nák, Boérok, Zeykek, Kenderessiek, Marák, Csokák, Vidraiak, Pogányok stb. eredetileg egytől-egyig román származatu családok voltak.
A Duca, Calliagni, Moga, Mehes, Costa és Nopcea családokat külön listába foglalja a memorandum, mint olyanokat, melyek magas állásuk daczára is románok maradtak. (Kossuthot és Petőfit csodálatosképpen sem a memorandum, sem a replika nem irta át a nemnemzetiségi eredetü »nagyok« aranykönyvébe.)
Hát én nem merném állítani ugyan, hogy az ellenfél által támasztott ezen családszármazati igények kivétel nélkül, vagy csak nagyobb részben is alaposak: de ha úgy volna is, mit bizonyítana ez? Szerintem nem egyebet mint azt, hogy a múltban a nemzetiségek teljesen ki voltak békülve a magyar állam eszméjével, s hogy — a mint különösen a Zrínyiek példája tanúsítja — a nemzetiségükhez való tartozás érzetét össze tudták egyeztetni a magyar haza szeretetével. Ez tehát egészen önök ellen szól, tisztelt uraim . . .
Csak ennyit és nem többet kívánunk mi is ma önöktől és a többi nemzetiségektől; csak azt kívánjuk, hogy legyenek olyan hazafiak, minők azok a kebelükből származott nagyok és azok a román eredetű nemes családok tagjai egytől-egyig voltak.
De önök e helyett az elsőtől az utolsóig »renegátoknak* bélyegzik a dicső férfiakat és azokat az előkelő családokat, melyek igazi fényt áraszthatnának nemzetiségökre; s fanatikus vakságukban nem veszik észre, hogy midőn ezt cselekszik, tulajdonképen úgy járnak el, »mint a Shakespeare őrültje Ophelia, ki
