Oldal:Trienti Káté.pdf/402

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

szellemi törvény, mely a szívre mint a gondolat és szándék forrására tekint. „Mert a szívből erednek a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok”; úgy mond az Úr szent Máténál.[1]

VII. Miből ítélhetjük meg főkép a lopás súlyos voltát?

Mily súlyos bűn a lopás, eléggé mutatja maga a természet és józan ész; mert ellenkezik az igazsággal, mely mindenkinek megadja a magáét. Mert a javak ama felosztásának és kijelölésének, melyet kezdet óta a nemzetek törvénye megállapított és az isteni s emberi törvény is megerősített, érvényesnek kell lennie, hacsak az emberi társadalmat felforgatni nem akarjuk, hogy kiki bírja azt, a mihez jogosan jutott. Mert, mint az apostol mondja:[2] „Sem a tolvajok, sem a fösvények, sem a ragadozók nem fogják bírni az Isten országát”. Azontúl e gonoszság ártalmasságát és iszonyúságát az azt kísérő számos következmények is mutatják. Mert belőle sokszor másokról vakmerő és meggondolatlan ítéletek származnak, gyűlölködések, ellenségeskedések s néha az ártatlanok legkegyetlenebb kárhoztatása következik.

VIII. Az ellopott dolgot szükségképpen vissza kell téríteni.

Mit mondjunk azon kötelességről, melyet Isten mindenkinek megparancsol azért, hogy ideget tegyen annak, a kitől valamit elvett? „Mert a bűn meg nem bocsáttatik, úgymond szent Ágoston,[3] ha az elvitt jószág vissza nem adatik”. Mily nehézséggel jár ezen visszatérítés, midőn valaki megszokta idegen jószágból gazdagodni, azonkívül, hogy mindenki mind mások példájából, mind saját tapasztalásából megítélheti, kitetszik Habakuk próféta tanúságából:[4] „Jaj annak, ki sokasítja azt, a mi nem övé; és meddig? csak sűrű sarat gyűjt magára”. Az idegen javak bírását sűrű sárnak nevezi, melyből csak nehezen tudnak az emberek kivergődni s kibontakozni. A lopásnak pedig annyi neme van, hogy azokat elsorolni igen nehéz. Azért elég legyen e kettőről, a lopás és rablásról szótanunk, melyekre mindazok, mint főre vonatkoznak, a mikről még szólni fogunk. Azért a plébánosok minden gondjukat és törekvésüket arra irányozzák.

  1. Mát. 15, 19.
  2. I. Kor. 6, 10.
  3. Sz. Ágost. 153. lev. 6. f.
  4. Hab, 2, 6.