A kormány ezen közbeavatkozásának természetesen semmi jó eredménye nem lett reánk nézve. És pedig valószínűleg azért, mert az illirapostolok, ha nem is voltak e részben külön informálva, az addig történtek után meglehettek győződve róla, hogy a kormánynak az akczióval nincs más czélja: ut aliquid facere videtur.
Az országgyűlés mint már ezt is megjegyeztem, egyelőre kivált nem ismerte fel a szláv mozgalmak valódi karakterét és horderejét; vagy talán más irányú bokros elfoglaltatásai miatt nem juthatott ahhoz, hogy az ügygyel érdemlegesen foglalkozzék. Annyi bizonyos, hogy a kérdés 1848 előtt csak elvétve fordult meg az országos traktátusok szinpadán.
Annál buzgóbb figyelemmel kísérték a dolgot a sajtó és a varmegyék pártszínezetei különbség nélkül. Nemzeti életünknek ezen fontos tényezői minden tőlük kitelhetőt elkövettek, hogy leleplezzék és megbélyegezzék a titkos üzelmeket, s hogy a mozgalomban rejlő veszélyekre felhívják a nemzet figyelmét. Az elhangzott szép szónoklatok s a még szebben megírott hírlapi czikkelyek azonban nem voltak elégségesek arra, hogy megjobbítsák a már akkor több mint húsz éves mulasztás folytán lényegesen elromlott helyzetet; pedig az egyik megye egészen odáig ment, hogy nemzetiségi izgatás czimén Jozseffy superintendensnek perbefogatását is elrendelte.
Az 1848 előtti magyar közélet szereplő férfiai között a hazafias lelkületű gr. Zay Károly volt az első, ki egész horderejében felismerte a pánszláv mozgalmakban rejlő veszély miben állását és nagyságát.
