meghatározta az egyház: parancsolja ugyanis, hogy a hívek mindnyájan évenkint legalább egyszer gyónják meg bűneiket.
XLV. Hányszor kell a kereszténynek e jótéteménnyel élnie?
Ha megfontoljuk, mit kíván üdvösségünk: valahányszor vagy halálos veszedelemben forgunk, vagy valamely oly dologhoz akarunk fogni, melynek végzésére bűnös ember nem méltó, úgymint: midőn a szentségeket vagy kiszolgáljuk vagy felveszszük, el ne mulasszunk sz. gyónást végezni. Ugyanezt kell tenni akkor is, midőn félni lehet, hogy valamely elkövetett bűnt elfelejtünk. Mert nem lehet oly bűnöket meggyónni, melyekre nem emlékezünk s nem is nyerjük az Úrtól bűneink bocsánatát, mig azokat a penitencziatartás szentsége, a gyónás által el nem törli.
XLVI. Minden bűnt egyenkint el kell számlálni a gyónásban.
Mivel a gyónásban sokra kell vigyázni, melyek részint a szentség lényegéhez tartoznak, részint nem olyan szükségesek: azért ezekről tüzetesen kell szólni. Számos könyv és fejtegetés áll rendelkezésünkre, melyekből könnyű ezek magyarázatát kölcsönözni. Mindenekelőtt azt tanítsák a plébánosok, hogy a gyónásban arra kell ügyelni, hogy az egész és teljes legyen, mert minden halálos bűnt fel kell födni a pap előtt. A bocsánandó bűnöket azonban, melyek Isten kegyelmétől nem fosztanak meg bennünket, s a melyekbe gyakrabban esünk, vétek nélkül is mellőzhetjük és értök máskép is sokfélekép eleget tehetünk: jóllehet helyes és hasznos azokat is meggyónni, mint a jámborok szokása mutatja. De a halálos bűnöket — mint már említettük egyenkint elő kell sorolni, habár legtitkosabbak és olyanok is, melyeket a tizparancsolatnak csak két utolsója tilt. Mert sokszor megtörténik, hogy azok jobban megsebzik a lelket, mint a melyekkel az emberek nyilván és tartózkodás nélkül szoktak vétkezni. Ezt határozta a trienti sz. zsinat és igy tanította mindenkor a kath. egyház, amint asz atyák bizonyítékaiból kitűnik. Szent Ambrusnál ugyanis ezt találjuk:[1] „Senki sem tisztulhat meg a bűntől, ha nem gyónja meg a bünt.” Szent Jeromos is ugyanezt erősiti, midőn a Prédikátor könyvét fejtegetvén igy szól:[2]
