a lopást tiltja, az az erőszakkal és igazságtalanul elkövetett rablásokat nem rosszalja, holott így ír az apostol:[1] „Sem a ragadozók nem fogják bírni az Isten országát”; kikkel, ugyanazon apostol szerint,[2] minden viszonyt és társalgást kerülni kell. Mindazáltal a rablás, mivel a tárgy elviteléhez erőszak is járul, nagyobb vétek, mint a lopás s nagyobb gyalázatot okoz.
IV. Midőn Isten itt minden idegen jószág igazságtalan bitorlását tiltani akarja, miért említi a lopást és nem a rablást?
Nem kell azon csodálkozni, hogy az isteni törvény parancsa a gyengébb lopás s nem a rablás szóval van kifejezve; mert ez azon fontos okból történt, mivel a lopás köre tágasabb és többre kiterjed, mint a rablásé, melyet csak azok követhetnek el, kik másoknál hatalmasabbak és erősebbek. Azonban mindenki beláthatja, hogy, midőn ugyanazon nemű kisebb vétkek kizáratnak, a nagyobb gonoszságok is el vannak tiltva.
V. Elszámláltatnak a tágasb értelemben vett lopás nemei.
Az idegen javaknak igazságtalan bírása és használttá különbféle nevekkel jelöltetik azok különbfélesége szerint, a mik a tulajdonos tudta nélkül s akarata ellen vitetnek el. Mert, ha magán embertől magán jószág vétetik el. „lopásnak” neveztetik: ha közvagyont lop valaki, ez „közvagyonorzásnak” mondatik: „emberrablásnak” neveztetik, ha szabad egyén, vagy másnak szolgája rabszolgaságba hurczoltatik; ha pedig szent dolog vitetik el, „szentségtörésnek” neveztetik, mely istentelen s gaz tett annyira szokássá vált, hogy az isteni szolgálatra, vagy az egyház szolgáinak, vagy a szegényeknek használatára jámborul és bölcsen rendelt javak egyesek kívánságainak s ártalmas kéjeinek kielégítésére fordíttatnak.
VI. Nemcsak azok szegik meg e parancsot, kik idegen javakat tettleg bírnak.
De az isteni törvény magán a lopáson, azaz: a külső cselekedeten kívül a lopási szándékot és akaratot is tiltja, mert
