Az 1861-iki törvényhozás tehát késznek nyilatkozott más irányban is garancziákat szolgáltatni a nemzetiségek egyediségének és fejlődésének biztosítására.
Annak e részbeni álláspontja különösen az első felirat következő szakaszaiban jut világos és határozott kifejezésre:
»A múlt idők szomorú eseményei káros félreértéseket idéztek elő közöttünk és nem magyar nemzetiségű polgártársaink között. Ezen polgártársainknak nemzetiségük érdekében . . . . . követeléseik vannak, melyeket ignorálnunk nem lehet, de nem is akarunk. Elvagyunk határozva mindent elkövetni, hogy a félreértések elháritassanak, s teszszük, mit az ország szétdarabolása s önállóságának feladása nélkül tehetünk, hogy a honnak minden polgárai érdekben s érzelemben összeforrjanak.« . . .
»Hiszszük, hogy Erdélynek nem magyar nemzetiségű polgárai sem fogják koczkáztatva látni az egyesülés által nemzeti érdekeiket, mert megnyugvást és teljes biztosítást fognak találni azokban, miket mi más nemzetiségű polgártársaink irányában határozni s tenni fogunk.« . . .
»Mi a teljes jogegyenlőség alapján akarjuk kifejteni és biztosítani alkotmányos életünket. Akarjuk, hogy a polgári jogok teljes élvezetére nézve sem vallás, sem nemzetiség a hon polgárai között különbséget ne tegyen, s törvényeink mindazon rendeleteit, melyek a teljes jogegyenlőséget korlátozzák, még ezen országgyülésen óhajtjuk az igazság és méltányosság kivánalmaihoz módositani.« . . .
