tartanunk és eléggé értjük, hogy a keresztség, a megigazulás és üdvösség kegyelmét tekintve, gyümölcstelen leend abban, ki[1] a test és nem a lélek szerint szándékozik élni; ámbár, a mi a szentséget illeti, annak lényegét minden kétség nélkül tökéletesen elnyeri, csak, midőn kellően megkereszteltetik, szándéka legyen azt elnyerni, a mit az anyaszentegyház kiszolgáltat. Miért is az apostolok fejedelme ama nagy ember-tömegnek, mely – mint az írás mondja[2] – megtörődve szivében kérdezte tőle s a többi apostoloktól, mit kelljen cselekednie, imigyen válaszolt: „Tartsatok bünbánatot és keresztelkedjék meg kiki közületek” és másutt: „Bánjátok meg — úgymond[3] — bűneiteket és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti vétkeitek”. Sz. Pál is. a Rómaiakhoz írván,[4] világosan megmutatja, hogy annak, a ki megkeresztelkedik, teljesen meg kell halnia a véteknek: azért int bennünket,[5] hogy „ne tegyük tagjainkat a bűn által a gonoszság fegyvereivé”: hanem mutassuk magunkat, „mint megholtak a bűnnek, élők pedig az Istennek”.
XL. Mily hasznos ezekről értekezni.
Ha a hívek ezeket gyakran fontolgatják, először is az Isten legfőbb jóságát csodálni kényszerülnek, ki őket érdemük nélkül, egyedül irgalma által indíttatva, a keresztség oly kiváló s isteni jótéteményével megajándékozta; azután midőn szemeik elé állítják, mennyire bünnélküli életet kell élni azoknak, kik ily nagy ajándékkal ékesittettek fel: könnyen belátandják, hogy az is különösen megkivántatik a keresztény embertől, hogy naponkint oly szentül és istenesen törekedjék élni, mintha ép az nap nyerte volna el a keresztség szentségét és kegyelmét. Azonban a lelkek felbuzditására, hogy az igazi jámborságra törekedjenek, mi sem használ többet, mint ha a lelkipásztorok alaposan kifejtik, melyek a keresztség hatásai.
XLI. Mi a keresztségnek fő hatása?
Mivel tehát gyakran kell értekezni ezekről, hogy jobban belássák a hívek, hogy a méltóság legmagasabb fokára helyezvék,
