mint ilyenek nem kizárótag a románoknak sérelmei (ha ugyan egyáltaljában sérelmeknek nevezhetők), hanem közös sérelmei az ország összes volt jobbágyainak, ezek között tehát azoknak is, kik fajuk és nyelvükre nézve az uralkodó magyar nemzetiséghez tartoztak. Hogy a magyar jobbágyok helyzete igen sokszor nem volt irigylésre méltó a lefolyt századok alatt az tagadhatatlan tény. De igaz és való az is, hogy sorsuk soha sem volt annyira mostoha mint — hogy a legdöntőbb példák egyikére hivatkozzam — mint a múlt századbeli franczia jobbágyoké. A ki nem akar hitelt adni nekem, olvassa el Taine munkáját: »Az ujabbkori Francziaország alakulásáról« s meg fog győződni állításom igazságáról.
Ehhez járul azon másik körülmény is, hogy a jobbágyság távolról sem a magyarok altal a románok nyomorgatására Ázsiából behozott, vagy itt kigondolt kínzó apparátus, hanem a sötét középkor rosz szellemének egész Európát behálózott, egyik sajnos nyilvánulása, illetőleg ennek maradványa, mely Magyarország területéről nagyrészt csak azon bécsi kormányok miatt nem volt korábban kiküszöbölhető mint kiküszöböltetett, melyeknél a románok oly nagy előszeretettel és gyakran kerestek pártfogást egészen a legújabb időkig.
A jobbágyság intézményéből merített okokból tehát ma jogosan és méltányosan épen úgy nem lehet fegyvert kovácsolniok a románoknak a magyar nemzet ellen, mint nem lehet más államok volt jobbágyainak a saját nemzetük ellen. Sőt nem dobhatják rá a kárhoztatás kövét ezen a czimen még a magyar nemességre sem, mert ez minden vonakodás nélkül
