az országgyűlésen és egyebütt anélkül, hogy hitelre találtunk volna, t. i. hogy a székelyföld közgazdasági viszonyai telje? dekadanszban vannak: nevezetesen birtokrendezésünk tulságosan költséges és csak csiga léptekkel halad előre; birtokos osztályunk és földmivelo népünk egyaránt nyakig el van adósodva; napszámosaink és kisiparoselemünk megélhetését nem biztosítja az itthon található kereset; állattenyésztésünk alig mutat némi javulást az utóbbi időkben; mezőgazdasági termelésünk nagyon fogyatékos; erdőgazdasági iparunk nem prosperálhat a közlekedési eszközök hiányossága miatt; gyáriparunk még csak kezdetleges korát éli s kisiparunk napról-napra rohamosan hanyatlik ugyannyira, »hogy ha az állam a székely kisiparos osztály megmentése érdekében valóban nagyobb akcziót szándékszik kifejteni, akkor ennek csakugyan elérkezett a tizenkettedik órája« — mint a jelentés mondja.
Ezeknek mintegy koronáját képezik azonban a jelentésnek a népmozgalmi viszonyokra vonatkozó azon adatai, melyek szerint a székely kivándorlás nemcsak hogy ma is tart, de újabb időben határozottan emelkedőben van, s e miatt a népszaporodás a székelyföldön nem üti meg a természetes mértéket; továbbá hogy — a mi tárgyunkra nézve a leglényegesebb — a két utolsó népszámlálás adatainak tanúsága szerint a magyarság arányszáma a kamara kerületét képező Székelyföldön 1880-tól 1890-ig 78,41%-ról 78,07%-ra hanyatlott; vagyis a székelység 0,34%-kal tért veszített az idegen ajkúak — főleg az oláhság — előnyére. És ez annál meglepőbb, mert az egész magyar
