetet és fiúi kegyeletet, mily engedelmességet és tiszteletet szükség tanúsítania teremtője, kormányzója és megváltója iránt, s mily hittel és bizalommal kell őt segítségül hívnia. Azonban azok tudatlanságának eloszlatására és hibás véleményük útbaigazítására, kik egyedül a kedvező szerencsét és boldog életpályát tekintik bizonyítékul arra, hogy Isten szeretettel viseltetik hozzánk, midőn pedig szerencsétlenségekkel és csapásokkal látogat bennünket az Isten, ezt ellenséges indulata és tőlünk egészen elidegenült isteni akarata jeléül veszik; meg kell mutatni, hogy, midőn az Úr keze ránk nehezedik,[5] azt nem
